News here
hirdetés

HÍREK

Bejegyezték Gattyán György pártját

A digitalizáció élharcosának számító pártnak egyelőre nincsen se honlapja, se elérhető e-mail-címe.

Link másolása

hirdetés

Még a tavalyi év végén, december 24-én bejegyezték a Megoldás Mozgalom (MEMO) nevű politikai pártot – derítette ki a Bíróság.hu adatbázisából a Magyar Nemzet.

A szerveződés elnöke Gattyán György, alelnökei pedig a Teqball két alapítója: Huszár Viktor és Borsányi Gábor, valamint Bajusz Krisztina ügyvéd.

A lap felidézi, hogy a többek között erotikus csetszolgáltatással milliárdossá, az ország egyik leggazdagabb emberévé vált Gattyán novemberben több interjúban is belengette, hogy indulna a választáson – bár maga nem ragaszkodik a miniszterelnöki székhez –, majd plakátkampányba kezdett, decemberben pedig pártja nevét is elárulta. Igaz, a pártot ekkor még nem jegyezték be.

A Bíróság.hu-n olvasható leírás szerint a Megoldás Mozgalom célja, hogy a magyar állampolgárok számára vonzó, a mai idők kihívásának megfelelő, kormányképes polgári alternatívát nyújtson, működésével ösztönözze a magyar állampolgárok nemzeti és kulturális identitásának megerősödését, politikai aktivitását.

hirdetés

A Magyar Nemzet kiszúrta, hogy

ugyan Gattyánék a magyarországi digitalizáció fellendítésével kampányolnak, a pártnak egyelőre nincsen honlapja és e-mailes elérhetősége sem.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
„Miért kellene bocsánatot kérnünk?” – válaszolta Gulyás arra, hogy elnézést kérnek-e a pedagógusoktól, amiért jogellenesnek nevezték a sztrájkot
Korábban a másodfokú bíróság jogellenesnek mondta ki a pedagógusok januári figyelmeztető sztrájkját, a Kúria döntése szerint viszont nem volt az.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, a bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a pedagógusok januári figyelmeztető sztrájkját, de később a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogellenesnek nyilvánította azt. A Kúria viszont nemrég kimondta: nem volt jogellenes a januári figyelmeztető sztrájk.

A pedagógusok sztrájkját korábban a kormány is jogellenesnek és politikai céllal szervezettnek minősítette. A Népszava újságírója a Kúria döntése után a csütörtöki kormányinfón arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy bocsánatot kérnek-e a pedagógusoktól.

"Miért kellene bocsánatot kérnünk?"

- válaszolta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt is hozzátette: a kormány úgy nevezte a sztrájkot, ahogy a bíróság.

"Ha a másodfokú bíróság elnézést kér, akkor rögtön a sorba mi is beállunk"

- jegyezte meg Gulyás.

hirdetés

A miniszter válaszában azt is kifejtette, hogy a kormány mindig is tiszteletben tartotta az első- és a másodfokú bíróság döntését, ahogy a Kúria döntését is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Gulyás Orbán fizetésemeléséről: Egy fizetést ki tud a költségvetés gazdálkodni
Szerinte nem volt rendben, hogy a miniszterelnök ennyire keveset keresett.

Link másolása

hirdetés

A csütörtöki kormányinfón a 444.hu újságírója arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ha a kormány szerint nem várhatóak béremelések ebben a gazdasági helyzetben, miért nyújtott személyesen be törvényjavaslatot arról, hogy több mint kétszeresére emelkedjen Orbán Viktor fizetése.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter erre azt válaszolta:

„Egy fizetést ki tud a költségvetés gazdálkodni.”

Hozzátette: „Én értem, hogyha Önöket ez zavarja, de ettől még, ha európai uniós összehasonlításban megnézik, ha térségi miniszterelnöki jövedelmek között megnézi, akkor a legalacsonyabb volt és még mindig az alacsonyabbak közé tartozik, és azért az mégiscsak furcsa, hogy egy 5 fős ellenzéki, de akár egy nagyobb, kormánypárti frakció vezetője is többet keressen, mint a miniszterelnök.”

Az elfogadott törvény értelmében Orbán miniszterelnöki tiszteletdíját Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, havi bruttó 3,5 millió forintra emelték. A kormányfőnek emellett még 1,3 milliós forintos képviselői tiszteletdíj is jár havonta.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Media1: Letiltottak egy Márki-Zay Péterrel készült interjút az Indexnél a választások előtt
A beszélgetést az a Torkos Matild készítette, akit néhány napja küldtek el a portáltól.

Link másolása

hirdetés

Az Index egyik legfőbb vezetője megakadályozta, hogy az április választások előtt megjelenjen egy nagy interjú Márki-Zay Péterrel - tudta meg a Média1.

Az interjút a lap egyik főmunkatársa, Torkos Matild készítette, akit a Media1 szerint néhány napja, a betegszabadságáról visszatérve küldtek el a portáltól.

A portálnak a volt összellenzéki miniszterelnök-jelölt sajtósa, Péterfi Judit is megerősítette, hogy az Index kért interjút a politikustól. A beszélgetésre az áprilisi országgyűlési választási kampány finisében került sor, Márki-Zay egy órát szentelt arra, hogy Torkos Matild kérdéseire válaszoljon. Az interjút ők később jóvá is hagyták.

A Media1 szerint

hirdetés
Torkos Matildnak az Indexnél azt mondták, hogy az interjú később megjelenhet, de csak abban az esetben, ha a Márki-Zay interjú mellé a lapvezetés össze tud hozni egy interjút Orbán Viktorral is.

Ez azonban nem jött össze, így végül az ellenzéki politikussal készült, konfrontatív kérdéseket is szép számban tartalmazó beszélgetést sem közölték.

A lap megkereste az Indexet is az ügyben, ott azonban két napot kértek arra, hogy válaszokat adjanak. A nyilatkozattól Torkos Matild is elzárkózott.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Meghalt Geréd Gyárfás, az Argo Svédje
A Doktor Balaton című sorozatban is szerepelt színész 69 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Hatvankilenc éves korában meghalt Geréd Gyárfás „Gyafi”. A hírt a színész barátja, Árpa Attila osztotta meg a Facebook-oldalán.

Geréd Gyárfást legtöbben az Argóból ismerhetik, a filmben a Svéd nevű karaktert játszotta,

de emellett a Doktor Balatonban is szerepelt testőrként.

A Gruber’s Gym edzőterem, amelynek Geréd a versenyzője volt, megemlékezésében azt írta, hogy a színész halálát szívinfarktus okozta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: