EGÉSZSÉG
A Rovatból

Bele lehet-e betegedni az elszigetelődésbe? Itt a tudományos válasz

A koronavírus miatti „szociális recessziónak”, az emberek bezárkózásának hosszú távon fizikai és lelki hatásai is lehetnek.


A világon mindenütt millióknak kell megbarátkozniuk azzal a gondolattal, hogy nem élhetnek társasági életet. A pszichológusok máris vizsgálják e kényszerű izoláció következményeit – írja a Guardian.

Már korábban megállapították a szakemberek, hogy a hosszú távú magányosság lerövidíti az emberi életet. Julianne Holt-Lunstad amerikai pszichológus-neurológus, a utahi Brigham Young egyetem professzora felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak az embereknek a szervezetében, akiknek szélesebbek a szociális kapcsolataik, kevesebb gyulladás jelentkezik, ellentétben azokkal, akik magányosan elszigetelten élnek. E gyulladások pedig számos krónikus betegség velejárói, mint például magas vérnyomásnak, a magas pulzusszámnak, a stresszhormonok emelkedésének, de még a sejtöregedésnek is.

Holt-Lunstad egy globális felmérés adataiból kiindulva állapította meg, hogy a magányosság 26, a társadalmi elszigeteltség 29%-kal növeli a korai halál kockázatát, míg az egyedül élőknél ez az arány 32% is lehet. A szívbetegségek, a rák, a sztrók, a veseelégtelenség is előbb eljönnek azokért, aki bezárkózva élnek.

Természetesen a professzor-asszony sem állítja, hogy gyulladásokhoz, vagy szív- és érrendszeri betegségekhez vezetne néhány heti izoláció, de azért szerinte ennek is lehet azonnali és rövid távú kihatása egészségünkre. Például másképpen reagál annak a szervezete, akinek akut, mint akinek krónikus magas vérnyomása van, és ha alapvetően jó egészségi állapotban van, nem valószínű, hogy egy ilyen helyzetnek hosszú távú kihatása lenne rá.

Holt-Linstad szerint azért szenvedjük meg a szociális izolációt, mert a személyes kapcsolatok segítenek nekünk a stressz feloldásában, elviselésében.

„Különbözhet testünk reagálása arra a bizonytalanságra, ami jelenleg a világban folyik. Függ attól, hogy mennyire érezzük biztosnak a szükséges forrásainkat. De nagy mértékben függhet attól is, hogy vannak-e az életünkben olyanok, akikre számíthatunk” – mondja a professzor-asszony.

Dhruv Khullar, a New York-i Weill Cornell Medicine kutató orvosa szerint már a rövid elszigeteltségi időszakok is képesek néhány napon belül szorongást vagy depressziót okozni.

„Társadalmi lényekké fejlődtünk. Az emberiség egész történelme során családokban, csoportokban éltünk, ebből következik, hogy a többi emberi lénnyel való interakcióra támaszkodunk. Amikor ez nem áll rendelkezésünkre, hatalmas űrt érzünk, mint emberi lény” – mondta Khullar, aki mindazonáltal elfogadja társasági élet beszüntetése a járvány miatt szükségszerű.

Végül is az embereknek számtalan módjuk van, hogy kapcsolatot tartsanak egymással az sms-től a videóhívásig, hogy ne érezzék magukat a világtól elvágva. Elismeri persze, hogy a technika nem tökéletes pótlása a fizikai kontaktusnak, a szemtől szembe való találkozásoknak, mindazoknak a társadalmi szerepeknek, amelyek belénk ivódtak évezredeken keresztül.

Khullar ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az idősebb emberek, akiket a legjobban fenyeget a Covid-19, kevésbé hagyatkozhatnak a digitális kapcsolattartásra, éppen ezért biztosítani kell őket arról, hogy kéznél van számukra a segítség, hogy van, aki törődik velük.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Soha ne igyál olyan ásványvizet, aminek lejárt a minőségmegőrzési ideje – mutatjuk, miért
Szakértők szerint a műanyag idővel mikroműanyag-részecskékre esik szét, amelyek a vízbe kerülhetnek. Friss kutatások tüdőszövetben, méhlepényben, anyatejben és vérben is kimutatták ezeket.


A palackozott víz ritkán romlik meg rövid idő alatt, mégis érdemes figyelni a csomagolására. Szakértők szerint a műanyag palack idővel bomlik, és ezzel együtt nőhet annak esélye, hogy mikroműanyagok kerülnek a vízbe.

A minőségmegőrzési dátum jellemzően 18–24 hónap, de ez a jelölés a palackra vonatkozik, nem magára a vízre.

A dátumon belül az íz és a minőség általában rendben marad, utána viszont nagyobb lehet a részecskék lenyelésének kockázata, amelyet a bélrákkal, agykárosodással és a terméketlenséggel is összefüggésbe hoztak, derül ki a Daily Mail cikkéből.

A Natural Hydration Council szerint a víz a dátum után is fogyasztható. Más vélemények úgy látják, hogy a mikroműanyagok már a gyártásnál megjelenhetnek, és ahogy öregszik a palack, egyre több kerülhet a vízbe.

A mikroműanyagok parányi darabkák, akár 2 mikrométeresek is lehetnek, ami nagyjából egy milliméter kétezred része. Friss vizsgálatok tüdőszövetben, méhlepényben, anyatejben és vérben is találtak ilyen részecskéket, ami felveti, meddig juthatnak el a szervezetben. Dr. Sherri Mason, a WHO-val együttműködő, édesvízi műanyagszennyezést kutató szakértő így fogalmazott: „Összefüggést látunk bizonyos ráktípusok gyakoribbá válása, az alacsonyabb spermaszám, valamint az olyan állapotok, mint az ADHD és az autizmus gyakorisága között. Tudjuk, hogy ezek a környezetben jelen lévő szintetikus vegyi anyagokkal kapcsolatosak, és azt is tudjuk, hogy a műanyagok mintegy eszközként segítik e vegyi anyagok bejutását a testünkbe.”

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint a mikroműanyagok többségét a szervezet kiüríti. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy egy részük a véráramba kerülhet, és létfontosságú szervekben rakódhat le. Egyre több kutatás hozza összefüggésbe ezeket a részecskéket idegkárosító hatással, krónikus gyulladással, valamint a hormonális és anyagcsere-folyamatok felborulásával.

Egy új tanulmány, amelyet Sara Sajedi, a Concordia Egyetem környezetmenedzsmenttel foglalkozó szakértője vezetett, azt találta, hogy

akik rendszeresen palackozott vizet isznak – még a minőségmegőrzési időn belül is –, évente körülbelül 900 000-rel több mikroműanyag-részecskét visznek be, mint akik csapvizet fogyasztanak.

Sajedi az egyszer használatos műanyag palackok kockázatait „súlyosnak” nevezte, és nagyobb figyelmet sürgetett erre az „égető kérdésre”. Hozzátette: „A mikroműanyagok bélflóra-egyensúlyzavart is okozhatnak, felboríthatják a bélbaktériumok egyensúlyát, és belélegezve légúti betegségekhez vezethetnek. Ezek a széles körű, krónikus egészségügyi kockázatok jelzik, mennyire fontos felismerni és kezelni a nano- és mikroműanyagok hatását az emberi egészség védelmében.”

A minőségmegőrzési időn túl az íz és az illat is romolhat, mert a palack lassan lebomlik, ami befolyásolhatja az érzékszervi tulajdonságokat. Ugyanakkor a PET-részecskéket nem tartják olyan vegyületek hordozóinak, mint a ftalátok vagy a BPA. Ha a palackokat meleg helyen tárolják, napfény éri őket, vagy erős szagú vegyszerek mellett állnak, a műanyag gyorsabban gyengülhet, és ez a víz minőségére is rányomhatja a bélyegét. A PET „lélegző” anyag, vagyis idővel egy kevés víz elpárologhat a palackból, és ezzel együtt könnyebben bejuthatnak szennyező részecskék.

A hét elején megjelent vizsgálat arra utal, hogy az élelmiszer-csomagolásban használt mikroműanyagok a bélrendszert is károsíthatják, és ezzel nőhet a vastagbélrák és a depresszió kockázata. Ausztrál kutatók egészséges önkéntesek székletmintáit elemezték, és azt látták, hogy a mikroműanyagok megváltoztathatják a bélben a mikrobiális működést. Néhány változás olyan mintázatot mutatott, amelyet korábban depresszióhoz és vastagbélrákhoz kötöttek. A szakértők „jelentősnek” nevezték az eredményt, és kiemelték: ez volt az első olyan humán vizsgálat, amely bizonyította, hogy a mikroműanyagok képesek átalakítani a bélmikrobiomot.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Tűzgolyó a mellkasban” – az orvos, aki túlélte, most figyelmeztet a szívroham egyik furcsa előjelére
A doki először nem hitt a jeleknek. Felsétált a lépcsőn, jött a refluxérzés; leült, és elmúlt. Kiment, kitakarította és arrébb tolta a grillt, a panasz visszatért; leült, és megint csillapodott.


Egy kardiológus súlyos figyelmeztetést adott: szerinte létezik egy „vörös zászló” sorrend, ami azt jelezheti, hogy közel a szívroham. Az orvosok telepakolják a netet tippekkel, mégis sokan legyintenek – egy srác például Hyrox-versenyen „tűzgolyót” érzett a mellkasában, aztán nagy lett a baj – írja a LADbible.

Jeremy London amerikai orvos a YouTube-on oszt meg tanácsokat a szív és a test egészségéről. Korábban sorra vette a gyenge szív jeleit és a szívroham tüneteit, most pedig a saját történetére támaszkodva beszélt a riasztó mintázatról.

„Ha elzáródik egy szívartéria, terhelésre a szív keményebben dolgozik. Az érintett szakasz ilyenkor nem kap elég vért, és jönnek a tünetek: mellkasi nyomás, légszomj; a fájdalom kisugározhat az állkapocsba vagy a karba, de akár gyomorégésre, refluxra emlékeztető panasz is lehet. Ezért hívják ezt a nagy álcázónak. A terhelés–fájdalom–pihenés–megkönnyebbülés sorrend vörös zászló.”

A doki először nem hitt a jeleknek. Felsétált a lépcsőn, jött a refluxérzés; leült, és elmúlt. Kiment, kitakarította és arrébb tolta a grillt, a panasz visszatért; leült, és megint csillapodott.

Végül kiderült: szívrohamról volt szó, London doktor pedig felépült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Fogyasztóinjekciók: ez történik a pácienssel 4 hét alatt – Egy orvos elmondta, mire számíthat, aki ezt a kezelést kapja
Számos kellemetlen tünettel is meg kell birkóznia annak, akinek a szakember ezt a fogyási módszert javasolja. Arra is figyelmeztet, hogy nem elég a gyógyszer, más is kell a súlycsökkenéshez.


Világszerte emberek milliói, köztük sok hollywoodi híresség is a GLP-1 típusú gyógyszerekkel próbál fogyni. Az Egyesült Államokban nagyjából minden nyolcadik felnőtt – a lakosság 12 százaléka – olyan szereket használ, mint a Wegovy vagy a Mounjaro, amelyek az étvágy csökkentésével és a vércukorszint szabályozásával segítik a fogyást.

Dr. Crystal Wyllie, a ZAVA orvosa részletesen elmondta, mi történik a szervezettel az első négy hétben, ha valaki ezeket a gyógyszereket alkalmazza.

A Mounjaro esetében az első héten 2,5 milligrammos adaggal kezdenek. Ez az időszak arra való, hogy a szervezet fokozatosan hozzászokjon a hatóanyaghoz. Ilyenkor gyakran jelentkezik hányinger, hasmenés vagy székrekedés.

A Wegovy-nál 0,25 milligrammos adaggal indul a kezelés. Már ebben a szakaszban észrevehető az étvágy csökkenése, például tovább tart a jóllakottság érzése. Az orvos ilyenkor azt javasolja, hogy csökkentsük az elfogyasztott étel mennyiségét.

A második héten a Mounjaro használói már erősebben érzik az étvágycsökkenést. Dr. Wyllie szerint: „Azt veheted észre, hogy kevesebbet eszel, és tovább érzed magad jóllakottnak. Fontos ebben a szakaszban, hogy tartsd magad a diétához és a mozgástervhez”.

A Wegovy-nál az adag emelésével tovább csökkenhet az étvágy, és akár a testsúly is megindulhat lefelé.

A harmadik hét nehéz lehet, mert ekkor gyakrabban jelentkeznek a kellemetlen mellékhatások. Mindkét gyógyszer esetén előfordulhat erős hányinger. Az orvos azt tanácsolja, hogy ilyenkor egyszerű, kis adagokat fogyasszunk, és növeljük a vízfogyasztást. Hozzátette: „Ha hányás vagy erős hasi fájdalom jelentkezik, mindenképp menj orvoshoz, hogy kizárják a komolyabb problémákat”.

A negyedik hétre már jól látható a változás – akár a test formájában, akár a testsúlyban. Egy, a ZAVA által készített kutatás szerint a Mounjaro-t használók átlagosan a kezdő testsúlyuk 4 százalékát adják le egy hónap alatt, míg a Wegovy-t szedők körülbelül 2 százalékot. Hosszabb távon, nagyobb adagokkal a Mounjaro 72 hét alatt átlagosan 22,5 százalékos súlycsökkenést hozott, míg a Wegovy esetében ez az arány 17 százalék volt.

Az orvos szerint több tényező is befolyásolja, hogy mennyi súlytól szabadulhat meg valaki – például az életkor, az anyagcsere sebessége, a hormonális változások, valamint az étrend és a mozgás. Azt is hangsúlyozta, hogy ezek a gyógyszerek csak akkor hatékonyak igazán, ha egészséges életmódra váltunk.

Fontos, hogy a beadási ütemet is pontosan betartsuk, és minden nap ugyanabban az időpontban adjuk be az injekciót. Mint mondta:

„A fogyás ezekkel az injekciókkal nem egyik napról a másikra történik, időbe telik, mire látható eredményt hoz”. Hozzátette: „Van, akinél már az első hónapban jelentős fogyás történik, másoknál ez tovább tart. Nagyon fontos, hogy egészséges életmódbeli változtatásokkal támogasd a fogyási folyamatot".

Az Eli Lilly szóvivője ezt nyilatkozta a lapnak:

„A Mounjaro kizárólag szakképzett egészségügyi szakember által felírt recept alapján használható, és csak hivatalosan bejegyzett gyógyszertárak vagy szolgáltatók adhatják ki. Arra biztatjuk a betegeket, hogy konzultáljanak orvosukkal, ha bármilyen mellékhatást tapasztalnak, és hogy megbizonyosodjanak arról, hogy eredeti gyógyszert kapnak.”

A Novo Nordisk szóvivője így fogalmazott: „Az Egyesült Királyságban a Wegovy kiegészítőnek javasolt a csökkentett kalóriatartalmú étrend és fokozott fizikai aktivitás mellett, a testsúlycsökkentés és a szív- és érrendszeri kockázat csökkentése érdekében. Felnőttek esetében a fenntartó adag 2,4 mg hetente egyszer. Az Ozempic 2-es típusú cukorbetegség kezelésére van engedélyezve – nem rendelkezik engedéllyel testsúlycsökkentésre".

Azt is elmondták: „Azt ajánljuk, hogy a betegek az engedélyezett indikációknak megfelelően és egészségügyi szakember felügyelete mellett szedjék ezeket a gyógyszereket. A kezelést az orvossal közösen kell megbeszélni, aki fel tudja mérni, hogy a gyógyszer megfelelő-e az adott beteg számára".

Forrás: Unilad


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Covid, influenza vagy nátha? Így ismerheted fel, melyikben szenvedsz
A tünetek hasonlósága miatt nem mindig egyértelmű, melyik betegségről van szó. Összeszedtük, milyen jelekre érdemes figyelni.


Az elmúlt hetekben egyre többen panaszkodnak köhögésre, torokfájásra, náthás tünetekre – mindeközben a Covid új variánsa, a Nimbus is megjelent Magyarországon. Az új koronavírus-változatok miatt nő a fertőzésszám, ezért sokakban felmerül a kérdés: vajon koronavírusról, influenzáról vagy egyszerű megfázásról van szó?

A tünetek között több az átfedés, de vannak olyan jelek, amelyek segíthetnek a különbségtételben.

A koronavírus-fertőzés legjellemzőbb tünetei közé tartozik az orrdugulás, az orrfolyás, a száraz köhögés, az íz- és szaglás hirtelen elvesztése, valamint a fáradtság.

Az újabb variánsok emellett néhány szokatlan tünetet is okozhatnak: sokan számolnak be rekedtségről és erős torokfájásról, amely „olyan érzés, mintha borotvapengék lennének a torokban”. Emellett izomfájdalmak és rendkívüli fáradtság is jelentkezhetnek.

A szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy aki ilyen tüneteket tapasztal, maradjon otthon, és forduljon háziorvosához.

Az influenza általában hirtelen, erőteljes tünetekkel kezdődik, szemben a megfázással, amely fokozatosan alakul ki.

A legjellemzőbb tünetei a magas láz, a súlyos izomfájdalom, a fejfájás, a száraz, fájdalmas köhögés és az erős fáradtság.

A betegség jellemzően a téli hónapokban terjed, a hideg időjárás ugyanis kedvez az influenzavírus terjedésének. Ha valaki hirtelen belázasodik, izom- és végtagfájdalmai vannak, és gyorsan romlik az általános közérzete, érdemes orvoshoz fordulnia.

A megfázás – a három betegség közül a legenyhébb – általában lassabban alakul ki, és a tünetei is enyhébbek.

Ezek közé tartozik az orrfolyás vagy orrdugulás, a torokfájás, az enyhe köhögés, valamint az alkalmi, enyhe láz. A megfázás jellemzően néhány napon belül magától elmúlik, de fontos a pihenés és a regeneráció.

A koronavírus kimutatására jelenleg is a PCR-teszt és az antigén gyorsteszt a legmegbízhatóbb módszer. Ezeket orrból vagy torokból vett mintából végzik.

Az influenza kimutatására is létezik teszt, de sokszor a tünetek alapján is felállítható a diagnózis. A megfázást a legtöbb esetben nem szükséges külön vizsgálattal igazolni, mivel enyhe lefolyású és magától is javul.

Enyhébb panaszok esetén otthoni módszerek is segíthetnek.

A mézes fekete retek jól ismert természetes köhögéscsillapító. A közepét ki kell vájni, mézet tenni bele, majd hűvös helyen körülbelül 10 órát állni hagyni. Ezután a mézet ki lehet kanalazni, majd újra megtölteni a retket.

A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, emellett támogatja az immunrendszert. A legjobb frissen felvágva teát készíteni belőle, de por formában is kapható, amit forró vízben lehet feloldani.

A kamillatea szintén jótékony hatású: gyulladáscsökkentő, antibakteriális, nyugtató, valamint segíti a légutak tisztulását. Inhalálással is alkalmazható köhögés esetén.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk