HÍREK
A Rovatból

Beszélni se tudott a 24 éves magyar vízilabdázó, aki tüdőembóliát és tüdőgyulladást kapott a koronavírustól

Tóth Kristóf több mint három hetet töltött kórházban, másfél hétig kellett segíteni a légzését. Az orvosok szerint olyan rossz volt az állapota, amikor bekerült, hogy csoda, hogy nem esett össze és nem halt meg.

Link másolása

Hazaengedték a kórházból Tóth Kristóf vízilabdázót, aki súlyos állapotba került, miután elkapta a koronavírust.

Az OSC-Újbuda 24 éves centere a vlv.hu-nak nyilatkozott arról, hogy élte meg a betegséget. Mint mondta, augusztus végén a csapat 14 játékosa közül tízen megfertőződtek, köztük ő is.

Eleinte nem is gondolta, hogy különösebb baja lesz, otthoni karanténba vonult és várta, hogy végre negatív legyen a tesztje. Aztán elkezdett fájni a mellkasa, először csak kicsit, aztán viszont már nagyon szúrt neki, aludni sem tudott tőle.

Hajnali egykor felhívta a mentőket, akik azt mondták neki, hogy vegyen be két Algopyrint, amelynek köszönhetően elmúlt a fájdalma, de másnap visszatért.

Végül bement a Szent László Kórházba, ahol kiderült, hogy kétoldali masszív tüdőembóliája és tüdőgyulladása van. Befektették a koronavírus-részlegre, ahol aztán szörnyű fájdalmak törtek rá.

"Ezután életem legrosszabb félórája következett. Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban és a hátamban egyszerre, valamennyi levegővételnél, minden egyes mozdulatnál. Folyt rólam a víz, mint egy erős kondiedzés után és már beszélni sem tudtam. Sajnos az is bekövetkezett, hogy elkezdtem fulladni, semmilyen módon nem kaptam levegőt. Örök hála az ápolóknak, nővéreknek, akik villámgyorsan rendbe tettek, s elkezdték egy orrszondával adagolni belém az oxigént"

- mesélte a vízilabdázó.

Azért volt ennyire rosszul, mert már mindkét tüdejében megjelent a rögösödés, de szerencséjére nem záródott el teljesen a vér útja az érrendszerben.

"Mondták is, hogy az állapotomat tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem estem össze, nem haltam meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetett volna. Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt"

- mondta Tóth Kristóf.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: