Történetünk szerint Rourke nyomozó (Ben Affleck) lányát elrabolták, és ezt a veszteséget évekkel később sem tudja feldolgozni. Amikor visszatér dolgozni, egy bankrablási ügybe ássa bele magát, aminek a gyanúsítottjai mintha hipnózis alatt állnának. Egy médium (Alice Braga) segítségével elkezdődik egy sci-fi-noir kaland, ami akár jó is lehetett volna…
Robert Rodriguez azt merte állítani, hogy ez a legjobb forgatókönyve, amit valaha írt, és már több, mint 20 éve próbálja megvalósítani. Ez nem véletlen, mert annyira béna az egész, hogy értelmes stúdió nem adott volna erre pénzt.
Túl nagyszabású, túl epikus és összetett akar lenni.
Egyszerre akar egy Christopher Nolan-féle Eredet és Tökéletes trükk lenni, miközben a játékideje csak 90 perc, a ráfordított költségvetés pedig töredéke egy akció-sci-finek.
Jaj, elmondtam a film legjobb részét! 90 perc a játékidő és nem kell tovább nézni! Majd miután megnéztük, olyan, mint egy pohár langyos víz, nem esik túl jól, de legalább könnyen átfolyik rajtunk. Agylohasztóan buta az egész.
Folyamatosan jönnek sorban a rosszabbnál rosszabb forgatókönyvírói húzások.
Egyik karakter magyaráz egy háttérinfót, a mellette lévő hozzászól, ami behoz egy újabb megmagyarázandó fogalmat. A negyedik-ötödik ilyen párbeszéd után kikapcsol a néző. Igazából a főszereplőn kívül mindenki folyamatosan magyaráz. Ben Affleck eközben az egész film alatt álmos fejjel néz és faarccal reagál az eseményekre. Semmit nem tesz hozzá a karakaterhez, meg sem próbál színészkedni. Valószínűleg neki is van lakáshitele, mert más okot nem látok, hogy ezt a szerepet miért vállalta el.
Az ámulatba ejtő vizuális effektek mintha a kétezres évekből köszönnének vissza, ez is mutatja, hogy az egész mennyire kisstílű. Értem, hogy nem volt elég pénz Avatár 2 szintű CGI-ra, de ez nem megbocsájtható amiatt, amit a vásznon látunk. A díszletek gyengék, alig van helyszín, amit pedig látunk, az teljesen élettelen. Olyan érzésem van, hogy még statisztákra sem volt elég a költségvetés.
Nemcsak a látvány gyenge, a rendezés is jellegtelen.
Robert Rodrigueznek, még ha eddig rossz filmet is csinált, akkor is volt egy markáns stílusa. A Konstrukció olyan, mintha egy mesterséges intelligencia rendezte volna az egészet, amíg ő Tarantinóval bulizott valahol. Egyáltalán nem érezni rajta a kézjegyét. Lehet, hogy ez a film volt Rodriguez álma, de a végeredmény inkább egy rémálomra emlékeztet. Őszintén tudom mondani, hogy ez az író/rendező legrosszabb filmje, pedig láttam a Cápasrác és Lávalány kalandjait.
Az Afflecken kívüli színészek is csak lézengenek, Alice Braga az egyetlen aki próbálkozik, de amint megszólal, a szövegkönyv kizökkenti a nézőt a filmből. Ennyi ökörséget egy helyen régen hallottam. Egyik logikai bakitól a másikig kúszik-mászik a film. Szegény William Fichtner sok filmben csak mellékszereplő volt, most végre kapott egy nagyobb szerepet mint főgonosz, de pont egy olyan filmben, ami halálra van ítélve. A többi mellékszereplő teljesen feledhető, mintha egy realityben lennének statiszták.
Ennek a filmnek nem szabadott volna moziba kerülnie.
Nem tudom azt mondani rá, hogy túl ambiciózus volt, vagy túl sokat akart, mert nem. Ezekkel a tehetséges színészekkel, ennek a filmnek sokkal jobbnak kellett volna sikerülnie, még akkor is, ha szűkösebb volt a pénzügyi keret. A végeredmény azonban sokszor egy közepes délutáni streaming filmnek sem felel meg. Néha már-már TV-film színvonalú effekteket és megoldásokat látunk a vásznon. A történet pedig nem csavaros, hanem nettó butaság a négyzeten. Saját maga által ásott verembe esik bele többször is.
Más filmeknél azt kell keresni, hogy mi az, ami nem működik, a Konstrukcióban azt kell keresni, amit dicsérni lehet.
Ezzel a filmmel büntetni lehet, kín és szenvedés.
A kezdő akciójelenet az egyetlen nézhető akciószcéna, de azon kívül minden szétesik.
Történetünk szerint Rourke nyomozó (Ben Affleck) lányát elrabolták, és ezt a veszteséget évekkel később sem tudja feldolgozni. Amikor visszatér dolgozni, egy bankrablási ügybe ássa bele magát, aminek a gyanúsítottjai mintha hipnózis alatt állnának. Egy médium (Alice Braga) segítségével elkezdődik egy sci-fi-noir kaland, ami akár jó is lehetett volna…
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerető családapa, rejtőzködő szörnyeteg – az Apám, a BTK gyilkos bepillantást enged a gonosz otthonába
A gyilkos, akit mindenki szeretett: a cserkészvezető, gyülekezeti vezető, aki éjjel igazi szörnyeteg volt. Lánya most szembenéz az örökségével. A Netflix legújabb dokumentumfilmje felfedi, milyen életet él az, aki csak utólag jön rá, hogy az apja Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa.
Skye Borgman legújabb dokumentumfilmje, Apám, a BTK gyilkos a Netflix jól bevált true crime-formuláját követi, mégis valami egészen másról szól, mint amit elsőre várnánk. A néző nem pusztán egy hírhedt sorozatgyilkos történetét kapja, hanem egy család széthullásának, egy identitásválsággal küzdő nő lelki útjának intim, néhol kényelmetlenül személyes lenyomatát. Borgman rendezése az ismert BTK-gyilkos, Dennis Rader életét és tetteit idézi fel, de csak felszínesen, mert valójában az áldozatok közül egy különlegeset helyez a középpontba: a gyilkos lányát, Kerri Rawson-t.
A film témája eleve hátborzongató. A „BTK” rövidítés a „Bind, Torture, Kill”, azaz „Megkötöz, Megkínoz, Megöl”. Az egyik legrettegettebb név lett az amerikai bűnügyi történelemben.
Rader a hetvenes évektől kezdve Wichita városát tartotta rettegésben, miközben a külvilág számára átlagos, sőt példás polgárnak tűnt: cserkészvezető, felekezeti vezető, lakóközösségi egyesületi ellenőr, szerető családapa. A kettősség döbbenetes és éppen ez a kontraszt teszi a történetet annyira megrázóvá. A rendőrség évtizedeken át képtelen volt kézre keríteni, miközben a gyilkos nyíltan üzengetett nekik az újságokon keresztül, cinikusan játszadozva a hatóságokkal. Aztán a ’80-as évekre hirtelen csak eltűnt, hogy 2004-ben újra felbukkanjon, ám ekkor már a technológia fejlődése, a DNS-vizsgálatok és a számítógépes nyomozás véget vetett rémuralmának. Végül 2005-ben elfogták, és Rader, mindenki megdöbbenésére, azonnal beismerte a gyilkosságokat, rideg részletességgel mesélve el szörnyű tetteit.
Borgman nem a bűncselekmények rekonstrukcióját helyezi előtérbe. A film sokkal inkább a következményekkel foglalkozik: hogyan éli meg egy család, ha egyik pillanatról a másikra rájön, hogy az apa, akit szeretett, egy szadista sorozatgyilkos? Kerri Rawson visszaemlékezései ennek az ellentmondásnak a fájdalmát tárják fel. Ő az, aki szó szerint egész életét újraépíti abból, amit apja öröksége lerombolt. A generációs trauma, amit Kerriék kaptak a gyilkos apjuktól kegyetlen terhet ró az egész családra. A filmben Kerri kendőzetlenül beszél gyerekkoráról, az apjához fűződő kapcsolatáról, arról a pillanatról, amikor megtudta az igazságot, és arról is, hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. A fura az egészben, hogy Kerri nyíltan kimondja, hogy elhidegült a családjától, akik egyébként nem kívántak részt venni a projektben, sőt még az arcuk mutatását se vállalták.
Így kicsit furcsa a helyzet, hogy a lány önmagát állítja a központba, miközben testvére és édesanyja véleményét nem hallhatjuk.
Borgman kamerája türelmes, de nem ítélkezik. Mégis, nézőként nehéz nem érezni bizonyos feszültséget Kerri szerepében. Egyrészt mélyen átérezzük a fájdalmát és a traumáját, másrészt viszont zavarba ejtő, hogy immár több dokumentumfilm és interjú is épül az ő történetére és maga is előadóként, tanácsadóként dolgozik olyan áldozatokkal, akik hasonló helyzetbe kerültek. Ez a kettősség, vagyis a "karitatív munka, ami igazából megélhetés is” egy érdekes kérdéskör, mely finoman, de érezhetően végigvonul a filmen. Mintha Borgman is ezzel a dilemmával küzdene: meddig lehet együttérezni valakivel, aki mégis a hírhedt gyilkos révén vált ismertté és ez definiálta az életét.
A film szerkezete klasszikus netflixes ritmusban építkezik: visszaemlékezések, archív felvételek, interjúk és gondosan megkomponált dramatizált jelenetek váltják egymást. Mindez lendületet ad, ugyanakkor néha kizökkenti a nézőt. A narratíva időnként megbicsaklik, mintha a rendező sem tudná eldönteni, krimit, családi drámát vagy pszichológiai portrét szeretne készíteni. Mindez azonban nem csökkenti a téma erejét: Rader kettős élete, a hétköznapiság és a szörnyűség közötti éles kontraszt olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak egyetlen dokumentumfilm keretein.
Különösen izgalmas, hogy a film új fényt vet az amerikai sorozatgyilkos-mítoszra is.
Magyar szemmel nézve Dennis Rader neve kevéssé ismert, noha az amerikai popkultúrában mély nyomot hagyott. Aki látta a Mindhunter sorozatot, talán emlékszik rá: BTK volt az a rejtélyes figura, aki a sorozat részeinek elején, vagy végén egy-egy rövid jelenetben feltűnt, mint egyfajta árnyék, akit a néző sosem ismerhet meg teljesen. Sőt, a 2018-as kiemelkedően jó és méltatlanul elfeledett The Clovehitch Killer című film is erősen merített Rader történetéből, nem teljesen, de tekinthető adaptációnak is valamennyire. Hogyan élhet együtt egy család a „jó apa” illúziójával, miközben az valójában szörnyeteg.
Borgman tehát nemcsak a sorozatgyilkosságokat dolgozza fel, hanem egy kulturális jelenséget is boncolgat: mi az oka annak, hogy ennyire vonzódunk a gonosz történeteihez? Miért nézzük újra és újra ezeket a filmeket, miközben elborzadunk? A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a true crime tartalmak biztonságos távolságból engednek bepillantást az emberi természet legsötétebb zugaiba és a Netflix pontosan tudja, hogyan adagolja ezt az élményt. Elképesztő rajongóbázist épített ki magának a valós bűnügyi történeteken alapuló „szórakoztató” zsáner.
Mindezek ellenére az Apám, a BTK gyilkos nem tartozik Borgman legerősebb munkái közé.
A téma megrázó, a történet lebilincselő, mégis hiányzik belőle az a fajta érzelmi vagy stiláris kohézió, ami igazán emlékezetessé tehetné. A film sokkal inkább egy alapos, jól megszerkesztett, de kissé személytelen riport, mintsem egy mélyre hatoló, lélektani tanulmány. Talán épp ez a visszafogottság teszi valamennyire felejthetővé is.
Összességében az Apám, a BTK gyilkos egy megrendítő, de kissé ellentmondásos dokumentumfilm.
Erőssége a témaválasztás és Kerri őszintesége, gyengesége viszont a formanyelv, a rohanás és az érzelmi tompultság. Mégis, ha valaki érdeklődik a true crime műfaj iránt, és kíváncsi arra, hogyan hat a bűn egy család életére generációkon át, ez a film megéri a figyelmet, még akkor is, ha nem hagy maga után katarzist, csak egy kellemetlenül őszinte kérdést: mennyire ismerhetjük valójában azokat, akik köztünk élnek és szeretünk?
Skye Borgman legújabb dokumentumfilmje, Apám, a BTK gyilkos a Netflix jól bevált true crime-formuláját követi, mégis valami egészen másról szól, mint amit elsőre várnánk. A néző nem pusztán egy hírhedt sorozatgyilkos történetét kapja, hanem egy család széthullásának, egy identitásválsággal küzdő nő lelki útjának intim, néhol kényelmetlenül személyes lenyomatát. Borgman rendezése az ismert BTK-gyilkos, Dennis Rader életét és tetteit idézi fel, de csak felszínesen, mert valójában az áldozatok közül egy különlegeset helyez a középpontba: a gyilkos lányát, Kerri Rawson-t.
A film témája eleve hátborzongató. A „BTK” rövidítés a „Bind, Torture, Kill”, azaz „Megkötöz, Megkínoz, Megöl”. Az egyik legrettegettebb név lett az amerikai bűnügyi történelemben.
Rader a hetvenes évektől kezdve Wichita városát tartotta rettegésben, miközben a külvilág számára átlagos, sőt példás polgárnak tűnt: cserkészvezető, felekezeti vezető, lakóközösségi egyesületi ellenőr, szerető családapa. A kettősség döbbenetes és éppen ez a kontraszt teszi a történetet annyira megrázóvá. A rendőrség évtizedeken át képtelen volt kézre keríteni, miközben a gyilkos nyíltan üzengetett nekik az újságokon keresztül, cinikusan játszadozva a hatóságokkal. Aztán a ’80-as évekre hirtelen csak eltűnt, hogy 2004-ben újra felbukkanjon, ám ekkor már a technológia fejlődése, a DNS-vizsgálatok és a számítógépes nyomozás véget vetett rémuralmának. Végül 2005-ben elfogták, és Rader, mindenki megdöbbenésére, azonnal beismerte a gyilkosságokat, rideg részletességgel mesélve el szörnyű tetteit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiszáll a külföldi tulajdonos a Szigetből, Gerendai Károly mentheti meg a fesztivált
A jelenlegi tulajdonos a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük megszüntetését kérte. Gerendai mindeközben hajlandónak mutatkozik a világhírű fesztivál hóna alá nyúlni.
Ahogy arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője. Mint írta, a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás felmondását.
A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben.
A szervezők valóban azzal a kéréssel fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyüket közös megegyezéssel szüntessék meg. Ennek okáról azt írták: „A fesztivál külföldi tulajdonosa – annak ellenére, hogy korábban egy hosszabb távú fejlesztési programban gondolkodott – úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon” – írja a Telex.
A döntés hátterében az is szerepet játszik, hogy
„mivel a Fővárosi Közgyűléssel kötött területhasználati megállapodásunk határozott időre szól és a fizetési kötelezettség még jövőre is fennállna, akkor is, ha nem lenne rendezvény, ezért vagyunk kénytelenek a megállapodást ebben a formában felmondani”.
A Sziget ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem a fesztivál történetének lezárása. „Ezen döntéssel párhuzamosan – a hazai menedzsment javaslatára – a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését” – írták.
Az egyeztetések még zajlanak, ezért a szervezők nem kívántak további részleteket elárulni. Közleményükben úgy fogalmaztak: „Mi, a Sziget szervező csapata, őszintén bízunk abban, hogy a fesztivál egy új, független, magyar tulajdonosi háttérrel az eddigieknél is sikeresebb lehetne, hiszen a változás egyszerre nyújt lehetőséget a fejlődésre és a megújulásra, valamint a Sziget klasszikus értékeinek és szellemiségének az újbóli megerősítésére.”
Azt is remélik, hogy számíthatnak a közönség támogatására, a „szakmai partnereikkel ápolt kiváló kapcsolatukra”, valamint a „Főváros megértő együttműködésére is”. Hozzátették: „Hiszünk benne, hogy a Sziget léte nemcsak az abban közvetlenül érdekelteknek, hanem az egész ország számára fontos, közös ügy.”
A Sziget Zrt. tulajdonosai a hazai menedzsment javaslatára keresték meg újra Gerendai Károlyt, aki 2022-ben szállt ki a fesztivál életéből. A Sziget-iroda közölte: „Mivel az egyeztetések jelenleg is folynak a felek között, ezzel kapcsolatban még nem áll módunkban további információkat megosztani.”
Gerendai Károly sem kívánt részleteket megosztani, amíg nincs konkrét megállapodás, de a Forbesnak annyit elárult:
„Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására.”
Az egykori főszervező az elmúlt években főként a Costes csoporthoz tartozó gasztronómiai vállalkozásaira koncentrált, szabadidejének jelentős részét pedig utazással töltötte. Most abban bízik, hogy akár már októberben létrejöhet egy olyan új tulajdonosi struktúra, ami szakmailag és pénzügyileg is biztosíthatja a fesztivál jövőjét.
Ahogy arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője. Mint írta, a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás felmondását.
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.
Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.
Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).
Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.
Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn érkezett a hír, hogy veszélyben lehet a Sziget Fesztivál jövője: Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy
kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás, pontosabban a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük felmondását.
A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben. Éppen ezért a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.
Gerendai Károly nyolc év után térhet vissza a fesztivál élére. Az Indexnek elmondta, hogy most nagyon új neki ez a helyzet, hiszen nyolc évig kimaradt a fesztiválszervező világból. Amikor kiszállt, úgy érezte, nem ért már eléggé ehhez, nem ismeri eléggé a mai fiatalok gondolkodását, ízlését. Erre viszont nincs sok ideje, hiszen gyorsan kell cselekedni, hogy megmentsék a jövő évi fesztivált. Mint mondta, sok embert megkeresett már a környezetében, sokan pedig őt találták meg a hírek hatására, hogy felajánlják segítségüket.
Első lépésként a nemzetközi trendeket és a hazai piac állapotát nézi át. Felméri, voltak-e stratégiailag hibás döntések az elmúlt években, és ha kell, korrigálna. Azt is vizsgálja, mennyire lehet a régi Sziget hagyományaira építeni, mi maradt értékes, és mit kell újragondolni. Kérdés számára az is, mire van igénye a mai fiataloknak, érdemes-e kizárólag rájuk építeni, vagy vissza kell-e hozni a korábbi közönséget is.
„Még csak keresem az ezzel kapcsolatos válaszokat, de nagyon rövid időn belül döntéseket kell hozni, hiszen az, hogy még mindig nincsenek árusítva a jegyek, nincsenek lekötve fellépők, nem zajlanak azok a folyamatok, amelyeknek ilyenkor már rég zajlania kéne, olyan probléma, amit nem lehet sokáig fenntartani. Mert ha még sokáig gondolkodunk, akkor hiába az a szándékom, hogy folytassuk, egyszerűen kicsúszunk az időből. Erre most néhány hetünk van maximum”
– mondta a Sziget alapítója.
Azt is elmondta, melyek most a legfőbb feladatai: „Az egyik, összerakni azt a finanszírozást, ami biztosítja azt, hogy folytatható legyen a Sziget a következő időszakban, hiszen sajnos komoly veszteségek képződtek az elmúlt években, és ahhoz, hogy ezt egyáltalán legyen esély megvalósítani, kell egy kockázatvállaló befektetői háttér. Másrészt pedig kell egy olyan vízió, amiről azt gondoljuk, hogy jobb lesz, hiszen az a cél, hogy ne legyenek a későbbiekben már ilyen veszteségek.
Tehát ez a két fő feladat van, egyrészt a jelenlegi biztos finanszírozást előteremteni, a másik pedig megtalálni a megoldást arra, hogy hosszú távon ne kelljen finanszírozni.”
Gerendai úgy látja, a hosszabb kihagyás miatt frissebb szemmel néz a folyamatokra. „Akik benne vannak egy adott szakmában, azok sokszor már nem látják a fától az erdőt, kevésbé érzékelik a nagy képet vagy a tágabb összefüggéseket” – mondta. Az elmúlt napokban szakmai anyagokat olvasott és sokakkal egyeztetett.
„Tegnap is szinte egész nap kint voltam a Sziget-irodában, és a volt kollégáimmal azt próbáltuk elemezgetni, hogy miket látunk hibának az elmúlt időszakban, és miket látunk jó iránynak. Miben kéne erősíteni, mit kéne megváltoztatni, miben kellene visszatérni inkább az alapokhoz, miben kellene kifejezetten megújulni.
Most egyszerre kell megteremtenünk egy stabil hátteret, miközben ez esély arra, hogy jó irányba mozduljanak el a dolgok, mert ez a számok alapján egyértelműen szükségesnek látszik”
– fogalmazott.
Az ötletelés mellett már tárgyal a lehetséges befektetőkkel is. Alapvetően magyar partnerekről beszélt, részleteket azonban nem árult el. Azt is mondta, úgy érzi,
a fesztivál az édes gyermeke, és mindent meg kell tennie azért, hogy megmentse.
Gerendai szerint ez a főváros és az ország érdeke is, ezért arra számít, hogy ebben pozitív lesz mindenkinek a hozzáállása. „Ez egy komoly szakmai kihívás, ami engem még inspirál is, hogy meg tudjuk-e találni a választ” – mondta.
Hétfőn érkezett a hír, hogy veszélyben lehet a Sziget Fesztivál jövője: Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy
kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás, pontosabban a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük felmondását.
A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben. Éppen ezért a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
