HÍREK
A Rovatból

Beszólt Magyar Péter Lázárnak: Soha nem látott válságba sodorták a MÁV-ot – A vonat nem vár. És a magyar emberek sem

16 pontban sorolta, hogy milyen tragikus állapotban van a magyar vasút. Egy képet is mellékelt, amin egy épület előtt álla a Nyugatinál, ahonnan 1929 óta kézzel máig kézzel állítják a váltókat.


Magyar Péter az egészségügyi intézmények után augusztus végén a MÁV helyzetére fókuszált, a mini országjárás során egyebek közt ősrégi mozdonnyal fotózkodott, és felkeresett tragikus állapotban lévő vasútállomásokat is.

Ma a Nyugatiból posztolt egy fotót, ahol egy olyan épület előtt áll, amelyből 1929 óta kézzel (!) állítják a váltókat máig a vasutasok.

Majd 16 pontban, Lázár János miniszternek címezve sorolta fel a vasút legégetőbb problémáit. Vitézy Dávid után tehát a Tisza Párt elnöke is célba vette a közlekedésért felelős minisztert, akinek egyébként sem volt jó nyara a sorozatos leállások, balesetek és főként amiatt a hétvége miatt, amikor mindhárom budapesti fejpályaudvar elesett.

"Lázár Miniszter úr!

Önöknek 14 éve volt, korlátlan hatalommal, ezer milliárdos uniós forrásokkal. A MÁV nemhogy nem fejlődött, hanem soha nem látott válságba sodorták. Ide már az ötpontos akciótervek nem lesznek elegendőek. A vonat nem vár. És a magyar emberek sem. Elég volt!

Miniszter úr,

1. Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a számítási módszertan szerinti 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény, úgy, hogy a hat perc alatti késések nem is számítanak bele a statisztikába.

2. A héten volt olyan nap, amikor a főváros mindhárom fejpályaudvara képtelen volt utasokat fogadni.

3. Rengeteg honfitársunknak okoz kellemetlenséget és munkaügyi problémákat a vasút működésének kiszámíthatatlansága. A késések miatt egyre többen veszítik el a munkájukat.

4. A vasúti dolgozók jelentős része vállalhatatlan körülmények között kénytelen dolgozni (néha 50 fok feletti hőmérséklet van a mozdonyokon, vasúti kocsikban és a személyzeti helyiségekben, az alapvető higéniai körülmények hiányában, ágyipoloskás rozoga kanapékon, illemhely nélküli helyiségekben kénytelenek “pihenni” a vasutasok).

5. 2024-ben a nagy múltú Magyar Államvasutak állomás- és kiszolgáló épületeinek jelentős része romos, életveszélyes állapotban van, húsz évvel az uniós csatlakozásunk után.

6. A kormány óriási összegeket szór el vasúti presztízs beruházásokra, miközben az ország jelentős részén 50-60 éves mozdonyok és vasúti kocsik várják az utasokat. A HÉV szerelvényekről nem is beszélve.

7. A MÁV illemhelyeinek jelentős része a legalapvetőbb higéniai követelményeknek sem felel meg, miközben önök sok tízmilliárd forintot szórnak ki azok “takarítására” és őrzésre a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének oligarcháknak erre.

8. A MÁV vonalain szerte az országban szeméthalom és méteres parlagfű mezők/erdők láthatók, megszegve több vonatkozó jogszabályt, veszélyeztetve több millió honfitársunk egészségét.

9. Önök vidékbarátnak hazudják magukat és sorra zárják be a vasúti szárnyvonalakat.

10. Önök az egészségügyi kormányzáshoz hasonlóan inkább arra fordítanak energiát, hogy tiltsák a MÁV területén a fotózást és a videózást, valamint, hogy mindenhol elérhető legyenek a NER propagandakiadványai, mintsem arra, hogy a vasút alkalmas legyen az alapvető közfeladatai ellátására.

11. 2024-ben a MÁV vonalainak, szerelvényeinek, alul- és felüljáróinak, épületeinek döntő többsége nem akadálymentesített, így milliónyi kerekesszékes, idős, vagy babakocsit toló honfitársunk eleve elesik a vasúti közlekedés használatának lehetőségétől.

12. Miközben szerte Európában épülnek a gyorsvasutak, nálunk tavaly a legfontosabb vasútvonalon is 30 km/óra volt a sebességkorlátozás. Van olyan vonal, ahol az átlagsebességgel alacsonyabb a 170 évvel ezelőttihez képest. Van, ahol egy sportos honfitársunk 20 kilométeren lefutotta a vasutat.

13. A szükséges karbantartás hiánya miatt egyre növekszik a balesetveszély a MÁV vonalain.

14. A vasúti infrastruktúra fejlesztése és karbantartása sokszor a piaci ár és a szomszédos országok árszínvonalának többszöröséért történt. A százmilliárdos különbözet a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének oligarcháihoz került, ezen források hiánya pedig ellehetetleníti a vasút legszükségesebb fejlesztéseit is.

15. Az Európai Unió óriási forrásokat bocsát a tagállamok rendelkezésére a vasúti fejlesztésekre. Önök ahelyett, hogy már két éve megkezdték volna a létfontosságú fejlesztéseket az uniós forrásokból, inkább százmilliárd forint közpénzt égettek el az Unió elleni propaganda oltárán és nem vállalják a szükséges korrupció ellenes intézkedéseket és ezért hazánk elesik a fejlesztési forrásoktól.

16. Önök szinte minden, korábban tervezett, megígért, létfontosságú fejlesztést leállítottak, miközben számolatlanul szórják a haveroknak a százmilliárdokat.

Elég volt!

ui.: Az ország egyik legnagyobb pályaudvarán nem hogy digitalizálva nincs a váltóállítás, de még automatizálva sincs. Miniszter úr, 1929 óta kézzel történik a váltók állítása a képen látható épületből."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Egy ismeretlen szám keresett, meglepetésemre Semjén Zsolt hívott” – reagált a fideszes kritikára a miniszter
Az újbudai képviselő korábbi bejegyzése után rengeteg megkeresést kapott, és sokan bírálták is: egyszerre voltam áruló vagy hős - írta. Most azonban ő is meglepődött.


Meglepődött Junghausz Rajmund, akit pár napja egy ismeretlen számról hívtak. A fideszes képviselő az egyetlen, aki hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. Tavaly egyéni mandátumot is szerzett.

Most a pedofil-botrány kapcsán szólalt meg. Közösségi oldalán írta meg, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata arról, hogy „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz erre reagálva azt írta, hogy az interjúban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről. Majd javasolta, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Majd elmesélte, hogy ő is évekig élt gyermekotthonban, ahol rengeteg erőszakkal találkozott.

Ezt követően szombaton Junghausz Rajmund egy új posztban számolt be arról, hogy kapott egy telefonhívást.

"A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés. Elképzelhetetlen számú megkeresést kaptam a sajtó részéről, sok személyes történetet ismerhettem meg. A médiumoknak elmondtam, hogy szeretném szakmai útra terelni a témát, és majd csak azután kívánok nyilatkozni, amint sikerült a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral átbeszélni a terület kihívásait és a lehetséges beavatkozási irányokat. Azonban egyelőre kénytelen voltam visszamondani a találkozóval kapcsolatos igényemet, mert olyan feltételekhez kívánták kötni, amelyek minden normalitást nélkülöznek. Egyik ilyen, hogy ne beszéljek a sajtóval, a másik, hogy az újbudai önkormányzati frakciónk beszélje meg a posztomat" - írta.

Arról is beszámolt, hogy "emberek százaitól kaptam hideget-meleget, egyszerre voltam áruló vagy hős. Természetesen egyik sem vagyok. Bár nem követtem eddig sem a haszontalan utasításokat, soha nem árultam el a közösségemet, ahogyan a választóimat sem. A posztom lényege csak annyi volt, hogy tenni szeretnék a srácokért".

Majd pénteken egy ismeretlen számról hívta valaki.

"Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel".

Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt "nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött".

A miniszterelnök-helyettes hívását ezért fontosnak tartja, majd a végén megígérte, hogy minden lépésről beszámol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pécsi Pride: először segítettek a rendőrök a felvonulóknak, aztán bírságolni kezdtek
Pécs polgármestere elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre.


Szombaton délután megtartották a Pécsi Pride-ot. A rendőrség nem akadályozta meg a korábban betiltott felvonulást. A beszédek közben azonban igazoltatni és bírságolni kezdték a résztvevőket.

A rendezvényen ellentünetők is megjelentek. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom tagjai STOP LMBTQ PEDOFÍLIA feliratú molinóval állták el a pécsi Pride-ozók útját. A rendőri felszólításra sem álltak félre, ezért a rendőrök arrébb tolták őket.

Egy ellentüntetőt pedig azért igazoltattak, mert egy üres PET-palackkal kezdte ütögetni a felvonulókat. A Mi Hazánk is próbálta megakadályozni az eseményt. A rendőrség engedélyezte az ellentüntetéseket.

Pécs polgármestere az RTL Híradónak elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre. "Figyelem, hogy a rendőrség Gergelyt is hogyan vegzálja, hogy milyen politikai támadásoknak van kitéve, felkészültem én is erre" - mondta.

Kiderült, hogy a Pride-dal egyidőben egy "vadkár elleni" demonstrációt is engedélyezett a rendőrség. Egy emberi jogi aktivista jelentett be a tüntetést. Szerinte: “Az, hogy mögöttünk jönnek, akik kifejezetten a Pride-ra jöttek, az én álláspontom szerint azokat védjük”.

A Pride menetben ott volt Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora is, aki úgy vélte, hogy fontos kiállni a szabadságjogok mellett: “Ezeken az utcákon úgy vonulhatok a gyerekeimmel meg a férjemmel, mint amire nem számítottam 20-25 évvel ezelőtt, szóval nekem is ez egy nagyon nagy dolog” - mondta.

A vonulás után a beszédek délután 5-kor kezdődtek. A rendőrség közben elkezdte igazoltatni a résztvevőket. A főszervező ekkor közölte: "Arra kérünk mindenkit, hogy ne fogadja el a helyszíni bírságot, mert nem lesz lehetősége jogorvoslati kérelemre".

Upor László, dramaturg is felszólalt:

“Éljen a szeretet, éljen az öröm, éljenek békében és szeretetben a gyerekeink, akik azt látják, hogy békében és felszabadultan élünk, mert békében és felszabadultan akarunk élni.”

A felvonulók között több európai politikus is ott volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Elsőre el sem hittem” – Orbán Viktor szövetségese győzött a cseh választáson, Babiš azonban koalícióra kényszerül
A választás után Orbán Viktor is megszólalt: „Győzött az igazság! Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”


A csehországi parlamenti választást a Fidesszel egy pártcsaládban lévő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte, így a korábbi kormányfő, Andrej Babiš ismét hatalomra kerülhet. A milliárdos vállalkozó pártja 35,2 százalékot szerzett, ami 81 mandátumot jelent a 200 fős alsóházban.

„Elsőre el sem hittem... Azt reméltem, kapunk 30 százalékot, a mi felmérésünk 26 százalékot jelzett”

– mondta Babiš a választási eredmények után. A választást megelőzően is sejteni lehetett, hogy egyik párt sem tud egyedül kormányt alakítani, és az ANO adja majd a legnagyobb frakciót, ahogy az előző ciklusban is.

A Petr Fiala vezette Együtt (Spolu) szövetség ezúttal 52 képviselői helyet szerzett, a szövetség tagja, a Polgárok és Függetlenek (STAN) 22-t, a Kalózpárt pedig 17-et. A három párttal való együttműködést viszont az ANO alelnöke kizárta.

Babiš így két EU-szkeptikus párttal kezdhet tárgyalásokat: az SPD-vel és a parlamentbe újonnan bekerült AUTO-val. Az SPD 15 fős frakcióval rendelkezik, programjában szerepel a NATO-ból és az EU-ból való kilépés, valamint gazdasági dereguláció. Az SPD vezetője, Tomio Okamura japán és koreai felmenőkkel is büszkélkedhet.

Az AUTO 13 képviselői hellyel jutott be. A párt EU-ellenes, ellenzi az euró bevezetését, és a környezetvédelmi intézkedések leépítését szorgalmazza. A szénerőműveket és a nukleáris energiát erősítenék, miközben klímatagadó nézeteket vallanak. Az AUTO a Fidesz által alapított Patrióták Európáért (PfE) tagja, ahogy az ANO is.

A választás után Orbán Viktor is megszólalt:

„Győzött az igazság! Andrej Babiš meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”

A magyar miniszterelnök korábban szoros szövetségesi kapcsolatot ápolt Babišsal, így az új eredmény megerősítheti a közép-európai EU-szkeptikus együttműködéseket is.

Petr Pavel államfő korábban azt jelezte, hogy mérlegelni fogja, ki kapja a kormányalakítási megbízást. De mivel az Együtt, a STAN és a Kalózok együtt sem alkotnak többséget, most már kevés esélye van más forgatókönyvnek. Az államfő szerint a jövendő kormány hozzáállását az EU- és NATO-tagsághoz is figyelembe kell venni, de most már biztos, hogy ez az álláspont inkább szkeptikus lesz.

Babiš a kampányában bér- és nyugdíjemelést ígért, a jelzáloghitelek támogatását és a társasági adó csökkentését.

A cseh sajtóban megjelent egy vélemény egy közgazdásztól, aki szerint nem kizárt, hogy az ANO mégis az Együtt párttal kezd tárgyalni. Ehhez viszont az kellene, hogy Babiš visszalépjen, és ne vállalja a kormányfői posztot. Egyelőre azonban az érintett pártok vezetői kizárták ezt a lehetőséget - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: