HÍREK
A Rovatból

Ekkora a béremelés a Tescónál és a Pennynél is – íme, mennyivel kereshetnek többet a bolti dolgozók idén

A Tesco átlagosan 7,2, a Penny pedig 8 százalékkal emeli a fizikai dolgozók bérét március elejétől. A láncok a juttatási csomagokat is bővítik, a munkába járási támogatás és a vásárlási kedvezmény is nő.


Januárban felpörgött a bérverseny a hazai kiskereskedelemben: a Penny, a Tesco, az Auchan és az Aldi is bejelentette az idei emeléseit. Belépőbér tenintetében jelenleg az Aldi vezet, míg bizonyos logisztikai pozíciókban az Auchannál lehet elérni a legmagasabb fizetést. A Tesco új alapbér-minimumot határozott meg, a Penny pedig célzott százalékos emelésekkel és a juttatási csomag bővítésével igyekszik magához csábítani a munkavállalókat.

Az Aldi már január 5-én bejelentette a béremelést. Náluk az áruházi dolgozók kezdő bére havi bruttó 541 900 forintra, a logisztikai dolgozóké havi bruttó 600 100 forintra, az áruházvezetőké pedig havi bruttó 1 millió forint fölé emelkedett, míg a cégcsoport informatikai vállalatánál, az ALDI International IT Services Kft.-nél már havi bruttó 679 200 forintra számíthatnak az újonnan belépők.

A cég emellett például ingyenes szűrővizsgálatokat, valamint napi friss zöldség- és gyümölcsellátást is biztosít a munkatársainak.

A Penny pénteki közleménye szerint az értékesítés és a logisztika területén dolgozók átlagosan nyolc, a központi területeken pedig hatszázalékos emelést kapnak. Az 5400 munkavállalót foglalkoztató lánc elárulta: 3,4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, és kibővítik a juttatási csomagot: bevezetik a SZÉP-kártyát, tízszázalékos munkatársi vásárlási kedvezményt adnak, megtérítik a helyi bérletek árának 86 százalékát, a saját gépkocsi használata esetén pedig 30 forint/kilométer költségtérítést fizetnek.

Ugyancsak pénteken derült ki, hogy a Tesco az áruházi kollégák bérét átlagosan 7,2 százalékkal emelik, így március 1-jétől az áruházi munkatársak nyolcórás alapbére bruttó 418 ezer forintra nő, míg az elérhető legmagasabb bruttó jövedelem ugyanebben a körben 562 ezer forint. A juttatási csomag részeként a dolgozói kedvezmény 400-ról 450 ezer forintra, a munkába járás költségtámogatása pedig 30-ról 40 forint/kilométerre nő.

A cég a 2026/2027-es pénzügyi évben 3,6 milliárd forintot fektet a bérekbe és további ötmilliárdot a juttatási csomagba.

Az Auchan hétfőn zárkózott fel a versenytársak nyilatkozatai mellé, közölve, hogy két lépcsőben több mint 9,2 százalékkal emeli az alapbéreket a legtöbb fizikai munkakörben. Januárban ötszázalékos, júliustól pedig további 4,2 százalékos emelés lép életbe. Egy szakképzettséget igénylő pozícióban a munkavállalók bruttó átlagkeresete meghaladhatja a 640 000 forintot, a logisztikai és mirelitáruk területen dolgozó kollégák bruttó havi jövedelme pedig a 850 000 forintot is elérheti.

Összehasonlításképpen: a januári emelés után a minimálbér bruttó 322 800 forint, a garantált bérminimum pedig bruttó 373 200 forint Magyarországon.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hosszú távon maradunk Magyarországon” – Tiborcz Istvánék reagáltak a vagyonkimentésre
Ezzel a kijelentéssel reagált Tiborcz István szóvivője azokra a vádakra, melyek szerint kormányközeli üzletemberek menekítik ki a vagyonukat. A cégcsoport ugyanakkor kitért a válasz elől, hogy a tavaly az Egyesült Államokba költözött Tiborcz hazatér-e.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



Szóvivője szerint Tiborcz István a BDPST Zrt.-n keresztül tervezi folytatni üzleti tevékenységét Magyarországon, miután Magyar Péter arról posztolt, hogy a kormányhoz közeli üzletemberek tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az országból.

„A csoport továbbra is hozzájárul a magyar gazdasághoz, és […] elkötelezett marad hosszú távú magyarországi jelenléte mellett” – nyilatkozta a szóvivő a Financial Timesnak.

Magyar Péter bejegyzésében azt is állította, hogy „a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával”.

Az RTL Híradó megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta az értesülést, de közölte, hogy konkrét ügyekben nem adhatnak tájékoztatást.

Tiborcz szóvivője arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a leköszönő miniszterelnök veje visszatér-e Magyarországra. Tiborcz István tavaly költözött az Egyesült Államokba, szóvivője pedig Matolcsy Ádámhoz hasonlóan kijelentette, hogy cége teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.

A Financial Times cikkében megszólalt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is, aki szerint neki „nincs félnivalója”, szemben azokkal, akik nem megfelelő tendereken jutottak munkához. Úgy vélte, a normális piaci feltételek helyreállításával az „Orbán-rendszer” eltűnne a gazdaságból.

Magyar Péter felszólította a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe „a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás”.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ebből a megújulásból nem kérek” – a zuglói Fidesznél borult a bili a választási vereség után
Ezzel a mondattal kritizálta a Fidesz döntését Borbély Ádám, miután a választáson vesztes Radics Béla mandátumhoz jutott. Radics a lista 158. helyéről lett képviselő, miután többen lemondtak a mandátumukról.


A közösségi médiában esett neki párttársának Borbély Ádám fideszes zuglói önkormányzati képviselő, miután kiderült, hogy a választókerületében súlyos vereséget szenvedő Radics Béla a Fidesz–KDNP országos listájáról mégis bejutott a parlamentbe. A vita egy keddi Facebook-bejegyzéssel indult, amelyben Radics a párt megújításáról írt.

„Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – fogalmazott Radics, aki a zuglói körzetben mindössze 24,7 százalékot szerzett a Tisza Párt jelöltjével szemben.

A „gyomlálós” gondolatokra Borbély Ádám egy külön posztban reagált, amelyben megkérdőjelezte a megújulás hitelességét.

„Ugocsa non coronat. Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból« nem kérek.”

A zuglói politikus hozzátette: „Jó gyomlálást!” A poszthoz egy fotót is csatolt, amelyen az olvasható: „Az igazság olyan, mint a gyom: kiszámíthatatlan, kiirthatatlan és mindenhol utat tör magának.”

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter elárulta: a Zsolti bácsi-ügy tanúja az új kormányra vár a vallomásával
Juhász Péter szerint Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy tanúja addig nem tesz hivatalos vallomást a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfiról, amíg nem alakul új kormány. A tanú azzal indokolja a döntését, hogy nem bízik a jelenlegi ügyészségben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



A 24.hu-nak adott interjúban Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke, jelenleg influenszer beszélt a Szőlő utcai javítóintézetben történt szexuális visszaélések ügyének legújabb fejleményeiről. A beszélgetés középpontjában az a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfi állt, akit a vádak szerint az intézet már letartóztatásban lévő igazgatójával együtt követhetett el pedofil bűncselekményeket. Juhász elmondta, hogy az egyik áldozat, Bangó Sándor a Kontrollnak már megnevezte az elkövetőt.

Juhász Péter szerint nem Bangó Sándor az egyetlen, aki ugyanazt a nevet ismeri.

„Már az ötödik hozzám eljutó áldozat mondta ugyanazt a nevet, amit Sanyi a Kontrollnak” – állította Juhász, hozzátéve, hogy a legutóbbi érintettnél ugyan szexuális erőszak nem történt, de molesztálás igen.

Arra a kérdésre, hogy mikor derülhet ki hivatalosan is, ki az a Zsolti bácsi, Juhász Péter kifejtette, hogy Bangó Sándor egyelőre nem bízik a jelenlegi ügyészségben.

„Sanyi meg akarja várni az új kormány megalakulását, mielőtt bemegy az ügyészségre” – közölte Juhász.

Elmondása szerint ő maga biztatta a fiút, hogy tegyen vallomást, mert a biztonságát az szolgálná a legjobban, ha az ügy hivatalos keretek közé kerülne. „Azt mondja, hogy fél ettől a helyzettől, és természetesen az ő biztonsága az elsődleges szempont” – magyarázta Juhász Péter. Úgy véli, a félelmet a tanúvallomás legyőzhetné.

„Én azzal érveltem neki, hogy ezt a félelmet akkor lehet legyőzni, ha bemegy és tanúvallomást tesz, mert akkor az már hivatalosan bent lesz a rendszerben, és eljárást kell indítania az ügyészségnek” – fogalmazott.

Az egykori politikus leszögezte, ő maga azért nem mond nevet, mert amíg nincs elég bizonyíték, „iszonyú pereket lehetne a nyakába akasztani”. Éppen a bizonyítékok előkerülését szeretné segíteni, mert állítása szerint már nagyon közel vannak ahhoz, hogy összeálljon az ügy. Hangsúlyozta, hogy a tárgyi bizonyítékok összegyűjtése az elsődleges, mert szerinte „a tanúvallomások önmagukban nem biztos, hogy megállnak majd a bíróságon”.

Juhász beszélt az általa indított pénzgyűjtésről is, amelynek keretében már közel 90 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze. Elmondta, a gyűjtéssel az a célja, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatokat segítse.

„Azt remélem, hogy ha valaki biztonságban érzi magát, és tudja, hogy anyagilag nem tudják kicsinálni, nagyobb eséllyel meri bevállalni azt, hogy felfedje a bizonyítékait, és elmondja, ami vele történt” – mondta.

Szerinte ezek a fiatal felnőttek eddig teljes mértékben kiszolgáltatottak voltak a hatalomnak.

Juhász azt is elmondta, hogy ha valaki terhelő bizonyítékot hoz, megkapja ezt a pénzt, amivel „akár külföldön is új életet tud kezdeni”. Amennyiben többen is jelentkeznek felhasználható bizonyítékkal, akkor elosztják az összeget. Ha végül nem érkezik ilyen, a pénzt gyermekvédelemmel foglalkozó alapítványoknak ajánlanák fel.

„Kapcsolatban vagyok gyermekvédelemben tevékenykedő civilekkel, velük konzultálva fogjuk eldönteni, hova kerüljön a pénz, ha nem érkezik bizonyíték” – fogalmazott.

A gyűjtés lezárulta után 90 napig várják a bizonyítékokat, amelyeket aztán az ügyészség elé tárnának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz Bárdosi Sándornak: Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát
A Tisza Párt miniszterjelöltje szerint aki nem a hazát, hanem a politikusokat akarja szolgálni, annak nincs helye a seregben. Bárdosi Sándor egy interjúban beszélt arról, hogy a kormányváltás után elgondolkodott a leszerelésen.


„Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát. A szolgálat nem szimpátia kérdése. Nem attól függ, éppen ki van hatalmon” – üzente kedden Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt leendő honvédelmi minisztere annak az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után már nem szolgálna a honvédségben. A volt vezérkari főnök egyértelművé tette: aki ezt az alapelvet nem fogadja el, annak támogatja a jogviszonyának megszüntetését.

A vita azután robbant ki, hogy Bárdosi Sándor a múlt héten Hajdú Péter Mandineren futó műsorában arról beszélt, elgondolkodott a leszerelésen. Az élsportoló a döntését politikai okokkal is magyarázta – írta a 24.hu.

„Hát, ugye most történt nem olyan régen egy kormányváltás, és nem biztos, hogy én olyan embereket akarok szolgálni, akik most vezetik ezt az országot” – fogalmazott Bárdosi.

A sportoló a háborús helyzetre és a családjára hivatkozva azt is hozzátette, hogy bár árvízi védekezésben részt venne, harcolni nem szeretne.

Ruszin-Szendi Romulusz a reakciójában arról írt, volt egy korszak, amikor a honvédségnél a „celeb jelenlét” is szerepet kapott. Szerinte azonban egyenruhában nincs celeb és nincs „civil sztár”, mindenki ugyanazt az esküt teszi le, és ugyanazért a hazáért áll helyt.

„Ha ezt nem érti valaki, annak támogatom a jogviszonyának a megszüntetését… ahogy a volt főnöke is tette. Mert aki ezt az alapelvet nem fogadja el, az nemcsak a rendszert, hanem a szolgálat lényegét sem érti” – szögezte le a miniszterjelölt.

Bárdosi Sándor tavaly, 48 évesen csatlakozott a Magyar Honvédséghez önkéntes tartalékosként, és később főtörzsőrmesteri rendfokozatot kapott. Akkor azzal indokolta a lépését, hogy jó példát szeretne mutatni a gyerekeinek és a hozzá edzeni járó fiataloknak.

A sportoló politikai nézeteit korábban sem rejtette véka alá, egy nyilatkozatában például olyannyira „senkinek” nevezte Magyar Pétert, hogy azt mondta, nem is hajlandó beszélni róla.

A másik oldalon Ruszin-Szendi Romulusz, akit a Tisza Párt honvédelmi miniszternek jelölt, korábban a honvédség parancsnoka volt, akit 2023 áprilisában mentettek fel a Honvéd Vezérkar főnöki beosztásából. Később a Honvédelmi Minisztérium a tartalékosi jogviszonyát is megszüntette.

Bárdosi Sándor egyelőre nem nyújtotta be a leszerelési kérelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk