HÍREK
A Rovatból

Az olimpiai bajnok Kovács Katalin férje lett a sportért felelős államtitkár

Orbán Viktor korábbi sportügyi tanácsadója, Schmidt Ádám veszi át az államtitkárságot Szabó Tündétől.


Már lehetett sejteni, hogy Schmidt Ádám lehet a sportért felelős államtitkár az ötödik Orbán-kormányban, most pedig kiderült, hogy valóban ő fogja betölteni ezt a pozíciót Szabó Tünde helyett - számolt be a hvg.hu.

Schmidt 2020-tól Orbán Viktor sportügyi tanácsadója volt, korábban dolgozott a Puskás Akadémiánál, a Magyar Olimpiai Bizottságnál és a kosárlabda-szövetségnél is.

Államtitkári kinevezéséről felesége, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó posztolt a Facebookon, egyenesen a Karmelita Kolostorból (a poszt helyszínmegjelölése szerint).

A Nemzeti Sport kedden azt írta, hogy a megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériumától a Honvédelmi Minisztérium alá kerülhet a sportot felügyelő államtitkárság. Azt is megemlítették, hogy korábban az igazán fontos sportügyi kérdéseket maga Orbán Viktor hozta meg, ez „technikai problémát is jelentett korábban, hogy a sport erős szereplői minden döntést tőle vártak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Két hónapra sem lehet tervezni” – Csődközelbe került az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc
A BestByte a magas készletköltségek miatt bírósági eljárást kezdeményezett a csőd elkerülésére. A törvényszék ideiglenes moratóriumot rendelt el 125 hitelezőre, miközben 11 üzlet sorsa dől el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Boltokat zárhatnak be, embereket küldhetnek el, és a cég jövőjével a saját forrásai szerint „két hónapra sem lehet tervezni”.

A csőd szélén tántorog a BestByte, az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc, amely boltzárással és leépítéssel próbálja elkerülni a fizetésképtelenséget.

A cég saját kezdeményezésére nem nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a Fővárosi Törvényszéken, amelynek keretében ideiglenes, korlátozott moratóriumot rendeltek el 125 hitelezőre – írja a hírt elsőként közlő Sell szaklap. A bíróság még decemberi végzésében szólította fel a hitelezőket, hogy nyilatkozzanak, vitatják-e a cég fizetésképtelenné válásának valószínűségét, ami az eljárás megindításának kulcsfeltétele.

A bíróságnak benyújtott iratok szerint

a nehéz pénzügyi helyzetet a lassú készletforgás, a magas készletállomány és a bolthálózat jelentős állandó költségei okozták. A cég 2025-ben jelentős veszteséget halmozott fel, a készletfinanszírozás és a szállítói kötelezettségek pedig komoly likviditási nyomást gyakoroltak a működésre.

A Forbes forrása szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a BestByte elvesztette hitelképességét, a bank már nem hajlandó garanciát nyújtani. „Nem is a cash, hanem a hitelképesség a legfontosabb egy cég életében” – magyarázta a bennfentes. A cég hivatalosan a csökkenő keresletre, a Temu elszívó hatására, valamint a tervezettnél gyengébb iskolakezdési és black friday-akciós eladásokra hivatkozik.

A szerkezetátalakítási terv fő irányai között szerepel a veszteséges üzletek bezárása, a működési és személyi költségek csökkentése, valamint az online értékesítés súlyának növelése. A bevételeket egy külsős cég által kezelt külön számlára helyezik, és innen ütemezik a beszállítók felé fennálló tartozások kifizetését.

„A kapott tervekből valószínűsíthető, hogy boltokat fognak bezárni, embereket fognak elküldeni. Csökkentik a készleteiket, ezzel együtt a készlet forgási sebességét is”

– foglalta össze a lépéseket a forrás.

A 2009-ben alapított BestByte országszerte 11 üzlettel rendelkezik, emellett hat Office Depot-üzletet is üzemeltet. A cég 2016 óta nyereséges volt, 2024-ben 345,6 millió forint adózott eredményt ért el 39,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett. A PwC Magyarország e-kereskedelmi listája szerint 2024-ben a 11. legnagyobb forgalmú e-kereskedő volt a magyar piacon, a kizárólag magyar tulajdonú online szereplők rangsorában pedig az ötödik helyen állt. A BestByte Kft. közvetett tulajdonosa – a Wolf Health Kft.-n keresztül – Fabó György Pál, akit a Telex Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter közeli embereként említett.

A magyar piacon nem egyedi a helyzet: nemrég egy másik nagy hazai szereplő, az Aqua is válságba került, aminek hatására a webáruháznak új tulajdonosa lett a CHS nevű IT-nagykereskedő személyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tízezreket hagytak fűtés nélkül Berlinben, most a magyar kormány felvette őket a terrorlistájára
A Vulkán Csoport/Vulkangruppe egy friss kormányrendelet alapján felkerült Magyarország nemzeti terrorlistájára. A döntés értelmében a szervezet vagyonát befagyaszthatják és pénzügyi tranzakcióit korlátozhatják.


Január 20-án hatályba lépett az a kormányrendelet, amely a „Vulkán Csoport/Vulkangruppe” nevű szervezetet felvette Magyarország terrorizmus elleni nemzeti listájára. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint a csoporttal szemben pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéseket, például a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztását kell alkalmazni, amíg a listán szerepel.

A kormányrendelet indoklása a csoport egy januári, berlini akciójára hivatkozik, amellyel a német főváros kritikus infrastruktúráját támadták. Január elején egy gyújtogatásos szabotázsakció során felgyújtottak egy kábelhidat a lichterfeldei erőműnél, ami napokig tartó, súlyos áramkimaradást okozott Berlin délnyugati kerületeiben.

A hatóságok közlése szerint 35–45 ezer háztartás és mintegy kétezer vállalkozás maradt áram és fűtés nélkül a rendkívüli hidegben.

A német rendőrség és a szenátus politikailag motivált, szélsőbaloldali bűncselekményként kezeli az ügyet.

A támadást a magát Vulkangruppénak nevező csoport vállalta magára egy online közzétett levélben, amelyet a német hatóságok hitelesnek minősítettek. Ebben a támadást „az önvédelem és a nemzetközi szolidaritás cselekedetének” nevezték, és hozzátették, hogy „a villatulajdonosokkal szemben korlátozott az együttérzésünk”. A csoport egyúttal további szabotázsakciókra szólított fel a fosszilis infrastruktúra és az elektromos hálózatok ellen.

„Elfogadhatatlan, hogy ismét nyíltan a szélsőbaloldal támadja áramhálózatunkat, ezzel életeket veszélyeztetve” – közölte a Die Zeit. Kai Wegner, Berlin kormányzó polgármestere. Iris Spranger belügyi szenátor „embertelen támadásnak” nevezte a gyújtogatást.

A magyar kormány tavaly ősszel hozta létre a terrorizmus elleni nemzeti listát, amely az Európai Unió központi jegyzékétől független. Elsőként az Antifa és a Hammerbande/Antifa Ost elnevezésű csoportosulások kerültek fel rá. A listáról Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta az Infostartnak: „A kormánynak élen kell járni a tekintetben, hogy a tettek, meg a bejelentett erőszakos, törvényellenes szándékok nem maradhatnak jogkövetkezmények és megtorlás nélkül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton bejelentette: 100 milliárd forinttal támogatja az éttermeket a kormány
Egy 5+1 elemből álló csomag készül, a részleteken még dolgoznak. A támogatás a csökkenő számú és nyereségességű hazai éttermek működését hivatott stabilizálni.


A kormány 100 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be a vendéglátásnak, miközben az elmúlt években több neves étterem is bezárt, a szektor nyereségessége pedig még mindig nem érte el a járvány előtti szintet. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy

összesen 100 milliárdos programmal támogatnák a hazai éttermeket. A miniszter korábban már jelezte, hogy az éttermek esetében lépni kell, ezért egy támogató csomagot javasolnak a kormánynak. Az éttermeket egy 5+1 elemből álló csomaggal segítenék, a részleteken a miniszter közlése szerint még dolgoznak

A turizmus-vendéglátás több százezer embernek ad munkát Magyarországon, és jelentősen hozzájárul az ország gazdasági teljesítményéhez. A kereskedelmi vendéglátóhelyek száma 2024 végén körülbelül 43.600 volt, ami évről évre csökkenő tendenciát mutatott. A Magyar Vendéglátók Iparegyesületének jelentése szerint ez összességében 15 százalékkal kevesebb a járvány előtti, 2019-es adathoz képest.

A „klasszikus” éttermek és büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20–22 ezerre csökkent, szemben az évtized elején még jellemző 25-26 ezerrel.

A fővárosban az elmúlt években több neves étterem is bezárt: több évtized után lehúzta a rolót a Klub Vittula, 2024 őszén a Madách téren található Keksz Bisztró nyitott ki utoljára, és 2022 novemberében bezárt a Malackrumpli Bisztró is. Szeptemberben köszönt el vendégeitől Budapest első bababarát kávézója, Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó pedig áprilisban zárta be 2022-ben nyitott éttermét, a Koool Bisztrót. Megszűnt továbbá az Enso és a Laurel étterem, több év után a Nemo, illetve közel tíz év után a Bálna Terasz is.

A koronavírus-járvány idején a kormány ágazati bértámogatási program keretében segítette a leállásra vagy csökkentett munkaidő bevezetésére kényszerült vállalkozásokat. A 100 százalékban uniós finanszírozású program keretösszege 84 milliárd forint volt. Ennek az összegnek közel felét a vendéglátóipari, turisztikai cégek kaphatták. A támogatásból nemcsak célzottan az éttermet üzemeltetők, hanem a teljes vendéglátói kör, egyebek közt a szállodai szolgáltatók, a rendezvény- és konferenciaszervezők, valamint a sportlétesítmény-üzemeltetők is részesülhettek – emlékeztet a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szembemegy Brüsszellel: Strasbourgban dőlhet el a 42 ezer milliárdos agrárpaktum sorsa
A miniszterelnök azután jelentette be a vétót, hogy az EU már aláírta a Mercosur-megállapodást. A paktum kereskedelmi része az EP jóváhagyásával a magyar tiltakozás ellenére is életbe léphet.


„Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a Mercosur-megállapodást sohasem hagyjuk jóvá” – hangzott el a miniszterelnök keddi Facebook-videójában. Orbán Viktor aznap üzent a Strasbourgban tüntető gazdáknak, miközben Brüsszel már a vitatott szabadkereskedelmi egyezmény aláírásán és mielőbbi alkalmazásán dolgozik. A kormányfő szerint

a gazdákat „hülyének is nézték” és „ki akarják őket cselezni”,

ezért jogos a tiltakozásuk, és igaza van azoknak, akik Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök lemondását követelik. Orbán azt állítja, a Bizottság egy „kisegítő szabállyal” kerülné meg a nemzeti parlamentek vétóját, lehetővé téve a megállapodás ideiglenes alkalmazását.

Január 9-én a tagállamok minősített többséggel felhatalmazták az Európai Unió Tanácsát, hogy írja alá a dél-amerikai országokat tömörítő Mercosur-blokkal kötött egyezményt. A szerződést két részre bontották: egy átfogó partnerségi egyezményre, valamint egy ideiglenes kereskedelmi megállapodásra. Utóbbi az unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területeket fedi le, így hatálybalépéséhez nem szükséges a tagállamok ratifikációja, csupán az Európai Parlament jóváhagyása. A teljes partnerségi egyezményhez viszont minden tagállamnak hozzá kell járulnia. A megállapodásokat január 17-én ünnepélyesen aláírták a paraguayi Asunciónban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban úgy fogalmazott: „Az Európai Bizottság egy olyan üzletet erőltet, amely a magyar gazdák megélhetésébe kerülne”. A magyar agrárkamara és gazdaszövetség petíciót indított, a gazdák pedig kedden Strasbourgban, az Európai Parlament épülete előtt tüntettek. A helyszínen egy tiltakozó odalépett Magyar Péterhez, a Tisza Párt alelnökéhez, és számonkérte rajta, hogy eddig hol volt. „Egy éve küzdünk a Mercosur-megállapodás ellen, te hol voltál?” – kérdezte a gazda. A tiltakozások egész Európára kiterjednek, a lengyel gazdák szerint a dél-amerikai import tönkretenné őket. „Ez megöli a lengyel mezőgazdaságot” – mondta Janusz Sampolski a The Guardiannek.

Ursula von der Leyen „kölcsönösen előnyös megállapodásnak” nevezte a paktumot, amely szerinte 2040-ig mintegy 50 milliárd eurós exporttöbbletet hozhat az uniós cégeknek. Az EU Tanácsa „történelmi lépésnek” tekinti az aláírást, és közleményükben „robosztus védőkorlátokat” ígértek az érzékeny ágazatok, így a mezőgazdaság védelmére. A dél-amerikai vezetők is ünnepeltek: Santiago Peña paraguayi elnök szerint ez „az emberiség történetének legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása”.

A létrejövő szabadkereskedelmi övezet több mint 700 millió fogyasztót érint. Az egyezmény értelmében a felek a vámok több mint 90 százalékát megszüntetik. Az EU és a Mercosur közötti árukereskedelem értéke 2024-ben meghaladta a 111 milliárd eurót (körülbelül 42 846 milliárd forintot), a szolgáltatások kereskedelme pedig 2023-ban a 42 milliárd eurót (mintegy 16 212 milliárd forintot). Von der Leyen 50 milliárd eurós exportpotenciálról beszél, ami forintban nagyjából 19 300 milliárdot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk