"Azzal próbált megnevettetni, hogy különböző hangokat utánzott" – felejthetetlen találkozások híres emberekkel
Most a a BoredPanda látogatói osztották meg nem várt nagy találkozásaikat. Ezekből válogatunk.
A San Franciscó-i tengerparton kocogtam 1988 táján, amikor láttam, hogy Robin Williams ott ül kis furgonja oldalán. „Hogy van, Mr.Williams? – kérdeztem tőle. „Remekül – felelte – maga a rendőrök elől menekül?” – nevettem, és aztán vagy öt percig beszélgettünk. Elbűvölő volt. Megsirattam, amikor meghalt – meséli Cyberrico.
Szintén a Jó reggelt, Vietnam! hősével futott össze Devnic. "Még gyerek voltam, amikor a Whole Foods-ban találkoztunk, egyedül evett. Odamentünk hozzá, bemutatkoztunk, és azonnal helyet csinált nekünk maga mellett. Mivel akkor még elég kicsi voltam, és ő azzal próbált megnevettetni, hogy különböző hangokat utánzott. Talán nem tudtam eléggé értékelni akkor a produkcióját, de visszatekintve életem egyik nagy pillanata volt. Robinnak mindig is különleges helye marad a szívemben.”
Granadafan arra büszke, hogy egyszer Jim Carrey vitte el kocsin egy benzinkútig, amikor az ő autójából kifogyott az üzemanyag. „Elmondtam neki, hogy Ace Ventura nagy rajongója vagyok és tudom utánozni a filmbeli röhögését. Aztán mindketten kidugtuk a fejünket az ablakon és elkezdtünk vihogni. Megérkeztünk, vett nekem benzint és még vissza is vitt a kocsimhoz. Életem nagy pillanata volt.”
Amandeezie Tom Hanksbe botlott bele a Best Buy diszkont áruházban. Ott állt a sorban, tele bevásárlókocsival előttem. Én csak egy üveg vizet vettem. Rögtön megszólítottam. „A Forrest Gump a kedvenc filmem.” „Azt a filmemet szerettem a legjobban. Örülök, hogy tetszik” – felelte. Aztán elkezdtünk filmekről beszélgetni, amíg sorban álltunk. Amikor rá került a sor, kérte, hogy a vizemet is hadd fizesse ő. „Örülök, hogy beszélgethettünk. Őn nagyon szép ifjú hölgy, mindig emlékezni fogok Önre.” Majd átváltott Forrest Gump hangjára: „Az élet olyan, mint egy csokoládés doboz. Sosem tudjuk, mit veszünk ki belőle”. Ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem.
Cardbordkittens ugyancsak gyerekként kapott dicséretet ügyességéért magától Bruce Willistől, aki egyenesen „pókembernek” nevezte, amikor egy Walmaart üzletben csak úgy tudta elérni a kívánt árut, hogy felmászott a legfelső polcra. „Amikor lemásztam, akkor vettem észre, hogy az a fickó, aki figyelt engem, Bruce Willis volt”.
Qlily pincérnő volt egy étteremben, ahová egy este Paul McCartney tért be feleségével, Lindával. „Az előre lefoglalt asztalhoz vezettem őket, felvettem a rendelést, és nem zaklattam őket tovább. Amikor távoztak, Paul megköszönte, hogy úgy bántam velük, mint hétköznapi emberekkel. Tudta, hogy tudom, kik ők. Már csak azért is, mert Lindának tetszett a nyakláncom, amin egy sárga tengeralattjáró volt.”
Rockandrollsores-nak 16 éves korában Marilyn Manson volt a hőse, és teljesen odavolt, amikor végre találkozott vele. „Egyáltalán nem olyan félelmetes életben, mint maszkjában vagy amilyen a színpadi figurája. Nagyon kedves és szinte félénk, látszott rajta, hogy nem tudja, hogyan kezeljen egy fiatal lányt, akinek az ő puszta jelenlétéről örömkönnyei folynak. De megengedte, hogy megcirógassam a macskáját. Még a húgomat is felkapta, hogy úgy fényképezzék le őket, mert a magasságkülönbség miatt nem fértek volna be egy keretbe.”.
Swing Wildly megszállottan szereti Stanley Kubrick Mechanikus narancsát. Egy kis pubban dolgozott, ahová egyszer csak bement a film főszereplője, Malcolm McDowell. Bemutatkozott, én pedig megkérdeztem tőle: „Hogy ízlik a bor?” Legalább két percig rázta a röhögést, aztán azt mondta, hogy ezt még senki sem idézte így neki. (A film egyik kulcsjelenete, amikor egykori áldozata borral kábítja el, hogy bosszút állhasson rajta). Utána vagy fél órát dumáltunk a filmről és Kubrickról. Óriási fazon.”
Irishamerican Muhammad Alival való találkozását osztotta meg. „Egy New York-i repülőtéren vártam a chicagói járatra a 90-es évek elején. Jött egész csapatával, és a közelemben ültek le. Úgy tettem, mintha újságot olvasnék, közben egész idő alatt őt figyeltem. Amikor egyik kísérője elment egy kávéért, odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy üdvözölhetem-e Mr.Alit. „Persze, nagyon szereti, ha az emberek beszélgetnek vele” – felelte. Bemutatkoztam, kezet ráztunk – óriási kezei voltak – és kérte, hogy üljek le mellé. Akkor már nem tudott autogramot adni a Parkinson-kórja miatt, de a legkedvesebb ember volt, akivel valaha találkoztam.”
