HÍREK
A Rovatból

„Az egész javaslat egy átgondolatlan, őrült ámokfutás” – mondja a kata kivéreztetéséről a könyvelők egyesületének alelnöke

Szeptembertől csak az maradhat katás, aki a bevételeit magánszemélyektől szerzi, nagyjából a felük kiesik ebből az adónemből.

Link másolása

Hidegzuhanyként érhette a kisvállalkozókat az a tervezet, amit a Pénzügyminisztérium nyújtott be az Országgyűlésnek a kisvállalkozók tételes adójának, vagyis a katának a reformjáról hétfőn. Eszerint ugyanis szeptembertől már csak az lehet katás, akinek a bevétele magánszemélyektől származik.

Kivételt képeznek ez alól a taxis személyszállítást végzők, mert az indoklás szerint az ő esetükben „a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne”.

Jelenleg körülbelül 450 ezer katás van, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke szerint ezzel a javaslattal körülbelül a felük kieshet ebből az adónemből.

„Az egész javaslat egy átgondolatlan, őrült ámokfutás. Ha Matolcsy Györgynek volt öröksége az adózás terén, akkor azt most teszik a sírba ezzel” – mondta Ruszin Zsolt, aki arra számít, hogy a taxisok után újabb kivételekkel lazíthatják majd fel a szabályt, ahogy az a Covid-járvány esetében is történt.

Le kell mondani a céges ügyfelekről

És mit tehet az, aki az új szabály alapján a jövőben nem lehet majd katás?

Az, akinek vannak magán és céges ügyfelei is, annak döntenie kell: vagy elengedi a jövőben a céges ügyfeleket, és az innen származó bevételeit, vagy alapít egy családtag a számára egy nem katás egyéni vállalkozást, ahol részmunkaidőben dolgozhat, vagy egy bt.-t, esetleg egy kft.-t, amihez be tudja vinni ezeket az ügyfeleket. Egy ilyen vállalkozási forma azonban több adminisztrációval és költséggel jár. Egy-két ügyfélért például nem is biztos, hogy megéri ezt választani.

Az van igazán nehéz helyzetben, aki eddig csak cégektől szerezte a bevételét. Az ő esetükben nincs kérdés: nekik el kell felejteni a katát, helyette választhatják például az úgynevezett általányadózást. Ruszin Zsolt szerint azonban így

a korábbi 50 ezer forintos adó helyett körülbelül 66 ezer forintot kell fizetniük havonta, és havi bevallással és nyilvántartás vezetésével is jár ez a forma.

Emellett azzal is érdemes számolni, hogy a betéti társaságok, közkereseti társaságok és ügyvédi irodák katából való kiesése esetén kötelező könyvvizsgálatot írnak elő, amit egy könyvvizsgálónak kell elvégeznie. Ennek költsége körülbelül 100 ezer forint.

Hétfőn benyújtották, kedden el is fogadnák

Bár ezt a pénzügyminisztérium közleménye nem említette, a javaslatból kiderül, hogy a jövőben megszűnik a nem főállású kisadózói forma is – legalábbis a javaslatban ilyen már nem szerepel. Eddig a katások választhatták azt is, hogy a havi 50 ezer forint helyett 75 ezret fizetnek így biztosítva maguknak a magasabb nyugdíj vagy társadalombiztosítási ellátást. A javaslatban már ez a lehetőség sem szerepel.

Múlt héten Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a parlamentben arról beszélt, hogy a kata sikertörténetté vált, amelynek eredményeit meg kell őrizni. Az államtitkár akkor azt is hozzátette: arról nem volt vita, hogy a jelenlegi, összesen 5 százalékos adómérték „távol áll az indokoltan elvárhatótól”, ami az érintetteknek alacsony nyugdíjat vagy táppénzt jelent. Ehhez azonban a javaslat mégsem nyúlt hozzá, továbbra is 50 ezret kell fizetniük havonta a katásoknak.

Sok idő azonban nem lesz már ezt csiszolgatni, ugyanis

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes beadott hozzá egy kivételességi javaslatot.

Ennek értelmében kedden első napirendi pontként sor kerülne az összevont vitára, majd a nap végén a zárószavazásra is. Tehát kedden az egy nappal korábban megismert javaslatból törvény is születhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett Vlagyimir Putyinnal? Orvost kellett hívni az orosz elnökhöz
Sok a pletyka arról, hogy az orosz elnöknek hasnyálmirigy-rákja, illetve Parkinson-kórja van. A legfrissebb hírek szerint már nagyon gyenge is, kimerítik a nyilvános szereplések.

Link másolása

Az orosz kormány egyik "informátora" szerint tovább romlott Vlagyimir Putyin egészsége - írja a The Sun.

A bulvárlap korábban azt az információt kapta, hogy az orosz elnöknek hasnyálmirigy-rákja van, illetve a Parkinson-kór korai tüneteit is mutatja.

Az állapota a közelmúltban állítólag tovább romlott, és General SVR nevű Telegram-csatorna szerint (egy állítólagos orosz kormányhoz közeli forrásra hivatkozva) annyira kimerítette a csütörtöki volgográdi látogatás, hogy orvost kellett hívni hozzá. Az elmúlt hónapokban Vlagyimir Putyin nyolc kilogrammot fogyott – írta meg korábban a The Daily Star is.

A Kremlhez közeli forrás szerint Putyin nem érezte jól magát a szovjetek sztálingrádi győzelmének 80. évfordulója alkalmából szervezett volgográdi ünnepségen.

"Estére nagyon fáradtnak és gyengének érezte magát, orvost hívtak hozzá. A kezelése után sem jött formába, az sem biztos, hogy ez meg fog egyáltalán valósulni"

- állítja az SVR.

A pletykákat csak erősíti az, hogy Putyin ritkán jelenik meg nyilvánosan, sok szereplését le is mondta, állítólag szédülésre, fejfájásra panaszkodik. Helyette főleg videókapcsolaton keresztül tartja beszédeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Eltörölnek egy munkaszüneti napot, rögtön kiment tüntetni 50 ezer ember Dániában
A szakszervezetek nem támogatják, hogy egy nappal többet kelljen dolgozni a Nagy Imádság Napjának eltörlésével. A kormány a védelmi kiadásokat növelné a plusz bevételből.

Link másolása

Legalább 50 ezren tüntettek vasárnap Koppenhágában, mert megszüntetnek egy ünnepnapot - írja a Reuters alapján a 444.hu.

A megmozdulást az ország legnagyobb szakszervezetei szervezték, amelyek ellenzik a Nagy Imádság Napjának eltörlését, melyet 1686 óta ünnepelnek a helyi keresztények a húsvétot követő negyedik pénteken. A szervezők szerint ez volt az utóbbi több mint tíz év legnagyobb megmozdulása Dániában.

A balközép Szociáldemokrata Párt, a Mérsékelt Párt és a jobbközép Liberális Párt kormánykoalíciója döntött úgy, hogy egy nappal többet kell dolgozni, hogy így növelni tudják a védelmi költségvetés keretét.

A kormány terve, hogy három év alatt teljesítsék a NATO 2030-as célját, és a GDP két százalékára emeljék a védelmi kiadások mértékét.

Az ehhez szükséges pénzt az ünnepnap eltörlésével és a nagyobb adóbevétellel akarják összeszedni. Bár az elemzők szerint nem biztos, hogy ez az intézkedést hosszú távú megoldást jelentene, a kormány kitart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Szívszorító videók a törökországi földrengés pillanatairól és a kétségbeesett mentési munkákról
Összeomló házak, megrepedő utak, lángoló épületek, kétségbeeesetten menekülő emberek, a romok alól kimentett túlélők... Megrázó felvételek a természeti katasztrófáról.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte.

A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van.

Török oldalakon már azt latolgatják, hogy az áldozatok végső száma több ezerre tehető majd, egy, a Cumhuriyet TV -nek nyilatkozó geofizikai mérnök, Ahmet Ercan elmondta, hogy a földrengés után 6 ezer áldozatra kell számítani a régióban.

A török katasztrófavédelem adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.

A földrengés Törökország déli részén, Szíria északi határa közelében, helyi idő szerint 04.17 órakor 17,9 km-es mélységben történt de nemcsak Szíriában, hanem Libanonban és Izraelben is érezték.

A katasztrófa után az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

VIDEÓK: A rengés pillanatai

VIDEÓK: A földrengés után

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak. "Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően" - fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson - tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével. Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak - tette hozzá az uniós biztos - írja az MTI.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egy második nagy földrengés volt Törökországban és Szíriában, kevesebb mint 12 órával az első után
Ami épület az elsőnél csak megrongálódott, az jó eséllyel ebben a rengésben le is dőlt. Rengeteg halott van, a számuk meredeken emelkedik.

Link másolása

A török hatóságok szerint kevesebb mint 12 órán belül a második hatalmas földrengés sújtotta az ország délkeleti részét. A szíriai állami média azt is közölte, hogy Damaszkuszt érintette a legutóbbi nagy földrengés, bár a részletek még nem ismertek - írja a Guardian.

Az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) előzetes adatai szerint korábban a Richter-skála szerint 7,7-es erősségű rengést mértek, az epicentruma a törökországi Kahramanmaraştól 67 km-re északkeletre, 2 km-es mélységben volt. A törökországi katasztrófa- és veszélyhelyzet-kezelési hatóság kijelentette, hogy a második valamivel kisebb, 7,6-os volt, és mélyebben volt a központja.

Az első törökországi és szíriai földrengés összesített hivatalos halálos áldozatainak száma már 1200 fölé emelkedett, és Recep Tayyip Erdoğan török ​​elnök az ország legnagyobb katasztrófájának minősítette 1939 óta.

A szíriai állami hírügynökség is több mint 320 halottról számolt be az országban, és több mint 1000-en megsebesültek. A White Helmets mentőszolgálat is sok száz áldozatról számolt be azokon a területeken, ahol működnek.

Az első földrengés akkor történt, amikor az emberek aludtak, és az egyik legerősebb rengés volt a régióban az elmúlt egy évszázadban. A keresési és mentési munkákat nehezítette a rossz időjárás. Törökország elnöke elmondta, hogy eddig több mint 45 nemzet ajánlott fel segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: