SZEMPONT
A Rovatból

Balogh József: Várhatóan a 30–45 négyzetméteres lakások lesznek az Otthon Start program sztárjai

Budapesten az V. kerületben 55 millió forintból egy 20–25 négyzetméteres lakás sem jön ki, míg a külső kerületekben akár 50–55 négyzetméteres lakások is megvásárolhatóak - mondja az ingatlanszakértő. Vidéken még nagyobb ingatlanokat adnak ennyi pénzért.


Szeptembertől új lakástámogatási programot indít a kormány Otthon Start néven. A konstrukció lényege: államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel akár 50 millió forintig, mindössze 10 százalékos önrész mellett. A támogatás gyerekvállaláshoz vagy házassághoz nem kötött, elég két év magyarországi TB-jogviszony és az, hogy valaki első lakásvásárlónak számítson – még akkor is, ha már van valamilyen kisebbségi tulajdonrésze, de az nem haladja meg az 50 százalékot. A hitel 100 millió forint alatti, legfeljebb 1,5 millió forintos négyzetméterárú ingatlanokra használható fel.

Korábbi cikkünkben már alaposan végigvettük, mit jelent ez a pénzügyek nyelvén – most megnéztük, mit okozhat mindez a lakáspiacon. Az ingatlan.com vezető elemzőjét, Balogh Lászlót kérdeztük arról, mennyire lehet tömeges a program, felhajtja-e az árakat, és hol lehet belőle valóban lakást venni.

– Mit tudunk már most erről a programról?

– Az Otthon Start program újdonsága abban rejlik, hogy azok, akik első lakásvásárlók, 50 millió forintos hitelkeretet kaphatnak, illetve vehetnek fel. Nincs életkori korlát, nem csak a 18–35 éves korosztály jogosult rá, hanem akár egy 50 vagy 55 éves első lakásvásárló is igényelheti a kölcsönt, amennyiben rendelkezik megfelelő jövedelemmel, és a bankok hitelezik számára. Emellett két év TB-jogviszony szükséges az igénylést megelőzően.

Az értékhatár- és négyzetméterár-korlátok vélhetően azt a célt szolgálják, hogy valóban a rászorulók vehessék igénybe ezt a konstrukciót.

Hiszen furcsa lenne, ha valaki felvesz 50 milliós hitelt, és mellé 60–70 milliós önrészt tesz az ingatlanba – ebben az esetben kérdés, mennyi támogatást kellene az államnak nyújtania az ilyen vásárlásokhoz.

– De még így is beletehet közel 50 milliós önrészt, hiszen 100 milliós az ingatlan értékhatár.

– Ez az értékhatár valószínűleg abból adódik, hogy Budapesten már 1,3 millió forint körül mozog az eladó lakások átlagos négyzetméterára, és egy 50 négyzetméteres lakás ára már eléri a 63–64 millió forintot. Ha valaki ennél nagyobb alapterületű lakásban gondolkodik (bár kérdés, hogy ez mennyire felel meg az első lakásvásárlók élethelyzetének), könnyen elérheti a 100 milliós értéket. Tapasztalataink szerint azok az első lakásvásárlók, akik vesztesei voltak az elmúlt 10 év lakáspiaci fejleményeinek, különösen érzékenyen érintettek.

2015 óta ugyanis az ingatlanárak 3,5-szeresükre emelkedtek.

Azok, akiknek már volt ingatlanjuk, együtt sírtak és nevettek a piaccal, többnyire inkább nevettek, hiszen az ingatlanuk értéke 3,5-szeresére nőtt. Az első lakásvásárlók viszont csak azt érzékelték, hogy egyre magasabb a belépési küszöb. Ha valaki ennek ellenére hitelből szeretett volna ingatlant vásárolni, gyakran olyan magas törlesztőrészletekkel szembesült, amelyeket a jövedelmi helyzete nem bírt el. A jelenlegi kamatkörnyezetben a piaci alapú lakáshitelek kamata 6 és 8% között mozog. Ehhez képest a 3%-os, fix kamatozású hitel valóban ajándéknak számít. Ha valaki kihasználja a teljes 50 milliós hitelkeretet, és 25 évre veszi fel a kölcsönt, akkor 237 ezer forintos törlesztőrészletre számíthat. Ugyanez piaci hitellel 320–330 ezer forint körül alakul, így az Otthon Start program közel 100 ezer forinttal alacsonyabb havi törlesztést kínál. Az első lakásvásárlók eddig is az olcsóbb ingatlanokat keresték, hiszen jellemzően nem rendelkeztek nagyobb vagyonnal. Ezen belül háromféle módon lehet spórolni: először is, a lokáció megválasztásával. Például Budapesten a külső kerületekben érdemesebb lakást keresni. Másodszor, kisebb alapterületű ingatlan vásárlásával, hiszen minél kisebb a lakás, annál olcsóbb. Ezért

várhatóan a 30–45 négyzetméteres lakások lesznek az Otthon Start program sztárjai.

Harmadszor pedig az ingatlantípus is számít: a KSH adatai szerint az elmúlt három évben a 18–35 éves korosztályon belül jelentősen nőtt a panellakást vásárlók aránya. Budapesten minden negyedik, a megyeszékhelyeken minden harmadik fiatal panellakást vett. Ennek oka, hogy a panelárak 26%-kal alacsonyabbak, mint az azonos állapotú és elhelyezkedésű téglaépítésű lakásoké.

– Nézzük akkor, hogy ez a program mennyire lehet tömeges. Mert hiába nyitja szélesre a kormány az ajtót, noha csak két év TB-jogviszony szükséges, akkor is vannak jövedelmi korlátok, hiszen a törlesztőrészlet nagysága a jövedelemtől függ.

– Az első lakásvásárlók tipikus korosztályának részaránya az adásvételekben 25–30% között mozgott az elmúlt években.

– Azért ez nem túl magas.

– Igen, de ha azt nézzük, hogy évente 130–140 ezer adásvétel történik, akkor ennek a negyede-harmada is több tízezer vásárlót jelent. Ez a szám bővülhet most:

nem kizárt, hogy több tízezer olyan potenciális vevő lép most piacra, akik eddig kiszorultak az ingatlanpiacról.

Mivel a magyarok 90%-a saját tulajdonú ingatlanban lakik, az első lakásvásárlók megjelenése felgyorsíthatja az adásvételi láncokat: az eladó újabb lakást vesz, a következő is továbbköltözik, és így tovább. Ez általános keresletnövekedést generál, ami az árakat is felfelé viheti.

– Körülbelül mekkora árnövekedést várható? Módosíthatja ez az eddigi prognózisokat?

– Az eddigi várakozások abból indultak ki, hogy az év elején az állampapírokból kiszálló befektetők okoztak jelentős keresletet az ingatlanpiacon. Ez a hullám azonban már lecsengett, így az év második felében az Otthon Start program adhat új lendületet. Különösen érdekes időpontban találta el a piacot ez a támogatás. Ha szeptemberben valóban elindul, akkor számítani lehet egy erőteljes kezdeti keresleti hullámra, mivel sokan már régóta vártak hasonló lehetőségre. Ez az első hullám akár időszakos áremelkedést is okozhat, de várhatóan 2026 tavaszára lecseng. Ezt követően az első lakásvásárlók jelenléte stabilizálódik.

– Mit lehet vásárolni a 100 milliós értékhatáron belül különböző helyeken? Mekkora alapterület jöhet szóba Budapesten, megyeszékhelyeken vagy vidéken?

– Óriási különbségek vannak. Ha például a salgótarjáni vagy békéscsabai ingatlanárakat hasonlítjuk össze a budapestiekkel, 3-4-szeres különbséget is találunk. Budapesten az átlagos négyzetméterár 1,1 millió forint körül alakul, míg Salgótarjánban 270 ezer, Békéscsabán pedig 400 ezer forint alatt van. Ezeken az alacsonyabb árú területeken az első lakásvásárlók kevésbé vannak szorult helyzetben, mint a nagyvárosokban, ahol az árak a megfizethetetlenség határát súrolják. Ezért

vélhetően Budapesten, illetve a népszerű megyeszékhelyeken: Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Pécsett fog érzékelhető forgalomnövekedés megjelenni.

– Budapesten körülbelül egy kétszobás panellakás a reális, ami szóba jöhet?

– Ha az 1,3 millió forintos négyzetméterárral számolunk, akkor például egy 63–65 millió forintos lakás jöhet szóba. Ha valaki 50 millió forint hitelt vesz fel, akkor az a kérdés, hogy elő tudja-e teremteni a szükséges önrészt. Ha valaki a lehető legnagyobb hitelösszeget szeretné igénybe venni, ugyanakkor a legkisebb önerőt biztosítani, azaz az Otthon Start program 10%-os kötelező önrészével számol, akkor legfeljebb 55 millió forint értékű ingatlant tud vásárolni. Ez jellemzően egy 53 négyzetméteres panellakás ára Budapesten. Természetesen nagyok a különbségek: az V. kerületben ebből az összegből egy 20–25 négyzetméteres lakás sem jön ki, míg a külső kerületekben akár 50–55 négyzetméteres lakások is megvásárolhatóak.

– Élénkíteni fogja a piacot az Otthon Start?

– Mindenképpen több adásvételre lehet számítani, mint amennyi e program nélkül történt volna. Az elmúlt 1–2 évben is láthattuk, hogy 2023 gyenge év volt a lakáspiacon, de a CSOK megszűnésének bejelentése a második félévben némi élénkülést okozott. 2024 elején a CSOK Plusz indulása és a 2023-ból áthúzódó adásvételek erős évkezdést hoztak, ami nyárra lecsengett. Ezt követték az államkötvényes ingatlanbefektetők, akik 2025 elején érték el a csúcspontot, de keresletük mára visszaesett.

Ha most nem indult volna el ez a program, az ingatlanpiac stagnálásközeli állapotba kerülhetett volna.

Az Otthon Start most új lendületet adhat, részben állami segítséggel, ami élénkíti a forgalmat, és különösen a nagyobb városokban stabilizálhatja a piacot. Ráadásul mivel ez a hitel gyakorlatilag bárki számára elérhető, aki megfelel a feltételeknek, vidéken és a kevésbé felkapott megyeszékhelyeken is lehetőséget teremthet azok számára, akik eddig halogatták a piacra lépést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk