Beindul a zivatarszezon, napokig sárga figyelmeztetés lesz, esős és egyre hűvösebb idő vár ránk a héten
Nem tart sokáig az átlagosnál jóval enyhébb idő, keddtől nedvesebb, labilisabb légtömegek érkeznek fölénk - írja az Időkép.
Egyre többfelé dörren majd meg az ég, alakulnak ki kisebb-nagyobb kiterjedésű záporok, zivatarok, melyek környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak majd. A hevesebb viharokat kisebb méretű jég, felhőszakadás kísérheti.
A jelenlegi számítások szerint
A heves zivatarok, szél, sok csapadék és jégeső miatt sárga figyelmeztetést adtak ki keddre, szerdára és csütörtökre is.
Kedden a napos idő mellett napközben már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és nyugaton néhol, a középső, keleti tájakon több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati megyékben feltámad az északnyugatira forduló szél, erős, viharos széllökések záporok, zivatarok környezetében fordulhatnak elő. Délután 21-27 fokig emelkedig a hőmérséklet.
Szerda hajnalra pára-, ködfoltok képződhetnek, amelyek reggel gyorsan feloszlanak. A megnövekvő gomolyfelhőkből már délelőtt, majd napközben egyre többfelé kialakuló záporokra, zivatarokra van kilátás. Jelentősebb szélerősödés zivatarok környezetében lehet. A csúcshőmérséklet 20-25 fok között valószínű.
Csütörtökön és pénteken marad a záporos, zivataros időjárás, pénteken már többfelé feltámad az északias szél. Délutánonként 18-25 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Hétvégén záporokból jóval kevesebb, napsütésből több ígérkezik. Szombaton élénk, többfelé erős lökések kísérik az északias szelet.