HÍREK
A Rovatból

Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: „Nagyon súlyos hibát követtem el” – interjút adott a volt miniszter

A református lelkész a 777-nek beszélt arról is, hogy kereste a kegyelmi botrány kitörése után Novák Katalint, felajánlva segítségét, de a volt köztársasági elnök erre nem tartott igényt.


„Én kerestem meg Novák Katalint […] azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni” – ezt mondta Balog Zoltán a kegyelmi üggyel kapcsolatban a 777 keresztény hírpotálnak, amely miatt Novák Katalin februárban lemondani kényszerült a köztársasági elnöki posztról.

A református püspök többek között arról beszélt, hogyan került kapcsolatba K. Endrével, akit azért ítéltek el, mert bűnsegédje volt a bicskei nevelőotthon pedofil igazgatójának. K. Endre később elnöki kegyelmet kapott.

„Onnan ismertem K. Endrét, hogy a felesége megkeresett, hogy segítsek célba juttatni a kegyelmi kérvényét [….] Az a megkeresés, amelyben a férjéről beszélt, azok az anyagok, amiket elolvastam, ennek kapcsán arra indítottak, hogy találkozzak K. Endrével, és találkoztam is vele. Egy másfél órás beszélgetésünk volt, próbáltam vele imaközösségbe is kerülni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy lelkipásztorként, lelkivezetőként, ha valaki tőlem segítséget kér, akkor meg kell azt vizsgálni, és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni. Nagyon sok ilyen és más ehhez hasonló ügyben próbáltam az elmúlt 30-40 évben segíteni.”

Balog hangsúlyozta, hogy nem csak kegyelmi ügyekben, hanem máskor is próbálta figyelembe venni a „lelki szabályokat”, például meggyőződni annak az embernek a tisztességéről, aki kéri a kegyelmi kérvényt.

„A találkozás nem az ő otthonában volt, hanem az én hivatalomban, meghívtam egy beszélgetésre. Én nem tudom, hogy házi őrizetben volt-e, mert ezt a körülményt én nem vizsgáltam, erről nem volt tudomásom.”

Balog az ügy kiderülése után nem állt ki nyilvánosan, amivel sokak szerint nehéz helyzetbe hozta Novákot. A lekész úgy nyilatkozott, hogy ő a segítségét és a kiállását is felajánlotta a volt államfőnek, de ő ezt nem fogadta el.

„Én első perctől úgy éreztem, hogy nekem erkölcsi felelősségem vállalni a szerepemet és ezt vállaltam is. Azt, hogy ő ennek az ügynek a kapcsán távozott a magyar közélettől azt a másik súlyos tehernek érzem ebben az ügyben.

Novák Katalin távozása óriási veszteség az egész országnak, a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel”

– fogalmazott Balog.

Reagált arra is, hogy ha Novák és a kegyelmi kérvényt aláíró Varga Judit is kénytelen volt távozni a közéletből, akkor ő miért maradhatott református püspök.

„Az egyik a politikai térben történik, és bizonyos szempontból a lelkészi elnökség is a közéletnek a terén zajlik, hiszen kifelé a Magyarországi Református Egyház egyes számú képviselője. A püspöki feladat az egy egyházon belüli történés, alapvetően egy lelki megbízatás, amire eskü kötelezi az embert. A mi eskünkben az a kitétel van, hogy mi nem a testületek fölött vagyunk, hanem azoknak alá vagyunk rendelve.”

Hozzátette, hogy az esküje úgy hangzik, hogy „egyedül egyházi főhatóságomnak, a kerületi közgyűlésnek – ami egy részzsinat – a rendelkezéseit hajtom végre és fogadom el egyházi ügyekben. Én ezt a rendelkezést megkértem – éppen az elmúlt napokban – és nekem azt kell végrehajtanom. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy nekem kötelező ezt a munkát folytatnom.”

A 777 rákérdezett arra is, hogy Balog miért nem szólalt meg idáig, és hogy tudatosan várt-e a választások lebonyolításáig a megszólalásával:

„Van jelentősége annak, hogy a választások után, de ha a kérdés lényegi részére akarok válaszolni: ha az emberrel egy ilyen megrázkódtatás történik, ha így megrendül, akkor az első dolog nem a szöveg és a beszéd, hanem a csönd és a hallgatás. Hihetetlen nyomásnak éreztem, hogy beszélni kell, meg kell szólalni azonnal, a híreknek a kirobbanása után még egy nap sem telt el, amikor már ott volt rajta mindenki, hogy most azonnal mondjak el mindent. (…)

Látszott, hogy olyan módon lesz a választási kampány része ez az ügy, hogy ebbe igazán jót nem lehet mondani.

Sokszor nehéz volt várni, hogy végre a saját hangomon meg tudjak szólalni, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem ez a csatazaj köríti mindazt, amit mondani szeretnék, hanem talán valami lenyugvás, csend megérkezik kívülről is, nem csak az egyházon belülről.”

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elsősorban az időjárási tényezők miatt ugrott meg az infláció a helyettes államtitkár szerint
Suppan Gergely szerint a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely „megdobta” a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához.


Elsősorban az időjárási tényezők:

a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely "megdobta" a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához

- mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Mint az kedden kiderült: az árrésstop mellett, júniusban is tovább emelkedett az infláció: a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A KSH szerint az élelmiszerek ára egy év alatt 6,2 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,0, a liszté 24,4, az étolajé 22,2, a kávéé 20,3, a csokoládé és kakaóé 19,6, a gyümölcs- és zöldségléé 14,1, a büféáruké 10,4, a péksüteményeké 8,1, a tejé 7,3, az alkoholmentes üdítőitaloké 7,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 8,6 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 18,4, a palackos gáz 5,8 százalékkal drágult.

Suppan Gergely ugyanakkor az M1-nem azt mondta: a kormány által az infláció megfékezése érdekében tett lépésekkel összefüggésben a drogériai termékeknél már egyértelműen látszik a hatás, hiszen a különböző testápolók árai már mintegy 5 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, a mosószerek és tisztítószerek árai is csökkentek 4,5-5 százalékkal. A gyógyszergyártókkal való megegyezés hatása a következő hónapokban jelenik meg az inflációban.

Hozzátette: a korábbi hónapok inflációjára hatással volt, hogy a kormánynak sikerült megegyeznie a bankokkal, a biztosítókkal, a távközlési cégekkel, hogy a tavalyi szintre mérsékeljék az áraikat.

A helyettes államtitkár szerint

a következő hónapokban már valamennyire szelídülni fog az infláció, várhatóan 4 százalék közelébe kerülhet.

A stabilabb infláció irányába megyünk, de mindig lehetnek olyan tényezők, amelyek miatt előfordulhatnak rövidtávú kiugrások - fogalmazott Suppan Gergely.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: