Hideg után jön a melegedés. Péntekenaz idei ősz eddigi leghidegebb reggelére kell készülni,
a fél országban fagyhat hajnalban. A fagyzugokban néhol -2, -4 fokig csökkenhet a hőmérséklet
- írja az Időkép. A felhősebb, szelesebb Dunántúlon enyhébb lesz a reggel, a legtöbb helyen 1 és 7 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet.
Pénteken napközben egy közeledő melegfront magasszintű felhőzete borít be minket. A reggeli mélypont után jelentős felmelegedés kezdődik.
Délnyugaton helyenként már elérhetjük a 20 fokot, az Északi-középhegységben viszont még marad a hűvös, 13-14 fok körüli csúcsokkal. Egyre több fátyolfelhő sodródik fölénk nyugat felől, de esni nem fog.
Szombaton már jóval enyhébb lesz a hajnal, 5 fok alatti minimumok csak egészen északon fordulhatnak elő, a szelesebb dél-dunántúli tájakon pedig nem lesz hidegebb 12-13 foknál. Napközben felhős lesz fölöttünk az ég, de délutánig számíthatunk naposabb időszakokra, a legtovább délen. Többfelé feltámad a délnyugati szél, a Dunántúlon nagy területen meg is erősödhet.
Az ország nagy részén újra elérjük a 20 fokot, délen 23-24 fokot mutathatnak a hőmérők. Délután egy gyenge hidegfront hatására nyugat felől egyre többfelé várható majd eső, zápor.
Vasárnap már a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem várható. Csupán keleten, délkeleten lesz időnként több felhő az égen. Kellemes időre készülhetünk, 18-22 fokos maximumokkal.
Hétfőn tovább melegszik az idő. A hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős-napos száraz idő várható. A délies szél többfelé feltámad,
17-25 fokig melegedhet napközben a levegő.
Hideg után jön a melegedés. Péntekenaz idei ősz eddigi leghidegebb reggelére kell készülni,
a fél országban fagyhat hajnalban. A fagyzugokban néhol -2, -4 fokig csökkenhet a hőmérséklet
- írja az Időkép. A felhősebb, szelesebb Dunántúlon enyhébb lesz a reggel, a legtöbb helyen 1 és 7 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor kedd délután egy videóban számolt be arról, hogy milyen döntések születtek a kormányülésen eddig.
Az ülés szünetében arról beszélt, hogy egy jó hírt most meg tud osztani:
kidolgoztak és elfogadtak egy 3 százalékos hitelprogramot.
Mivel az utóbbi években nagyot drágultak az ingatlanok Magyarországon - és bár sokan saját ingatlanban élnek, és ez nekik jóhír -, de sokan vannak, akik még nem tudták megteremteni az első lakásukat - mondta a videóban. Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első lakását vagy házát venné meg. Az ingatlan bárhol lehet, kis falutól a fővárosig, és nincs korhatár sem - közölte a miniszterelnök.
A felvehető összeg maximum 50 millió forint lehet, 3 százalékos kamattal, a teljes futamidőre, ami maximum 25 év. Az önrész pedig 10 százalék.
Közölte, hogy ez egy jó lehetőség, mert ma 6,5-8 százalékos kamatok vannak a piacon.
Azt is bejelentette, hogy szeptember elsején indul a következő program. Az a lakásfelújítóknak szól majd.
Magyar Péter: Normális-e, hogy Európa legszegényebb és egyben hivatalosan is legkorruptabb országában a magyar miniszterelnök keres a bruttó átlagbérhez viszonyítva a legmagasabban?
Gulyás Gergely szerint a miniszterelnöki fizetést nem Orbán Viktor határozza meg, hanem egy törvény. Egy törvénymódosítás teszi lehetővé, hogy a miniszterelnök fizetését automatikusan hozzáigazítsák az átlagbér emelkedéséhez.
Nem normális, hogy Orbán Viktor 30 százalékos fizetésemelést kap, miközben az állami alkalmazottak bérét csökkentené a kormány - ezt Magyar Péter írta a közösségi oldalán azt követően, hogy miután kiderült, öt százalékos kiadáscsökkentést vár el a kormány az állami cégeknél.
Az RTL Híradó emlékeztet rá, hogy tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy szeretnék pár éven belül elérni az egymilliós átlagbért. Akkor azt mondta, hogy ez akkor lehetséges, ha a vállalkozások ezt kifizetik.
Most azonban a kormány a béremelés helyett költségcsökkentést írt elő, amelyet: "elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell megtakarítani".
A TISZA Párt vezetője, erre írta: "miközben Orbán a saját fizetését 30 százalékkal emeli, megszorító csomagot vezet be, és a többi állami alkalmazottét csökkenti".
Gulyás Gergely miniszter erre reagálva a közösségi oldalán azt írta: "a kistelepülési önkormányzati dolgozók bérét kedden emelte meg a kormány 15 százalékkal, és további emelés lesz. A területi közigazgatási dolgozók béremelése is még az idén megkezdődik". A miniszterelnök bérével kapcsolatban pedig azt közölte: azt nem Orbán Viktor határozza meg, hanem egy törvény.
Magyar Péter erre azt válaszolta, a törvényt is ők hozzák: "És ki hozta azt a törvényt? Mari néni vagy ti?”
Orbán Viktor bére 2022-ben emelkedett meg jelentősen. A képviselői fizetésével együtt 2021-ben havi 2,7 millió forintot keresett. Utána 2022-ben 4,9 milliót, 2023-ban 5,7 milliót, 2024-ben 6,5 milliót, idén pedig 7,4 millió forintot.
Egy törvénymódosítás alapján a miniszterelnök fizetését automatikusan hozzáigazítják az átlagbér emelkedéséhez. Ez pedig két év alatt plusz 30 százalékot jelentett neki.
Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: ha a kormány spórolni akar, az állami vezetők fizetését is csökkenthetnék, különösen a miniszterelnökét.
"Mindenkinek a fantáziájára kell bízni, hogy az normális-e, hogy Európa legszegényebb és egyben hivatalosan is legkorruptabb országában a magyar miniszterelnök keres a bruttó átlagbérhez viszonyítva a legmagasabban, és ez csak a legális fizetése, mert mindenki tudja, hogy Orbán Viktor családja valószínűleg a leggazdagabb miniszterelnöki család egész Európában".
Az Átlátszó összeállítása alapján Orbán Viktor a magyar átlagkereset kilenc és félszereséért dolgozik. Ugyanakkor a horvát kormányfő az átlagbér két és félszeresét, a dán a 2,7-szeresét, a bolgár 4,8-szeresét, a német kormányfő az 5,9-szeresét keresi.
Nem normális, hogy Orbán Viktor 30 százalékos fizetésemelést kap, miközben az állami alkalmazottak bérét csökkentené a kormány - ezt Magyar Péter írta a közösségi oldalán azt követően, hogy miután kiderült, öt százalékos kiadáscsökkentést vár el a kormány az állami cégeknél.
Az RTL Híradó emlékeztet rá, hogy tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy szeretnék pár éven belül elérni az egymilliós átlagbért. Akkor azt mondta, hogy ez akkor lehetséges, ha a vállalkozások ezt kifizetik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor május 18-án találkozott a Harcosok Klubja tagjaival a budapesti BOK Csarnokban. A sportlétesítmény az állami tulajdonú Nemzeti Sportügynökséghez (NSÜ) tartozik. A rendezvényt a Humán Telex Agency Kft. szervezte, amelynek egyik tulajdonosa Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója - írja a 24.hu.
Tordai Bence független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán számolt be róla, hogy közérdekű adatigényléssel szerezte meg a rendezvény bérleti szerződését. A dokumentum szerint a BOK Csarnokot színpadépítéssel és bontással együtt kilenc napra bérelték ki 8.167.497 forintért, ami az infrastruktúra használatát is magában foglalta.
A képviselő a szerződésben szereplő összeget összehasonlította a létesítmény nyilvános árlistájával. Eszerint ennyi időre a csarnok bérleti díja önmagában 15.626.520 forint lenne – a kiegészítő létesítmények használata nélkül. A számítások alapján az NSÜ legalább 7,5 millió forint kedvezményt adott a rendezvényt szervező cégnek.
Tordai a Facebookon így fogalmazott:
„7,5 milliós közpénz-ajándék a Harcosok Klubjának!”
A politikus szerint a rendezvényt a Fidesz megbízásából szervezhették, így felmerülhet a burkolt pártfinanszírozás lehetősége. Ezért levélben kérdéseket intézett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterhez. Azt szerette volna megtudni, mi volt az indoka annak, hogy az NSÜ több mint 7 millió forintos kedvezményt biztosított a rendezvényszervező cégnek. Emellett arra is rákérdezett, ki kérte és ki hagyta jóvá az „egyedi megállapodást” a bérleti díjról.
A képviselő arra is kíváncsi volt, hogy az NSÜ nyújtott-e egyéb, nem számlázott vagy kedvezményes szolgáltatást, például technikai támogatást, biztonsági szolgálatot vagy takarítást a rendezvényhez. Azt is felvetette, hogy tervezik-e kivizsgálni, az NSÜ gyakorlata megfelel-e a pártsemlegességre, közpénzfelhasználásra és versenysemlegességre vonatkozó jogi előírásoknak.
Tordai hozzátette: az Orbán-kormány akkor is kivételes elbánást biztosított az NSÜ-nek, amikor spórolást írt elő az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. A Nemzeti Sportügynökség azon harminc cég közé tartozik, amelyeket nem érintenek a megszorítások.