HÍREK

„Az életét áldozta a hazájáért” – Megszólalt az orosz-ukrán háború magyar áldozatának özvegye

Mária néhány perccel a végzetes robbanás előtt még beszélt a hősi halált halt Sándorral.


Szombaton mi is írtunk róla, hogy már magyar áldozata is van az orosz-ukrán háborúnak. Az ungvári illetőségű 29 éves Kis Sándor a haditengerészetnél szolgált, Ocsakovnál vesztette életét.

A Borsnak most sikerült megszólaltatnia az elhunyt katona özvegyét, Máriát, aki elmondta: azért nyilatkozik a lapnak, mert fontosnak tartja, hogy megismerjék férje történetét.

„Az orosz megszállás alatt a Krím-félszigeten tartózkodott. Esküt nem tett. 10 éve teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben. A terrorellenes alakulat tagja volt. Ocsakov városában tevékenykedett. A férjem hivatásának tekintette a katonaságot. Az életét áldozta a hazájáért”

– mondta el a lapnak Mária.

Hozzátette: „Néhány perccel a rakétatámadás előtt beszéltünk vele. Amikor a robbanás bekövetkezett, próbáltam Sándort telefonon hívni, de nem lehetett. Akkor még azt gondoltam, csak nincs térerő, neki nem eshetett semmi baj”.

Az asszonyt viszont nem hagyta nyugodni, hogy a hitvese egy ilyen ütközet után később sem jelentkezik nála, ezért felvette a kapcsolatot a hadsereggel. „Megnézték a halottak nevét tartalmazó listát. Sándor nem szerepelt rajta. Beküldtek a sebesülteket ellátó kórházba. A sürgősségi osztályon nem kezelték a férjemet. Amikor ez kiderült, le kellett mennem a halottasházba. 12 elhunyt feküdt ott, köztük nők is. Megnéztem az élettelen testeket, és felfedeztem köztük Sándorét is. Az arca alig volt felismerhető, de a mellén levő névcímke sértetlen maradt. Így oszlott el minden kétségem. Az én férjem halt meg” – mondta elcsukló hangon a gyászoló feleség.

„Nekem már nincs más feladatom, mint az, hogy megőrizzem az emlékét, és a két kisfiunk álmát megvalósítsam. György és Vaszelij örökké emlékezni fog az édesapjára. Erről gondoskodom” – szögezte le Mária, aki azt is elmondta, még mindig hisz a gyerekei szép jövőjében és a jobb életben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor ma bevallotta, hogy végig hazudott a kormány a kampány során
A tiszás politikusnak az is feltűnt, hogy szélsebesen eltűntek az utcákról a Fidesz háborúellenes plakátjai.


Magyar Péter a NATO főtitkár szerdai, budapesti látogatása után arról posztolt, hogy szerinte Orbán Viktor és Jens Stoltenberg közös sajtótájékoztatóján eljött az igazság pillanata.

„Ma bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk. A NATO főtitkárával tartott mai sajtótájékoztatón Orbán Viktor bevallotta, hogy végig hazudott a kormány a kampány során, amikor azt állította, hogy a NATO be akar lépni az ukrán-orosz háborúba. Jens Stoltenberg főtitkár mellett már nem mert olyan bátran hazudozni a magyar miniszterelnök, mint a magyar embereknek a kampányban.”

A Tisza Párt alelnöke ezután egy kérdést is intézett bejegyzésében Orbán Viktorhoz:

„Miniszterelnök Úr, Miért hazudoztak a magyar embereknek hónapokon át?”

Magyar megjegyzi, hogy érdekes módon már a háborúellenes plakátok is eltűntek az utcákról.

„Észrevették, hogy a szavazás napja óta már le is került a háborús narratíva napirendről? Már a plakátok is eltűntek, mint a déli határkerítésnél a migránsok az utóbbi hónapokban.”

„Stop propaganda!” - zárja a bejegyzést a politikus.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rendőrakadémiára küldi kiképzésre a leendő kórházigazgatókat a Belügyminisztérium
Ugyanott képzik majd őket, mint ahol például a mező- és halőröket. A tárca szerint a képzés igényli a személyes jelenlétet.


A kórházi vezetők, akik esélyesek lehetnek az év végén sebtében kirúgott főigazgatók helyére, a Belügyminisztérium szervezésében bentlakásos kiképzésen vesznek részt – tudta meg a Népszava.

Az érintetteknek június 17-én kell „bevonulniuk” a remeteszőlősi Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémiájára.

Ez az intézmény egyébként az ORFK irányítása alatt álló rendőri szerv, ahol az utcai rendőrjárőröktől az erdészeti szakemberekig mindenkit képeznek, beleértve a halászati és mezőőröket, valamint a hivatásos vadászokat is.

A belügyminisztérium a lap kérdésére elmondta, hogy egy „személyes jelenlétet igénylő továbbképzés” indul. Emlékezetes, hogy tavalyi intézményvezetői felmentésekkel egyik napról a másikra legalább 25 kórház maradt főigazgató nélkül. Volt, akit a nyugdíjkorhatár elérése miatt mentettek fel, másokkal pedig nem voltak elégedettek. Információink szerint a 30 napos bentlakásos kiképzésre Remeteszőlősre kevesebb mint egy tucatnyi jelöltet „iskoláztak be”.

A képzés után várhatóan a székesfehérvári, a miskolci, a Veszprém megyei, a nyíregyházi, a szolnoki, a dunaújvárosi kórházak, valamint a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatói posztjaira kerülhetnek a most kiválasztottak.

A Népszava az alábbi kérdéseket küldte el a Belügyminisztériumnak:

  • Miért kell a jelölteket 30 napra a remeteszőlősi laktanyába zárni?
  • Mi lesz a programjuk?
  • Elhagyhatják-e a laktanyát a harminc nap alatt?
  • Vihetik-e magukkal a családjukat?

A tárca válasza szerint a főigazgató-jelöltek kiválasztása az idei évtől kezdődően egy komplex vezető-kiválasztási rendszer alapján történik, ennek része a személyes jelenlétet igénylő továbbképzés is. A továbbképzés két részből áll: elméleti ismeretátadásból és vezetői kompetenciafejlesztő tréningből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megjelent a jövő tanév rendelettervezete – mutatjuk a szünetek időpontját
Egész hosszú téli szünete lesz a diákoknak, cserébe ismét elég sokáig kell benn lenniük nyáron.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanévről, benne az első és utolsó tanítási napokkal, valamint a szünetekkel – szúrta ki az RTL.

E szerint:

A nyári szünet: 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő).

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda) lesz, míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk