Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, szerdára csaknem 3500, az előző napinál mintegy ezerrel több új fertőzöttet jegyeztek fel, és megint kimagaslóan sokan kerültek kórházba.
Közben az ukrán kormány szerda este hivatalos oldalán közzétett határozatában megtiltotta mindenfajta, Oroszországban kifejlesztett vagy gyártott koronavírus elleni vakcina és más immunbiológiai gyógyszer bejegyzését, illetve használatát Ukrajna területén.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 3409 új esettel 1 253 055-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 163 áldozattal 23 934-re. Eddig 1 092 376-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem nyolcezren, az aktív betegek száma így több mint 4500-zal 136 745-re csökkent.
Andrij Szlavuckij, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egészségügyi programmenedzsere szerdán az egyik ukrán tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnában a hónap közepén kezdődhetnek el várhatóan a koronavírus elleni oltások és a tervek szerint a jövő év első negyedéig a lakosság mintegy felét beoltanák. Szavai szerint ez egy ambiciózus terv, és ha még tudnak gyorsítani rajta, az örvendetes lesz. Kitért arra, hogy
Ukrajna a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül 16 millió dózis vakcina érkezésére számít, ami nyolcmillió ember, a lakosság húsz százalékának beoltására elegendő. Hozzátette, hogy ebből az első oltóanyag-szállítmánynak, 117 ezer dózisnak napokon belül meg kell érkeznie a Pfizer vállalattól.
Ihor Kuzin, az egészségügyi minisztérium népegészségügyi központjának vezetője szintén egy tévéműsorban kijelentette, hogy valószínűleg az ukránok nem választhatják meg, milyen védőoltást kapnak, mert a szállítmányok folyamatosan fognak érkezni, és a különböző rizikócsoportokba tartozók beoltása is folyamatosan fog zajlani. Ukrajnában első körben az egészségügyi alkalmazottakat, valamint az időseket és a krónikus betegeket tervezik beoltani, utánuk a hadsereg és a rendvédelmi szervek tagjai következnek.
Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, szerdára csaknem 3500, az előző napinál mintegy ezerrel több új fertőzöttet jegyeztek fel, és megint kimagaslóan sokan kerültek kórházba.
Közben az ukrán kormány szerda este hivatalos oldalán közzétett határozatában megtiltotta mindenfajta, Oroszországban kifejlesztett vagy gyártott koronavírus elleni vakcina és más immunbiológiai gyógyszer bejegyzését, illetve használatát Ukrajna területén.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 3409 új esettel 1 253 055-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 163 áldozattal 23 934-re. Eddig 1 092 376-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem nyolcezren, az aktív betegek száma így több mint 4500-zal 136 745-re csökkent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.
Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.
Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.
„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.
A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.
Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.
„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”
– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.
A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.
Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.
Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.
„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.
„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”
– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.
A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.
„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”
– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor kiszúrta egy Orbán-interjú önellentmondását a „primitív” trójai falovazásról és Brüsszel bábjáról
A politikai elemző azonnal lecsapott a miniszterelnök szavaira. A német Axel Springernek adott interjúban hangzott el a két kijelentés. Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége.
Egy éles ellentmondásra hívta fel a figyelmet Török Gábor politikai elemző Orbán Viktor miniszterelnök szombat éjjel megjelent interjújával kapcsolatban. A kormányfő az Axel Springer német kiadóvállalat vezérigazgatójának, Mathias Döpfnernek a Youtube-csatornáján arról beszélt, hogy leegyszerűsítőnek és primitívnek tartja, ha valakinek a véleményét azzal próbálják hitelteleníteni, hogy egy külső hatalom trójai falovának nevezik.
„A trójai faló érvelés nagyon egyszerű gondolkodásra vall, primitív. Ha nincsenek komoly érveid a háborúról folytatott beszélgetésben, mondjuk ennek az embernek más a véleménye, mint az enyém, akkor azt mondom rá, hogy Putyin trójai falova. Ez nagyon primitív”
– jelentette ki a miniszterelnök.
Török Gábor egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében – amelyről a 24.hu is beszámolt – rámutatott, hogy
Orbán Viktor ugyanebben a beszélgetésben egy nagyon hasonló érvelést használt politikai ellenfelével, Magyar Péterrel szemben. A miniszterelnök szerint: „Magyart Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn, Brüsszel érdekelt a magyar kormányváltásban, és Magyar Brüsszel bábminiszterelnöke lenne.”
Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy Magyarország történelmi okokból, Trianon és az első világháború következményei miatt sérülékeny. „Mint tudja, Magyarország szegény ország” – mondta, hozzátéve, hogy az országnak mindig szüksége van valamilyen biztonsági hálóra. Arra a felvetésre, hogy ezt a védelmet miért nem az Európai Unió nyújtja, úgy reagált, hogy Brüsszel zsarolja Magyarországot, ezért a védőpajzsra éppen „az EU miatt és Brüsszel ellen” van szükség.
Egy éles ellentmondásra hívta fel a figyelmet Török Gábor politikai elemző Orbán Viktor miniszterelnök szombat éjjel megjelent interjújával kapcsolatban. A kormányfő az Axel Springer német kiadóvállalat vezérigazgatójának, Mathias Döpfnernek a Youtube-csatornáján arról beszélt, hogy leegyszerűsítőnek és primitívnek tartja, ha valakinek a véleményét azzal próbálják hitelteleníteni, hogy egy külső hatalom trójai falovának nevezik.
„A trójai faló érvelés nagyon egyszerű gondolkodásra vall, primitív. Ha nincsenek komoly érveid a háborúról folytatott beszélgetésben, mondjuk ennek az embernek más a véleménye, mint az enyém, akkor azt mondom rá, hogy Putyin trójai falova. Ez nagyon primitív”
– jelentette ki a miniszterelnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és a keleti országrészben azonban napközben átmenetileg felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre többfelé várható eső, záporeső, főként a déli országrészben zivatar is kialakulhat. Tartós, kiadós esőre északnyugaton a legnagyobb az esély.
A délnyugati, déli, majd délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északnyugati, északi országrészben 9 és 16, máshol 16 és 21 fok között valószínű.
Kedden az összefüggő frontális felhőtakaró a csapadékzónával együtt délkelet felé elhagyja az országot, így a felhőzet csökkenése után nagyobbrészt gyengén felhős, napos időre lehet számítani. A csapadék esélye napközben már kicsi. A kezdetben még több helyen erős északnyugati szél a nap folyamán mérséklődik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, délután 5 és 10 fok között alakul.
Szerdán elsősorban az északi országrészben többórás napsütésre lehet számítani, eközben azonban dél, délkelet felől újabb - fokozatos - felhősödésre van kilátás, és főként délen, valamint keleten újra lehet eső, zápor. A délkeletire, keletire forduló szél a Fertő tó környékén megélénkülhet, megerősödhet. Hajnalban mínusz 7 és mínusz 1 fok között várható a hőmérséklet, délután 5-10 fok valószínű.
Csütörtökön a kevésbé felhős tájakon is megnövekszik a felhőzet, főleg a nap második felében egyre többfelé előfordulhat csapadék, zömmel eső. A délies szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 6, a csúcsérték 6 és 14 fok között alakulhat.
Pénteken döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé valószínű csapadék, zömmel eső,
de az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt. A Dunántúlon az északias, keletebbre a jellemzően délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, előbbi tájakon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 3 és 13 fok között lesz a hőmérséklet.
Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult időre van kilátás, továbbra is többfelé eshet. A jellemzően északias irányú szél élénk, néhol erős marad. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, délután 2, 9 fok valószínű.
Vasárnap döntően erősen felhős égre lehet számítani átmeneti felszakadozásokkal. Eső, zápor továbbra is előfordulhat, de a légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2, plusz 3, délután 2, 7 fok valószínű.