Az idősotthon lakóinak fele koronavírusos lehet a borsodnádasdi polgármester szerint
A borsodnádasdi idősotthon lakóinak legalább fele koronavírus-fertőzött lehet - írta Facebook-posztjában a település polgármestere. Kormos Krisztián még pénteken írt arról, ugyancsak a közösségi oldalon, hogy már négyen fertőződtek meg koronavírussal az idősotthonban, amelynek egyébként nem az önkormányzat a fenntartója.
A polgármester tudomása szerint csütörtökön valamennyi ellátottat és gondozót tesztelték. Szombati bejegyzésében pedig már még több megbetegedésről ír, ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az adatai nem hivatalosak, de hitelesnek mondható helyről származnak.
"A mai napon érkeznek a tesztek eredményei az érintettekhez, amikről - nem hivatalosan, de hitelesnek mondható helyről - elmondható, hogy az intézmény jelentős százaléka koronavírussal fertőzött. Ténylegesen nem tudok pontos számokat, de úgy tűnik a 41 fős intézmény több, mint fele érintett"
- fogalmazott bejegyzésében Kormos Krisztián, aki azt is hozzáteszi, hogy,
bár erre sincsenek biztos adataik, de az intézmény falain kívül is lehetnek fertőzöttek.
Magyarországon már több idősotthonban is megjelent a koronavírus. A Pesti úti idősek otthonában 151 fertőzöttet találtak eddig. Karácsony Gergely főpolgármester pedig szombaton a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Rózsa utcai idősotthon 60 lakójánál is kimutatták a koronavírus-fertőzést.