prcikk: Belgiumban „tomboló járványról” beszélt a közmédia, de arról nem, hogy itthon sokkal jobban tombol | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Belgiumban „tomboló járványról” beszélt a közmédia, de arról nem, hogy itthon sokkal jobban tombol

Csak arra tértek ki, mennyivel jobban állunk az oltásokkal, arra már nem, hogy az összes többi mutatóban rosszabbul.


„Belgiumban már azt sem tudni, hogy a harmadik, vagy a negyedik hullám tombol” címmel számolt be a magyar közszolgálati televízió az országban zajló koronavírus-járványról.

A híradásban precízen elmondták, hogy „egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy Belgiumban a héten elérik napi szinten a háromezer új fertőzöttet”. Ami tényszerűen igaz is,

csak azt nem említették, hogy Magyarországon a naponta jelentett új fertőzöttek heti átlaga ennél jóval magasabb, 7 700 volt a tudósítás időpontjában

- szúrta ki a 444.hu.

Arról is volt szó, hogy több mint kétezer koronavírusos beteget ápolnak a belga kórházakban, arról viszont nem esett szó, hogy ugyanekkor a magyar intézményekben közel tízezret, miközben Belgiumban csak 1,6 millióan élnek többen, mint hazánkban.

Fontosnak tartották leszögezni azt is, hogy ott már 300 embert kell lélegeztetőgépen tartani, ugyanekkor azonban hazánkban ez a szám már túllépte az ezret.

De aki azt hinné, hogy nem volt összehasonlítás a két ország között, az téved.

Egyedüli összevetésként azt említették meg, hogy Belgiumban feleannyi ember kapta meg az első vakcinát, mint Magyarországon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvannak az első részvételi adatok: ilyen magas számmal még soha nem indult magyar választás
A választásra jogosultak 3,46 százaléka szavazott az első órában, ami messze a legmagasabb adat a rendszerváltás óta. Mutatjuk, melyik választókerületekben voltak eddig a legtöbben voksolni.


A mai országgyűlési választás első részvételi adatai minden korábbi várakozást felülmúltak, jelezve a szavazók kivételes mozgósítottságát. A Nemzeti Választási Iroda által közölt adatok szerint

reggel 7 óráig a választásra jogosult mintegy 7,5 millió választópolgár 3,46 százaléka adta le a szavazatát.

Összehasonlításképpen, a magas végső részvételt hozó, 2022-es országgyűlési választáson ez az arány 1,82 százalék volt ebben az időpontban. A 2024-es, önkormányzati voksolással összevont EP-választáson szintén erősebb volt a reggeli indulás, akkor 1,88 százalékot mértek az urnanyitás utáni első órában.

A részvételi rekordot jelentő 2018-as választásokon reggel 7 órakor a választók 2,24 százaléka szavazott, akkor a nap végén 70,22 százalékos részvétellel zártak az urnák.

Országosan Hajdú-Bihar megye 1-es (4,42%) és 2-es számú választókerületében voltak a legtöbben szavazni a voksolás első órájában. Ezután Pest megye 1-es, 4-es és 2-es számú választókerületében adták le a legtöbben a szavazatukat.

A szavazóhelyiségek este 7 óráig tartanak nyitva. Fontos, hogy a szavazók ellenőrizzék a szavazólap bal felső sarkában a hivatalos pecsét meglétét, ennek hiányában a voks érvénytelen. Európa-szerte szintén megnyíltak a szavazókörök a külföldön élő magyarok számára, az ő szavazataikat a hazaszállításuk után számolják össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tiszaburán őrszemek állnak mindenhol, riadó már volt, visszaélés nem - helyszíni riportunk
Tiszaburán tavaly háromszor kellett megismételni a szavazást választási csalások miatt, most viszont csend van. Ebben szerepe lehet a DE Akcióközösség őrszemeinek is, akiket mi is elkísértünk. Folyamatosan beszámolunk a tapasztaltakról.


[sz]Fischer Gábor, Címlapkép: Nagy Bogisz]

Tiszabura tavaly az ország egyik legproblematikusabb szavazóköre volt, háromszor kellett megismételni a választást. Voltak szavazatok, amiket 50 ezer forintért adták-vettek, voltak, akiknek elvették a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját, nehogy hamarabb leszavazzanak „rossz helyre”, és nyílt voksolás is előfordult, amikor egy segítő mutatta, hova kell tenni az X-et.

Reggel úta a helyszínen vannak a DE Akcióközösség őrszemei, összesen 10 megfigyelő érkezett a településre. Már tegnap terepszemlét tartottak, aminek gyorsan híre ment a településen.

Az őrszemek három csapatra oszlottak. Egy csapat a szavazókör előtt áll, azt figyelik, hogy feltűnik-e olyan autó vagy kisbusz, ami rendszeresen visszajár újabb és újabb emberekkel.

Ha ilyen előfordul, akkor lefotózzák a jármű rendszámát, hogy később bizonyítékol szolgáljon. Egy alkalommal már riadót fújtak egy busz miatt, de arról kiderült, hogy valószínűleg munkásokat szállíthatott a közeli Jászfényszarura.

Egy másik csapat a helyi bolt előtt vert tábort, mert azt feltételezik, ha élelmiszercsomagokat osztanak, arra ott kerülhet sor. Néhány fotót már készítettek gyanús kék csomagokat szorongató emberekről, de nem egyértelmű, hogy ez kapcsolódik-e a választáshoz.

A harmadik csapat a település legszegényebb részénél figyeli a mozgásokat. A három csapat folyamatos kapcsolatban áll egymással. A faluban két rendőr is járőrözik, nekik szólhatnak, ha bármilyen konfliktus alakulna ki.

Bár a láncszavazások, szavazatszállítások jellemzően eddig kora reggel történtek, Tiszaburán most ennek egyelőre semmi nyoma.

A részvétel is alacsonyabb a korábban megszokottnál, csak szállingóznak az emberek


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Magyar Péter is leadta a szavazatát
A Tisza Párt elnöke a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában voksolt. Videónkon mutatjuk, hogyan érkezett meg a szavazókörbe.


Magyar Péter is leadta szavazatát a vasárnapi országgyűlési választáson, amely már az első órábanrekordszámú részvételt hozott.

A Tisza Párt elnöke a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben voksolt nagy sajtóérdeklődés közepette.

Videónk arról, ahogy a politikus megérkezett:

@szeretlekmagyarorszag.hu A világpolitika ide figyel: rengeteg sajtó fogadta Magyar Pétert Hegyvidéken, ahol reggel fél 9-kor megérkezett, és leadta a szavazatát. #magyarpéter #tisza #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Magyar Péter a szavazata leadása után sajtótájékoztatót tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak Budapesten – mutatjuk, hol szavaztak eddig a legtöbben
Egyelőre magas a részvétel a fővárosban és országos szinten is. Az első szavazók hosszú sorokban várakoztak, hogy behúzzák az x-et.


Erzsébetvárosban már reggel 5 órakor hosszú sor kígyózott a Kertész utcai szavazóhelyiség előtt. Több más budapesti szavazókör előtt is hasonló volt a helyzet, például az I. kerület 003-as körzetében.

A választási szervek ugyan előzetesen jelezték, hogy bizonyos időszakokban torlódások alakulhatnak ki, és türelmet kértek a szavazóktól, a reggeli sorok hossza így is sokakat meglepett.

Az agglomerációban egyelőre irtózatos sorokkal nem találkoztunk.

A fővárosban jelentős számú átjelentkező választópolgár adhatja le voksát. Valamint sokan már reggel igyekeznek leadni szavazatukat, a későbbi sorok elkerülése érdekében.

Reggel hétig a választásra jogosultak 3,46 százaléka járult az urnákhoz. Az első részvételi adatok minden eddigi rekordot megdöntöttek. Egyedül az 1994-es voksolás közelíti meg, akkor 7-ig 2,5 százalékos volt a részvétel, 2018-ban pedig szavazás 2,4 százalékos - adja hírül a 24.hu.

Reggeli részvételi adatok Budapesten:

Budapest főváros, 01. számú egyéni választókerület – 2,87%

Budapest főváros, 02. számú egyéni választókerület – 2,54%

Budapest főváros, 03. számú egyéni választókerület 2,95%

Budapest főváros, 04. számú egyéni választókerület 2,60%

Budapest főváros, 05. számú egyéni választókerület 3,36%

Budapest főváros, 06. számú egyéni választókerület – 3,64%

Budapest főváros, 07. számú egyéni választókerület – 4,15%

Budapest főváros, 08. számú egyéni választókerület – 3,78%

Budapest főváros, 09. számú egyéni választókerület – 3,95%

Budapest főváros, 10. számú egyéni választókerület – 3,76%

Budapest főváros, 11. számú egyéni választókerület – 3,15%

Budapest főváros, 12. számú egyéni választókerület – 3,80%

Budapest főváros, 13. számú egyéni választókerület – 3,63%

Budapest főváros, 14. számú egyéni választókerület – 3,43%

Budapest főváros, 15. számú egyéni választókerület – 3,86%

Budapest főváros, 16. számú egyéni választókerület – 3,81%

Az urnákat 19:00-kor zárják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk