Az ukránoknak már vannak tervei arra, hogyan folytatódjon a kormányzás, ha esetleg megölik az elnököt - mondta az amerikai külügyminiszter a CBS-nek adott interjújában.
Antony Blinken nem akart részleteket elárulni ezekről a tervekről, csak meg akarta erősíteni, hogy Ukrajna már erre az eshetőségre is felkészült. A tárcavezető egyúttal dicsérte Volodimir Zelenszkijt azért, ahogy vezeti az országát ebben a rendkívül nehéz helyzetben.
"Az, amit Zelenszkij elnök és az egész kormány képvisel, figyelemre méltó. A hihetetlen bátorságról tanúbizonyságot tevő ukrán népet testesítik meg"
Az ukrán elnök maga is tisztában van azzal, hogy veszélyben van az élete. Videóüzeneteiben már többször figyelmeztetett: lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy élve láthatják. Jogosak is a félelmei: egy friss jelentés szerint a háború kitörése óta legalább három merényletkísérletet úszott meg.
Az ukránoknak már vannak tervei arra, hogyan folytatódjon a kormányzás, ha esetleg megölik az elnököt - mondta az amerikai külügyminiszter a CBS-nek adott interjújában.
Antony Blinken nem akart részleteket elárulni ezekről a tervekről, csak meg akarta erősíteni, hogy Ukrajna már erre az eshetőségre is felkészült. A tárcavezető egyúttal dicsérte Volodimir Zelenszkijt azért, ahogy vezeti az országát ebben a rendkívül nehéz helyzetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.
A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.
De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.
Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.
Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.
Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.
A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.
A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.
Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.
Az SZBU szerint
a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.
Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.
Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.
Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.
A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a fotóját politikai célokra használják fel
Laponyi Zsolt Facebook-posztban tiltakozott a róla készült fotó politikai felhasználása ellen. A rendőrség erre felfüggesztette a nyilvános szerepléseit, és most eljárást indított ellene.
Ahogy már írtunk róla, Laponyi Zsolt rendőr őrmester április 24-én egy nyilvános Facebook-posztban kérte Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy ne használja politikai célokra a róla készült fényképet. Laponyi azt írta: a rendőrség független szervezet, és fontos, hogy pártsemlegessége ne kérdőjeleződjön meg.
„Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, nem lehet politikai kérdés a segítségnyújtás, így megkérném, hogy arcomat és nevemet ne kösse azzal össze. Félek, hogy a jelenlegi kétpólusú berendezkedésben, ha valaki az Ön által megszerkesztett képet meglátja, elfogultan fog hozzám lépni segítséget kérni, vagy ami még rosszabb, nem kérni” – fogalmazott bejegyzésében.
A fotó, amelyen Laponyi is szerepel, eredetileg egy rendőrségi toborzókampányhoz készült.
Rétvári Bence azonban a rendőrség napján ezzel a képpel köszöntötte a rendőröket, és a képre a KDNP.hu felirat is rákerült.
Ugyanez a kép megjelent a KDNP Facebook-oldalán is, de ott később lecserélték egy illusztrációra, amelyen nem látszanak arcok.
A poszt közzététele után Laponyit másnap tájékoztatta a rendőrség kommunikációs osztálya, hogy felfüggesztik minden nyilvános és szakmai szereplését. A Telex információi szerint nem hivatalosan arra is figyelmeztették, hogy bajba kerülhet, ha nem törli a bejegyzést.
Az őrmester április 28-án előadást tartott volna az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de erre végül nem kerülhetett sor. Egy forrás szerint az intézmény tanulóinak azt mondták, ne osszák meg Laponyi posztját, ne kommentálják, és ne is lájkolják azt. Emiatt elmaradt egy május végére tervezett óvodai előadása is. A Telex információi szerint
Május 8-án Laponyi hivatalos értesítést kapott arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a posztja miatt.
Ezt ügyvédje, Sziklai Tamás erősítette meg a lapnak. Laponyi Zsolt korábban rendszeresen szerepelt a rendőrség munkáját bemutató posztokban, videókban és előadásokon.