KÉK HÍREK
A Rovatból

BKV: Ellentmondásos a kisbabájától elszakított anyuka sztorija

Reagált a vállalat a nagy port kavart esetre. Kivizsgálták a körülményeket, és azt mondják, teljesen máshogy történt, mint amit a kismama állít.


Mi is beszámoltunk tegnap az elsőként a Bors által megírt esetről: a lapnak egy 22 éves anyuka nyilatkozott, aki azt állította, a 75-ös trolibusz sofőrje elszakította őt 5 hónapos gyermekétől. Majd amikor az anyuka odaszaladt hozzá, a sofőr minősíthetetlen modorban beszélt vele, és nem volt hajlandó kinyitni neki az ajtót.

Vivien szerint így ő csak a következő megállóban, a Benczúr utcánál tudott leszállni. Onnan rohant vissza az előző megállóba, ahol egy segítségét ismeretlenül felajánló nő várta a kisfiával együtt.

Az üggyel kapcsolatban még hétfőn megkerestük a BKV sajtóosztályát, akik egy rövid közlemény után ma egy részletes visszajelzést is küldtek.

Ezt közöljük az alábbiakban, változtatás nélkül:

"A BKV Zrt. felelős üzemeltetőként az utaspanasz beérkezése után azonnal megindította a vizsgálatot.

Mivel a panaszos által meghatározott időpontban a jármű kamerafelvételén nem látható hasonló eset, az előtte és utána haladó járművek felvételeit is áttekintették szakembereink, ugyanezzel az eredménnyel. A téves információ miatt tovább tartott ugyan, de az eset beazonosítása végül megtörtént, a kiértékelt videó alapján pedig elmondhatjuk: komoly ellentmondások vannak a sajtóban megjelent hírek és a valós esett között.

Az esemény nem a médiában elhangzott módon és időben történt meg; a gyermek a babakocsiban nem idegenekkel maradt a megállóban, hanem egy fiatalabb hölggyel, aki már a felszállás előtt is vele volt, tehát az édesanyával és a gyermekkel együtt utazott.

A felvételek tanúsága szerint a járművön fennmaradt hölgy előresétált a jármű belsejében, és az egyes és kettes ajtó közötti részen, félúton megállt, nem jelezve senkinek a történteket.

A jármű a Hősök terénél a gyalogos átkelőhelynél a jelzőlámpa tilos jelzése miatt megállt és 25 másodpercet várakozott, majd elindult a Benczúr utcai megálló felé, ami még 50 másodpercre van – ezen időszak alatt (közel másfél perc!) a járművezető felé semmilyen jelzés nem érkezett a problémáról, sem a hölgytől, sem más utastól. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a szóban forgó járművön 7 db kamera van felszerelve, melyek az eset teljes képi és hanganyagát rögzítették.

75os2

A babakocsi megrongálódása, roncsolódása szintén nem az elmondottak szerint történt, hiszen az alacsonypadlós trolibuszokon alkalmazott élvédelmi automatika ezt nem is engedné. Amikor az ajtó záródott és a babakocsihoz ért, a védelmi rendszer hatására az ajtók azonnal kinyíltak. Teljesen kizárt, hogy egy babakocsit a roncsolásához elegendő erőhatás érjen.

Járművezető kollégánk kellő tapasztalattal, beható útvonalismerettel rendelkezik; az esettel kapcsolatban nem hibáztatható, hiszen sem az érintett hölgytől, sem a többi utastól nem kapott jelzést, figyelmeztetést.

A verbális atrocitás vádja alól szintén a hivatkozott felvétel menti fel munkatársunkat: a videón a járművezető részéről semmilyen szóbeli reagálás nem hallható. Fentieket összegezve kijelenthető, hogy minden panasz hiteles kiértékeléséhez, a tények rögzítéséhez az összes résztvevő meghallgatása szükséges.

Kérjük kedves utasainkat, valamint a sajtó képviselőit, hogy első kézből tájékozódjanak, bizalommal forduljanak Társaságunkhoz, kollégáink minden szükséges információt megadnak Önöknek."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: