HÍREK
A Rovatból

Átléptek a magyarokon: áprilisban összehívják a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését

A magyar kormány a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelme érdekében folyamatosan blokkolta az ülés összehívását.
Fotó: MTI/KKM - szmo.hu
2023. március 22.



Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. Hozzátette, a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülésének összehívása sérti a NATO egységét, Magyarország semmilyen érdemi integrációs közeledést nem fog támogatni, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában, írja az MTI.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós tagországok úgynevezett általános ügyekkel foglalkozó tanácsülésének szünetében elmondta, reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, aki megerősítette, hogy Magyarország olyan megbízható szövetséges, amely hozzátesz a katonai szervezet erejéhez.   

„Magyarország hozzátesz az európai és a transzatlanti közösség biztonságához, megbízható NATO-szövetséges. Azonban mi a NATO-ra értékközösségként is tekintünk (...) Ezért fontosnak tartjuk, hogy a NATO-hoz csak olyan országok kerülhessenek közelebb, amelyek tiszteletben tartják a nemzeti közösségek jogait. (...) Ma Ukrajnában sajnos nem ez a helyzet. Persze ez a helyzet nem újkeletű, 2015 óta gyakorlatilag folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, köztük a magyar nemzeti közösség jogait” - tette hozzá.    

Emlékeztetett, hogy a kormány ezért az elmúlt években folyamatosan blokkolta a NATO-Ukrajna Bizottság összehívását miniszteri szinten, így erre nem is került sor mindeddig. Kiemelte: bár a nemzetközi térben nagy a nyomás Magyarországon, hogy adja fel a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelmét, a NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

„Azonban a főtitkár azt közölte, hogy különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak, dacára annak, hogy mi azt gondoljuk, hogy ezen ülés összehívására csak egyhangú akarat esetén kerülhetne sor”

- tudatta.   

„Ez a döntés sérti a NATO egységét, az egységes akaratra vonatkozó eljárásrendet, ugyanakkor nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a főtitkár döntését” - fogalmazott. Hozzátette: Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen ülésen teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek.

Leszögezte: „természetesen kitartunk az eredeti álláspontunk mellett, szeretném világossá tenni, hogy semmilyen érdemi integrációs közeledést a NATO vagy az Európai Unió irányába Ukrajna vonatkozásában mindaddig nem fogunk támogatni, amíg Ukrajnában helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait”.  

„Bármilyen nagy is lesz a nyomás, nem fogjuk feladni a kárpátaljai magyarok védelmét, továbbra is ki fogunk állni a kárpátaljai magyarokért”

- mondta.

Magyarország NATO-n belüli szerepvállalásáról elmondta, a kormány büszke a honvédség erejét növelő fejlesztésekre, és hazánk rövidesen teljesíteni fogja azon elvárást, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra, ennek 20 százalékát pedig fejlesztésekre, ami már most is megvalósul.

„E két elvárásból Magyarország az egyiket már most teljesíti, bőven a határidő és az ígéretek előtt. Ráadásul a hónap végén fontos mérföldkőhöz ér Magyarország hozzájárulása a NATO erejéhez, ugyanis eléri kezdeti műveleti képességét az a többnemzeti hadosztályparancsnokság, amely Székesfehérvárra települ” - húzta alá. Hozzátette, ennek jelentőségét mutatja, hogy a magyar védelmi miniszter meghívására ebből az alkalomból Magyarországra látogat a NATO európai erőinek főparancsnoka.  


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az anyák napi anyázásról: „Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál?”
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.

„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.

„Sokszor nagyon hiányoznak a nagyszüleim, de ilyenkor kicsit örülök, hogy ezeket nekik már nem kell látniuk”

– tette hozzá Magyar Péter.

„Ez az orbáni morális fölény? Napi szinten folyik a fideszes propaganda gépezetben a gyűlöletkeltés, a dehumanizálás és a fenyegetés. Azt gondolják, hogy ezzel szavazókat tudnak szerezni? Szerintem súlyosan félreismerik a saját választóikat is. Ennél nincs lejjebb” – zárta bejegyzését a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: