KULT
A Rovatból

Az anyját a nővérének hitte, 3 hónapon át nem vett fel ruhát és kommunája volt – 10 dolog, amit nem tudtál a 86 éves Jack Nicholsonról

Az iskolában állandóan büntetésben volt, nemet mondott a Keresztapára, állítólag csodálta a zsarnokokat, és úgy hírlik róla, hogy több mint 2000 nővel feküdt le. Színes és izgalmas élet, az egyszer biztos.


Jack Nicholson kétségkívül Hollywood történetének egyik legsikeresebb színésze. A New Jersey-i születésű srác az 1958-as The Cry Baby Killer című krimi-drámával kezdte a filmes karrierjét, ráadásul rögtön főszerepben: egy tinédzsert alakított, aki miután azt hiszi, hogy gyilkosságot követett el, bepánikol, és túszokat ejt. Nem egy egyszerű szerep, de a kihívások, a sokszínű karakterpaletta mindvégig jellemző maradt Nicholson pályájára. És bár végigszínészkedte a 60-as éveket, végül az 1969-es Szelíd motorosokban nyújtott alakításával vált ismertté, amelyért megkapta az első Oscar-jelölését is, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Jack később a kultikus road movie cannes-i premierjét élete egyik csúcspontjának nevezte. "Amikor ott ültem a vetítésen, rájöttem, hogy tényleg filmsztár leszek" - mondta.

Azóta túl van további 11 Oscar-jelölésen, 3 Oscar-díjon (Száll a kakukk fészkére – 1975, Becéző szavak – 1983, Lesz ez még így se! – 1997), az IMDb filmadatbázis pedig 78 filmes és sorozatos kreditjét jegyzi színészként, bár köztudott, hogy producerként, íróként, sőt rendezőként (Hajts, mondta – 1971, Irány délre! – 1978, Cinikus hekus – 1990) is kipróbálta magát.

Jack Nicholson, akinek április 22-én van a születésnapja és idén töltötte be a 86-ot, már olyan régóta van jelen a szakmában, hogy Hollywood nagy része legalább egy sztorit biztosan el tudna mesélni róla. Íme néhány:

Ő tartotta az iskolai büntetések rekordját

Talán nem meglepő, hogy Jack meglehetősen komisz és lázadó gyerek volt. Annyit rosszalkodott iskolás korában, hogy egy nem túl irigylésre méltó csúcsteljesítményt is elért:

„Mindig is utáltam, ha parancsolgattak nekem: a tanáraim, a szüleim, bárki. Az iskolában rekordot állítottam fel azzal, hogy egy éven át mindennap büntetésben voltam. Nem szeretek arra figyelni, hogy mások mit gondolnak.”

A Manasquan gimnázium 1954-es osztálya Nicholsont választotta meg az "osztály bohócának", de már akkor is mindenkit lehengerelt a színészi képességeivel. A tekintélyelvűség ellenzőjeként később mégis sikerült tartalmas és mély kapcsolatot kialakítania egy tanárával, méghozzá a legendás színészoktatóval, Jeff Corey-val.

A nővére valójában az anyja volt

Jack 1937. április 22-én született a New Jersey-beli Neptune Cityben. Katolikus közösségben nőtt fel, egy olyan korban, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalást mélyen elítélték. Amikor a 16 éves showgirl, June Nicholson 1936-ban teherbe esett, a lány szülei úgy döntöttek, hogy a sajátjukként nevelik fel a gyermeket. Jack így csak az anyjának hitt nagyanyja, Ethel halála után tudta meg az igazságot:

37 éves volt már, amikor egy riporter, aki a Time magazin egyik cikke miatt kutakodott Nicholson múltjában, közölte vele, hogy a nő, akit addig a sokkal idősebb nővérének hitt, valójában a biológiai anyja volt, a másik nővére, Lorraine pedig a nagynénje.

A lesokkolt színésznek sikerült meggyőznie a magazint, hogy ne tegyék közzé a sztorit. Akkor már sem a nagyanyja, sem az anyja nem éltek, ezért Lorraine-t hívta fel, neki számolt be neki a hallottakról:

„Egy fickó felhívott telefonon, és azt mondta, hogy az apám még mindig él, és hogy Ethel May valójában nem is az anyám, hanem June volt az” – mondta, Lorraine pedig akkor elismert mindent. Nicholson letette a telefont, és elkezdte egyenként felhívni a legközelebbi barátait, és állítólag minden alkalommal, amikor megosztotta a hírt, sírva fakadt.

Három hónapon át meztelenül járt-kelt

Jack úgy próbálta legyőzni a kamera előtti meztelenkedéstől való félelmét, hogy éjjel-nappal pucér volt egy jó ideig.

„A hatvanas évek végén önsegítő céllal három hónapot töltött azzal, hogy meztelenül sétálgatott a nap minden órájában, függetlenül attól, hogy ki járt arra, beleértve a lányát is”

- írta a Rolling Stone riportere, Erik Hedegaard a színészről szóló 2013-as életrajzában.

Az újságíró meglátogatta ugyanis Nicholsont a Mulholland Drive-i otthonában, amikor pedig a három hónapos meztelenkedésről kérdezte, Jack annyit mondott, hogy akkoriban ezt "abszolút szükségesnek érezte".

„Öntudatos vagyok a testképemmel kapcsolatban. Nem tartottam magamat sokra. Abban a korszakban pedig fel akartam szabadulni. Tudom, hogy a legidősebb lányomat az őrületbe kergettem ezzel, de én csak nyugodtabb akartam lenni a bőrömben” - mesélte Nicholson, aki így elég önbizalmat szerzett ahhoz, hogy levetkőzzön a filmvásznon, de a közeli ismerősei szerint ez a mutatvány sem tudta teljesen megoldani a testképproblémáit.

Visszautasította A keresztapa főszerepét

Nem sokan tudják, hogy Francis Ford Coppola korszakos jelentőségű mesterműve kapcsán Jack Nicholson is esélyes volt Michael Corleone szerepére, ám ő Al Pacinóval ellentétben vissza tudta utasítani ezt az ajánlatot. Pacino előtt egyébként rengeteg név szóba került a szerepre. Meglepő módon pedig Nicholson önként mondott le róla, annak ellenére, hogy felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

A keresztapa biztosan jó emlék és remek munka lett volna. Mindig is szerettem volna Marlonnal (Brando – a szerk.) dolgozni. Felkértek, hogy játsszam el benne a főszerepet, de egyrészt úgy gondoltam, hogy egy olasz színészre vár ez a meló, másrészt az általam olvasott forgatókönyvben nem volt közös jelenetem Marlonnal. Úgy gondoltam, hogy csak egyszer lesz lehetőségem együtt dolgozni vele, és reméltem, hogy az egy olyan filmben lesz, ahol tényleg együtt tudunk játszani”

– vallotta be Jack egy interjúban, és az álma néhány évvel később valóra vált, mivel ő és Brando együtt szerepeltek az 1976-os Missouri fejvadász című, Arthur Penn által rendezett westernben. És tényleg csak abban az egy filmben.

Volt egy kommunája, amit elözönlöttek a banditák

Jack egy egészen hihetetlen történetet adott elő a legendás művésznek, Andy Warholnak adott interjújában, az Interview magazin egyik 1976-os számában. A sztori szerint Nicholsont a hippi mozgalom, valamint közeli barátja, Gabe Katz inspirálta arra, hogy megvásároljon egy telket Új-Mexikóban, és lehetővé tegye egy csoport számára, hogy ott egy kommunát alapítson.

„Akkoriban azon a nézőponton voltam, hogy a földet vissza kell adni az embereknek”

- mondta a színész.

A terv azonban elég gyorsan szétesett, mivel egy banditákból álló fegyveres csoport hat hónapon belül kiszorította a kommunát a birtokról. „Banditák éltek arrafelé, ráadásul egy nagyon magas hegyen, szóval senki nem ment fel értük, hogy elkapja őket. Így a földem végül a törvényen kívüliek búvóhelye lett.”

Az a hír járja, hogy 2000 nővel is lefeküdt

Amikor egyszer megkérdezték Nicholsontól, hogy ez a 2000-es számadat - amelyet már évek óta emlegettek Hollywoodban - valóban pontos-e, állítólag azt válaszolta: „Nem számolom.”

Az évek során számos ismert nővel hozták őt kapcsolatba, köztük a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau édesanyjával. A The Time of Your Life című könyvében Margaret Trudeau részletesen beszámolt a sztárral töltött időszakáról: „Azon férfiak közül, akikkel randiztam, Jack Nicholson volt az egyetlen, aki annyira élvezte a szabadságot, mint én. Csodálatos, vicces és igazán szabad ember volt. Megértette, hogy a házasság és a monogámia egyszerűen nem ideális egy filmsztár életéhez. Borzasztóan élveztem a vele töltött időt.”

Csupán egyetlen nőnek sikerült Jacket rávennie, hogy oltár elé álljon: a színésznő Sandra Knightnak, aki 1962 és 1968 között volt a színész felesége, és egy közös gyermekük is született. Sandra elmondása szerint "nagyon szép és kedves” volt a házasságuk, de Jack ritkán volt otthon.

„Nem láttam eleget a legidősebb lányomat (a szintén színész Jennifer Nicholsont – a szerk.), mert próbáltam karriert csinálni” - nyilatkozta Jack, akinek később született egy fia (Caleb Goddard) Susan Anspach színésznőtől, egy lánya (Honey Hollman) Winnie Hollman színésznőtől, és két gyereke (Ray és Lorraine Nicholson) Rebecca Broussard színésznőtől. Illetve nem is olyan régen derült ki, hogy van egy Tessa Gourin nevű eltitkolt lánya is, akinek pincérnőként dolgozó édesanyjával, Janine-nel 1994-ben melegedett össze egy rövid időre a színész.

Azt akarta, hogy az ő Jokere megijessze a gyerekeket

Még jóval a szuperhősfilmek ma ismert világhódítása előtt Nicholson eljátszotta a filmtörténelem egyik legnagyobb gonosztevőjét, Jokert. Mielőtt elvállalta volna Tim Burton 1989-es kasszasikerében az ikonikus szerepet, a karaktert élőszereplős változatban csak a legendás Cesar Romero alakította. Burton azonban sötétebb hangulatban dolgozta fel a Denevérember sztoriját, Nicholson pedig a lehető legjobb választás volt a gengszter stílusú Joker megformálására.

„Ez egy korai tapasztalatom volt, amikor főként gyerekekből álló közönségnek dolgoztam: minél jobban megijeszted őket, annál jobban tetszik nekik. Minél rosszabb vagy, annál jobb. Joker velejéig gonosz, minden ízében gyűlöletes, a gyerekek mégis szeretik ezt a fickót, azt hiszem”

– mesélte Nicholson. Később aztán Heath Ledger (A sötét lovag – 2008) és Joaquin Phoenix (Joker – 2019) még félelmetesebbé alakították a karaktert, de Nicholson volt az, aki először tette őt menővé.

Az egyik exe szerint csodálja a zsarnokokat

Jack egy korábbi szeretője, Susanna Moore azt állítja, hogy a színész egyszer csodálatát fejezte ki a történelem leggyalázatosabb embere iránt.

„Az egyetlen alkalom, amikor nem értettem vele egyet, az volt, amikor azt mondta, hogy csodálnom kell Hitlert az elszántságáért, mivel ő kitartott a meggyőződése mellett. Dühös voltam rá. Amilyen gyengéd és alkalmazkodó volt akkoriban a nőkkel, olyannyira rajongott a zsarnokokért”

- nyilatkozta Moore, aki szerint Nicholson a francia hódítót, Bonaparte Napóleont is "zseninek" titulálta, és ugyanezzel a jelzővel illette a nacionalista forradalmárt, Fidel Castrót is, akivel Jacknek volt alkalma találkoznia is egy kubai látogatása során, még a 90-es években. „Beszélgettünk az életről és a kultúráról. És igen, elárulta, hogy látta néhány filmemet” – mesélte akkor a színész.

Teljesen kikészítette az Anjelica Hustonnal való szakítása

Jack számos románca közül talán az Anjelica Hustonhoz fűződő kapcsolata volt a legismertebb. Az Oscar-díjas színésznő egy a Vanity Fairben megjelent írásában részletezte, hogyan tetszett meg neki Nicholson, amikor megnézte a Szelíd motorosokat egy londoni moziban. Amikor pedig néhány évvel később lehetőséget kapott, hogy részt vegyen egy partin a filmsztár házában, újra beleszeretett. Akkoriban költözött a környékre, amikor Nicholson a Kínai negyedet forgatta. 1973-ban jöttek össze, és hivatalosan 17 éven át voltak együtt, ami alatt több közös filmet is forgattak (pl. Az utolsó filmcézár – 1976, A postás mindig kétszer csenget – 1981, A Prizzik becsülete – 1985), idővel azonban Huston kezdett rájönni, hogy „Jack nem egy hűséges ember”, de nem hagyta el azonnal. Elment az apjához (a veterán író-rendező John Hustonhoz) tanácsért, aki azt mondta neki, hogy "a férfiak ezt csinálják", és hogy ez "semmit sem jelent", Anjelicát azonban ez nem győzte meg.

A történetük szomorú és erőszakos véget ért, amikor Nicholson bevallotta, hogy teherbe ejtett egy másik nőt.

„Elkezdtem csépelni őt. Úgy mentem neki, mint egy díjbokszoló, közvetlen ütések tömkelegét zúdítottam rá. Végül kimerültem. Leültünk, és én sírtam” – emlékezett vissza Huston, Jack pedig évekkel később bevallotta, hogy "érzelmileg teljesen megsemmisítette" a Hustonnal való szakítása: „Valószínűleg ez volt életem legkeményebb időszaka.”

A szerettei attól félnek, hogy egyedül hal meg

Jack Nicholson közeli ismerősei az aggodalmukat osztották meg a színész magányos életmódjával kapcsolatban, mondván, aggódnak a végjáték miatt. A háromszoros Oscar-díjas színész egy ideje remeteéletet él. Több forrás is elárulta, hogy Jack már ki sem mozdul otthonról, és hogy kezd elhatalmasodni rajta a demencia. 2021 októberében lehetett őt utoljára nyilvános helyen látni: a Staples Centerben egy Los Angeles Lakers-meccsen, ahova a fiával, Ray-jel érkezett. Nemrég kerültek ki az internetre paparazzi-fotók, amelyeken Jack a háza erkélyén nézelődik, a képeken pedig nem nézett ki túl jól.

„Marlon Brando gyakorlatilag visszavonultan halt meg, miután olyan színes életet élt, és Jack barátai szerint úgy tűnik, elég hasonló a helyzet Jackkel is.

A gyerekei meglátogatják, de ők az egyetlen kapcsolata a világgal. Olyan, mintha már nem akarna szembenézni a valósággal, és ez szomorú”

– mesélte egy bennfentes a Radar Online-nak.

Nicholson utolsó filmje a 2010-es Honnan tudod? című romantikus komédia volt, amelyben Reese Witherspoon, Paul Rudd és Owen Wilson voltak a partnerei. Egy ideig úgy volt, hogy lesz még színészi visszatérés, és Jack eljátssza a Toni Erdmann című német sikerfilm amerikai remake-jének főszerepét, de végül nem lett belőle semmi, így minden bizonnyal kijelenthető, hogy Nicholson 13 évvel ezelőtt végleg visszavonult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: