A Londoni Értéktőzsdén kereskedő száz legnagyobb cég vezetői közt kétszer annyi a férfi, mint a nő. Sőt, a szakmai előmenetelt tekintve, minél magasabb egy pozíció, annál kevesebb az azt betöltő nők aránya.
Ám egy friss tanulmány azt állapította meg, hogy a nők alkalmasabbak a vezető pozíciók betöltésére, mint a férfiak.
A BI Norwegian Business School Szervezeti Magatartás- és Viselkedéskutató Központjának vezetője, Øyvind L. Martinsen professzor által vezetett tanulmány közel 3000 menedzser személyiségét és jellemzőit értékelte.
A tanulmány alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a nők szinte minden területen jobb vezetők hímnemű kollégáiknál.
A nők az öt vizsgált kategóriából négy területen jobban teljesítettek, mint a férfiak: kezdeményező és tiszta kommunikáció; nyitottság és képesség az újításokra; közvetlenség és támogató szellem; illetve módszertan menedzsment és célkitűzések.
A férfiak viszont felülmúlták a nőket a munkával kapcsolatos stresszkezelés terén, és magasabb szinten áll az érzelmi stabilitásuk is.
„Az üzletnek mindig az ügyfelek bevonzása, valamint a termelékenység és a profit növelése a célja. Eredményeink azt jelzik, hogy a nők – általában – természetszerűleg alkalmasabbak az újításokra és világosabb, hatékonyabb vezetők, mint a férfiak”
– állapítja meg Martinsen professzor.
„Ezek az eredmények jogos kérdést vetnek fel a vezetői rangsor felállítására vonatkozóan, illetve annak tekintetében, hogy a nőknek jelenleg milyen az eloszlása ezekben a szerepekben.”
A tanulmány eredményei remélhetőleg megkérdőjelezik majd a munkahelyi normák jelenlegi alakulását.
Noha azt gondolnánk, történik valamiféle előrelépés, az USA 500 legbefolyásosabb vállalatát vezető nők számaránya a tavalyi évben alig volt több mint 12 százalék.
„A tanulmány szerint a női vezetők hajlamosabbak az aggódásra, illetve érzelmileg kevésbé stabilak, és talán ezért bizonytalanabbak”
- összegezte a tanulmány társszerzője, Lars Glasø professzor.
„Azonban ez nem másítja meg azt a tényt, miszerint a nők határozottan alkalmasabbak vezető pozíciókra, mint hímnemű kollégáik. Ha a döntéshozók nem veszik ezt figyelembe, lehet, hogy valójában kevésbé képzett vezetőket alkalmaznak, és ennek köszönhetően csökken a termelékenység” - tette hozzá a szakember.
A Londoni Értéktőzsdén kereskedő száz legnagyobb cég vezetői közt kétszer annyi a férfi, mint a nő. Sőt, a szakmai előmenetelt tekintve, minél magasabb egy pozíció, annál kevesebb az azt betöltő nők aránya.
Ám egy friss tanulmány azt állapította meg, hogy a nők alkalmasabbak a vezető pozíciók betöltésére, mint a férfiak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”
A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.
Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”
2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Iskoláslányok, ötezer dolláros pénzkötegek: kiderült az igazság András herceg kilencnapos látogatásáról Epsteinnél
„Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk” - ezt írta András herceg Epsteinnek, jóval azután, hogy állítólag már nem is beszéltek.
Bár András herceg azt állította, hogy 2010-es New York-i útján csupán azért kereste fel Jeffrey Epsteint, hogy „tisztességesen” közölje vele, soha többé nem találkoznak, a most nyilvánosságra került e-mailek egészen mást mutatnak.
A levelezés „iskola után” érkező lányokról, 5000 dolláros készpénz-feltöltésekről és egy kilencnapos, partikkal és találkozókkal teli tartózkodásról árulkodik.
A herceg a BBC-nek adott 2019-es interjújában azt sugallta, hogy „négy napot” maradt, a valóságban azonban kilenc napig élvezte a szexuális bűncselekményekért elítélt pénzember vendégszeretetét, aki szédítő programot szervezett számára – derül ki a Daily Mail legújabb e-mail-elemzéséből. Epstein még azt is közölte Andrással, hogy „egy autót és sofőrt intéztem a hétre a rendelkezésedre”. A levelezésben több nyugtalanító üzenet is olvasható látszólag iskoláskorú fiatal lányokról.
Az egyikben az állt, hogy egy lány „megerősítette, hogy iskola után jön”, míg egy másikban az, hogy valaki „iskola után fog jönni”. Ugyanezen a napon Epstein arra utasította a könyvelőjét, hogy „hozz 5k készpénzt”.
A herceg a hírhedt interjúban azt mondta, „véletlen egybeesés”, hogy épp akkor szakította meg a barátságukat, amikor a róluk készült közös fotó a Central Parkban sétálva elkészült.
A levelek alapján azonban a kép a kilencnapos tartózkodás hetedik napján készült, egy olyan időszakban, amikor fiatal nők sora fordult meg Epstein 21 ezer négyzetlábas kúriájában.
Az út november 29-én, hétfőn kezdődött, amikor a herceg megérkezett New Yorkba, és egy rövid e-mailben jelezte Epsteinnek: „Leszálltam.” Epstein asszisztense azonnal „arckezelést” foglalt neki, a pénzember pedig egy milliárdosnak küldött üzenetben kérkedett vendégével: „Andrew egy hétre itt van velem NY-ban. Nagyszerű meglátások.” Aznap este egy lány azt írta Epsteinnek, hogy „holnap dolgozom és iskola is van, szerdán 4 és 6:30 között tudok jönni”, és pénzt kért balettcipőre. Másnap, november 30-án, miután András a Buckingham-palotából megkapta a legutóbbi hivatalos útjáról szóló jelentéseket, öt perccel később az egészet továbbküldte Epsteinnek. Aznap Epstein a könyvelőjének is írt: „veronika? küldj még 500 eurót emilynek”.
December 1-jén már a központi esemény, egy vacsora szervezése zajlott, amelyet Epstein börtönből való szabadulásának megünneplésére rendeztek, és amelyen András volt a díszvendég. A vendéglistán szerepelt Woody Allen filmrendező és felesége, Soon-Yi is. Tina Brown főszerkesztő azonban visszalépett, mondván, ez egy „Ragadozók bálja” lett volna. András később a BBC-nek azt mondta az eseményről: „Kis vacsoraparti volt.”
A hétvége is sűrűn telt: szombaton közösen vásároltak, miközben
Epstein az estét szervezte, és egy ismeretlen címzettnek azt írta: „van valaki új mára estére?”
Válaszul két nőt ajánlottak neki, egy másik üzenetben pedig egy „félig svájci, félig orosz” nőt, aki „dögös és jó fej”. Vasárnap, a Central Park-i fotó napján András lábmasszázst kapott egy orosz modelltől, miközben Epsteinnel együtt nézték A király beszéde című filmet.
Bár András azt állította, hogy december 6-án, hétfőn hazautazott, egy e-mail szerint aznap este még egy utolsó partit szerveztek a tiszteletére.
„András utolsó estéje. Jössz vagy segítesz?” – írta a szervező, Peggy Siegal. Aznap újabb 5000 dollár készpénz érkezett Epstein könyvelőjétől. A herceg végül december 7-én repült haza. Később a BBC-interjúban így nyilatkozott a kúriában látottakról: „Abban a házban állandóan jöttek-mentek az emberek. Hogy mit csináltak és miért voltak ott, ahhoz semmi közöm nem volt.”
Az út után a herceg egy karácsonyi üdvözlőlapot küldött, amelyben ez állt: „Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk.”
Bár András herceg azt állította, hogy 2010-es New York-i útján csupán azért kereste fel Jeffrey Epsteint, hogy „tisztességesen” közölje vele, soha többé nem találkoznak, a most nyilvánosságra került e-mailek egészen mást mutatnak.
A levelezés „iskola után” érkező lányokról, 5000 dolláros készpénz-feltöltésekről és egy kilencnapos, partikkal és találkozókkal teli tartózkodásról árulkodik.
A herceg a BBC-nek adott 2019-es interjújában azt sugallta, hogy „négy napot” maradt, a valóságban azonban kilenc napig élvezte a szexuális bűncselekményekért elítélt pénzember vendégszeretetét, aki szédítő programot szervezett számára – derül ki a Daily Mail legújabb e-mail-elemzéséből. Epstein még azt is közölte Andrással, hogy „egy autót és sofőrt intéztem a hétre a rendelkezésedre”. A levelezésben több nyugtalanító üzenet is olvasható látszólag iskoláskorú fiatal lányokról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kettészakad az ország hétvégén: van, ahol havazni fog, máshol 11 fokos tavasz jön
A HungaroMetelőrejelzése szerint vasárnap este éles időjárási kettősség alakul ki Magyarországon. Északkeleten havas eső és havazás várható, míg máshol a hőmérséklet a 11 fokot is elérheti.
Vasárnap estétől visszatérhet a tél az ország északkeleti részébe: a hegyekben havazás, máshol havas eső válthatja fel az esőt, miközben az ország többi részén 10 fok körüli, tavaszias idő marad a HungaroMet előrejelzése szerint.
Szombaton többnyire erősen felhős, északkeleten pedig tartósan borult égre számíthatunk. Helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, a legkisebb eséllyel az ország középső részén. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csupán 3-5 fokot mérhetünk. Késő este 1 és 6 fok közötti értékek valószínűek.
Vasárnap az ország északkeleti felén marad az erősen felhős, borult idő, délnyugaton azonban már szakadozik, csökken a felhőzet. Az északkeleti harmadban és a délnyugati határ mentén elszórtan eshet.
Északkeleten estétől az esőt havas eső, a hegyekben pedig havazás válthatja fel. Az északnyugati, északi szelet néhol élénk lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, a csúcshőmérséklet pedig általában 6 és 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.
A HungaroMet tájékoztatása szerint szombat éjfélig veszélyes időjárási jelenségre nem kell számítani, így az ország területére nincs érvényben lévő riasztás.
Vasárnap estétől visszatérhet a tél az ország északkeleti részébe: a hegyekben havazás, máshol havas eső válthatja fel az esőt, miközben az ország többi részén 10 fok körüli, tavaszias idő marad a HungaroMet előrejelzése szerint.
Szombaton többnyire erősen felhős, északkeleten pedig tartósan borult égre számíthatunk. Helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, a legkisebb eséllyel az ország középső részén. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.
A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.
A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.
A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.