HÍREK
A Rovatból

Biden néhány tollvonással semmisítette meg Trump legvitatottabb intézkedéseit

Az új elnök már első munkanapján 17 rendeletet írt alá, köztük egy sor olyat is, ami 180 fokos fordulatot jelent elődje politikájához képest.


Nem tétlenkedett Joe Biden amerikai elnök, aki beiktatása után azonnal munkába állt, és 17 intézkedést írt alá - korábbi ígéretéhez híven sok olyat, amelyek bevezetése miatt Donald Trump korábbi elnök sok kritikát kapott - írja a CNN.

Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, amelyről bővebben itt írtunk:

Emellett Biden legtöbb új rendelkezése arra irányult, hogy a Trump által hozottakat visszavonja.

  • Visszalépteti az Egyesült Államokat az ENSZ Egészségügyi Világszervezetébe (WHO), Dr. Anthony Faucit pedig kinevezi az USA-delegáció vezetőjének.
  • Visszavonta a Trump által aláírt Keystone XL vezeték építési engedélyét - amely kanadai olajat vinne Nebraskába, majd Mexikóba - egyben arra utasítja majd a zöldenergiával foglalkozó ügynökségeit, hogy vizsgálják felül Donald Trump nagyjából 100, klímaváltozás elleni küzdelmet érintő intézkedését.
  • Feloszlatta a Trump által létrehozott 1776 Testületet, amelynek a „hazafias oktatás” megtervezése lett volna a célja a következő generációk számára, ám a csupán három hónapot megélt testület működése alatt csak egyetlen jelentést adott ki.
  • Trump bevándorlóellenes politikáját sem kímélte: visszavonta a bevándorlás-ellenőrzési hivatalokat erősítő intézkedéseit, feloldotta a hét muszlim államot érintő beutazási tilalmat, egyik új rendelete szerint mostantól az illegális bevándorlók is beleszámítanak a népszámlálásba, és kongresszusi képviseletet is ad nekik. Emellett megerősíti az illegális bevándorlók gyerekeinek jogokat biztosító DACA-t (Deferred Action for Childhood Arrivals), amelyet még Obama hívott életre, és Trump szüntetett meg.
  • Leállította a Trump által emeltetett mexikói határfal építésének finanszírozását
  • A járványhelyzet kezelése is más irányt vesz a Biden-kormányzat alatt: Covid-19 elleni intézkedésekért felelős koordinátori pozíciót hozott létre, amelynek betöltője közvetlenül az elnöknek felel majd. Emellett 100 napra kötelezővé tette a maszkviselést a szövetségi épületekben, és arra kéri az államokat, hogy kövessék ők is ezt a példát.

Biden beavatása után a Fehér Házban dolgozók számára is előrevetítette, hogy más lesz a helyzet, mint eddig volt: az elnök videocseten üzente meg a mintegy 1000 alkalmazottnak, hogy velük együtt szeretné visszaállítani az állampolgárok kormányzatba vetett hitét, amely kemény munka lesz, ám mindenkire számít. Az egyébként lelkesítő és pozitív kicsengésű beszédében azonban ellentmondást nem tűrő hangon hívta fel a dolgozók figyelmét, hogy mit nem tűr el:

"Nem viccelek, mikor azt mondom: ha velem dolgozol, és meghallom, hogy egy másik kollégával tiszteletlenül vagy lenézően beszéltél, megígérhetem, hogy ott helyben kirúglak."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET: