Beperelte a nő a férjét, akiről 6 év házasság után derült ki, hogy meleg
A Mirror oldalán jelent meg a hír egy Dél-Afrikában élő párról, amelynek férfi tagja hat év után érezte elérkezettnek az időt, hogy feleségének bevallja, hogy meleg. A nő erre beperelte exét. Nem azzal volt baja, hogy a férfi meleg, hanem azzal, hogy állítása szerint átverte.
A bírósági iratok szerint a nő nem volt tudatában annak, hogy férje egészen a házasságukig melegként élt. A férfi azt mondta neki, hogy heteroszexuális, és monogám kapcsolatban akar vele gyerekeket.
A nő 255 000 fontnyi összegű (97 millió forintos) fájdalomdíjat kért a trauma elviselése miatt és további 204 000 fontnyi helyi valutát (77,5 millió forint) "jövedelemkiesés" miatt. Utóbbiról nem derül ki, miként kapcsolódik ez a férfi szexuális irányultságához.
„A kártérítési igény és a rendkívül magas összegek oka az, hogy a férj hazudott és azt hitette el a nővel, hogy monogám és heteroszexuális házasságból születhet majd gyereke”
- mondta Mark Sher bíró szerdán hozott ítéletében.
"A feleség kijelentette hogy a 2018 szeptemberi kinyilatkoztatásig nem volt tisztában a férje szexuális irányultságával" - tette hozzá a bíró.
A bíróságra beadott iratok tartalmazták a férj privát üzeneteit, és egyéb intim részleteket arról, ahogyan kiderül róla, hogy meleg.
A bíró szerint van ugyan jogszabály, ami alapján kártérítés kérhet, de ebben az esetben inkább visszaélnek a helyzettel.
A bíró azt is szóvátette, hogy amikor a nő a férje után nyomozott az interneten, akkor a magánügyei között kutatott, ráadásul a nő ügyvédjének magas díjazását sem tartotta reálisnak.
A nő jogi képviselője később nyilatkozott, és azt mondta: nem fogadják el a döntést, tovább harcolnak a kártérítésért.