A Blikk vette észre, hogy júniusban megalapították, november elején pedig bejegyezték a Normális Élet Pártja nevű pártot. Véletlenül pont ilyen néven fut több közösségi oldala és csoportja Gődény Györgynek is, a lap szerint persze ez több is, mint véletlen.
A párt Nyíregyházán van bejegyezve, két ingatlan is van a címen, az egyik Gődény anyjának a nevén. Emellett ez a székhelye a Gődény által vezetett egyesületnek is, maga az üzletember egyébként a szomszédban lakik.
A pártot nem ő alapította, hanem Harkai Bulcsú Bánk. Nem véletlen, ha ismerős a név valakinek. Ő volt a 2018-ban a választásokon induló Közös Nevező 2018 nevű bizniszpárt alapítója is. Itt lett később ügyvezető Gődény, aki listavezetője is lett aztán később a pártnak. Arról híresültek el, hogy ők is, mint minden induló párt, megkapták a 153 millió forintot, amely az országos listaállítás után járt, de ezt vissza kellett volna fizetniük, mert nem érték el az egy százalékot sem.
Mivel nem fizettek, a mai napig nyomoznak ellenük, konkrétan költségvetési csalás miatt.
Felvetődhet az a kérdés, hogy aki egyszer megbukott ezzel, alapíthat, vezethet-e utána még pártot. A lap megkereste Mikola Bálintot, a Transparency International munkatársát, aki elmondta: a 2018-as választás után elfogadtak egy törvénymódosítást, amely szerint „nem jogosultak újabb kampánytámogatásra azok a formációk, amelynek vezetői korábban olyan pártot vezettek, amely nem tudott elszámolni az állami pénzekkel”.
A Blikk megkereste Gődényt, hogy megtudakolja, mi a szándéka, indul-e 2022-ben, de választ eddig nem kapott.
A Blikk vette észre, hogy júniusban megalapították, november elején pedig bejegyezték a Normális Élet Pártja nevű pártot. Véletlenül pont ilyen néven fut több közösségi oldala és csoportja Gődény Györgynek is, a lap szerint persze ez több is, mint véletlen.
A párt Nyíregyházán van bejegyezve, két ingatlan is van a címen, az egyik Gődény anyjának a nevén. Emellett ez a székhelye a Gődény által vezetett egyesületnek is, maga az üzletember egyébként a szomszédban lakik.
A pártot nem ő alapította, hanem Harkai Bulcsú Bánk. Nem véletlen, ha ismerős a név valakinek. Ő volt a 2018-ban a választásokon induló Közös Nevező 2018 nevű bizniszpárt alapítója is. Itt lett később ügyvezető Gődény, aki listavezetője is lett aztán később a pártnak. Arról híresültek el, hogy ők is, mint minden induló párt, megkapták a 153 millió forintot, amely az országos listaállítás után járt, de ezt vissza kellett volna fizetniük, mert nem érték el az egy százalékot sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.
A levélben az áll, hogy
a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.
A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.
A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.
A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.
A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.
A levélben az áll, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.
A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy
az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.
A felvételt itt lehet megnézni:
A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:
Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.
A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.
Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.
A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.
A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.
Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.
Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).
Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.
A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.
A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.