Beleállt a Momentum Cseh Katalinba: Azonnal adja vissza a mandátumát!
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője egy Facebook-posztban reagált arra, hogy Cseh Katalin a Partizán műsorában bejelentette, nem adja vissza a parlamenti mandátumát.
„Kedves Katka! 2022-ben az emberek azért szavaztak a közös ellenzéki listára, mert kormányváltast akartak. Ez most is így van.
– írta Bedő.
A politikus állítja, hogy a 2022-es hat ellenzéki párt közül már csak a Momentum és Márki-Zay Péter maradt hű a kormányváltást akaró szavazókhoz. Bedő Dávid a posztját egy személyes üzenettel zárta, amelyben Cseh Katalin döntését ostobaságnak nevezte.
– fogalmazott a frakcióvezető.
A vita azt követően robbant ki, hogy a Momentum elnöksége november 12-én kizárta Cseh Katalint a pártból. A döntést azzal indokolták, hogy a politikus Barabás Richárddal, a Párbeszéd társelnökével közösen új pártot alapít Humanisták néven, és elindul a 2026-os választáson. Ez ellentétes a Momentum júniusi határozatával, amely szerint a párt nem indít jelölteket a kormányváltás esélyének növelése érdekében.
A konfliktus tárgyát képező mandátumot eredetileg Fekete-Győr András, a Momentum alapítója viselte. Az Országgyűlés 2024. november 25-én, egy jogerős bírósági ítéletre hivatkozva kimondta Fekete-Győr összeférhetetlenségét és megfosztotta képviselői székétől. A megüresedett listás helyet a Momentum Cseh Katalinnak adta át, aki korábban, 2019 és 2024 között a párt európai parlamenti képviselője volt.