KULT
A Rovatból

Azahriah: „A legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon”

Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.


Pálffy Attila 14 évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, rövidesen korosztályának egyik legmeghatározóbb influenszerévé vált.

Igazi célja azonban a zenei karrier volt, amit a videózástól teljesen elválasztva, Azahriah néven indított el. A projekt mostanra érett be: Desh-sel közös dalai már több millió lejátszásnál járnak, Camouflage címmel pedig bemutatkozó nagylemeze is megjelent.

A Wellhello és a Follow the Flow karrierjét is egyengető Supermanagement szerződtette le, első koncertjét a MONYO Landben adta teltház előtt, és tele van tervekkel.

– Három koncerten vagy túl eddig, ráadásul ezek három egymást követő napon voltak. Mennyire volt mélyvíz ez a kezdés?

– Nehéz még erről összeszedetten beszélnem, elvégre hat éve az volt a célom, hogy élőben koncertezzek, és ez most végre megvalósult. Mélyvíznek mindenképpen mélyvíz volt, hiszen a MONYO Land-beli bemutatkozás után nem volt idő feldolgozni és átgondolni a történteket, illetve mulatni egy jót, mert másnap egyből jött a következő buli, utána pedig még egy.

A legkatartikusabb élmény egyértelműen a legelső, hiszen az saját koncert volt, ahová mindenki miattam jött el, a másik kettő pedig előzenekari. Persze azokat is nagyon élveztem, de inkább színpadi rutint adtak. Ki kell még tanulnom a frontemberszerepet, az viszont jó jel, hogy egyáltalán nem izgulok ekkora tömeg előtt sem, a zene teljesen el tud vinni magával. Ez a nyár mindenesetre jó tapasztalatszerzés lesz.

– Az első zenei videódat még 2018-ban töltötted fel. Miért vártál eddig a koncertezéssel?

– Csak a repertoár volt az oka. Meg akartam várni, hogy legyen mit előadnom, valamint azt is, hogy egy olyan nagyszabású bulit tudjak csinálni, amilyenre végül sor került. Tulajdonképpen saját magamat rángattam bele a mélyvízbe azzal, hogy nem fokozatosan, kisebb klubokból a nagyobbak felé haladva kezdtem el fellépni, hanem egyből egy relatíve nagy helyszínt tűztem ki célul. Ez nem a legszokványosabb út, de örülök, hogy így alakult.

A teljes koncert a MONYO Landben:

– Milyen felállású zenekarral lépsz fel?

– Jelen pillanatban egy dobos és egy gitáros kísér engem, valamint én is gitározom. A menedzsment terve az, hogy ezt bővítsük, én viszont sokkal jobban élvezem, ha egyfajta fúziót hozunk létre az élőzenéből és a félplaybackből.

A színpadi produkciómba több energiát, több bulit és kicsit kevesebb zeneiséget akarok vinni, mivel ha folyamatosan arra kell koncentrálnom, minden hangszer megfelelően szól-e, kevésbé tudom megmozgatni a közönséget.

Szóval ez még alakul, de egyelőre az említett hármas felállásban gondolkodunk, ezen felül Desh is csatlakozik hozzánk a vele közös dalokban.

– Hogy alakult ki a zenei stílusod, milyen hatások inspirálták?

– Rengetegféle zenét hallgattam, megvoltak az egyes időszakaim, mikor épp melyiknek voltam a rajongója. Első körben a klasszikus rock hatott rám, illetve a metál különféle leágazásai, amit például a Metallica vagy az Iron Maiden képvisel. Sokat barangoltam a torzított gitárhangzásban, 15-16 évesen pedig a trap világa fogott meg, Lil Uzi Vert Luv Is Rage 2 című albuma volt az első, amit megszerettem. Nemrég a bluest is elkezdtem hallgatni, abban az tetszik, hogy mennyire játékosan lehet bánni a vokálokkal. A lényeg mindig az, hogy ezekből a stílusokból összerakjam azt az érzésvilágot, ami az adott pillanatban leginkább kifejezi a zenei gondolataimat.

– Az eddigi dalaid többsége angol, viszont a magyar nyelvűek érték el a legnagyobb sikert. Tervezel elmozdulni ebbe az irányba?

– Korábban még szinte kizárólag angol szövegekben gondolkodtam, most viszont már úgy látom, hogy megéri több energiát fektetni a magyar nyelvűekbe is, mivel jóval szélesebb közönséget lehet elérni velük. Jobban megértik, emiatt máshogy reagálnak rá, ez élőben is feltűnt. Ugyanakkor nem szeretném feladni a legnagyobb álmomat sem, ami az, hogy külföldön is hallgassanak és ismerjenek, szóval megpróbálok egyensúlyozni a kettő között.

A középtávú terv most az, hogy Desh-sel év végén vagy jövő év elején kiadunk egy közös magyar nyelvű albumot, és ha ezzel sikerül eljutnunk arra a szintre a hazai mezőnyben, amit célul tűztünk ki, akkor utána visszatérek az angol vonalhoz és azt próbálom teljes erővel nyomni.

– Magától értetődő volt, hogy külön alteregót hozol létre a zenész énednek?

– Most visszagondolva rá már nem is lenne kérdés, hogy így csináljam, akkor viszont elég nagy dilemma volt. Amikor létrehoztam az Azahriah csatornát, Paul Streetként már nagyjából 200 ezren követtek, szóval nyilván felmerült bennem, nem lenne-e jobb inkább oda feltölteni a zenéimet is. Raktam is fel néhányat, de hamar rájöttem, hogy nem ez a jó irány.

Biztos voltam benne, hogy akkor úgy fognak elkönyvelni, mint „a videós-zenész gyerek, aki néha zenél, de inkább videózik”, miközben nekem már akkor is a zene volt az első.

Ezt a kontrasztot szerettem volna kiemelni a külön csatornával, és szerencsére sikerült. Annyira azért nem akarom elválasztani a kettőt, hogy ne is tudják az emberek, hogy mindkettő én vagyok, csak azt szeretném, hogy egymástól függetlenül értékeljék.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?

– Eredetileg most érettségiztem volna, de végül úgy alakult, hogy ősszel fogok. Ami a továbbtanulást illeti, nagyon érdekel a színművészet, de ez sem annyira átlagos, mintha mondjuk közgazdásznak mennék. Most nem is szeretnék válaszolni erre, mert tudom, hogy jól jön, ha van valamilyen végzettségem, de egyelőre minden figyelmem a zenére és a videózásra szeretném fordítani. Valószínűleg az érettségi után néhány évre félreteszem a tanulmányaimat, és egy ponton majd jelentkezek főiskolára vagy egyetemre.

– Mit gondolsz, megváltoztatott valamiben az ismertség és a rengeteg rajongó?

– Ettől függetlenül is változtam, hiszen 14 éves korom óta töltök fel videókat, szóval gyakorlatilag ebben nőttem fel. Merem remélni, hogy bármennyit is nő még az ismertségem, nem igazán vagyok hajlamos arra, hogy elszálljak magamtól és ne legyek többé önazonos. Azt az élményt se igazán tudom még hova tenni, amit a koncerteken élek át. Szeretném ezt okosan kezelni, világosan lefektetni a határokat, meddig szabad elvinnem a nyilvános szereplést és hol kezdődik a privát szféra.

– És hol húzod meg ezt a határt?

– Ez inkább éles szituációkban tűnik fel. Többször is előfordult az évek során, hogy nagyon jóban lettem valakivel, de valódi barátság helyett inkább azt láttam a részéről, hogy sokkal inkább a népszerűségem imponál neki, nem az, aki valójában vagyok.

Ebből egyébként kellemetlen szituációk is szoktak adódni, amikor egy amúgy jó hangulatú közegben folyamatosan azt érzem, hogy csak az ismertségem miatt akarnak beszélgetni velem, egyébként nem lennék annyira érdekes számukra.

Persze ez legtöbbször már az első pár mondatból kiderül, most már könnyen ki tudom szűrni. De egyébként nem biztos, hogy ez feltétlenül rossz dolog. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, ha az ismertsége miatt keresik a társaságát, én viszont introvertáltabb típus vagyok, az elmúlt pár évben már elég nehezen nyitok új emberek felé.

– Azok a barátaid, akik régebb óta ismernek és testközelből élték át, ahogy egyre népszerűbb leszel, hogyan kezelték a helyzetet? Tudnak ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint addig?

– Szerintem ebben majd most jön az igazi vízválasztó, hiszen az első koncert mindig fordulópont egy előadó életében. Itt látszódik igazán, mennyien szeretik és rajonganak érte, szóval onnantól már lehet létjogosultsága úgymond a sztár jelzőnek. Szerencsére azok közül, akikkel az iskolás éveim alatt jóban lettem, már csak az igazán jó barátaim maradtak meg, ők pedig rendkívül pozitívan állnak hozzá: büszkék rám, gratulálnak, együtt tervezzük, mit kéne legközelebb csinálni.

– A szüleid nem féltenek, hogy rossz irányba változtat meg a hírnév?

– Nem hiszem, hogy tartanak ettől, pont azért, ami miatt én se. Végigkövették, amit az elmúlt években csináltam, már akkor bekapcsolódtak, amikor 50-60 ezer követőnél tartottam. Nem azt mondom, hogy az összes videómat látták, de nagyjából képben vannak azzal, miket csinálok, ahogy a zenéimmel is. Ismernek annyira, hogy nekem ebből nagy problémám nem lesz, ha rajtam múlik.

– Mennyire kezeled profin akár a videózás, akár a zene üzleti oldalát? Átlátod és beleszólsz, vagy inkább a menedzsmentre bízod?

– Ez még nehéz dolog, hiszen alapvetően zenész vagyok, és a zenészeknek, illetve művészeknek nem elsődleges feladatuk, hogy az üzlethez is értsenek. Nekem szerencsére van valamennyi érzékem hozzá, emellett nagyon jó emberekkel is vettem körül magam. Az viszont hátrányom, hogy nem szeretem a konfliktushelyzeteket, ami az üzleti életben elkerülhetetlen. Most még ez nem annyira jellemző, de azért akadt már olyan szituáció – nem feltétlenül zenében –, amikor azt éreztem, hogy nem jártak el teljesen korrekt módon.

Muszáj, hogy legyen egód és a helyén kezeld mondjuk azt, mennyit ér a produkciód. Úgy vagyok vele, hogy minden ilyen részleten menjünk végig közösen a menedzsmenttel, tehát nem adok nekik teljesen szabad kezet.

– Sokszor mondják a mai tizenéves generációra, hogy eléggé felszínesek, nehéz lekötni a figyelmüket komoly témákkal. Mit gondolsz erről, a saját követőidre mennyire igaz ez?

– Szerintem ezt azok hangoztatják leginkább, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik. Szó sincs arról, hogy a mai fiatalok ne lennének nyitottak, vagy bármi baj lenne velük. Inkább arról van szó, hogy az idősebb generációk képtelenek szót érteni az alattuk lévőkkel. Ez az internet elterjedése óta hatványozottan igaz, óriási változások történtek. A Paul Street csatornával még példálózni is tudnék, mivel ott rendszeresen dolgozok fel olyan témákat, amikből azért lehet hazavinni dolgokat, ha figyelmesen meghallgatják.

Szerencsére van annyira jó beszédkészségem és kisugárzásom, hogy elhiggyék a mondanivalómat. Szóval meg lehet ezt oldani, csak beszélni kell a fiatalok nyelvén, Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Az én videóim láttán nem azt érzik, hogy egy iskolai órán vannak, hanem azt, hogy valami érdekes történik, miközben még tanulnak is.

– Milyen benyomásaid vannak most, ha visszanézed az öt évvel ezelőtti első videóidat?

– A többségüket sokszor megnézegettem az évek során, szóval nem tudok rájuk úgy tekinteni, mintha a feltöltésük óta először látnám őket. Már 13 évesen tisztában voltam nagyjából a céljaimmal: amikor elkezdtem a videózást, akkor is a zene volt a szívügyem, de nem voltam még olyan szinten, hogy megmutassam az embereknek. Az első videóra visszatérve: nyilván egy panaszkodós kisgyerek voltam, viszont a vágóprogramok használatát elég hamar kitanultam, ami máris nagy előrelépés volt.

– Mindent egyedül csinálsz?

– A Paul Streeten igen, bár bőven lehetne fejleszteni rajta, de egyedül képtelen vagyok, más embert pedig nem szeretnék bevonni. Nehezen vagyok kooperatív olyan dolgokban, amelyek nagyon személyesen hozzám köthetőek. Zenében egy fokkal jobban, az album például közös munka volt Szlancsik Ádámmal és Bánkuti Danival – szebb is lett, mint ahogy magamtól meg tudtam volna csinálni, viszont a work flow-val nehezen azonosultam a hónapok során. Szerintem azért abban is fejlődtem kicsit, hogy ne feltétlenül mindig a saját fejem után menjek, de sokáig válogatom azokat az embereket, akiknek hajlandó vagyok adni a szavára.

– Hová szeretnél eljutni a csatornáddal?

– Régebben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a címek hatásvadászok legyenek és az indexkép is vonzza a kattintásokat. Ez működött is és általában nem érte csalódás az embereket, mégsem éreztem önazonosnak.

Most viszont, hogy már a zene lett az első számú megélhetési forrásom, megengedhetem magamnak, hogy csak akkor rakjak fel új videót, amikor egy téma tényleg tetszik, nem az lesz a szempont, hogy feltétlenül minél nagyobb nézettséget érjek el.

Letisztultabb, valamivel ritkásabb, viszont jóval önazonosabb csatornát tervezek. Ha a koncertszezon mellett havi 3-4 videó összejön, már boldog leszek.

– A zenéléssel mi a hosszabb távú célod?

– Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, különös tekintettel a járványhelyzetre, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon, ez nem titkolt célom. Sok előadót kielemeztem abból a szempontból, hol tartanak most, milyen irányba akarnak menni és mindezt mekkora költségvetéssel érnék el, ezt is felhasználom majd a saját produkcióm tökéletesítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Pokorny Lia Kálloy Molnár Péter családjának adományozta a félmillió forintos díját
A színművész a Kálloy Molnár Péter-díj átvételekor a teljes pénzjutalmat a néhai színész családjának ajánlotta fel. Az összeget a Kálloy Alapítvány a művész befejezetlen filmterveinek és írásainak gondozására fordítja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 05.



A Kálloy Molnár Péter-díjat kedden este adták át először, az elismerést olyan polihisztoroknak ítélik oda, akik több művészeti ágban is egyedülállót alkottak – írta a Blikk. Az első díjazottak Pokorny Lia és Lutter Imre lettek.

A 6SZÍN Teátrumban tartott átadón a színésznő a díj megtartása mellett a pénzjutalom sorsáról egyértelműen döntött:

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra.”

Pokorny Lia hozzátette, barátja sokat küzdött és nagyon vágyott az elismerésre, amit szerinte életében meg is kapott, de talán sosem élte meg igazán, hogy mennyire tisztelik és szeretik.

A színművész özvegye, Lestár Ágnes először udvariasan visszautasította, majd végül elfogadta a felajánlást.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott.”

Az özvegy elmondta, számos befejezetlen munka maradt a színész után. „Van több filmterv, van verseskötet, ami kiadásra vár, könyvek, forgatókönyvek, zenék...” – sorolta.

Lestár Ágnes a díj szimbolikájáról is beszélt, amely egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura fog. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egy 20 éves kori pucér fotója indította el a karrierjét, tévé nélkül nőtt fel, és nem hisz a heteroszexuális emberekben – Emily Ratajkowski 35 éves
Sokan úgy hiszik, hogy egy gyönyörű, de butácska nő, nos, ők nem is tévedhetnének nagyobbat: az értelmiségi szülei orvosnak szánták, és mindig nagy könyvmoly volt, de nem fél profitálni a testéből.


A modell, író, vállalkozó, podcaster és színésznő Emily O’Hara Ratajkowski 1991. június 7-én született Londonban, amerikai szülők, Kathleen Balgley és John Ratajkowski gyermekeként. A család nem maradt az angol fővárosban Emily születése után, helyette a kaliforniai tengerparti városban, Encinitasban nevelték fel egyetlen gyermeküket, akit már egészen kisgyermekkorától kezdve a művészet világa felé tereltek. Kathleen egyébként író és irodalomprofesszor, aki a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusán szerzett irodalomtudományi doktori fokozatot. A lányához hasonlóan ő is már kora gyermekkorától kezdve lelkes könyvfaló volt.

Számos szakmai eredménye közül az Emily anyjaként szerzett tapasztalatait nevezi „a leginkább életet megváltoztató, és a legjobb értelemben vett” élménynek.

Apja, John pedig elismert képzőművész és középiskolai rajztanár volt. 40 éven át oktatott rajzot San Diegóban, sőt, a San Dieguito Academyn még a saját lányát is tanította, ahol a diákjai „Ratának” hívták. Foglalkozott rajzolással, festészettel, szobrászattal, kerámiával, nyomtatással és litográfiával is, de a festészetet tartja az igazi szerelmének.

A szülei egyébként bohém életet éltek, és nem hittek a tévében, így Emily enélkül nőtt fel, illetve erősen befolyásolták Emily szépségről alkotott nézeteit is. A modell többször megnyílt az édesanyja szépséghez való viszonyáról és azokról a tudatalatti üzenetekről, amelyeket a lányának közvetített, utalva arra, hogy nők a szépségből merítrik az erejüket. Ezt a nézetet azonban Emily a saját könyvében, a 2021-ben kiadott My Bodyban már megkérdőjelezte. „Úgy gondolom, anyám megtanulta, hogy a szépség biztosíthatja számára a biztonságot a kapcsolataiban és a mindennapi interakciókban. Hogy megértse, hol áll ebben a rangsorban, bizonyos szempontból létfontosságú volt a túléléséhez. Szerintem azonban nincs győzelem vagy vereség a szépség kapcsán. Ez olyasvalami, amit szerintem minden fiatal nőnek el kell felejtenie.”

A meztelen igazság

Ratajkowski kijelentette, hogy etnikailag „lengyel-izraelinek” tartja magát, mivel az ősei Kelet-Európából vándoroltak ki Izraelbe. Emellett ír felmenői is vannak, fiatalon a Cork megyei Bantryben is eltöltött néhány nyarat, valamint kb. 14 éves koráig Mallorcán is gyakran megfordult a család, mivel a szülei felújítottak ott egy házat.

Emily a modellkedés előtt kipróbálta a focit, a színészkedést és a balettet is. Gyerekként és tizenévesként részt vett néhány helyi színházi produkcióban.
A formálódó évei alatt a fotográfiában és a művészetben megjelenő meztelen női alakokkal való gyakori találkozás, beleértve az apja munkáit is, valamint Helmut Newton és Herb Ritts fotóit, felkészítette Emilyt a későbbi aktokra. „Van ez a kultúra, amelyben főleg a férfiak pornót néznek, de aztán megbotránkoznak egy klasszikus meztelen portrén vagy fényképen, én viszont soha nem éreztem így” – mondta egyszer erről.

Talán a színészkedés foglalkoztatta annak idején a leginkább, egy színészoktató bátorítására pedig megismerkedett egy tehetségkutatóval, aki segített neki felvenni a kapcsolatot a Ford Models ügynökséggel. Még aznap, 14 évesen szerződést kötött a Forddal, majd tini modellként szerepelt a Kohl's és a Nordstrom nyomtatott katalógusaiban. 15 évesen már színészi meghallgatásokra járt a Disneyhez, az iCarly című sorozatba akart bekerülni, de általában csak zsarnok vagy pompomlányok szerepeit kapta, jelentősebb karakterek nem jöttek össze.

A pucérkodós videóklip

A San Dieguito Academybe járt, egy encinitasi középiskolába, miközben Los Angelesben modellkedett és színészkedett. Két jelentéktelen filmszerep után Gibby barátnőjeként, Tashaként tűnt fel az iCarly 3. évadának két epizódjában. A menedzsere lebeszélte arról, hogy túl sok színészi munkát vállaljon, amíg nem tud jobban válogatni. 2009-ben egy évig járt az UCLA-re, majd otthagyta az egyetemet, és úgy döntött, hogy teljes munkaidőben modellkedni fog. Később elmondta, hogy a UCLA Művészeti és Építészeti Karán folyó képzőművészeti oktatást önkényesnek és a művészi elképzeléseivel ellentétesnek találta, illetve egyáltalán nem élvezte a diákszövetségekben való részvételt.

A fotós Tony Durannal készített kampányok és fotósorozatok után Emily a treats! nevű művészi erotikus magazin több számában is pózolt, beleértve a 3. szám címlapját is, 2012 márciusában. Szerinte ennek a borítónak köszönhető, hogy két nagy horderejű videóklipszerepet is kapott.

Ezek egyike volt Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams 2013-as videója, a Blurred Lines, amelynek köszönhetően világhírű lett. Thicke ugyanis meglátta Ratajkowski treats!-es címlapfotóját, és meggyőzte Diane Martel rendezőt, hogy castingolja be őt a Blurred Lineshoz. Ratajkowski eleinte elutasította a felkérést, attól tartva, hogy videóklipmodellként fogják beskatulyázni, de Martel végül meggyőzte őt. A videót 2013. március 20-án tették közzé, március 28-án pedig Thicke kiadott egy cenzúrázatlan változatot, amelyben Ratajkowski meztelen felsőtesttel volt látható.

A Blurred Lines ellentmondásos volt: a klipet szexistának nevezték a nők látszólagos lealacsonyítása miatt, és egyesek úgy érezték, a dalszöveg a nemi erőszakot népszerűsíti. Mások szerint azonban a szöveg éppen a női erőt és a szexuális szabadságot támogatja. Ratajkowski nem tartotta szexistának a videót, mivel állítása szerint lehetőséget adott neki, hogy elmondja, mit gondol a mai feminizmusról és általában a nők popkultúrában betöltött szerepéről. Vagyis nem érezte úgy, hogy tárgyként kezelik, és élvezte a szexuális jellegű fellépést.

A Blurred Lines persze hatalmas sláger lett, 2013-ban az első helyet szerezte meg számos ország zenei slágerlistáján, többek között Kanadában, Írországban, Hollandiában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban. Bár az év végi amerikai Billboard Hot 100 listán „csak” a második helyet szerezte meg, mégis 12 egymást követő héten át az első helyen volt, ezzel pedig a évtized leghosszabb ideig első helyen álló dala lett, mígnem az Uptown Funk (Mark Ronson és Bruno Mars) le nem körözte 2015-ben.

A túl szexi lány

A Blurred Lines széles körű ismertséget hozott Ratajkowskinak, többek között szexszimbólummá avatta. 2013 októberében az Esquire magazin őt választotta „Az év nőjének”, ezzel megelőzve az online rajongói szavazás döntősét, Jennifer Lawrence-t is.

Ben Afflecknek is borzasztóan megtetszett a Blurred Linesban Emily, olyannyira, hogy felkérte őt a szeretője szerepére David Fincher 2014-es Holtodiglan című filmjébe, így jött össze végül a modellkedés mellett a a színészi mellékszál is.

Az alakítását egyébként többségében dicsérte a szakma, így jöhetett a következő projekt. 2015 augusztusában került a mozikba a Miénk a világ című zenés romantikus dráma Zac Efronnal, majd 2018-ban a Túl szexi lány Amy Schumerrel, a Sötétségben Natalie Dormerrel és Az otthon melege Aaron Paullal. A 2019-es Hazugok és tolvajok után azonban pár évre parkolópályára tette a színészkedést. A szünet egyik oka egyébként az volt, hogy Emily édesanyját, Kathleent 2018-ban rákkal (többszörös mielómával) diagnosztizálták, s akkor azt mondták neki, nincs gyógymód erre a változatra, amely a csontvelőben termelődő fehérvérsejteket érinti. „2019 életem egyik legnehezebb éve volt. Anyukám nagyon beteg volt, én súlyos depresszióval küzdöttem, és minden nagyon bizonytalannak tűnt” – nyilatkozta évekkel később erről az időszakról. Nos, Kathleen szerencsére azóta is köztünk van. Emily pedig a tavaly bemutatott Túl sok című Lena Dunham-sorozatban tért vissza Wendy Jones szerepével. Legközelebh a Bright Future című tévés vígjátékban láthatjuk majd Lisa Kudrow partnereként.

Gyermek Rocky után

Emily magánélete nem volt tele botrányokkal. A hódításai között volt állítólag a rendező James Gunn (A galaxis őrzői-filmek, Superman) a DJ-ként ismert Andrew Taggart és a rapper Jack Harlow is. Az már viszont biztos, hogy 2013 és 2014 között a színész Andrew Drydennel volt együtt, majd 2014 és 2018 között (tehát már hosszabb távú kapcsolatnak is lehet nevezni) a zenész és pókerjátékos Jeff Magid volt a szerelme.

Majd 2018. február 23-án Ratajkowski az Instagramon jelentette be, hogy egy New York-i bírósági esküvőn hozzáment Sebastian Bear-McClard színész-producerhez, akivel csupán néhány hete járt. Két és fél évvel később, 2020. október 26-án pedig megerősítette, hogy kisbabát várnak.

Az egyik esszéjében Emily arról írt, hogy sem ő, sem a férje nem akartak beszélni a gyermekük neméről, amíg meg nem született a pici. Ratajkowski 2021. március 8-án adott életet a fiuknak, és minden bizonnyal Rocky-rajongók a szülők, ugyanis a Sylvester Apollo Bear nevet adták neki. Emily és Sebastian mégsem maradtak együtt, nem sokkal Sly első születésnapja után, 2022 júliusában különváltak, majd szeptemberben Emily beadta a válókeresetet. Majd még ugyanebben az évben biszexuálisnak vallotta magát, kijelentve: „Úgy gondolom, a szexualitás egy csúszó skálán mozog. Nem igazán hiszek a heteroszexuális emberekben.”

Azóta Emily álltólag rövid ideig kavart többek között Brad Pitt-tel, Pete Davidsonnal, Eric Andréval és Harry Stylesszal is, jelenleg pedig a nála 10 évvel idősebb francia filmrendező, Romain Gavras (Eljő a napunk, Tiéd a világ, Athéné) a párja, akivel 2025 novemberében szerettek egymásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
13 évesen meg akarták erőszakolni, nem tudta, mi a különbség a Star Wars és a Star Trek közt, és inkább okos akart lenni, mint filmsztár – 45 érdekesség a 45 éves Natalie Portmanről
John F. Kennedyt, Anakin Skywalkert, Francisco Goyát, VIII. Henriket és Thort is magába bolondította, nem véletlenül.


1. Natalie Hershlag néven született 1981. június 9-én, az izraeli Jeruzsálemben. 3 éves korában költözött a családjával az Egyesült Államokba.

2. Teljes egészében askenázi zsidó származású. Apja, a nőgyógyász Avner Izraelben született, az anyja, Shelley pedig az Egyesült Államokban, Ohióban.

3. Kettős állampolgársággal rendelkezik az Egyesült Államokban és Izraelben, a születésekor ugyanis automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot is, mivel az édesanyja az USA-ban született.

4. Az 1990-es évek végén, a Syosset High School tanulójaként nevezett be egy projekttel az Intel Science Talent Search versenyre. „A cukorból történő hidrogén enzimális előállításának egyszerű bemutatására” című projektjével bejutott a verseny elődöntőjébe. 1999-ben a Syosset High School legjobb tanulójaként végzett.

5. A rangos (és drága) Stagedoor Manor Performing Arts Camp táborban töltött három nyara után kezdett érdeklődni a színészkedés iránt.

6. 2003-ban szerzett pszichológiai diplomát a massachusettsi Cambridge-ben található Harvard Egyetemen.

7. 1997-ben, amikor az Anne Frank naplója című Broadway-adaptáció címszerepét játszotta, a színpadon kívül gyakran összeroppant, és sírva fakadt, mivel személyesen is érintett volt az eseményekben. A nagyszülei a holokauszt során a családtagjaik nagy részét elvesztették, beleértve az apai dédszüleit is, akiket Auschwitzban gyilkoltak meg.

8. Ki kellett hagynia a Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) premierjét, hogy tanulhasson a középiskolai záróvizsgáira.

9. Hat nyelvet beszél folyékonyan: a hébert és az angolt (a két anyanyelvét), valamint jól tud franciául, spanyolul, németül és japánul is.

10. Egy pizzériában fedezték fel, és eredetileg nem őt választották ki a Léon, a profi (1994) című filmben Mathilda szerepére, mert túl fiatal volt.

11. A Baljós árnyak angliai, királyi premierjén találkozott III. Károly királlyal (akkor még Károly herceggel). A herceg megkérdezte tőle, hogy szerepelt-e az eredeti, 1977-es Star Wars-filmben, az Egy új reményben is, amely négy évvel a születése előtt került a mozikba.

12. Mielőtt szerepet kapott a Baljós árnyakban, soha nem látta az eredeti Star Wars-trilógiát. 2004-ben elismerte, hogy a szerep megkaparintása előtt azt sem tudta, hogy mi a különbség a Star Wars és a Star Trek között.

13. A #MeToo mozgalom keretében megosztotta azt a tapasztalatát, amely 13 éves korában, a Léon, a profi bemutatását követően érte. Az első rajongói levélben, amit kapott, egy férfi leírta a fantáziáját, hogy hogyan erőszakolná őt meg, illetve arról Natalie is beszámolt, hogy egy helyi rádióállomás 1999-ben visszaszámlálást indított a 18. születésnapjáig, amikortól „legálissá” válik.

14. Meglepő hasonlóságot mutat Keira Knightley-val. Knightley Sabét, a királynő dublőrét játszotta a Baljós árnyakban, és még az édesanyjuk sem tudták megkülönböztetni őket egymástól.

15. Mivel a Hideghegy (2003) című filmje forgatásának első napja halloweenre esett, Portman Dorothynak (az Óz, a csodák csodájából) öltözve érkezett a forgatásra, amikor rádöbbent, hogy ő az egyetlen, aki beöltözött.

16. Hezitálva forgatta le a Közelebb (2004) egyik meztelen jelenetét, amelyben le kellett vetkőznie Clive Owen előtt. Végül Portman és Mike Nichols rendező úgy döntöttek, nem használják fel a felvételt, mivel a jelenet anélkül is elég hatásos volt. A film végül meghozta neki élete első Oscar-jelölését 2005-ben.

17. Négyéves kora óta vesz táncórákat.

18. A West Side Story tragikusan elhunyt sztárjáról, Natalie Woodról kapta a keresztnevét.

19. Nagyon közel áll a szüleihez. „A legjobb abban, ha barátok vagyunk a szüleinkkel, hogy bármit is teszünk, ők mindig szeretnek minket.”

20. Van egy kis bemélyedés a fején, ami akkor tűnt fel, amikor egy jelenetben leborotválták a haját a V mint vérbosszú (2005) című filmhez. A bemélyedés a vákuummal történő szülés következménye.

21. Eredetileg elutasította Ann August szerepét a Mindenütt jó (1999) című filmben, mert a Corbin Allreddel való szerelmi jelenet meztelenséget igényelt. Az édesanyját játszó Susan Sarandon, akinek beleszólása volt a társszereplők kiválasztásába, azt mondta, Portman nélkül nem tudja folytatni a filmet, így a forgatókönyvet átírták a pucér jelenet nélkül, s így Natalie rábólintott a szerepre.

22. Általában olyan szerepeket választ, amelyek pozitívak, hogy legyen a lányoknak példaképük, akire felnézhetnek.

23. A kedvenc színésznői közé tartozik Audrey Hepburn, Jane Fonda, Meryl Streep és Diane Keaton.

24. Állítása szerint az volt a leghasznosabb a színészi fejlődésében, amikor egyszer Philip Seymour Hoffman vállán át belesett a jegyzetfüzetébe, amelybe Hoffman kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó válaszokat írt a karakterének érzéseiről.

25. Amikor Roman Polanskit 2009 szeptemberében Svájcban letartóztatták, és az Egyesült Államokba való kiadatására várt, mert 1975-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, Portman (Harrison Forddal, Monica Bellucci-val, Tilda Swintonnal, Adrien Brodyval és másokkal együtt) aláírta a petíciót a szabadon bocsátásáért, annak ellenére, hogy Polanski beismerte a viszonyt. Egy 2018-as interjúban aztán kijelentette, hogy megbánta a hozzájárulását, azt állítva, hogy valaki körbeadta a petíciót a lakóhelyén, és ő tudatlanságból írta alá a nevét, hogy segítsen.

26. Elutasította a főszerepet a Lolita (1997) című filmben, mert nem tetszett neki, hogy fiatal színésznőket szexjeleneteknek tesznek ki a filmekben, pláne egy náluk sokkal idősebb férfival. Emellett számos más szerepről lemaradt, helyette lett például Macskanő A sötét lovag: Felemelkedésben (2012) Anne Hathawayt, a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben (2010) Scarlett Johansson, Lisbeth Salander A tetovált lányban (2011) Rooney Mara, Dr. Ryan Stone a Gravitációban (2013) Sandra Bullock vagy Amy March a Kisasszonyokban (1994) Kirsten Dunst.

27. Ő maga A varázsige: I love you (1996) című Woody Allen-filmben nyújtott alakítását tartja a legrosszabbnak az összes közül. Szerinte a kudarca abból fakad, hogy nem tud jól improvizálni.

28. 30 évesen, 2011. június 14-én született meg az első gyermeke, egy fiú, akit Aleph Portman-Millepiednek neveztek el. A gyermek apja a vőlegénye (ma már exférje), Benjamin Millepied, akihez 2012-ben ment hozzá. Majd 2017. február 22-én megszületett a második gyermekük, egy Amalia nevű kislány. A táncos-koreográfus Benjaminnal, többek között a férfi hűtlensége miatt végül 2024 februárjában váltak el.

29. A búvárkodás az egyik kedvenc hobbija.

30. A kedvenc színésze Ben Kingsley.

31. Főleg R&B-t, old school hiphopot és 1990-es évekbeli alternatív rockot hallgat. A kedvenc zenekarai és előadói közé tartozik az A Tribe Called Quest, a Radiohead, Stevie Wonder, a Portishead, a Wu-Tang Clan és a Nirvana.

32. 1999-ben, egy tévéinterjúban anno kijelentette, hogy a Star Wars-előzményfilmek (1999, 2002, 2005) kivételével négy éven át nem vállal más szerepet, hogy a harvardi tanulmányaira koncentrálhasson. „Nem érdekel, ha az egyetem tönkreteszi a karrieremet... Inkább legyek okos, mint filmsztár” – mondta.

33. Ő is hozzátett valamennyit a Social Network – A közösségi háló (2010) című filmhez. Aaron Sorkin forgatókönyvíró kereste meg őt, hogy belső információkat szerezzen az akkori Harvardról, mivel Natalie tanulótársa volt volt a Facebook társalapítóinak, Mark Zuckerbergnek és Eduardo Saverinnek, valamint Divya Narendrának, illetve Tyler és Cameron Winklevossnak.

34. 20 kilót fogyott a Fekete hattyú (2010) című filmben játszott Nina Sayers szerepéért.

35. 1989-től 2009-ig vegetáriánus volt, majd miután elolvasta az Eating Animals című könyvet, úgy döntött, hogy vegán lesz. Azonban visszatért a vegetáriánus étrendre, miután teherbe esett a fiával, Aleph-fel, hogy biztosítsa számára a szükséges tápanyagokat, valamint azért is, mert ellenállhatatlanul vágyott tojásra és sajtra. A fia születése után ismét vegán lett.

36. A zenész Moby azt állította az önéletrajzi könyvében, hogy egyszer összejött Natalie-val. „Én egy kopasz, mértéktelenül ivó fickó voltam, Natalie Portman pedig egy gyönyörű filmsztár. De ott volt az öltözőmben, és flörtölt velem.” Portman később határozottan reagált Moby verziójára, mondván, alig töltötte be akkor a 18-at, amikor találkoztak (Moby szerint 20 éves volt), illetve, hogy nem voltak együtt, és hogy azonnal eltávolodott tőle, miután rájött, hogy egy idősebb férfi olyan módon érdeklődik iránta, ami helytelennek tűnt (Moby 16 évvel idősebb nála).

37. Azt mondta, soha nem szerepelne horrorban vagy bármilyen más „Jennifer Love Hewitt-típusú” filmben.

38. A komikus példaképei Lily Tomlin és Diane Keaton. Egy interjúban azt mondta: „Imádom őket. Ők a hőseim. Diane Keaton bármire képes. Ő egyszerűen a legjobb.”

39. Az Ahol a szív lakik (2000) című filmben látható az első szerelmi jelenete a képernyőn.

40. Ő az egyik a hat színésznő közül, akik az Oscar-díjuk átvételekor terhesek voltak; a többiek Eva Marie Saint, Patricia Neal, Meryl Streep, Catherine Zeta-Jones és Rachel Weisz. Portman 5 hónapos terhes volt a fiával, Aleph-fel, amikor elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart a Fekete hattyúért. Illetve akkor is pont állapotos volt, amikor megkapta a harmadik jelölését 2017-ben a Jackie-ért.

41. 2004 tavaszán elvégzett egy szemesztert a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, Izraelben.

42. A Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987) című filmet az egyik legnagyobb kedvencének, állítása szerint ezt látta életében a legtöbbször.

43. Eddig karrierje során csupán egyetlen olyan filmben szerepelt, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriában: ez a Fekete hattyú.

44. Olyan hírességekkel volt romantikus kapcsolata, mint Gael García Bernal, Nathan Rothschild vagy Nathan Bogle, de hírbe hozták Hayden Christensennel, Lukas Haasszal, Jake Gyllenhaallal, Jude Law-val és Rodrigo Santoróval is.

45. 2025 márciusa óta a francia zenésszel, a nála 10 évvel idősebb Tanguy Destable-lel van együtt, akitől jelenleg, vagyis 45 évesen épp a harmadik gyermekét várja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.


„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.

A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”

„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.

A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.

Az író a beszélgetésen megismételte korábbi, gondolatmenetét, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy valaki önként elolvasná könyveit. A jellegzetes, és vicces kérését is ismét megfogalmazta a közönség felé: bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.

A szerzői esten, ahol a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kérdezte őt, szó esett az írásról, a nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról is – szemlézet az Index a beszélgetést, melyet itt tudtok megnézni:

Krasznahorkai-interjú:

Krasznahorkai a 2025-ös Nobel-díj átvétele óta többször is markánsan foglalt állást a nyilvánosság előtt. A díjátadó előtt elmondott stockholmi beszédében a lázadásról és az emberi méltóságról beszélt. Az év elején egy La Repubblica-interjúja miatt vitába keveredett Ókovács Szilveszterrel, majd búcsúbeszédet mondott Tarr Béla temetésén, tavasszal pedig Iványi Gábor lelkésznél tett támogatói látogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk