prcikk: „Az arcát és a fejét gyakorlatilag körbelőtték” – családja szerint túlzott erőszakot alkalmazott a TEK egy pszichés beteggel szemben | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Az arcát és a fejét gyakorlatilag körbelőtték” – családja szerint túlzott erőszakot alkalmazott a TEK egy pszichés beteggel szemben

A paranoid skizofréniában szenvedő férfire azért hívták ki a rendőröket, mert a szomszédok szerint fegyverrel fenyegetőzött. A család szerint azonban megelőzhető lett volna az eset, ha a férfi két nappal korábbi incidense után a rendőrök máshogy járnak el vele szemben.


A police.hu június 18-án számolt be arról, hogy egy férfi gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzött egy budapesti társasházban. A rendőrség rövid közleménye szerint egy férfi tett bejelentést aznap délelőtt, hogy a szomszédja fegyvert fogott rá.

“A budapesti rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is megérkezett. A férfi közben bezárkózott a saját lakásába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 12 óra 40 perckor behatoltak a lakásba, és ott elfogták G. Krisztiánt, akinél egy gáz- és riasztófegyvert találtak. A 42 éves budapesti férfit előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult ellene eljárás” - írják.

A 42 éves férfi elfogásáról egy rövid videót is közzétett a rendőrség.

A Terrorelhárítási Központ videója

Krisztián paranoid skizofréniában szenved, gyógyszeres kezelés alatt áll. A férfi családja és jogi képviselője szerint erről a hatóságok is tudtak, elfogásakor ugyanakkor a TEK kommandósai gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá. A férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Családja szerint túlzott erőt alkalmaztak Krisztiánnal szemben, ezért feljelentést tettek. Ráadásul szerintük az ügy a férfi néhány nappal korábbi incidense kapcsán megelőzhető lett volna.

Krisztián édesanyja a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy a fiának pszichés betegsége miatt vannak jobb és rosszabb periódusai. Egy ilyen rosszabb periódusában két nappal a fent említett eset előtt bement egy budakeszi fodrászatba, édesanyja szerint az ő otthonukból elvitt, gyerekkori, légpisztolyával. A megrémült fodrász kihívta a rendőröket, de Krisztián addigra nem volt ott. Később megkeresték a férfi édesanyját és nevelőapját, aki tanúvallomást is tett Krisztián pszichés állapotáról, illetve arról, hogy légpisztoly lehet nála, lövedékek nélkül. Az édesanya szerint könyörögtek a rendőröknek, hogy vigyék be a pszichiátriára a férfit. Ez azonban nem történt meg.

"Aznap többször is hívtak telefonon a Budaörsi Rendőrkapitányságról, hogy tudom-e hol van Krisztián. Mondtam, hogy fogalmunk sincs, lehet, az erdőben bolyong, vagy hazament. Még este 10 órakor is hívtak, hogy megvan-e, nem volt. Én a telefonban is azt mondtam a rendőröknek, hogy az egyetlen jó dolog, amit tehetnek, ha megvan, akkor azonnal beszállíttatják a pomázi pszichiátriára. De nem tették. A kapitányság azt írta, hogy nem voltak meg a letartóztatás feltételei. Kérdem én, milyen feltétel nem volt meg? Ott volt a bejelentés, mi akadályozta meg őket abban, hogy bevitessék a pszichiátriára? Szemmel láthatóan zavart állapotban volt"

- mondta lapunknak Krisztián édesanyja.

A férfit még aznap a lakásánál fogták el a VI. kerületi rendőrök, majd átadták a budaörsi kollégáiknak. Krisztiánt gyanúsítottként fegyveres garázdaság miatt hallgatták ki, a légpisztolyáról pedig megállapították, hogy nem lőfegyver, és elengedték.

Krisztián édesanyja lapunknak elmondta, hogy fiának, aki egyedül élt, korábban már több konfliktusa is volt a szomszédaival. Ők hívták ki a rendőröket, amikor a budakeszi fodrászatban történt incidens után két nappal, állításuk szerint Krisztián fegyverrel a kezében jelent meg a házban. A férfi bezárkózott a lakásba, mire a rendőrök kiértek, azt azonban ekkor még nem tudták, hogy éles fegyver van-e nála, így a Terrorelhárítási Központtól kértek segítséget.

“Kijött a TEK 16 emberrel és egy kutyával. Felvonultak, de azt pontosan nem tudjuk, hogy itt mi történt, mert az ügyvédnek sem adták ki a felvételeket, amit készítettek, csak egy rövid videót közöltek erről. Az eredményt viszont láttuk: az ablak, az ajtó javíthatatlanul bezúzva...a nyilvános videó szerint Krisztiánt arccal lefelé látták el, és ugyanígy arccal lefele vitték ki a mentőautóba.

A TEK szerint Krisztián többször rájuk lőtt, az ablakon keresztül is, tűzpárbaj volt, ellenszegült, de ők nem közvetlen közelről bántották, vagy lőttek rá, hanem messziről, ahogy azt a szabályzat előírja, és szerintük nem volt felesleges beavatkozás és túlzott erőszak alkalmazása. Ehhez képest az arcát és a fejét gyakorlatilag körbelőtték. A szíve tájékán is volt egy seb, az lehet sokkoló volt, nem tudom. Szerencsére ez elmúlt. A jobb tüdejénél viszont a babzsáklövedéktől kapott egy ütést, le is állt a légzése egy időre, a klinikai halál állapotából kellett visszahozni. A jobb tüdeje jelen pillanatban sem tökéletesen működik. Emellett eltört az állkapcsa, az arccsontja, a jobb halántékán volt egy artériás vérzés, és a koponyája több helyen összetört. Ha messziről lőnek, az nem ilyen erőteljes.

Így került kórházba, ahol még aznap megműtötték” - mondja Krisztián édesanyja.

A család a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult. Jogi képviselőjük, dr. Győző Gábor lapunknak azt mondta, egyrészt rendőri intézkedés elmulasztása miatt panaszt tettek a fodrászatban történt incidens kapcsán. A család álláspontja szerint ugyanis a rendőröknek el kellett volna venni a légpisztolyt Krisztiántól, és intézkedniük kellett volna a pszichiátriára való beszállításáról. Dr. Győző Gábor szerint a rendőrségnek bizonyítékként kellett volna lefoglalnia a légpisztolyt, mert "az egy bűncselekmény elkövetési eszköze volt, még akkor is, ha nem lőfegyver". Ráadásul álláspontjuk szerint így megelőzhető lett volna a későbbi incidens is.

Krisztián pszichiátriára való beszállítása iránt pedig azért lett volna fontos intézkedni az ügyvéd szerint, mert ezt csak a hatóság teheti meg.

"A pszichiátriai betegekre az a jellemző, hogy nem mindig van bennük együttműködési készség, és valamilyen mértékű erőszakkal tudják rávenni őket, legalábbis egy ideig, arra, hogy megfelelő ellátást, gyógykezelést kapjanak. Ebből a szempontból az ellátórendszernek is van hiányossága, hiszen arra csak a rendőröknek van lehetősége, hogy valakit erőszakkal pszichiátriára szállítsanak.

A mentő és a rendőrök bevihetik egy polgári pszichiátriára, ott elrendelhetik a kötelező pszichiátriai gyógykezelést, amit a bíróság felülvizsgál. Tehát van rá mód, hogy valakit az akarata ellenére ideig-óráig benntartsanak” - fogalmazott a család jogi képviselője.

Krisztián elfogásának körülményeivel kapcsolatban pedig bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettének fennáló gyanúja miatt tettek feljelentést.

"Nem tartjuk lehetségesnek, hogy Krisztián sérülései keletkezhettek úgy, ahogy a rendőrök állítják. Azt nehezen lehet vitatni, hogy a TEK kiszállása indokolt volt-e, mert egy lakó bejelentést tett, hogy állítása szerint Krisztián megfenyegette őt egy fegyverrel. Abban a pillanatban a hatóságok csak annyit tudtak, hogy egy férfi bezárkózott a lakásába egy fegyverrel, ami akár éles lőfegyver is lehet. A rendőrök állítása szerint Krisztián nemcsak rájuk fogta a fegyvert, hanem többször lőtt is, szerintünk nagy valószínűséggel ez nem felel meg a valóságnak. A rendőrök viszont ezzel indokolják a fellépésüket"

- mondta lapunknak dr. Győző Gábor, aki azt is hozzátette: a fegyverszakértői vélemény szerint Krisztián légpisztolyából már nem lehetett lövedéket kilőni, mert nagyon régi.

A család jogi képviselője szerint, olyan bizonyítékok is a rendelkezésükre állnak, miszerint a TEK tudta, hogy pszichés beteggel szemben intézkednek. Dr. Győző Gábor lapunknak azt is elmondta, hogy kérték a TEK felvételeit az akcióról, de egyelőre nem kapták meg. Pedig az ügyvéd szerint ez nagyon fontos lenne.

A fodrászüzletben való incidens kapcsán megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez irányítottak minket. Illetve kerestük a Terrorelhárítási Központot is, ahonnan szintén azt válaszolták: "Az ügyben az eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja, így azzal kapcsolatban nem áll módunkban tájékoztatást adni".

Kérdéseinkre végül a Központi Nyomozó Főügyészség írásban annyit közölt: "A megjelölt ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az elfogással összefüggésben a férfi jogi képviselőjének feljelentése alapján hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt külön eljárást folytat".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Önmerénylet, a választások elhalasztása, fizikai megsemmisítés - a Tisza programalkotási vezetője sorra vette, mi jöhet még
A Tisza politikusa a Facebookon reagált a szerb-magyar gázvezetéknél talált robbanószer hírére. Szerinte az akció mögött a Fidesz áll, mert egyedül nekik érdekük egy ilyen esemény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 05.



Tanács Zoltán, a TISZA Párt programalkotásért felelős politikusa Facebook-posztban reagált Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére, miszerint a szerb hatóságok robbanószert találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúránál.

A politikus bejegyzését azzal kezdi, hogy felteszi a kérdést, a miniszterelnök „még húsvétkor sem tud lenyugodni?” Tanács szerint ilyenkor mindenkinek a családjával kellene ünnepelnie, de a kormány ezt sem engedi meg. Hozzáteszi, szerinte már senki nem hisz a „hazug kormánynak”.

A posztban azt állítja, hogy

a TISZA Pártnak igaza lett, amikor hónapokkal ezelőtt „kémtollakra és titkosszolgálati beavatkozásra hívta fel a figyelmet”, és akkor is, amikor a párt vezetője egy újévi beszédben az önmerénylet lehetőségét vetette fel.

„Mára igazunk lett. Éppen a szemünk előtt zajlik mindez. Orbánék a vereség kapujában állnak. Egy hatalmas, megsemmisítő vereség kapujában. A Szőlő utca, a gödi halálgyár, és a legutóbbi kémsztori olyan csapásokat mért a hatalomra, amelyeket már nem fog túlélni” – írja Tanács, aki szerint az embereknek elegük van a kormányból. Úgy véli,

a kormány eddigi eszközei már nem működnek, és „ráléptünk” arra az útra, ahol „már nincs lejjebb”.

Tanács szerint „nem sok lépcsőfok maradt a pokolba és a diktatúrába vezető úton”, majd öt pontban vázolja, melyek ezek szerinte:

  1. Önmerénylet - a határokon kívül. Ahhoz láthatóan gyávák és bénák, meg túl hamar lebuknának, ha a határon belül próbálkoznának ezzel. Legalábbis egyelőre ezt gondolják. Ezért a baráti Szerbiához fordultak, ahol a hasonló autoriter elnök, vélhetően az orosz titkosszolgálatok támogatásával elő tud egy ilyet készíteni, és ezt innen elég nehezen tudják a független ajtó munkatársai ellenőrizni (bár a tippek erre vonatkozóan már február környékén befutottak hozzájuk). Jelenleg ez zajlik, nagy valószínűséggel erről szól a miniszterelnök bejelentése. Ma egyedül a Fidesznek érdeke, hogy bármi ilyen akció megtörténjen, ezért szinte biztos, hogy ők állnak emögött.
  2. Önmerénylet itthon.
    Ha nem fog beválni a külföldi önmerénylet, itthon fognak próbálkozni. Hazai kritikus infrastruktúra megtámadása, színlelt támadás egy védett személy ellen. Vajon meddig mennek el?

    Kisiklatnak egy vonatot (mondjuk az magától is megy, thx. Lázár János)? Leállítják az áramszolgáltatást egy fél megyében? Felrobbantják a köztévét? (Na jó, ez nem az érdekük.)

  3. A választások elhalasztása.
    Veszélyhelyzetre, terrorizmusra, ezekre a megrendezett támadásokra hivatkozva megpróbálhatják elhalasztani a választást. Ez a megsemmisítő vereség nyílt beismerése lenne.

    És semmi jóra nem vezetne. De lehet, hogy megkísérlik.

  4. A választások eredményének megsemmisítése.
    Tömeges provokációt tarthatnak a választások napján, verekedést, lázadást színlelnek, és erre hivatkozva beavatkoznak a választásokba, erre vagy csalásra hivatkozva megsemmisítik annak az eredményét.

    Ez már a kétségbeesett utómunka lenne, a nyílt diktatúra.

  5. Fizikai megsemmisítés. És persze próbálkozhatnak még az ellenzék vezetőinek fizikai kiiktatásával, akár a választások előtt, akár utána. Az oroszoknál ez bevett módszer: mérgezés, ablakon kiesés, eljátszott öngyilkosságok. A lejáratások nem váltak be, már csak ez maradt nekik.

A politikus szerint a kormány tagjai önmagukban nem cselekvőképesek, csak irányítanak. A poszt végén a rendőrökhöz, titkosszolgákhoz, katonákhoz és a TEK-esekhez fordul:

„Én nagyon bízom benne, hogy maradt annyi tisztesség az ilyen jellegű akciókban óhatatlanul közreműködő szervekben, a rendőrökben, a titkosszolgákban, a katonákban, a TEK-esekben, hogy lássák: mindaz, amire az utolsó 7 napban a választásokig politikai szintről érkező utasítást kapnak, nagyon jó eséllyel törvénytelen, szembemegy az esküjükkel,

az Alaptörvénnyel, a jogállamisággal és a becsülettel. Ne hagyjátok magatokat törvénytelenségbe sodorni! A politikusok el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében, a bűneikért felelni fognak. Ne legyetek bűntársak ebben az utolsó hét napban.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András: A fejlemények arra utalnak, hogy már Aleksandar Vučić szerb elnök sem bízik Orbán Viktor győzelmében
A Szikra Mozgalom politikusa a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerek ügyére reagált a Facebookon. Szerinte a kormány egy héttel a választások előtt bizonyítékok nélkül használja fel az esetet.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 05.



Jámbor András, a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője a Facebookon kommentálta a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerek ügyét. A politikus szerint az eset fejleményei arra utalnak, hogy már Aleksandar Vučić szerb elnök sem bízik Orbán Viktor győzelmében, ezért a szerbek „se állnak bele teljesen az ukránozós »önmerénylet« sztoriba”.

Jámbor András bejegyzésében azt írta, hogy

„miközben a mai szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerek után Orbánék mindenfajta bizonyíték nélkül kiálltak és habzó szájjal elkezdtek ukránozni, 18 órakor sajtótájékoztatót tartott a szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója, Đuro Jovanić, és itt több lényeges dolgot elmondott a nova.rs és az N1 tudósítása szerint: dezinformációnak nevezte a most felmerült ukrán szálat a történetben,

amerikai származású robbanószerekről beszélt, és valakik által kiképzett migráns elkövetőről, kifejezte, hogy a szerb katonai elhárítás nem fog politikai játszmákba bonyolódni (ez vajon kinek szólt?)”.

Ezután a képviselő felteszi a szerinte költői kérdést, hogy a Fidesz és Orbán Viktor bocsánatot kér-e, amiért bizonyíték nélkül használta fel az esetet politikai érdekeire. A posztot azzal a megállapítással zárja, hogy

„egy héttel a választások előtt megint lebukott a propaganda! Semmi eredményt nem tudnak felmutatni Orbánék,

csak hazudnak rendületlenül!”.

A bejegyzéshez utóiratot is fűzött, melyet az „ide irányított fideszes botok kedvéért” írt. Ebben Jámbor úgy fogalmaz: „ettől még ugyanúgy a több helyről (Buda Péter, Rácz, Kauffman) előre jelzett hamis zászlós művelettel, vagy »önmerénylettel« van minden valószínűség szerint dolgunk. Csupán

Aleksandar Vučićék nem egy az egyben azt a verziót tolják, ami a Fidesznek kedves.

Illetve azt se szabad elfeledni: a putyini propaganda lényege nem az, hogy egy igazság át legyen adva, hanem az, hogy bizonytalanság legyen, félelem és káosz, amiben az erős vezető, mint biztos választás, ki tud emelkedni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András két napja megjósolta a szerbiai földgázvezeték elleni akciót
Az Oroszország szakértő április 2-án írt egy fiktív merényletről közösségi oldalán. Mindehhez részletes forgatókönyvet is mellékelt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 05.



Két nappal ezelőtt posztolt Rácz András a Facebookon egy fiktív orosz választási beavatkozásról Piréziában. Az Oroszország szakértő akkor ezt írta:

„Mese egy fiktív orosz választási beavatkozásról Piréziában 2. - Zsíros Győző hamis zászlós akciója a gázellátás ellen Garibov ezredes őrjöngött. Az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU veterán Pirézia-szakértője egyre nehezebben viselte, hogy a piréz kormány még mindig a saját feje után megy. Bár az egyre rosszabb közvélemény-kutatási adatok azt mutatták, hogy Zsíros Győző piréz elnök választási kampánystábja valamint nagyon rosszul csinál, mégsem voltak hajlandóak változtatni - miközben lassan kifutnak az időből.

Mindezt természetesen a GRU felsővezetése, és az őket irányító Kreml is tudta. Éppen ezért utasították Garibov ezredest, hogy frissítse a korábban kidolgozott tervét a választás elhalasztására.

Az ugyanis most, tíz nappal az elnökválasztás előtt már jól látszott, hogy a várható eredményt megfordítani teljesen lehetetlen. Az összes, komolyan vehető kutatás azt mutatta, hogy Zsíros Győző kihívója, a fiatal, karizmatikus Piréz Pál bőven a hibahatáron túl vezet. Ráadásul, mivel Piréz Pál a karrierjét Zsíros Győző szárnyai alatt kezdte, pontosan ismeri azokat a módszereket, amikkel az öregedő autokrata mindezideáig hatalomban tudott maradni. Nem könnyű tehát az a helyzet, amit Moszkvának meg kell oldania.

Garibov ezredes mindezt persze már korábban is tudta. Épp ezért javasolta két héttel ezelőtt, hogy hamis zászlós önmerényletet kellene végrehajtani a piréz olajellátás ellen, mégpedig úgy, hogy aztán a felelősséget az ukránokra lehessen hárítani. Garibov eredeti terve azzal számolt, hogy az olajellátás elleni "ukrán" akcióra hivatkozva szükségállapotot lehet bevezetni, és így elhalasztani a választást.

Közbeszólt azonban az Egyesült Államok háborúja Irán ellen, amely Trump elnök kezdeti dicsekvése ellenére nem ért véget néhány nap alatt, sőt, nem is látszik, hogy mikor és hogyan érhetne véget. Az pedig, hogy Irán lényegében zárva tartja a Hormuzi-szorost, olyan léptékű olajellátási feszültségeket okozott a világpiacon, ami nagyon kockázatossá tette volna, hogy Pirézia - morálisan kétségtelenül bármire képes - elnöke az ország olajellátása elleni akcióra hivatkozva halassza el a választást.

Előfordulhatott volna ugyanis olyan helyzet, hogy bár a terv első része sikerül - Zsíros Győzőék orosz segítséggel felrobbantanak néhány kulcsfontosságú olajlétesítményt, az akciót rákenik az ukránokra és az előállt energiaellátási válsághelyzetre hivatkozva elhalasztják a választást - , ám ezt követően olyan súlyos üzemanyag-hiány állna elő, hogy a lakosság a következő választáson kivédhetetlenül leváltaná Zsírost és rezsimjét.

További probléma, hogy Zsíros Győző és piperkőc honvédelmi minisztere, Hódfalvi Tóbiás kivezényelte a piréz katonaságot a kritikus infrastruktúra védelmére. Azt persze mindenki tudta, hogy a piréz katonák nem sokat tudnának tenni egy valódi ukrán dróntámadás ellen, hiszen ezeket a csapásokat még a sokkal tapasztaltabb és erősebb orosz légvédelem is se tudta teljesen elhárítani.

A katonák jelenléte kizárólag belpolitikai célokat szolgált: az egyenruha-mániás Zsíros Győző ezzel is akarta mutatni, hogy ő bizony képes megvédeni a haza legfontosabb létesítményeit. (Garibov szánakozó mosollyal gondolt vissza azokra a kezdeti jelentésekre, amelyek szerint a kivezényelt piréz katonák egy része nem is kapott éles lőszert.)

Viszont a katonák jelenléte a piréziai kritikus infrastruktúra mellett azt eredményezte, hogy bármiféle támadás ezek ellen a létesítmények ellen óhatatlanul olyan színben tűntette volna fel Zsírost és rezsimjét, hogy lám, lám, ezek látványosan képtelenek megvédeni a hazát, hiszen miközben ott parádéznak a katonák hetek óta, az "ukránok" mégis fel tudták robbantani XY létesítményt.

Garibovnak ekkor - az aznapi negyedik kávéja után - zseniális ötlete támadt. Mi lenne, ha Pirézia HATÁRAIN KÍVŰL történne az a bizonyos hamis zászlós merénylet? Hiszen a piréz energiaellátás két, kulcsfontosságú eleme is külföldről jön: az olaj egy része délnyugatról, Horvátországból, a gáz pedig délről, Szerbiából, a Török Áramlat vezetéken keresztül.

És tulajdonképpen, ha ezek valamelyike sérül, az ugyanúgy előállíthat energia-ellátása válsághelyzetet Piréziában - ráadásul úgy, hogy közben nem hülyét kellene csinálni az országon belüli létesítményeket védő piréz katonaságból sem.

Az olajvezeték elleni, hamis zászlós támadást Garibov a fenti, Iránnal kapcsolatos okokból azonnal elvetette.

A gázvezeték elleni akció viszont sokkal perspektivikusabbnak tűnt. Szerbia, mint helyszín olyan szempontból is ideális, hogy az ottani rezsim Oroszországgal és Piréziával is igen baráti kapcsolatot ápol, jó eséllyel meg lehet tehát őket kérni arra, hogy kicsit "nézzenek félre", amikor megszerveződik a hamis zászló művelet.

Egy olyan akció lehet ideális, ahol a használt eszközök egy része visszamarad, és egyértelműen Ukrajnához köthető. Garibov ukrán drónok, vagy robbanószerek felhasználásáról gondolkodik. Az ötödik éve tartó nagyléptékű háború alatt Oroszország rengeteg ukrán fegyvert zsákmányolt, Garibov hadmérnök kollégái pedig a GRU-nál ezeket alaposan kielemezték, megismerték. Nem tűnik lehetetlennek néhány zsákmányolt ukrán fegyvert Szerbiába juttatni és ott ezek felhasználásával végrehajtani egy hamis zászlós műveletet a Piréziát ellátó gázvezeték ellen.

Ha pedig nem minden fegyver semmisül meg, és ezek a fegyverek egyértelműen Ukrajnához köthetők (mert például csak az ukránok gyártják és használják), akkor Zsíros Győző és rezsimje a támadás után meggyőzően hibáztathatja majd Kijevet a történtekért. Ebben pedig a szerb kormány is minden bizonnyal partner lesz, mert nekik is érdekük Zsíros hatalomban maradása.

Garibov azt is tudta - nem véletlenül foglalkozott Piréziával évtizedek óta - , hogy a Török Áramlat vezetéken júniusra egyébként is terveztek egy, karbantartási okokból történő, körülbelül egyhetes leállást. Ha tehát valamikor a következő néhány napban a Török Áramlat vezeték a hamis zászlós művelet következtében leállna, akkor a javítás után szükséges ellenőrzéseket jól el lehetne végezni egy egyébként is betervezett, júniusi leállás előtt, illetve alatt.

Mire pedig esetleg kiderül, hogy a támadást mégsem az ukránok csinálták, addigra Zsíros Győző a szükségállapot idején kapott rendkívüli felhatalmazással már régen leszámolt Piréz Pállal és pártjával.

Ezek után pedig már természetesen gond nélkül meg tudja majd tartani az elhalasztott választást, a piréz demokrácia nagyobb dicsőségére.

Garibov ezredes megfőzte az ötödik kávéját és nekiállt írni.

Itt a mai mese vége. Ha érdekesnek találjátok, osszátok meg, hogy máshoz is eljusson a mese.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a szerbiai robbanószerről: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
A külpolitikai szakértő a szerb-magyar határnál talált robbanóanyagról beszélt. Szerinte egy esetleges ukrán szál megnevezése esetén a magyar kormány rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 05.



Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy robbanóanyagot találtak a magyar–szerb határ közelében húzódó gázvezeték mellett, Magyarkanizsa környékén. A vasárnap reggeli hírek után Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a szerb egységek nagy erejű robbanóanyagot és gyújtózsinórokat is azonosítottak a helyszínen. A szerb elnökkel folytatott telefonbeszélgetést követően Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a védelmi tanácsot.

A szerb államfő Instagram-oldalán közölte, hogy „pusztító erejű” robbanószerről van szó, és a nyomozás folyamatban van. Orbán Viktor a közösségi oldalán erősítette meg, hogy egyeztetett a szerb vezetővel, és a történtek miatt ül össze a testület. A magyar ellátás szempontjából kulcsfontosságú Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszánál történt az eset.

Rácz András külpolitikai szakértő a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az akció időzítése rendkívül gyanús.

„Egy fiktív támadó fejével gondolkodva nagyon furcsa lenne most megkísérelni egy merényletet. Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó. Senki másnak” – mondta a szakértő, aki szerint kulcsfontosságú lesz, hogy Belgrád mit kommunikál a lelet eredetéről.

„A szerb hatóságok megtalálták a robbanószert. Kulcsfontosságú lesz, mit kommunikálnak az eredetéről. Ha azt kommunikálják esetleg, hogy ukrán eredetű a robbanószer, az megágyazhat annak, hogy a magyar kormány erre hivatkozva rendkívüli intézkedéseket vezessen be a választás előtt.”

Rácz szerint az ukrán érintettség esélye nulla, mivel Kijevnek nem áll érdekében szembekerülni az őt fegyverekkel is ellátó Szerbiával. A szakértő az 1999-es moszkvai házrobbantásokhoz hasonlította a történteket, amelyek ürügyet szolgáltattak a második csecsen háború elindításához, és hozzátette, indokolt lenne egy nemzetközi vizsgálat a helyszínen.

Az ellenzéki oldalon Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, „Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel”, az akciót pedig szánalmasnak nevezte. Jámbor András „önmerényletként” hivatkozott az esetre, és a titkosszolgálatok politikai célú felhasználásának lehetőségét vetette fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: