HÍREK
A Rovatból

Bod Péter Ákos: Ilyen helyzetben a választás előtti kiköltekezés nemcsak hiba, hanem bűn is

A közgazdász szerint annak is megvan az oka, hogy az szja-mentességet „elnyújtva” osztják ki, hiszen így 2026 tavaszáig választási ígéretkénk is el tudják adni.


Bod Péter Ákos szerint a kormány most is próbál gesztusokat tenni, de kevesebb pénzből gazdálkodik, mint korábban. A volt jegybankelnök úgy látja, hogy a gazdasági helyzet miatt az osztogatás most sem lesz ingyen, és a kormány ismét felülírta a gazdasági logikát.

Bod Péter Ákos a 444-nek felidézte, hogy a 2022-es választások előtt a kormány jelentős összegeket osztott szét. „Amikor a Fidesz 2021 nyarán érzékelte a Márki-Zay jelenséget, gyorsan kiosztott bő ezermilliárdot a költségvetés terhére. A jövő évben esedékes választást ennek a feléből próbálja kihozni” – mondta. Hozzátette, hogy ennek nem az az oka, hogy a kormány most kisebb veszélyt látna, hanem egyszerűen „már nincs annyi pénz”.

A közgazdász szerint a költségvetés helyzete miatt valójában most nem lenne helye érdemi osztogatásnak. Azonban a kormány mégis meghozott több olyan döntést, amelyek komoly kiadást jelentenek, és ezek egy részét elnyújtották a következő évekre. „A nagyon költséges ígéretek egy részét rápakolják a következő évekre: lesz, ami lesz alapon. Az ígéretek másik része pedig a költségvetés számára közepesen drága gesztus, jelzés” – fogalmazott.

Orbán Viktor idei évértékelőjén jelentette be a kétgyerekes anyák szja-mentességét, de annak pontos ütemezése csak később derült ki. A háromgyerekes anyák már idén ősszel megkapják az szja-mentességet, a kétgyerekes anyák pedig életkor szerint, négy évre elosztva vehetik igénybe. Először a 40 év alattiakat érinti az intézkedés.

Bod Péter Ákos szerint az elnyújtás praktikus lépés, mert addig is beszélhet róla a kormány, és kampányüzenetként használhatja.

„Az elnyújtás olyan szempontból praktikus, hogy addig is beszélhet róla a kormány, és mondhatja, ha hatalmon marad, akkor a kedvezmény megmarad, míg az ellenzék elvenné”

– mondta.

A nyugdíjasoknak szóló áfa-visszatérítés szintén jelentős kiadás lehet, de ennek részleteit egyelőre nem közölte a kormány. Gulyás Gergely a kormányinfón elismerte, hogy még nem tudják a pontos összeget, és azt sem, hogy a kedvezménykártya előállítása mennyibe kerül.

Bod Péter Ákos szerint „ez a lépés azt jelenti, hogy a kormánynak nincs ereje levinni az egészséges élelmiszerek áfáját, mert kell neki a pénz, de azért valami gesztust akar tenni a nyugdíjasoknak”. Szerinte a nyugdíjasok rendre megfinanszírozzák az államháztartást, mert a kormány által tervezett inflációnál jellemzően nagyobb a pénzromlás, így később kapnak kompenzálást.

„Most is sokkal nagyobbnak ígérkezik az infláció, mint amit a tervekbe írtak”

– tette hozzá.

A közgazdász szerint ez nem véletlen: a kormány tudatosan alul tervezi az inflációt, hogy az év második felében „mintegy kormányzati ajándékként” adja oda a nyugdíjasoknak a képlet szerint járó maradék összeget.

Orbán Viktor évértékelőjén közölte, utasította Nagy Márton minisztert, hogy egyezzen meg a kereskedelmi láncokkal az árak megállításáról. „Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ha ez sem elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogják.

A volt jegybankelnök szerint a piacon működő vállalkozások nyereségességébe való belenyúlás alkotmányos aggályokat vet fel, és valószínűleg perek indulhatnak miatta. Szerinte „ha a Bizottságtól jön egy levél áfa-ügyben, akkor megint lehet egy óriási üvöltés”.

Bod Péter Ákos szerint a választás előtti osztogatás nemcsak kockázatos, hanem veszélyes is egy olyan időszakban, amikor a védelmi kiadások és a gazdasági bizonytalanságok miatt stabilabb költségvetési politikára lenne szükség.

„Ilyen helyzetben a választás előtti kiköltekezés nemcsak hiba, hanem bűn is”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.


Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.

Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.

Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.

„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”

– idézte a költőt.

Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.

Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút” – Magyar Péter ráfordította a Fideszre a saját fegyverét
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.


Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.

A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.

„Kérem szépen, szeretném, hogyha innen, erről a csodálatos településről is, Zircről, ebből az ősi megyéből, Veszprém megyéből is

megüzennénk a hatalomnak, a nagyuraknak, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. Pártpolitikától függetlenül a magyar emberek békés emberek, nem akarnak semmilyen nemzetközi konfliktusban részt venni.

Én azt kérem tőletek, hogy üzenjük meg, hogy nem akarunk háborút” – mondta, majd a jelenlévőkkel kétszer elismételtette a jelszót.

„Remélem, Takács Péter is hallotta, remélem, Orbán Viktor is hallotta, és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. És én felszólítom őket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. Abból nagy baj nem lehet” – tette hozzá.

A beszédében kitért a Magyar Nemzeti Bank felújítására is, amelyről a sajtó kiperelt dokumentumok alapján számolt be. „30 millióért csináltak egy arany budit.

Kiplakátolták arany budival az egész országot, és aztán kiderült, hogy ők csináltak 30 millióért a mi pénzünkből a Nemzeti Bankban”

– fogalmazott. Felsorolta a több tíz- és százmilliós tételeket, köztük aranyozott vécét, vécékefét és szappanadagolót, majd ismét a helyi fideszes jelöltet szólította meg. „Kérdés, hogy Takács Péter használta-e ezeket vajon és milyen érzés volt más-e, mint egy fehér” – mondta.

Beszédét az elszámoltatás ígéretével zárta.

„22 nap múlva pontosan ezt az időszakot fogjuk lezárni, és ezek az orbáni maffiát elzavarni, és a magyar igazságszolgáltatás elé állítani az orbáni közpénztolvajokat”

– jelentette ki, majd hozzátette: „Az tudom üzenni Takács Péternek és a bűntársainak, hogy bilincs, bilincs, rács, rács, lehet aranyszínű is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ismét megtámadták Irán legfontosabb atomlétesítményét, a nukleáris katasztrófa veszélye egyre nagyobb
Szombaton ismét csapás érte az iráni natanzi urándúsító üzemet, az ország atomprogramjának kulcsfontosságú elemét. A hatóságok szerint nem jutott ki radioaktív anyag, de a NAÜ vizsgálatot indított.


Szombaton újabb támadás érte Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét, a natanzi urándúsító üzemet. A hivatalos közlés szerint a föld alatti létesítményből nem jutott ki radioaktív anyag a környezetbe, és a létesítményen kívül sem észleltek sugárzásszint-emelkedést. Irán tájékoztatta az incidensről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amely megkezdte a történtek vizsgálatát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség katonai önmérsékletre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

„Elengedhetetlen elkerülni minden olyan helyzetet, amely nukleáris baleset kockázatával járhat”

– fogalmazott Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója.

A natanzi létesítmény, amely Irán atomprogramjának kulcseleme, nem először vált célponttá az elmúlt hetekben: ebben a hónapban korábban már megrongálódtak a bejáratot biztosító épületek.

Több nemzetközi sajtóorgánum amerikai–izraeli műveletként számolt be a mai támadásról, bár hivatalos felelősségvállalás egyelőre nem történt.

Az iráni állami hírügynökségek megerősítették a csapás tényét, hangsúlyozva, hogy az nem okozott sugárszivárgást.

A történtekkel kapcsolatban több kérdés is nyitott. Egyelőre nem tudni, pontosan ki hajtotta végre a támadást, és mekkora a kár a létesítmény felszíni vagy belső infrastruktúrájában. Arról sem érkezett hír, hogy az incidensnek lennének-e személyi sérültjei.

Via Infostart, AP News


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Esztelen összeesküvés-elmélet a Washington Post cikke az Orbán Viktor elleni, megrendezett merényletről
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.


Ahogy már beszámoltunk róla, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletet javasolt, hogy a magyar választási kampányt a biztonság és a rendszerstabilitás érzelmi terepére terelje – írta ma reggel a Washington Post. Az amerikai lap egy európai hírszerző szolgálat által megszerzett és hitelesített belső orosz dokumentumra hivatkozik. A „Gamechanger” fedőnevű javaslatról szóló jelentés szerint

nem világos, hogy az ötlet milyen magas szintig jutott el a Kremlben, és semmi sem utal arra, hogy a tervet végül jóváhagyták vagy megkísérelték volna végrehajtani.

A cikk megemlíti azt is, hogy Oroszország más eszközökkel, például mesterséges intelligenciával készített videókkal és ellenzéki jelöltek lejáratásával is próbál beavatkozni.

A hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban reagált, amelyben

„minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletnek” nevezte a lap állításait.

Szerinte a Tisza Párt és megbízóik megijedtek a kormányoldal sikereitől. „Látják a tömegeket Orbán Viktor gyűlésein, látták minden idők legnagyobb Békemenetét, látják, hogy az emberek Magyarországon nem akarnak háborút” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a magyarok átlátnak a szitán.

„A magyarok pontosan látják, hogy ezek az álhírek, ezek az ukrán propaganda részét képező hazugságok semmi másért nem születnek meg, csakis azért, hogy a Tisza Pártot támogassák a magyarországi választáson, és befolyásolják a választások eredményét.”

Szijjártó Péter szerint a magyar emberek a szavazatukkal biztosíthatják azt, hogy „ne Zelenszkij nevessen a végén”.

Moszkva is cáfolta a lap értesüléseit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, „ez a dezinformáció újabb példája”. Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat nem kívánta kommentálni az ügyet.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: