HÍREK
A Rovatból

Az Európa Tanács május 30-án ismét magyar jogállamisági meghallgatást tart

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselő szerint a választás után az EP most vagy tiszteletben tartja az emberek akaratát, és új együttműködési fejezetet nyit Magyarországgal vagy folytatja a Magyarország elleni rosszindulatú ideológiai dzsihádot.


Az Európai Bizottság hamarosan újabb jogállamisági jelentést tesz közzé, immáron a harmadikat, amelyben

első ízben ajánlásokat is megfogalmaz az uniós tagállamoknak az igazságügy, a korrupció elleni küzdelem, a médiaszabadság valamint a fékek és ellensúlyok rendszerére vonatkozóan

- jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Jourová a Magyarországgal, illetve Lengyelországgal szemben zajló, hetes cikkely szerinti - jogállamisági - eljárások állását tárgyaló vitában felhívta a figyelmet: a tagállami kormányokat tömörítő

uniós Tanács május 30-án ismét magyar jogállamisági meghallgatást tart,

továbbá a bizottság kedden bejelentette, hogy aktiválja a - szintén a jogállamisággal összefüggő - úgynevezett feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben.

Kijelentette: a bizottság osztozik az EP aggályaiban a magyar jogállamiságot illetően, és sajnálatát fejezte ki, amiért a Tanács még nem tett pozitív előrelépést a 7. cikkelyes eljárással kapcsolatban.

Lengyelországgal kapcsolatban kifejtette: a jogállamiság helyzete az országban továbbra is aggasztó. A legfőbb okot az aggodalomra az adja, hogy a lengyel alkotmánybíróság ítéletei megkérdőjelezték az uniós jogrendet. Hozzátette azonban, hogy pozitív elmozdulást lát a lengyel hatóságok részéről a bíróságokra vonatkozó fegyelmi kamara ügyében.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője angol nyelvű felszólalásában elmondta: vasárnap a Fidesz-kormány akkora győzelmet aratott a parlamenti választásokon, amelyhez hasonlóra nem volt példa az elmúlt 30 évben Közép-Európában. "A választási eredmények nemcsak a magyar ellenzék látványos kudarcát mutatják, hanem azt is, hogy a magyar emberek határozottan és egyértelműen elutasították a brüsszeli elit és az EP számos képviselőjének politikai beavatkozásra tett kísérleteit" - hangsúlyozta. Mint mondta,

az EP most egyértelmű választás előtt áll: vagy tiszteletben tartja az emberek akaratát, és új együttműködési fejezetet nyit Magyarországgal vagy folytatja a Magyarország elleni "rosszindulatú ideológiai dzsihádot".

"Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy az EP az utóbbit választja, ez is azt mutatja, hogy nem tiszteli a demokrácia egyik legfontosabb elvét, a vox populit, azaz a nép szavát" - hangsúlyozta. Hozzátette: "a magyarok elutasítják az Önök arrogáns ideológiai kioktatását. Európa szörnyű háborúval néz szembe, menekültek milliói érkeznek az EU-ba, gazdasági válság fenyeget. Józanságra és egységre van szükségünk. Itt az ideje, hogy békén hagyják Magyarországot és Lengyelországot" - hívta fel a figyelmet Hidvéghi Balázs.

Cseh Katalin, a Momentum uniós parlamenti képviselője felszólalásában elmondta:

"a Fidesz vasárnapi választási győzelme után ismét aggódni kell amiatt, ki lesz a kormány következő célpontja".

"A kormány eltiporta a független médiát, megbélyegezte a civil szervezeteket, megnyirbálta az önkormányzatok finanszírozásait, és LMBTI-közösséget is megtámadta más kisebbségekkel együtt. A választási győzelmük után a helyzet súlyosbodni fog Magyarországon"

- jelentette ki.

A momentumos politikus véleménye szerint "aggasztó", hogy az uniós intézmények a 7-es cikk szerinti eljárás megkezdése után két és fél évvel sem tettek előrelépést, és a brüsszeli bizottság is egy évig visszatartotta a kondicionalitási mechanizmus alkalmazását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Schmidt Máriával és két gyerekével nézte meg a finnek elleni meccset a Puskás Arénában
A volt miniszterelnök a finnek elleni barátságos mérkőzést fiával, Orbán Gáspárral és egyik lányával, Sárával nézte végig. A társasághoz csatlakozott Schmidt Mária is, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.


Nem a dísztribünről, de páholyból nézte végig Orbán Viktor a magyar válogatott finnek elleni, 2–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzését pénteken a Puskás Arénában – írja a 444.hu. Fotókat is mutattak a volt miniszterelnökről és társaságáról.

A Fidesz elnöke mellett ott volt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Orbán két gyermeke, Orbán Gáspár és Orbán Sára is.

A volt kormányfő alig egy héten belül másodszor választotta a nyilvánosságtól elzártabb helyszínt a hivatalos díszpáholy helyett. Ugyanis a múlt szombati, szintén a Puskás Arénában rendezett Bajnokok Ligája-döntőn sem a protokolláris helyen foglalt helyet.

Orbán Viktor és Schmidt Mária korábban is feltűnt már együtt sporteseményen, például Manchesterben, ahol szintén VIP-páholyból néztek egy angol bajnoki mérkőzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor felszólította Magyar Pétert és a kormányt: Haladéktalanul jelentsék be, hogy nem hajtják végre a migrációs paktumot!
A korábbi miniszterelnök a Fidesz Elnökségének álláspontját kommunikálta az új kormány felé. Tegnap tüntetést is tartottak a fővárosban a migrációs paktum ellen.


A volt miniszterelnök arról ír a Facebookon, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”

Az ellenzéki párt értelmezése szerint a Tisza-kormány akkor kaphatja meg az uniós pénzeket, ha elfogadja a migrációs paktumot. Ezzel szemben Magyar Péter korábban többször hangsúlyozta, hogy az Unió korrupciós aggályok miatt nem oldotta fel hazánknak járó forrásokat, és migrációval kapcsolatos elvárásokat a Bizottság (az EU kvázi-kormánya, végrehajtói hatalma) nem fogalmazott meg.

Május 29-én Orbán Viktor a Von der Leyen-Magyar-megállapodás után azt posztolta: „Ingyen sajt csak az egérfogóban van”, a kommentelők pedig a megállapodás migrációval kapcsolatos részleteinek nyilvánosságra hozatalát sürgették.

Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.

2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

A végrehajtás megtagadásának komoly kockázatai vannak. Az Európai Unió Bírósága egy korábbi, a menekültügyi szabályok megsértésével kapcsolatos ügyben már 2024. június 13-án 200 millió eurós átalányösszeg és napi 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot.

A Helsinki Bizottság szakértője korábban azt mondta lapunknak, hogy a migrációs paktum valójában egy szigorítás az EU korábbi bevándorlási politikájához képest, és aki azzal riogat, hogy az EU-s szabályozás miatt migránsok árasztanák el Magyarországot, az hazudik, vagy nem érti a megállapodás mibenlétét.

Cikkünk a migrációs paktum hátterével frissült 15:41-kor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megmutatta, hogyan írt Orbán Viktor „igeforrása”, a Vadhajtások a pénteki tüntetésről
A miniszterelnök azt üzente, nem hiszi, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne. Felszólította Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet.
DKA - szmo.hu
2026. június 06.



Pénteken Budapesten az uniós migrációs paktum ellen tartottak tüntetést, amelynek résztvevői a Kossuth térre vonultak. A Miniszterelnökség épületénél Magyar Péter miniszterelnök megjelent az erkélyen, integetett és szívet mutatott a tömegnek. A demonstrálók erre bekiabálásokkal és obszcén gesztusokkal reagáltak, „hazaárulónak” nevezték a kormányfőt.

A Vadhajtások – amit Orbán Viktor nem olyan régen a második igeforrásának nevezett – az alábbi címekkel jelentette meg a cikkeit a tüntetésről:

„Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!! Videón ahogy Magyar Péter hergeli a tömeget!”

„Magyar Péter üzent: hangosabban szidjátok a kurva anyámat, mert nem hallom”

„Poloska hergeli a tömeget - új videó - moslék geci, baszd szájba a kommunista kurva anyádat”

Erre reagált szombaton Magyar Péter a Facebook-oldalán. Azt írta: „Orbán Viktor »igeforrása« így tájékoztatta tegnap az olvasóit a pénteki 1000 fős demonstráción történtekről. A valóságot mindenki láthatta.”

„Nem gondolom, hogy a nemzeti zászlónk lobogtatása, a mosoly, vagy egy szív felmutatása provokáció lenne. Ahogy azt sem hiszem, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, az ellenzéki szavazók nem felelősek a „bukott hatalom” gyűlöletkeltéséért. „A kormánnyal szembeni kritika minden esetben megengedett. Még akkor is, ha olyan döntést támad valaki, amilyen döntést a kormány soha nem hozott”.

Azt is írta, közös felelősség a közbeszéd állapotának javítása és a nemzeti egység erősítése, és erre hívta fel Orbán Viktor figyelmét is a választás éjszakáján, amikor telefonon gratulált a győzelmükhöz.

„Ismételten felszólítom Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet” – üzente.

Végül a kormánypárti és ellenzéki szavazóktól is több türelmet és emberséget kért egymás irányába. „Stratégiai nyugalom. Szép hétvégét!” – zárta szavait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar válaszolt Orbánnak: Miért nem akadályozta meg a migrációs paktum elfogadását az Európai Unióban?
A miniszterelnök azzal válaszolt Orbán felszólítására, hogy az ő dolga lett volna ellentartani a migrációs paktumnak, ha akkor nem tetszett neki. Ezt mégsem tette meg, felteszi a kérdést, hogy mi volt ennek az oka.


„A bukott miniszterelnök a migrációs paktumról kérdez. A magyaroknak is lenne egy kérdése: miért nem akadályozta meg Orbán Viktor a paktum elfogadását az Európai Unióban? Miért?” - írta Magyar Péter, válaszolva arra a felszólításra, melyet Orbán Viktor intézett hozzá ma délután.

A volt miniszterelnök korábban azt írta, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”.

2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk