FELFEDEZŐ
A Rovatból

Átlagosan 17 évesen szexeltek először és 15 partnerük volt a magyaroknak – derül ki egy kutatásból

98 százalékuk maszturbált már, 71 százaléknak volt már egyéjszakás kalandja, pornót pedig átlagosan 14 évesen láttak először. Mutatjuk az International Sex Survey magyar eredményeit.
Címlapkép: Pixbay - szmo.hu
2022. július 26.



A világ 45 országából összesen 82 ezer ember vett részt egy magyar kutató által kezdeményezett, az emberek szexuális szokásait vizsgáló kutatásban. Az International Sex Survey egy online kutatás, amit Bőthe Beáta, a Montreali Egyetem Pszichológiai Tanszékének munkatársa vezetett, a hazai eredményeket a Telex mutatta be.

Magyarországon összesen 12 ezren töltötték ki az online kérdőívet.

A válaszadók 57,2 százaléka férfi, 41,6 százaléka nő volt, 1,2 százalék pedig nem-bináris, genderfluid, genderqueer vagy más, nő-férfi binaritással nem jelölhető nemmel azonosul. A kitöltők 99 százaléka cisznemű volt, tehát születéskor megállapított biológiai neme megegyezett azzal a nemmel, mellyel azonosul, míg egy százalék mondta azt, hogy transznemű, vagy nem biztos a nemi identitásában.

A kitöltők átlagéletkora 36 év volt, 69,6 százalékuk felsőfokú végzettséggel, 29,3 százalékuk érettségivel, 1,1 százalékuk pedig általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik. A válaszadók 46 százaléka volt budapesti, 20,2 százaléka megyeszékhelyen, 28,4 százaléka városban, 5,4 százaléka községben vagy faluban lakik.

A kitöltők 21,1 százaléka egyedülálló, 36,2 százaléka párkapcsolatban él, 38,9 százaléka házas, 3,2 százaléka elvált, 0,6 százaléka özvegy.

A válaszadók 80,5 százaléka heteroszexuálisnak vallotta magát, 4 százaléka meleg vagy leszbikus, 5,8 százaléka heteroflexibilis, 0,4 százaléka homoflexibilis, 5,6 százaléka biszexuális, 1,1 százaléka pánszexuális, 0,7 százaléka aszexuális.

A válaszok alapján a kutatók az alábbi megállapításokra jutottak:

  • Átlagosan 17 évesen szexeltek először partnerrel.
  • Átlagosan 15 partnerük volt az életükben.
  • 98,4 százalék jelezte, hogy maszturbált már élete során, a többség valahol havi 2-3 és heti 4-5 alkalom közötti gyakorisággal az elmúlt 12 hónapban.
  • 71 százalékuk szexelt már alkalmi partnerrel, vagyis olyannal, akivel nem volt párkapcsolatban. Azok, akik részt vettek alkalmi szexben az elmúlt 12 hónapban, átlagosan egyszer tették ezt.
  • A párkapcsolatban élő válaszadók átlagosan havi 2-3 vagy heti 1 alkalommal éltek szexuális életet az elmúlt 12 hónapban.
  • A párkapcsolatban élők közül a többség, 79,6 százalék, kifejezetten vagy többnyire elégedett volt kapcsolatával, 13,1 százalék közepesen elégedett, 7,3 százalék pedig inkább nem vagy egyáltalán nem elégedett.
  • A partnerrel/partnerekkel folytatott szexuális életével a válaszadók 77,6 százaléka volt elégedett.
  • Átlagosan 14 évesen láttak először pornót, havi 2-3-szor néznek pornót, és egyszerre 22 percet töltenek ezzel.

  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    FELFEDEZŐ
    A Rovatból
    Szexuális fantáziája miatt amputálta a saját lábát, most börtön vár a brit sebészre
    Neil Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött.
    Fotó: Unsplash - szmo.hu
    2025. szeptember 05.



    Egy brit sebészről kiderült, hogy évekig félrevezette az embereket a lábamputációja körülményeivel kapcsolatban. A férfi végül börtönbe került, mert csalással próbált pénzhez jutni.

    Neil Hopper a tévében azt mesélte, hogy vérmérgezés miatt veszítette el a lábait. A This Morning című műsorban arról beszélt, hogy 2019-ben egy családi kempingezésen ő és a lánya is rosszul lettek. A gyermeke hamar felépült, őt viszont kórházba vitték, ahol állítása szerint szepszis miatt amputálták a lábait.

    Az igazság azonban egészen más volt. Hopper szexuális fantáziája miatt szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. A bíróság 32 hónap börtönbüntetést szabott ki rá, és 466 fontot is ki kell fizetnie, mert két biztosítótól is megpróbált pénzt kicsalni.

    Az ügy akkor került napvilágra, amikor a rendőrség letartóztatta Marius Gustavson-t, akit „eunuch-csinálóként” ismernek. A férfi saját nemi szervét, mellbimbóját és lábát is eltávolította, és másokat is erre biztatott. Gustavson életfogytiglani börtönt kapott, miután sötét videókat tett közzé a weboldalán.

    Hopper tőle vásárolt olyan felvételeket, amelyeken férfiak távolítják el a nemi szervüket. Több mint 1500 üzenetet váltott Gustavson-nal arról, hogyan tudná levágni a saját lábát. Nicholas Lee ügyész így fogalmazott:

    „Az üzenetekből egyértelműen kiderül, hogy Mr. Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Ennek a valaminek a megszállottja volt, és szexuálisan izgatta a gondolat, hogy ő is amputált legyen.”

    A férfi ügyvédje, Andrew Langdon KC hozzátette, hogy Hopper egy walesi faluban nőtt fel, és már gyerekként úgy érezte, rossz testben van. A nemétől is szorongott, és nő akart lenni.

    Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött. A kórház szóvivője közölte, hogy a vádak nem kapcsolódnak Hopper szakmai tevékenységéhez. Hozzátette: ha valamelyik korábbi páciensében kételyek merülnek fel, keressék meg őket bizalommal.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    FELFEDEZŐ
    A Rovatból
    Videó: pár percet sem bírt ki a vízen, szinte azonnal elsüllyedt egy vadonatúj luxusjacht
    A Dolce Vento nevű, 24 méteres hajó Zonguldaknál került bajba, miután a vízre engedték. A fedélzeten tartózkodó négy ember sértetlenül jutott ki a partra.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 06.



    Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.

    A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.

    A jármű az oldalára dőlt, majd elmerült a hétméteres vízben.

    A fedélzeten a tulajdonos, a kapitány és két legénységi tag utazott. Mindannyian sértetlenül jutottak ki a partra.

    A hajó elsüllyedéséről videó is készült:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    FELFEDEZŐ
    A Rovatból
    „El tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – életfogytiglant kapott Dubajban a brit egyetemista, az anyukája sem gyűjthet neki pénzt
    A GoFundMe szerint a kampány megsértette a szolgáltatási feltételek egy pontját, amely tiltja bizonyos bűncselekmények jogi védelmének támogatását. Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 évet jelent.


    Mia O’Brien, egy 23 éves liverpooli joghallgató életfogytiglani börtönbüntetést kapott Dubajban, számolt be róla a LadBible. Az édesanyja, Danielle McKenna szerint tavaly október óta egyik családtag sem találkozott vele.

    „Ez egy fiatal lány, aki jogi egyetemre járt, és sajnos rossz úgynevezett barátokkal került kapcsolatba” – fogalmazott Danielle a GoFundMe-oldalon, ahol adománygyűjtő kampányt indítottak Mia megsegítésére. A cél 1600 font (kb. 740 ezer forint) lett volna, ám a kampányt 700 font (kb. 325 ezer forint) után eltávolították – írja a The Sun.

    A GoFundMe szóvivője azt közölte, hogy

    a kampány törlésére azért került sor, mert az megsértette a felhasználási feltételek Tiltott tevékenységek szakaszának 9-es pontját. Ennek értelmében tilos pénzt gyűjteni bizonyos feltételezett bűncselekmények jogi védelmére.

    Danielle az adománygyűjtés leállítása előtt megköszönte a felajánlásokat, és azt írta, hogy „ez a pénz Mia megsegítésére megy”. Azt is hozzátette, hogy az összeget jogi költségekre, illetve arra fordítanák, hogy a családból valaki elutazhasson Dubajba, mivel október óta senki sem látta Miát. „Biztosan el tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – írta az édesanya.

    Amikor arról kérdezték, hogy szerinte a lánya kábítószer-kereskedelemmel volt-e kapcsolatban, Danielle azt mondta, hogy nem hiszi, hogy „kérték volna tőle, hogy hozzon vissza bármit is”, de elismerte, hogy „kokainnal kapták el egy lakásban”.

    „Körülbelül 50 gramm volt” – mondta, azt állítva, hogy még két ember volt a lakásban, köztük a barátja, és mindannyiukat „kábítószer-kereskedelemmel vádolják”.

    A Daily Mailnek elmondta: lánya jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, és nemrég egy másik börtönbe szállították át, miután megkapta az életfogytiglani ítéletet.

    A Detained in Dubai nevű szervezet blogján arról írnak, hogy

    a rabok fehér egyenruhát kapnak, színes ruhadarabok nem megengedettek. A beszámoló szerint előfordul, hogy nincs ágy, csak egy mosatlan takaró jut a földre. Egy-egy helyiségben 96 emeletes ágy található, azaz 192 férőhely van. Az étkezések reggel 5 órakor, 11 órakor és este 5 órakor történnek.

    A korábbi hírek szerint Mia korábban Dubaj központi börtönében volt. Édesanyja később megerősítette, hogy már egy másik intézménybe került át.

    David Haigh, a Leeds United korábbi ügyvezető igazgatója – aki maga is 22 hónapot töltött börtönben Dubajban – az Independentnek azt mondta:

    „Az egyetlen szó, amivel le lehet írni, milyen börtönben lenni Dubajban: pokol.”

    Hozzátette: „Engem 22 hónapig tartottak fogva, és soha nem fogom elfelejteni – a bűzt, a koszt, a meleget, és azt, hogy semmiféle információt nem kaptunk.”

    A lapok szerint Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 év közötti időtartamot jelent.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    FELFEDEZŐ
    A Rovatból
    Betolt egy zacskó chipset – amit utána érzett, megmentette az életét
    Az ír nő égető fájdalmat tapasztalt, de csak bizonyos ételek fogyasztása után. Még jó, hogy gyanút fogott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála.


    A 45 éves Hazel Smyth akkor kezdett gyanakodni, amikor a nyelve jobb oldalán égető érzést tapasztalt, miközben koktélrák ízesítésű chipset evett. Először csak allergiára vagy intoleranciára gondolt. A fájdalom tíz perc után enyhült, de aztán más ételeknél is jelentkezett, ezért orvoshoz fordult.

    A biopszia után 2024 augusztusában első stádiumú nyelvrákot diagnosztizáltak nála, így megműtötték: a nyelve egy részét eltávolították. Kiderült azonban, hogy a daganat átterjedt a nyirokcsomóira, így az állapota negyedik stádiumra súlyosbodott.

    Az orvosok 50 százalékos túlélési esélyt adtak neki, ezért Hazel újabb műtétet vállalt – ekkor már két daganatot távolítottak el a nyirokcsomóiból. Végül tavaly novemberben gyógyultnak nyilvánították.

    Hazel visszaemlékezve azt mondta, valójában csak chipsevés közben érezte, hogy valami nem stimmel, de hiába figyelte a nyelve jobb oldalát, ahol a csípő fájdalom jelentkezett, semmilyen külső nyom nem utalt elváltozásra.

    „Pár hónappal később aztán kínai csirkecurryt ettem, és a nyelvem annyira csípett, hogy hideg vízzel kellett öblögetnem. Pedig csak egy enyhe curry volt. Amikor újra megpróbáltam enni, ugyanaz történt, és mindig a nyelvem jobb oldala fájt. Olyan volt, mintha égett volna a szám, és körülbelül tíz percig tartott. Ha nem ettem fűszeres ételt, jól voltam. Nem volt semmilyen más tünetem.”

    Hazel szerint a chips és a curry „segített megmenteni” az életét. „A testem jelezte, hogy valami nincs rendben. Bárkinek azt mondanám, hogy ha fájdalmat vagy változást tapasztal a szájában, menjen el orvoshoz.”

    Hazel arról is beszélt, hogy úgy érezte, „a halállal néz farkasszemet”, és azon gondolkodott, vajon meg kell-e terveznie a saját temetését, amikor megtudta, hogy a rák átterjedt, és 50–50 százalék esélye van a túlélésre.

    A nő azóta felgyógyult, újra sportol és kerékpárversenyeken indul, illetve egy vakmerő ejtőernyős ugrásra is készül, amellyel a rákbetegség megelőzésével és kezelésével foglalkozó Action Cancer szervezet számára gyűjt pénzt.

    (LadBible)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: