prcikk: Az árvíz fogságában rekedt két napig egy magyar fiú Belgiumban | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Az árvíz fogságában rekedt két napig egy magyar fiú Belgiumban

A fiatal férfi a konyhapulton állva várta a segítséget, majd egy ereszcsatornán átmászott egy másik házba, hogy meneküljön az egyre duzzadó víz elől.


Mint arról beszámoltunk, komoly áradások okoznak óriási károkat Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban is. Németországban már száz fölé nőtt a halálos áldozatok száma, és Belgiumban is többen meghaltak.

Egy magyar fiú is bajba került az áradás miatt Belgiumban - számolt be róla a Blikk.

Édesapja a Facebookon kért segítséget csütörtökön gyermekéhez, aki

szerdán egy házban ragadt egyedül, egy idő után pedig már olyan magasra duzzadt a víz, hogy a konyhapulton állva várta a segítséget. Később az ereszcsatornán át átmászott egy másik házba, ahol fel tudott menni a felső szintre.

Egy mentőcsapat ugyan elindult, hogy segítsenek rajta, de két emberüket elvesztették útközben.

Az aggódó apa és a család ismerőseinek bejegyzéseit rengetegen megosztották a Facebookon, a közös erőfeszítések pedig szerencsére célt értek: egy kis mentőcsapatnak sikerült kimenteni a fiút szorult helyzetéből.

„Egymásnak adták az emberek a segítségkérését, így jutottak el a rendőrséghez, a mentőegységekhez, aztán végül a konzulhoz is. Jó érzés volt ezt megtapasztalni, mert közben rettenetesen aggódtunk, hiszen Patrik teljesen egyedül két éjszakát töltött a víz fogságában"

- nyilatkozta az apa a Blikknek.

Elmondta, hogy fia, Patrik szerdán érkezett meg a nagybátyjához és annak unokatestvéréhez nyaralni. A rokonok elmentek segítségért, de már nem jutottak vissza a házhoz. A fiú szülei Horvátországban értesültek a történtekről, és nagyon megijedtek, azonnal elkezdtek intézkedni, hogy mihamarabb biztonságban tudhassák a gyereküket.

Az összefogásnak és a mentőcsapat segítségének köszönhetően a család már együtt van Düsseldorfban. A szülők nagyon megkönnyebbültek, amikor magukhoz szoríthatták a fiukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egyetlen szóval reagált Orbán Viktor a kiszivárgott Putyin-beszélgetésre
Orbán Viktor a Debrecen felé vezető úton, egy benzinkúton minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésének kiszivárgását. A miniszterelnök szerint az ügy bűncselekmény, a beszélgetés leiratát a héten hozta nyilvánosságra a Bloomberg.


Orbán Viktor egyetlen szóval minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott, tavaly őszi telefonbeszélgetésének kiszivárgását, amikor csütörtök este a Debrecen felé vezető úton, a görbeházai pihenőnél a Telex kérdezte. A miniszterelnök ugyanitt a 444-nek Donald Trump távjelenlétéről annyit mondott: „De ott volt.”

„Bűncselekmény.”

A miniszterelnök a nyilvánosság előtt reagált arra a tavaly októberi telefonbeszélgetésre, amelynek leirata a héten került nyilvánosságra. A kormányfő Debrecenbe tartva, egy görbeházai pihenőnél állt meg, ahol a kiszivárogtatásról feltett kérdésre válaszolt a fent idézett módon – írta a Telex.

A 444 stábja ugyanitt arról kérdezte, csalódott-e, hogy Donald Trump végül nem jött el személyesen Budapestre, amire Orbán a szimbolikus jelenlétre utalva válaszolt.

A Bloomberg által a hét elején nyilvánosságra hozott leirat szerint Orbán Viktor egy tavaly őszi telefonhívás során egy magyar mesére hivatkozva, a kisegér és az oroszlán történetével biztosította támogatásáról Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A beszélgetésben a magyar miniszterelnök felajánlotta, hogy Budapesten megszervezik az amerikai–orosz tárgyalásokat, és jelezte, hogy „bármiben” szívesen segít Putyinnak.

A telefonleirat nemzetközi vitát is kiváltott, Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta felelősségre Orbán Viktort, ami nyilvános szóváltáshoz vezetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Alapjogokért Központ: Tuzson Bence és több ismert fideszes is bukhatja a körzetét
A kormányközeli Alapjogokért Központ közzétette választási prognózisát, amely 64 biztos egyéni mandátumot jósol a Fidesz-KDNP-nek. Ez kettővel kevesebb a Nézőpont Intézet becslésénél, miközben hét körzetet csatatérnek minősítettek.


Egy újabb kormányközeli intézet, az Alapjogokért Központ csütörtökön közzétett előrejelzése szerint a Fidesz-KDNP több ismert politikusa is elveszítheti egyéni választókerületét, köztük Tuzson Bence igazságügyi miniszter is. A prognózis több ponton is gyengébb kormánypárti eredményt jelez, mint a Nézőpont Intézet egy héttel korábbi becslése – foglalta össze a 444.

Míg a Nézőpont Intézet bő egy hete 66 fideszes egyéni győzelmet valószínűsített, addig az Alapjogokért Központ most csak 64-et jósol. A képet árnyalja, hogy az intézet hét választókerületet „csatatérnek” minősített, ahol nem hirdetett győztest. Ezekből a billegő körzetekből a Nézőpont korábban négyet a Fidesznek, hármat pedig a Tisza Pártnak adott. Így az Alapjogokért a Tiszának is kevesebb, 34 biztos egyéni győzelmet prognosztizál a nézőpontos negyvennel szemben.

A leglátványosabb fejlemény, hogy a friss előrejelzés szerint a kormány több tagja és a Fidesz kommunikációjában szereplő politikus is bukhat.

Az Alapjogokért szerint nemcsak Hankó Balázs miniszter (Pest 6., Gödöllő), hanem Tuzson Bence (Pest 5., Göd-Dunakeszi) is elveszíti a körzetét. Hasonló sors várhat Vitályos Eszter kormányszóvivőre, Menczer Tamás Fidesz-szóvivőre és Németh Balázs frakciószóvivőre is.

Németh Balázs esetében különösen érdekes a helyzet: ő azzal kampányol, hogy a budapesti 13-as körzetben a DK-s Barkóczi Balázs mögött áll a második helyen, és a tiszás Müller Anna messze le van maradva. Ezzel szemben mind a Nézőpont, mind az Alapjogokért Központ szerint valójában Müller Anna nyeri majd a választást.

Az Alapjogokért megyei szinten is több helyen borúsabb képet fest a kormánypártok számára, mint a Nézőpont. Pest megyében például csak öt fideszes győzelmet jósolnak, és csatatérnek minősítették a péceli (Pest 7.) és a vecsési (Pest 8.) körzetet, amelyeket a Nézőpont a Tiszának adott. Csongrád-Csanád megyében a két szegedi körzet mellett a hódmezővásárhelyit is a Tisza Párt nyerheti szerintük, míg a Nézőpont azt a Fidesznek jósolta. Békés megyében a békéscsabai és az orosházi körzetet is csatatérnek jelölték, utóbbit olyan „lakmuszkörzetnek” tartják, ahol ha a Tisza nyer, országosan is győzhet. Ezzel szemben a Nézőpont mind a négy Békés megyei mandátumot a Fidesznek adta.

Vannak azonban olyan területek is, ahol az Alapjogokért a Fidesznek kedvezőbb eredményt jelez.

Miskolcon és Debrecenben csak egy-egy Tisza-győzelmet tartanak valószínűnek, szemben a Nézőpont kettő-kettőjével. Bács-Kiskun megyében egyetlen mandátumot sem adnak a Tiszának, és a kecskeméti 2-es körzetet is csak csatatérnek minősítették, amit a Nézőpont a Tiszának adott.

Hasonlóan eltér a két intézet véleménye a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es körzetről, amit az Alapjogokért a Fidesznek, a Nézőpont a Tiszának jósolt.

A két kormányközeli intézet egyetért abban, hogy a Fidesz-KDNP elveszíti a két pécsi és a veszprémi mandátumot, így Hoppál Péter is búcsúzhat a parlamenttől. Az egyik győri és nyíregyházi, valamint a szolnoki és a dunaújvárosi Tisza-győzelem sem kérdéses az Alapjogokért szerint. A tatabányai körzetet, ahol a fideszes Bencsik János 2022-ben közel 4000 szavazat előnnyel nyert, szintén csatatérnek minősítetté

Az egyre szorosabb küzdelmet jelzi az IDEA Intézet kutatása is, amely szerint a biztos szavazó, pártot választani tudóknál a Tisza Párt 13 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, és a választási hajlandóság is nőtt az elmúlt hónapokban. Ezzel párhuzamosan a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a minap arról beszélt, hogy pártja a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja.

A kampányhajrában a feszültség is tapintható. A Tisza Párt dunaújvárosi jelöltje, Nagy Ervin feljelentést tett szavazatvásárlás gyanújával, mert szerinte a Fidesz 10 ezer forintot kínál a fiatalok szavazataiért, amiről egy hangfelvételt is közzétett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Milliárdokkal könnyű” – Felszólította Wáberer Györgyöt a sátoraljaújhelyi polgármester, hogy mondjon le tisztségeiről
Az üzletember egy videóban a választás tétjéről beszélt, ami éles reakciókat váltott ki. Szamosvölgyi Péter szerint több pozícióról is távoznia kell Wáberernek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 09.



Nyílt videóüzenetben szólította fel Sátoraljaújhely fideszes polgármestere Wáberer Györgyöt, hogy mondjon le minden, a kormányhoz kötődő tisztségéről. Szamosvölgyi Péter azután reagált, hogy a korábbi kormánybiztos egy videóban a Tisza Párt helyi jelöltje mellett állt ki, egy másikban pedig arról beszélt, hogy a választás tétje az, hogy Európához vagy Oroszországhoz akar-e tartozni az ország.

A polgármester szerint Wáberer a kormánytól kapott tisztségeket, most mégis a másik oldalra állt.

„Mit kapott érte? Mit ajánlottak? Mi lesz ezután? Mi itt maradunk, mi itt dolgozunk, itt élünk. Ez a mi hazánk, ez Zemplén. Ön már régen nem az, nem ide tartozik. Teljesen más játékot és játszmát játszik. Milliárdokkal könnyű”

– mondta Szamosvölgyi a videóüzenetben, amelyet a Telex ismertetett.

A polgármester a posztban egyértelművé tette, mire gondol:

„Felszólítom Wáberer Györgyöt, mondjon le a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöki posztjáról és a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöki címéről.”

Szamosvölgyi vitatta Wáberer azon állítását is, miszerint 200 kilométernyi utat újított fel a térségben, szerinte ezeket a beruházásokat az állam fizette.

Wáberer kedden közzétett videója után szerdán Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is élesen bírálta az üzletembert, és mélységes csalódottságának adott hangot.

Wáberer 2020 és 2023 februárja között a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos volt, jelenleg a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, és tagja az állami MÁV igazgatóságának is.

Az üzletember csütörtökön a Telexnek adott interjújában is élesen bírálta a kormányt, erről itt írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszalépett Czeglédy Csaba Szombathelyen
A DK által támogatott jelölt nehéznek és kényszerűnek nevezte a döntését. Nem nevezte meg, kit támogassanak a szavazói az egyéni körzetben, csak annyit kért tőlük, hogy a legjobb meggyőződésük szerint döntsenek.


Néhány perccel a határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba, aki a Demokratikus Koalíció támogatásával indult volna függetlenként Szombathelyen. Ezzel ő lett a hatodik politikus a DK-nál, aki visszalép az országgyűlési versenytől.

Czeglédy egy Facebook-videóban jelentette be a visszalépését. A döntését nehéznek és kényszerűnek nevezte.

„Meghoztam életem talán egyik legnehezebb döntését: városunk érdekében kiszállok az országgyűlési versengésből. Teszem ezt kényszerből, jobb meggyőződésem ellenére”

– jelentette be.

A Vas 1-es választókerületben induló politikus a lépését azzal indokolta, hogy „a Fidesz által teremtett, torz, a jogállamot csúfoló választási rendszer” miatt nem maradt más lehetősége. Hozzátette, a legfőbb oka a belső kényszer.

„Nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom”

– mondta.

Czeglédy közölte, hogy listán a Demokratikus Koalícióra fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”. Támogatóit ugyanakkor arra kérte, egyéniben a legjobb meggyőződésük szerint szavazzanak, tehát nem állt be a Tisza Párt jelöltje, Rápli Róbert mögé.

A politikus nem az első visszalépő a DK-nál. A sort Kopping Rita kezdte Kecskeméten, aki a Tisza Párt jelöltje javára lépett vissza, amiért kizárták a pártból. Ezt követően Dobrev Klára jelentette be három másik jelölt visszaléptetését: Komáromi Zoltánét (Budapest 6.), Ternyák Andrásét (Budapest 8.) és Godó Beatrixét (Nógrád 1.). Utánuk a dunaújvárosi jelölt, a korábbi párbeszédes Szabó Zsolt is visszalépett a tiszás Nagy Ervin javára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk