HÍREK

Betiltják az elektromos roller használatát a 14 éven aluliak számára, féklámpa és villogó is kell rá Franciaországban

Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök.

Link másolása

A francia kormány szerdai ülésén úgy döntött: megtiltja a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát, és szigorítja a szabálysértési büntetéseket a városi közlekedésben gyakran kaotikus helyzeteket teremtő és szenvedélyes vitákat kiváltó közlekedési eszköz használatának jobb szabályozása reményében.

Az elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy kétmillióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban.

A francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor száguldó rollerezők közötti balesetekről, Párizsban pedig a bérelhető rollerek folyamatosan gondot okoznak az önkormányzatnak azzal, hogy az egységes szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után. A fővárosi önkormányzat ezért a hétvégén népszavazást rendez a betiltásuk érdekében.

A szerdai kormányülésen megvitatott elképzelés célja "a közterek békéjének" helyreállítása a jelenlegeinél szigorúbb szabályozással.

"A rollerek lehetőséget jelentenek, ha a használatuk meg van szervezve és jól szabályozott" - mondta a kormányülést követő sajtótájékoztatón Clément Beaune közlekedési miniszter.

A rendeletben hamarosan megjelenő új szabályozás a jelenlegi 12 évről 14 évre emeli az elektromos roller használatának alsó korhatárát, a motorkerékpárokhoz hasonlóan, és kötelező lesz az elektromos rollereket ezentúl féklámpával és villogókkal felszerelni.

Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök. A sisak viselésének kötelezővé tételét egyelőre nem rendelte el a kormány, de a közlekedési minisztérium szerint napirenden van a kérdés.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Balhé Ferihegyen: több jegyet adtak el a Wizz Air-járatra, mint ahányan felfértek, 4,5 órás késéssel indult el a gép
Egy agresszív utas miatt rendőrt is kellett hívni.

Link másolása

„Botrány a Budapestről Nápolyba tartó repülőn: túlfoglalás miatt állva maradt utassal gurult ki a Wizz Air nápolyi járata” – írta csütörtöki hírében a spabook.net.

A gép megszakította az útját, majd rendőrt is kellett hívni, végül több órás késéssel indult az útjára.

A 444.hu megkereste a légitársaságot, akik azt írták:

„Az Európa-liga budapesti döntője miatt a megszokottnál nagyobb forgalom alakult ki június 1-jén a Liszt Ferenc repülőtéren, melynek következtében a Wizz Air Budapestről Nápolyba tartó járata nem tudott menetrendszerűen elindulni. Az utasok közül néhányan a késés miatt elégedetlenkedni kezdtek, majd miután kiderült, hogy a járaton túlfoglalás történt, az egyik érintett utas a személyzet kérése ellenére, a földi kiszolgáló személyzet hibájából feljutott a fedélzetre. Mivel a fedélzeten eggyel több utas tartózkodott, mint amennyi ülőhely volt, a repülőgép nem tudott felszállni.”

A légiutas kísérük próbálták megoldani a helyzetet, de az utas nem volt együttműködő, agresszívan lépett fel, ezért rendőri segítséget kellett hívni. "Emiatt minden utast le kellett szállítani a felszállásra kész gépről, és újra kellett kezdeni az utasfelvételt" - közölték.

Végül „négy erőszakos viselkedést tanúsító utas nem léphetett újra a járat fedélzetére. Mivel az iparágban bevett gyakorlat a járatok túlfoglalása, így ebben az esetben is ez történt. Ilyenkor a Wizz Air kártérítést, ingyenes átfoglalást vagy 120%-os WIZZ-kredit visszatérítést ajánl fel azoknak az utasoknak, akik önként vállalják, hogy egy másik, kevésbé zsúfolt járattal utazzanak. Ebben az esetben azonban erre senki sem volt hajlandó, így a Budapest–Nápoly járat négy és fél órával később tudott csak felszállni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Annyian haltak éhen Észak-Koreában, hogy már az elitet is a rizsföldekre küldi dolgozni Kim Dzsongun
Nemcsak az észak-koreaiak, hanem az orosz nagykövetség munkatársai is beálltak az „önkéntesek” közé.

Link másolása

A rizsföldekre küldte dolgozni az észak-koreai elitet Kim Dzsongun, miután egy év alatt háromszorosára emelkedett az éhezés miatt elhunytak száma az országban írja a Daily Star. A brutálisan elhízott diktátor kormánytisztviselőket és diákokat vezényelt Dél-Hvanghe tartományba, ami az ország egyik legfontosabb élelmiszer-előállító régiója.

A KCNA állami hírügynökség szerint az átcsoportosított munkaerőt „segítőknek” nevezte, akik „minisztériumokból, állami intézményekből és más egységekből” érkeztek a környékre.

„A tartományban minden gazdaságban szálláshelyeket alakítottak ki a fővárosból leutazó önkéntesek számára” – mondta a Daily NK-nak egy helybéli. „Azok a területek, ahol a gyorsan növő gabonát öntözik és trágyázzák, valamint a rizs palántákat ültetik át, zsúfolásig vannak önkéntesekkel” – tette hozzá.

A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap szerint orosz diplomaták is beálltak az „önkéntesek” közé: a konzulátus dolgozóit egy Nampo város melletti zöldségfarmon fotózták le. A propagandakiadvány beszámolója alapján segítettek a föld gyomlálásában a phenjani orosz nagykövetségtől 12 kilométerre eső gazdaságban. A nagykövetség saját közösségi oldalán is megerősítette a hírt, és közölték: dolgozóik a farmról származó zöldségeket fogyasztották vacsorára.

Dél-koreai jelentések alapján a szomszédos országban a kukorica ára 60 százalékkal, míg a rizsé 30 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Egyik sem volt még ilyen drága, mióta Kim Dzsongun hatalomra került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Hadházy: Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát egy öltöző miatt
A 430 millió forint uniós támogatásból épülő tornateremhez készül öltöző Tiszakeszin. A polgármester szerint csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.

Link másolása

Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát Tiszakeszin, az iskola udvarán, mert nem fért el tőle az uniós pénzből épülő tornaterem öltözője - írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független országgyűlési képviselő elmondása szerint ez vagy nem tűnt fel a tervezéskor, vagy nem gondolták fontosnak, mivel a helyiek elmondása szerint nyugodtan lehetett volna a tornatermet az iskolaudvar másik részére építeni.

"Legyünk pozitívak és örüljünk legalább annak, hogy a fát nem vágták ki. Sok EU-s pénzből fizetett “zöld város programnak” (térkőlerakó versenynek) esett már áldozatul sok-sok fa. A tornaterem amúgy 430 millió forintos EU-s támogatásból épül"

- írta Hadházy a beruházásról.

A tiszakeszi polgármester egy videóban arról beszélt korábban, hogy csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint egymilliárdot fizetett ki Rogánnak a találmányáért egy cég 2017 óta
2021-ben a Mobilsign Kft. teljes bevételének 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.

Link másolása

Jó évet zárt tavaly a Mobilsign Kft., azonban a Rogán Antalnak kifizetett „találmány hasznosítási díj” elvitte a cég teljes bevételének az egyharmadát - írja a 444.

A cég nettó árbevétele tavaly 118 millió forinttal, 839 millióra nőtt. Emellett nagyobb hasznot is hozott a vállalkozás, a 2021-es 65 millió helyett tavaly már 118 milliós pluszban zárt a cég.

Rogán egy elektronikus aláírási eljárás harmadfeltalálójaként összesen 1,1 milliárd forintot kapott a cégtől 2017 óta, ami messze meghaladja a cég adózott eredményét.

Rogán akkora összegeket vágott zsebre évről-évre, hogy az nagyon komoly nyomot hagyott a cég mérlegében is: 2021-ben például a teljes bevétel 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: