HÍREK
A Rovatból

Beszólt Orbánéknak a dán miniszterelnök is: Az EU-ban egy tagállam áll szemben a közösség többi részével

Nem sok kétséget hagyott afelől Mette Frederiksen, hogy melyikre gondolt. Szerinte ez EU-nak korlátozások nélkül meg kellene adni mindent Ukrajának, mert mindenki érdeke, hogy ne Oroszország nyerje a háborút.


Miközben Európa nagy része még mindig úgy tesz, mintha békeidőben élne, a valóságban háború van, és Ukrajna győzelme Európa számára az egyetlen járható út – erről beszélt Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke szombat délelőtt Prágában, a Globsec regionális biztonságpolitikai konferencián, írja a 444.

Péntek este Frederiksen megkapta a cseh és szlovák transzatlanti díjat, és a köszönőbeszédében azt mondta: ideje lenne befejezni a vörös vonalakról szóló üres beszédet. Szombaton ezt a kérdést dobták neki elsőként, és kifejtette, hogy háborúban nem lehet nyilvánosan határokat szabni, mert ezzel csak az ellenség kezére játszanak.

Frederiksen szerint ideje lenne arról beszélni, hogyan nyerheti meg Ukrajna a háborút, nem pedig arról, hogy Európa nem engedheti meg magának, hogy Ukrajna veszítsen. Nem tartja helyesnek az egyes nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat sem. Szerinte az ukránoknak szabad kezet kellene adni, hogy mit mire használnak fel, amíg betartják a nemzetközi jogokat. Dánia például F-16-os vadászgépeket adott át Ukrajnának, korlátozások nélkül.

Amikor arról kérdezték, hogy látja a háború megítélésének változását Európában, Frederiksen elmondta: szociáldemokrataként megérti, hogy az embereket a mindennapi gondok érdeklik, mint az árak, a lakhatás vagy az iskolák helyzete. De hangsúlyozta, hogy Európának úgy kell megőriznie jóléti államait, hogy közben minden segítséget megad Ukrajnának, mert szerinte az ukrán győzelemnek nincs alternatívája.

Vannak, akik már két és fél éve azt mondják, hogy adjuk oda Oroszországnak, amit akar Ukrajnából – mondta Frederiksen. „És aztán? Mi lesz utána?” – tette fel a kérdést, és rögtön meg is válaszolta: aligha köszönné meg Moszkva, és térne vissza minden a régi kerékvágásba.

Inkább újra támadásba lendülnének, vagy Ukrajna maradék részeire, vagy akár egy NATO-tagállam irányába. „Ha Oroszország nyer, akkor mindannyian veszítünk. Nem csak Európa, az egész világ.”

Frederiksen szerint az EU ebben a kihívásokkal teli időszakban is képes volt együtt maradni, még ha viták is adódtak.

„Ha 12 lenne szemben 15-tel, az mindannyiunk számára nagyon komoly probléma lenne. De ez nem 15 12 ellen. Hanem 26 egy ellen. Vagy 1 Európa többi részével szemben” – mondta Frederiksen, egyértelmű utalással Magyarországra, annak említése nélkül.

Frederiksen felidézte a harmincas évek hibás európai politikáját, amikor a vezetők megpróbáltak egyezkedni Adolf Hitlerrel. Manapság a legnagyobb hibát azonban 2014-ben követték el, amikor nem mondták ki világosan, hogy Vlagyimir Putyin nem hatolhat be a Krímbe, nem írhat át erővel határokat.

Az európaiak inkább más módszereket választottak: az olimpiától a gázvásárlásokon át tárgyalóasztalokhoz ültek Putyinnal, és a pénzt mindenre költötték, csak katonai felszerelésre nem. Ezzel szemben Putyin pont az ellenkezőjét tette.

Frederiksen tanulságként azt vonta le, hogy Európának nem szabad többé ilyen naivnak lennie, és erősebbé kell válnia – ebben teljesen igaza van az amerikai elnökök sorának, akik már régóta sürgetik a védelmi kiadások növelését az európai NATO-tagállamoktól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fico szerint széteshet a NATO, és Orbán nélkül véget érhet a jó szlovák-magyar viszony
Robert Fico a szlovák közrádióban méltatta Orbán Viktor ukrajnai vétópolitikáját, tapasztalt politikusnak nevezve őt. A miniszterelnök szerint a két ország kapcsolata megromlana egy kormányváltás után.


Felbomolhat a NATO, és egy magyar kormányváltás a szlovák–magyar közeledés végét hozhatja – Robert Fico szlovák kormányfő szombaton a közszolgálati rádióban vázolt fel több, a régióban is komoly hullámokat vető forgatókönyvet, írja az Új Szó. A miniszterelnök szerint teljesen reális, hogy szétesik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, ami akár az Egyesült Államok távozásával is bekövetkezhet. Fico meg van győződve arról, hogy a régi világrend a széthullás felé tart, miközben az ENSZ vagy az Európai Unió már nem képes befolyásolni az eseményeket.

A szlovák kormányfő szerint a jelenlegi helyzetben az Uniónak a saját gazdasági erejére kellene összpontosítania. „El kell felejtenünk a zöld butaságokat, amelyek visszafogják az iparunkat és gazdaságunkat” – fejtette ki Fico, aki szerint az iráni háború, az orosz-ukrán konfliktus, a venezuelai beavatkozás és egy esetleges kubai intervenció egy nagy, globális konfliktus kezdetét jelzi.

Az Unió sikerének titkát a gazdasági fellendülés mellett a belső reformban látja, amelyet a nagyobb tagállamok vezetőinek, például Emmanuel Macron francia államfőnek kellene szorgalmaznia. Fico szerint Orbán Viktornak „politikailag igaza van,” amikor blokkolja az ukrajnai kölcsönt, és tapasztalt politikusnak tartja a magyar miniszterelnököt.

Fico kijelentette, fél attól, hogy egy esetleges magyarországi kormányváltás esetén véget érne a két ország közti jó viszony.

Hozzátette ugyanakkor, hogy közvetlenül egyetlen felet sem fog támogatni a választás előtt, és a magyarországi kampányrendezvényeken sem vesz részt. Ezzel szemben a szlovák-cseh kapcsolatok javulhatnak: március végén, hároméves szünetet követően megszervezhetik az első közös kormányülést.

A miniszterelnök a belpolitikai ügyekre is kitért, többek között Ján Ferenčák Hlasból való kizárására. Fico elmondta, hogy továbbra is együttműködne a képviselővel, mivel a koalíció számára káros a távozása. A politikus nem zárta ki, hogy a lépés az állami tisztviselői pozíciók terén is változásokat okoz majd, és Ferenčák esetleg nem képviselőként folytatja.

„Ez egy jó lecke a jövőre nézve mindenki számára. Ne rakjunk a listánkra olyan embereket, akiket zseniálisnak tartunk, mert nem lesznek sosem lojálisak. A lojalitás a frakciók stabilitásának kulcsa” – mondta Fico a kizárásról.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az adósságplafon átlépése kapcsán a kormány az Alkotmánybíróság döntésére kérhet majd bizalmat a parlamentben. Fico szerint a koalíción belül nincs megegyezés a hiányzó alkotmánybírák pozíciójának betöltéséről, és jelezte, hogy Jozef Ráž közlekedési miniszter lehet a koalíció pozsonyi polgármesterjelöltje, bár végleges döntés még nem született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint húszcentis késsel támadtak Radnai Márkra egy kesztölci rendezvényen
A Tisza Párt alelnökét ért támadásról Magyar Péter a szentgotthárdi rendezvényén számolt be. A támadót elfogták, a politikus pedig a köztársasági elnököt is felszólította az erőszak elítélésére.


Egy férfi húsz-harminc centiméteres késsel támadt rá Radnai Márkra, a Tisza Párt alelnökére a párt kesztölci fórumán – jelentette be Magyar Péter vasárnap Szentgotthárdon, ahová a történtek miatt késett is. A Tisza Párt elnöke szerint a támadót a rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről, írja a 24.hu.

Magyar Péter a szentgotthárdi felszólalását azzal kezdte, hogy a miniszterelnökhöz fordult.

„Orbán Viktor vonja vissza a janicsárjai, és bűnözőit az utcákról!”

– mondta a politikus. Hozzátette, korábban is történt már több atrocitás, őt magát lefejezéssel is megfenyegették, ezért felszólítja a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy szólaljanak fel az erőszak ellen. Egyúttal arra kérte a támogatóit, hogy senki ne üljön fel a provokációknak.

A Tisza Párt a hétvégén a nyugati országrészben, Vas és Zala megye településein tart gyűléseket. A vasárnapi programban Torony, Szentgotthárd, Lenti és Nagykanizsa szerepelt. Magyar Péter a szentgotthárdi késését a kesztölci támadással indokolta.

A Kesztölcön történtekről nem sokkal később Radnai Márk egy videót is megosztott a Facebookon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: