HÍREK
A Rovatból

Az omikron új változata megkerüli az immunvédelmet, így heteken belül bárkit újrafertőzhet

A koronavírus Egyesült Államokban is terjedő új, domináns törzse a kutatók állítása szerint képes újrafertőzni a betegségen átesett személyeket – akár néhány héten belül is.


A BA5-ös névre keresztelt új alvariáns egyre csak terjed, szerte a világban. Bár az orvosok korábban megállapították, hogy a COVID-fertőzésen átesettek immunitása a gyógyulást követően hetekig védelmet nyújthat a vírussal szemben, úgy tűnik, az új variánsra ez nem feltétlenül igaz.

Egyre több országban számolnak be orvosok olyan esetekről, amikor a fertőzést és a gyógyulást követően a páciens rövid időn belül újbóli pozitív tesztet produkált. Ez a BA.4 és BA.5 jelenleg megfigyelt "szaporodási előnyének" köszönhető. Így ezek a variánsok képesek elkerülni a korábbi fertőzés és/vagy vakcinázás által kiváltott immunvédelmet, különösen, ha ez idővel csökkent.

"Azt látjuk, hogy miután egyre többen fertőződtek meg BA2-vel (az omikron egyik variánsa - a szerk.), négy hétre rá újból megfertőződtek a vírussal"

- mondta Andrew Roberston, Nyugat-Ausztrália egészségügyi főorvosa az News.com.au-nak.

A magyar kormányzati tájékoztató központ is figyelmeztetett már a veszélyre. Információik szerint az először 2021 novemberében Botswanában és Dél-Afrikában azonosított omikron-variáns a koronavírus minden eddigi korábban ismert formájánál gyorsabban tört globális dominanciára.

Az eredeti omikron számos mutáción átesett, így megváltozott a fertőzőképessége, illetve az általa okozott betegségnek is eltérhetnek a tünetei. Kezdetben a fertőzésekért a BA.1 és a BA.2 alvariánsok voltak felelősek, azonban 2022 elején Dél-Afrikában újabb alvariánsokat (BA.4 és BA.5) azonosították, melyek idén tavasszal ismét megbetegedési hullámot indítottak el az országban.

Vizsgálatok szerint a BA.4 és a BA.5 lehetnek az eddigi leggyorsabban terjedő omikron-változatok. Ezek a mutációk mára Európa több országában dominánssá váltak, és Magyarországon is megjelentek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt
A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.


Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.

„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.

„A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt. Segítsünk meghozni a döntést a szintén nyaraló Orbán Viktornak”

– folytatta Magyar.

„Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az érintett kórházat, inkább uszít és hergel.

Az a Takács Péter, akinek se szakvizsgája, se valódi szakmai tapasztalata, se nyelvvizsgája nincs, se betegágy mellett nem dolgozott, se a versenyszférában. Az a Takács Péter, aki hetekig nem hozta nyilvánosságra, mekkora a baj a székesfehérvári kórházban és azt is eltitkolta, milyen baktérium jelent veszélyt a frissen született babákra és az édesanyjukra” – fogalmazott a politikus.

„Takács Péternek mennie kell. Ahogy a miniszterének és a valódi főnökének is. A magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Működő, minőségi egészségügyet, egy valódi szakember, egy hozzáértő és emberséges egészségügyi miniszter vezetésével” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Ha a nővérem nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt” – megszólalt a szendvicsmérgezés egyik túlélője
Az olasz Gaia Diamante tengerpartján vett egy szendvicset, egy óra múlva már rosszul volt, a nővére vitette be másnap a kórházba. Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba.


A 24 éves Gaia Vitiello augusztus 5-én hajnalban barátaival együtt állt meg egy szendvicseket árusító foodtrucknál Diamante tengerpartján. Hajnali fél 5 körül vásároltak, Gaia pedig egy sült kolbászt és tarlórépalevelet tartalmazó szendvicset kért. Barátai csak majonézt, kolbászt és sült krumplit ettek - írta meg a 24.hu a Daily Mail alapján.

A fiatal nő egy órával az étkezés után rosszul lett. Először hasmenése volt, másnap viszont már nem tudott nyelni, és a lábai is remegtek. Bár gyomorrontásra gyanakodott, végül nővére unszolására elment a közeli klinikára, ahonnan azonnal egy másik kórházba szállították. Onnan az Annunziata Kórház intenzív osztályára került, ahol megkapta a megfelelő ellenszert.

„Ha a nővérem, Alessia, nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt. Nagyon szerencsésnek tartom magam” – mondta Gaia, akit végül gyógyszeres kezeléssel láttak el, majd kiengedték a kórházból. A lány a Nápolyi Federico II Egyetemen tanul nyelveket, és azt mondta, egy éjszakai szórakozás után döntöttek úgy a barátaival, hogy megállnak ennél a büfénél. „Ez volt az első alkalom, hogy tarlórépát kértem a szendvicsbe” – idézte fel.

Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba. A múlt héten egy 52 éves művész, Luigi Di Sarno vesztette életét, ezen a héten pedig a 45 éves Tamara D’Acunto.

A hatóságok országos visszahívást rendeltek el a kereskedelmi forgalomban kapható paninire, mivel 14 ember, köztük két tinédzser is ételmérgezést kapott. A nyomozás jelenleg kilenc embert érint: a foodtruck tulajdonosát, a szendvicseket készítő cég három dolgozóját és öt orvost, akiket azzal vádolnak, hogy nem cselekedtek elég gyorsan. Az orvosok esetében az a vád, hogy nem léptek időben az áldozatok megmentéséért.

A vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy a foodtruck egész nap a tűző napon állt, ami elősegíthette a botulinum toxinok elszaporodását a romlandó ételekben. A helyi egészségügyi hatóságok közölték, hogy az országos szervekkel együttműködve nagyobb mennyiségű ellenszert tartanak készenlétben az Annunziata Kórházban.

A botulizmust a Clostridium botulinum nevű baktérium toxinja okozza, amely az idegrendszert támadja, bénulást, légzési elégtelenséget és halált okozhat. Bár ritka betegségről van szó, kezelés nélkül gyakran halálos. Az ételmérgezéses botulizmus tünetei közé tartozik a nyelési vagy beszédzavar, a szájszárazság, az arc két oldalán jelentkező izomgyengeség, a homályos vagy kettős látás, a szemhéj megereszkedése, légzési nehézség, hányinger, hányás és bénulás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Jönnek a zivatarok, szinte az egész ország figyelmeztetést kapott, de még a hőség miatt is riasztás van néhol
Az országban több helyen 10-17 fokot zuhan a hőmérséklet a kialakult felhőszakadásokkal. Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban is maximum 30 fok körül alakul a hőmérséklet a legtöbb helyen. .


A meteorológiai szolgálat már a riasztást is kiadta zivatarok és felhőszakadás miatt, de hőség miatt is érvényben van a figyelmeztetés mára.

A határhoz közeli helyeken alakultak ki zivatarok felhőszakadással nyugaton, délnyugaton, délen és a Börzsönyben. Bucsun például 37 fokról 20 fokra esett vissza a hőmérséklet.

Vasárnap erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet az égen, de azért napsütésből sem lesz hiány. Záporok, zivatarok előfordulhatnak, északnyugaton a legkisebb, az ország középső és keleti tájain pedig a legnagyobb eséllyel. A szél élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében pedig viharos lesz.

Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről

- írja az Időkép.

Hétfőn többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A többfelé élénk, erős északi, északkeleti szélben 26-31 fokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Sokadik luxusvilla Tihanyban” – Hadházy Ákos szerint medence is épül Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál”
Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb bejegyzést tett közzé Zsidai Zoltán Roy tihanyi birtokáról. A posztban több fotót is megosztott, amelyeken egy épülő medence látható.

„Opsz, ezt kívülről nem láttam, de tényleg van medence („tűzvíztározó”) is Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál” – írta.

A képviselő szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén szőlőbirtok és gazdasági épület címen egy olyan komplexum épül, amely inkább nyaralóra hasonlít.

„Sokadik luxusvilla Tihanyban, amelyik nem épülhetett volna meg legálisan a nemzeti parkban, ezért lett belőlük "gyümölcsfeldolgozó és szőlő"” – fogalmazott Hadházy.

A politikus azt is közölte, hogy Zsidai egyik cége, a Harlequin kft. 89 millió forint európai uniós támogatást kapott a borászati turizmus fejlesztésére Tihanyban.

Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.

A képviselő korábban már írt az építkezésről, amelyet Zsidai Zoltán Roy „NER-es vendéglős mágnás, Orbán Ráhel mentora” nevén említett.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: