Az öt európai országra kiterjedő vizsgálatból az derült ki, hogy
a vírus halálos áldozatainak a fele (42-57 százalék között) az idősotthonokból kerül ki.
Arra is figyelmeztetnek azonban, hogy az adatok még nem pontosak, de a becslések szerint a nagyságrend valóban 50 százalék körül van.
A jelentés egyik szerzője, Adelina Comas-Herrera azt írta, hogy az otthonok különösen nehéz helyzetben vannak, mert
a fizikai távolságtartás szinte lehetetlen, ugyanakkor a lakók mind veszélyeztetett csoportba tartoznak, és a személyzet tagjai, akik gondozással foglalkoznak, nincsenek felkészülve egy ilyen helyzetre, nem rendelkeznek orvosi ismeretekkel
Magyarországon is már több idősotthonban regisztráltak koronavírusos betegeket, és már több halálos áldozat is van.
Fotó: illusztráció, kép: MTI, Szigetváry Zsolt
Az idősotthonok lakói különösen veszélyes helyzetben vannak, hiszen a koronavírus-járvány minden második áldozata ilyen otthonokból kerül ki Európa több országában is - derült ki a brit London School of Economics adataiból.
Olasz, spanyol, francia, belga és ír adatokat vizsgáltak a kutatók, így derült ki, hogy sokkal jobban érinti a járvány az idősotthonokat, mint azt korábban gondolták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A volt pénzügyminiszter elárulta, hogyan nyerhetné meg biztosan a Fidesz a 2026-os választást
Oszkó Péter szerint a fiatalokat nem lehet olcsó hitelekkel levenni a lábukról. A korábbi pénzügyminiszer úgy gondolja, a kormány gazdasági húzásai komoly veszélyeket rejthetnek.
Oszkó Péter szerint a Fidesz biztos győzelméhez az kellene, hogy jövő áprilisig megduplázódjanak a bérek. Úgy véli, a jelenlegi gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, és azt sem tartja kizártnak, hogy ősszel leminősítik Magyarországot.
A volt pénzügyminiszter a Della című podcast vendégeként beszélt arról is, hogy
a szeptemberben induló Otthon Start Program, amely 3 százalékos fix kamattal kínál lakáshitelt, az ingatlanárak emelkedését hozhatja magával.
Szerinte ennek a programnak a költségei végső soron a lakásvásárlókra hárulnak, mert az alacsony kamatot az eladási árban fogják megfizetni. Úgy látja, hogy
a kormány ezzel a lépéssel a fiatal szavazók megszólítására törekszik, de szerinte ez a generáció olyan problémákkal küzd, amelyek túlmutatnak az anyagiakon.
Megfogalmazása szerint „szabad levegőre vágynak”.
A beszélgetés során Oszkó Péter felidézte a 2008-as pénzügyi válság idejét is, amikor pénzügyminiszterként ő is hasonló helyzetben volt. Emlékeztetett, hogy akkor sikerült az országot a befektetésre ajánlott kategóriában tartani, míg a leminősítésre később, a második Orbán-kormány idején került sor. Most Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter készül arra, hogy szeptemberben tárgyaljon a hitelminősítőkkel. Oszkó ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „az mindig a nehézségeket jelzi, ha egy kormány kénytelen a hitelminősítőknél kopogtatni, hogy a döntésüket befolyásolni tudja”.
Szóba került a Fidesz első kormánya alatt bevezetett lakástámogatási program is, amelynek kamatterhét még a Bajnai-kormány is érezte. Oszkó szerint „ebben jók, hogy az utánuk következő kormányokra terhelik a választási célú intézkedéseiket”.
A volt pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy nincs kapcsolatban a Tisza Párttal, nem ad tanácsot számukra, ugyanakkor kiváltotta a Rendszerváltó Kártyát,
amelyen keresztül havi néhány ezer forinttal támogatja a pártot. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „mindig fontosnak tartottam a politikai kínálat bővítését”.
A beszélgetés végén az idei fesztiválszezon is szóba került. Oszkó elmondta, hogy szervezőként családilag érintettek az eseményekben, és azt tapasztalták, hogy visszafogottabb volt a költési kedv. A fesztiválokon kívüli kereskedők és árusok forgalma csökkent, és az alkoholfogyasztás is mérsékeltebb maradt, mint korábban.
Oszkó Péter szerint a Fidesz biztos győzelméhez az kellene, hogy jövő áprilisig megduplázódjanak a bérek. Úgy véli, a jelenlegi gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, és azt sem tartja kizártnak, hogy ősszel leminősítik Magyarországot.
A volt pénzügyminiszter a Della című podcast vendégeként beszélt arról is, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szex gólyával – 200 pont, szex mentorral vagy szervezővel – 250 pont, szex EHÖK-elnökkel – 500 pont. Többek között ezek a pontszámok szerepeltek abban a bejegyzésben, amelyet egy zárt csoportban osztottak meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gólyatáborával kapcsolatban. A poszt a Telexhez is eljutott.
Az egyetem sajtóosztálya a portál kérdésére elmondta, hogy
a bejegyzést egy felsőbb éves hallgató tette közzé, aki egy kisebb hallgatói csoportért felelt. Hozzátették, hogy a hallgató nem tagja az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatnak, amely a gólyatábort szervezte.
A közlemény szerint az említett hallgatónak nincs szerepe a gólyatábor programjának kialakításában és a pontrendszer működésében sem, így a bejegyzése nem tekinthető hivatalos közlésnek.
Az NKE hangsúlyozta, hogy minden olyan esetben, amikor az egyetemi polgárok emberi méltósága sérülhet, a lehető legszigorúbban járnak el.
Az érintett hallgatót és azokat is, akik megosztották a bejegyzést a frissen felvettekkel, már kedden hazaküldték a táborból, és az ügyben vizsgálat indult.
Szex gólyával – 200 pont, szex mentorral vagy szervezővel – 250 pont, szex EHÖK-elnökkel – 500 pont. Többek között ezek a pontszámok szerepeltek abban a bejegyzésben, amelyet egy zárt csoportban osztottak meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gólyatáborával kapcsolatban. A poszt a Telexhez is eljutott.
Az egyetem sajtóosztálya a portál kérdésére elmondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mészáros Lőrinc vadásztársasága november óta több alkalommal is kérelmet nyújtott be közepesen veszélyes állatok tartására – írja a hvg.hu. A Vál-völgye Vadásztársaság összesen négy ilyen engedélykérelmet adott be. A vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi, amely szintén a felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozik.
A dokumentumok szerint a kérelmek tíz zebrára, két nyársas antilopra, hat dagesztáni túrra – vagyis kelet-kaukázusi kecskére – és 25 amerikai bölényre vonatkoznak.
A zebrák kivételével az állatok szaporítására is kértek engedélyt. A kérelmek alapján az állatokat hat alcsútdobozi és 14 bicskei helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon lehetne tartani.
A hvg.hu a Fejér vármegyei kormányhivatal honlapján találta meg a hirdetményeket. A lap szerint ugyanakkor az állatokról készült fotókon „egyértelműen több antilop látható”, így nem zárható ki, hogy nem minden engedélykérelem szerepel a közzétett dokumentumok között.
Egyelőre nem világos, mi a célja a nem őshonos fajok gyűjtésének Alcsútdobozon és Bicskén.
A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy „nem vadászat céljából” szerezték be az állatokat.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nemrég egy videót tett közzé, amelyen antilopokat próbálnak quaddal behajtani az erdőbe a Hatvanpuszta melletti területen. A politikus szerint erre azért került sor, hogy „a kamerák ne lássák őket”.
Mészáros Lőrinc vadásztársasága november óta több alkalommal is kérelmet nyújtott be közepesen veszélyes állatok tartására – írja a hvg.hu. A Vál-völgye Vadásztársaság összesen négy ilyen engedélykérelmet adott be. A vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi, amely szintén a felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozik.
A dokumentumok szerint a kérelmek tíz zebrára, két nyársas antilopra, hat dagesztáni túrra – vagyis kelet-kaukázusi kecskére – és 25 amerikai bölényre vonatkoznak.
A zebrák kivételével az állatok szaporítására is kértek engedélyt. A kérelmek alapján az állatokat hat alcsútdobozi és 14 bicskei helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon lehetne tartani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elküldenek 200 embert az egyik leggazdagabb magyar cégétől a mesterséges intelligencia miatt
A Docler-Byborg budapesti irodájában indult el a csoportos létszámleépítés. Gattyán György vállalata szerint a digitalizáció és az AI alkalmazása miatt bizonyos munkakörök már nem igényelnek emberi erőforrást.
A Docler-Byborg budapesti irodájában 200 fős létszámleépítés indult el, írja a Telex. A Gattyán György nevéhez köthető cégcsoport az automatizálás és a mesterséges intelligencia irányába mozdul.
A vállalat közleményében azt írta: „a jövőben még markánsabban előtérbe helyezi a munkafolyamatainak automatizálását, az AI által kínált megoldások alkalmazását.” Hozzátették, hogy már korábban megkezdték a mesterséges intelligencia beépítését az üzleti működésbe.
A közlemény szerint a cégcsoport
„alkalmazkodva a világpiaci folyamathoz, felismerve a nemzetközi negatív gazdasági környezetet, a zsugorodó piaci lehetőségeket – már korábban megkezdte a digitalizáció, illetve a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek kihasználását, implementálását a céges, üzleti folyamatokba.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes területeken már nem lesz szükség emberi munkaerőre.
Korábban már felröppentek hírek a leépítésről, amelyek a próbaidőn lévő munkatársakat is érintették. Akkor a Docler még csak annyit közölt, hogy nyár végéig tartó reorganizációs folyamat zajlik.
Most megerősítették:
„a Docler-Byborg cégcsoport egy elkerülhetetlen, reorganizációs folyamatot hajt végre” a következő hónapokban.
A 200 munkavállalót érintő döntésről a cég már értesítette az állami foglalkoztatási szervet is. Az érintettek kedden kapták meg az első hivatalos tájékoztatást, szóban és írásban. A folyamat várhatóan ősszel zárul le.
Idén januárban bezárt a Gattyán érdekeltségébe tartozó Frisshírek nevű hírportál is. Ekkor már mesterséges intelligencia készítette a tartalmakat, miután az újságírók szinte mindannyian távoztak a szerkesztőségtől. Az új modell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Gattyán György a 100 leggazdagabb magyar listáján az ötödik helyen áll, 441 milliárd forintos vagyonnal. Évek óta stabilan tartja ezt a pozíciót.