Az Egyesült Államok volt elnöke, Barack Obama a The Late Night Show vendége volt, ahol nagyon érdekes dolgokat mondott az USA által észlelt azonosítatlan repülő tárgyakról - írja a CNN.
Először egy humoros sztorit mesélt el: „Mikor hivatalba léptem, megkérdeztem, hogy oké, vannak nekünk olyan laborjaink, ahol az idegen fajokat vagy az űrhajóikat tartjuk? Kicsit utánanéztek, de a válasz persze a "nem" volt.”
Később azonban hozzátette:
Ami viszont tény, és itt most fordítsuk komolyra a szót, vannak képeink és videó-felvételeink olyan tárgyakról az égen, amikről nem tudjuk pontosan, micsodák. Nem értjük a pontos mozgásukat, a röppályájukat. Nem volt magyarázatunk a mintázatukra. A tudósok még mindig nagyon komolyan veszik, hogy megértsék, pontosan mik is ezek.
Jövő hónapban a Nemzeti Hírszerzés és a Honvédelmi Minisztérium hivatalának be kell nyújtania a kongresszus hírszerző és fegyveres szolgálati bizottságainak osztályozatlan jelentését az "azonosítatlan légi jelenségekről". Ezt a követelményt betették a kongresszus által is elfogadott, 2 billió dolláros koronavírus-tervezetbe, amelyet Donald Trump akkori elnök tavaly év végén törvénybe iktatott.
A várakozások szerint a hivatalos szervek jövő hónapban bemutatnak egy nagyon várt hivatalos jelentést is a titokzatos légi észlelésekről
A CBS több hiteles tanút is meghallgatott az ügyben, a 60 perc című műsorban megszólalt többek között a haditengerészet egy volt pilótája is, aki azt állítja, több éven keresztül minden nap látott azonosítatlan légi jelenségeket.
Zachary Cohen, a CNN munkatársa megjegyezte: a jelentéseknek várhatóan tartalmazniuk kell részletes információkat az UFO-adatokról, amik az azokat vizsgáló hivatalos szervek birtokába jutottak. Ezzel a kormány által valaha közölt legrészletesebb adatokat ismerhetnénk meg az űrben észlelt azonosítatlan repülő objektumokról - még ha egyelőre az idegen civilizációk létének bejelentése valószínűleg várat is magára.
Az Egyesült Államok volt elnöke, Barack Obama a The Late Night Show vendége volt, ahol nagyon érdekes dolgokat mondott az USA által észlelt azonosítatlan repülő tárgyakról - írja a CNN.
Először egy humoros sztorit mesélt el: „Mikor hivatalba léptem, megkérdeztem, hogy oké, vannak nekünk olyan laborjaink, ahol az idegen fajokat vagy az űrhajóikat tartjuk? Kicsit utánanéztek, de a válasz persze a "nem" volt.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje
A TISZA Párt elnöke szerint a Fidesz és a Mi Hazánk már a közös jövőt tervezi. Azt is felvázolta, hogy szerinte mi lenne Orbán Viktor szerepe, amennyiben Lázár lenne a miniszterelnök-jelölt.
„Nem véletlen elszólás volt, amikor a Fidesz második embere a felvidéki magyarok, a szegények és a nők után a roma honfitársainkat is megalázta” – írta Magyar Péter hétfőn a Facebookon-oldalán. Azt állítja,
„egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje”.
A TISZA Párt elnöke szerint egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje.
„Bár az elvtársak még sunnyognak, de szép lassan összenő, ami összetartozik. Nem véletlen az sem, hogy a Mi Hazánk politikusai folyamatosan szerepelnek a propagandamédiában és soha semmilyen lejáratás nem indult ellenük. Sőt…”
– idézte a politikus a kormány és a Mi Hazánk Mozgalom vélt közeledését.
A posztban Magyar azt is vázolja, mi lenne a ráció egy ilyen forgatókönyvben. Szerinte az, hogy „Lázár viselné a felelősséget a választási vereségért, Orbánt pedig az elnöki pozícióba menekítenék.”
„Elvtársak, kormányozni kellett volna és a magyar emberekért dolgozni. Ha így tettetek volna 16 évig, akkor most nem kellene vészforgatókönyveken dolgozni”
– üzente Magyar Péter.
Magyar Péter nem először reagált a botrányra, amely Lázár János múlt heti, balatonalmádi Lázárinfóján elhangzott kijelentései miatt robbant ki. A miniszter a magyarországi cigányságot „belső tartaléknak” nevezte, és példaként az InterCity-vagonok mosdóinak takarítását említette. A szavai nagy felháborodást keltettek, ami után Lázár szombaton Kaposváron bocsánatot kért.
A Mi Hazánk 2025 őszén Toroczkai Lászlót nevezte meg saját miniszterelnök-jelöltjének, és a párt akkor azt közölte, sem a Fidesszel, sem a TISZA Párttal nem terveznek koalícióra lépni, bár politikai elemzések már korábban is írtak a két párt közötti taktikai közeledésről.
A Bloomberg még tavaly decemberben belső kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Orbán Viktor gondolkozik azon, hogy egy választási vereség esetén úgy menti át hatalmát, hogy köztársasági elnökké választatja magát leköszönő fideszes parlamenti többséggel.
„Nem véletlen elszólás volt, amikor a Fidesz második embere a felvidéki magyarok, a szegények és a nők után a roma honfitársainkat is megalázta” – írta Magyar Péter hétfőn a Facebookon-oldalán. Azt állítja,
„egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje”.
A TISZA Párt elnöke szerint egyre több helyről hallani, hogy Lázár János lehet a Fidesz-Mi Hazánk koalíció miniszterelnök-jelöltje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hiába szavazott nemmel Magyaroszág, döntött az unió: 2027-től teljesen betiltják az orosz gázimportot
A tilalom lépcsőzetesen lép életbe, hogy elkerüljék a piaci sokkot. Vészhelyzet esetén azonban az Európai Bizottság legfeljebb négy hétre felfüggesztheti a szankciót. Magyarország nem támogatta a rendeletet, a kormány már korábban jelezte, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul az ügyben.
Hétfőn az Európai Unió 27 tagállama hivatalosan elfogadta azt a rendeletet, amely hat hét múlva elindítja az orosz vezetékes gáz és a cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának fokozatos betiltását – közölte az Európai Tanács.
A szavazáson a 27 országból 24-en voksoltak igennel, Magyarország és Szlovákia nemmel, Bulgária pedig tartózkodott.
Bár az ilyen horderejű uniós határozatokhoz általában egyhangú döntésre van szükség, ezt a tilalmat úgy alakították ki, hogy elfogadásához elegendő legyen a minősített többség. Ehhez olyan kereskedelmi és energetikai jogszabályi kereteket alkalmaztak, amelyek kizárják a nemzeti vétó lehetőségét. Ez tette lehetővé a javaslat elfogadását Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára is. Hazánk és szomszédos országunk nemmel szavazása nem volt meglepetés, hiszen nagymértékben függünk az orosz energiaimporttól. Magyarország már korábban jelezte, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul az ügyben.
Az új szabályok az energiaellátás hatékony ellenőrzésére és diverzifikálására is kiterjednek.
„Mától az uniós energiapiac erősebb, ellenállóbb és diverzifikáltabb lesz. Leszámolunk az orosz gáz káros függőségével, és a szolidaritás és együttműködés szellemében nagy lépést teszünk egy önálló energiaunió felé”
– mondta Michael Damianos, Ciprus energiaügyi, kereskedelmi és ipari minisztere.
A rendelet a hivatalos lapban való közzétételt követő napon lép hatályba, a tilalom pedig hat héttel ezután kezdődik.
A teljes tilalom az LNG-importra 2027 elejétől, a vezetékes gáz behozatalára pedig 2027 őszétől lesz érvényes.
A tagállamoknak a gáz uniós beléptetése előtt ellenőrizniük kell annak származási országát. A szabályszegőket komoly bírságok sújthatják: magánszemélyeket legalább 2,5 millió euróra, a cégeket pedig legalább 40 millió euróra, a teljes világméretű éves árbevételük legalább 3,5 százalékára, vagy a becsült ügyletforgalom 300 százalékára büntethetik.
A meglévő szerződésekre átmeneti időszak vonatkozik, hogy mérsékeljék az árakra és a piacokra gyakorolt hatást.
Eközben a tagállamoknak március 1-jéig nemzeti terveket kell készíteniük a gázellátásuk diverzifikálására és az orosz gáz kiváltásának lehetséges kihívásaira.
A vállalatoknak értesíteniük kell a hatóságokat és a Bizottságot a még meglévő orosz gázszerződéseikről. Azoknak az uniós országoknak is diverzifikációs terveket kell benyújtaniuk, amelyek még mindig importálnak orosz olajat.
Kihirdetett vészhelyzet esetén, ha az ellátásbiztonság súlyosan veszélybe kerül, a Bizottság legfeljebb négy hétre felfüggesztheti az importtilalmat. A Bizottság emellett azt is tervezi, hogy javaslatot tesz az orosz olajimport 2027 végéig történő kivezetésére.
Az uniós vezetők a 2022. márciusi versailles-i nyilatkozatban állapodtak meg abban, hogy a lehető leghamarabb megszüntetik az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséget. Ennek következtében az elmúlt években jelentősen csökkent az Oroszországból az EU-ba irányuló gáz- és olajimport. Míg az olajimport a jelenlegi szankciók miatt 2025-re 3 százalék alá esett, az orosz gáz 2025-ben még mindig az uniós import becslések szerint 13 százalékát teszi ki, ami évente több mint 15 milliárd eurót jelent.
Hétfőn az Európai Unió 27 tagállama hivatalosan elfogadta azt a rendeletet, amely hat hét múlva elindítja az orosz vezetékes gáz és a cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának fokozatos betiltását – közölte az Európai Tanács.
A szavazáson a 27 országból 24-en voksoltak igennel, Magyarország és Szlovákia nemmel, Bulgária pedig tartózkodott.
Bár az ilyen horderejű uniós határozatokhoz általában egyhangú döntésre van szükség, ezt a tilalmat úgy alakították ki, hogy elfogadásához elegendő legyen a minősített többség. Ehhez olyan kereskedelmi és energetikai jogszabályi kereteket alkalmaztak, amelyek kizárják a nemzeti vétó lehetőségét. Ez tette lehetővé a javaslat elfogadását Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára is. Hazánk és szomszédos országunk nemmel szavazása nem volt meglepetés, hiszen nagymértékben függünk az orosz energiaimporttól. Magyarország már korábban jelezte, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul az ügyben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elvitték a házát egy 70 ezres tartozás miatt: a győri férfi most a garázsban él, és 8 milliós kártérítést követelnek tőle
Csizmadia András egy rossz címre küldött értesítő és egy hamisított aláírás miatt veszítette el győri otthonát. Az új tulajdonos elmaradt haszonra hivatkozva perel, miközben a férfi a kilakoltatás jogszerűségét vitatja.
Kényelmes otthona helyett az udvari garázsban kénytelen meghúzni magát egy győri férfi a párjával, miután egy 70 ezer forintos telefonkészülék-tartozás miatt elárverezték a házát. Csizmadia András most az ingatlan elkerítetlen részén, egy picinyke épületben él, miközben az új tulajdonos milliós kártérítést követel tőle - írja a Blikk.
A férfi kálváriája egy hetvenezer forintos tartozással indult, amelyről az értesítést a szolgáltató egy olyan címre küldte, ahonnan évekkel korábban kijelentkezett.
Mivel a cég nem jutott a pénzéhez, a követelést átadta egy követeléskezelőnek, amely az időközben 300 ezer forintra duzzadt összeget végrehajtásra adta. Csizmadia András állítása szerint az egész eljárásról csak akkor szerzett tudomást, amikor 2022 augusztusában egy férfi csengetett be hozzá.
„Közölte, hogy árverésen megvette azt hétmillió forintért, de ha maradni szeretnék, fizessem meg neki ezt az összeget, és még további tízmilliót tegyek le számára” – idézte fel a férfi.
Az árverési vevő tulajdonjogát 2023 májusában jegyezték be, két hónappal későbbre pedig már a kilakoltatást is kitűzték. Csizmadia bírósághoz fordult, mert úgy vélte, a végrehajtó több ponton is szabályt szegett. „Így például, hogy nem érdekelte, hogy a becsérték közléséről szóló tértivevényt nem én írtam alá, a fizetési felhívást a végrehajtó rossz címre küldte, továbbá a tartozást nem próbálták meg ingóságokból kiegyenlíteni, továbbá a nevemen lévő gépjárművel sem foglalkoztak, pedig abból is törleszthető lett volna a tartozásom” – sorolta a mulasztásokat.
A végrehajtási törvény egyébként a fokozatosság és arányosság elvét írja elő, vagyis ingatlant csak akkor lehetne árverezni, ha a követelés más módon, például ingóságokból vagy fizetésletiltásból nem hajtható be.
„Emiatt az ügyvédemmel azt kértük a bíróságtól, hogy az általunk benyújtott végrehajtási kifogásokat soron kívül bírálja el, függessze fel a végrehajtást, illetve állítsa vissza az eredeti állapotot. A kilakoltatást azonban nem tudtuk megakadályozni” – folytatta a férfi. A megjelölt napon átadta a ház kulcsát, majd miután a hatóságok távoztak, párjával a telek nyitott részén maradtak. „Beköltöztünk oda két kutyával és két macskával. A garázsra ajtót szereltem, az állatok miatt pedig elkerítettem egy részt.” Elmondása szerint a végrehajtó a kilakoltatás előtt jogellenesen lakóingatlanná nyilvánította az ingatlant és a címét is módosította, hogy rendőri segítséget kérhessen az eljáráshoz.
A férfi feljelentést tett a tértivevényen lévő hamis aláírás miatt. A rendőrség meg is állapította, hogy valóban nem az ő szignója szerepel a papíron, de mivel az elkövetőt nem találták meg, a nyomozást fél év után lezárták.
Eközben az új tulajdonos is feljelentette őt magánlaksértés miatt. „Semmit sem tudtam erről, az ügyben nem idéztek meg, de még csak nem is értesítettek. Végül előállítottak, meggyanúsítottak, ezzel együtt rabosítottak, majd pár óra múlva kiengedtek. Egy hét múlva pedig megkaptam a rendőrségi határozatot, amely kimondta, hogy nem követtem el magánlaksértést, így a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárják” – jegyezte meg.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közölte, hogy bár bűncselekmény nem volt megállapítható, „ugyanakkor megállapíthatónak látszik a magánlaksértés szabálysértés, ezért az ügyészség az ügyiratokat az ennek elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak megküldte”.
A bíróság a polgári perben végül igazat adott Csizmadia Andrásnak a végrehajtói szabálytalanságokkal kapcsolatban, a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kérését azonban elutasították, mondván, az árverés és a birtokba adás már lezajlott.
Az új tulajdonos tavaly két fizetési meghagyásos eljárást indított a férfi ellen, melyekben összesen nyolcmillió forint kártérítést követel. „Arra hivatkozik, hogy mivel a birtokba adás után a telken maradtam, nem tudta az ingatlant bérbe adni napi tizenötezer forintért. A következő, májusi tárgyalási napon állítólag tanúk is elmondják majd ezt a kártérítési igénye alátámasztására.”
Kényelmes otthona helyett az udvari garázsban kénytelen meghúzni magát egy győri férfi a párjával, miután egy 70 ezer forintos telefonkészülék-tartozás miatt elárverezték a házát. Csizmadia András most az ingatlan elkerítetlen részén, egy picinyke épületben él, miközben az új tulajdonos milliós kártérítést követel tőle - írja a Blikk.
A férfi kálváriája egy hetvenezer forintos tartozással indult, amelyről az értesítést a szolgáltató egy olyan címre küldte, ahonnan évekkel korábban kijelentkezett.
Mivel a cég nem jutott a pénzéhez, a követelést átadta egy követeléskezelőnek, amely az időközben 300 ezer forintra duzzadt összeget végrehajtásra adta. Csizmadia András állítása szerint az egész eljárásról csak akkor szerzett tudomást, amikor 2022 augusztusában egy férfi csengetett be hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
WC-kefékkel pakolta tele a Muzsikus cigányok parkját a Kutyapárt – Pikó András szerint ez nem tiltakozás, hanem emlékgyalázás
Félrement a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szegedi aktivistáinak humorosnak szánt tiltakozása. A párt támogatói közül sokan nemtetszésüknek adtak hangot, és a józsefvárosi polgármester is nyíltan elítélte akciójukat.
WC-keféket raktak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szegedi aktivistái a józsefvárosi Muzsikus Cigányok parkjának oszlopaihoz, ezzel reagálva Lázár János cigányokról tett kijelentésére. Pikó András józsefvárosi polgármester felelőtlennek és megdöbbentőnek nevezte az akciót.
Lázár János múlt csütörtökön Balatonalmádiban tartott lakossági fórumot, ahol arról beszélt, hogy ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig a cigányságot jelenti. A kijelentése óriási felháborodást váltott ki, ami miatt a tárcavezető végül elnézést kért.
Erre akarhattak szellemesen reagálni az MKKP aktivistái, amikor WC-kefékkel díszítették ki a Muzsikus Cigányok parkjában álló szobrokat.
Facebook-oldalukon azt írták: „az MKKP Szeged passzivistái betörve a területünkre kijelölték a Muzsikus Cigányok parkjában, hogy a neves cigány származású művészeink helye hol van Lázár János fideszes miniszter társadalomképében.”
A szegedi pártszervezet posztja alá több negatív komment is érkezett, az MKKP helyi szervezete a kritikákra úgy válaszolt, hogy
„sokat gondolkoztunk mi is rajta, hogy a közéletünk helyzetéről szóló üzenet megéri-e a múltbéli művészek szobrainak bevonását. Végül, amint látható, úgy éreztük, hogy igen, de természetesen ez nehéz kérdés.”
Pikó András szerint ez nem politikai tiltakozás Lázár János vállalhatatlan szavai miatt, hanem meggyalázása a magyar kultúrát gazdagító és művészetükkel nemzetközi elismerést kivívó cigány muzsikusok emlékének”. Facebook-oldalán a polgármester azt írta: „Amikor rájuk gondolunk, amikor józsefvárosiként büszkék vagyunk rájuk, akkor erre gondolunk, ezt méltatjuk.
Sem a származásuk, sem a munkásságuk nem lehet ürügy semmiféle ízléstelen politikai üzengetésnek”
– írta Pikó.
A kerület vezetője hozzátette, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ munkatársai haladéktalanul visszaállítják eredeti állapotába a parkot.