HÍREK
A Rovatból

„Ártatlanul kerültem be, de veszélyes lettem, már saját magamtól is félek” – 250 eurót utaltak a Teréz körúti robbantónak, hogy lenyugodjon

A robbantó egyre nehezebben viseli a bezártságot, szabadulni szeretne, de előtte kártérítést követel, mert szerinte az segítene neki lecsillapodni.


P. László Gergely, a Teréz körúti robbantás miatt életfogytiglani fegyházra ítélt férfi legkorábban 2049-ben szabadulhatna feltételesen – már ha nem gyűjtött volna be jó pár plusz évet a börtönbeli balhéi miatt – írja a Blikk.

„Csak strómanként, ártatlanul kerültem be, de veszélyes lettem, már saját magamtól is félek. Nyolc éve vagyok bent, bosszúszomjas vagyok, családellenes, a sírást visszafojtom, a húgommal szoktam telefonálgatni. Bosszús lettem a bezártság miatt, s ahhoz, hogy lenyugodjak, kártérítést kellene kapnom”

– mondta a legutóbbi tárgyalásán a 31 éves férfi, aki állítása szerint egyre nehezebben viseli a bezártságot.

P. László 2016 óta tölti büntetését. A vád szerint egy hónappal az elfogása előtt pokolgépet robbantott a Teréz körúton, amivel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. A támadás után egymillió eurót követelt e-mailben a Belügyminisztériumtól, hogy ne folytassa a robbantásokat.

Bár 2019-ben jogerősen életfogytiglani büntetést kapott azzal a kitétellel, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat, a védője azóta is próbálja újra megnyitni az ügyet. Dr. Keviczki István nyolc magánszakértői véleménnyel próbálta bizonyítani a férfi ártatlanságát, de eddig sem a Kúria, sem más fórumok nem adtak helyt az érveinek. Most az Emberi Jogok Európai Bíróságán próbálkoznak.

„Az emberi jogok európai egyezményének sérelmét abban látjuk, hogy a perújítási eljárás során érdemben egyáltalán meg sem vizsgálták, hogy az új bizonyítékok alkalmasak lehetnek-e más ítélet meghozatalára”

– mondta a Blikknek dr. Kadlót Erzsébet, aki ebben az ügyben képviseli az elítéltet. A perújítás elutasítása után négy hónapjuk volt ezt beadni, amit a múlt év végén meg is tettek.

Ha a bíróság megállapítja, hogy jogsértés történt, lehetőség nyílik arra, hogy úgynevezett felülvizsgálati eljárást indítsanak Magyarországon. A cél, hogy a Kúria újra megvizsgálja az ügyet, és kedvezőbb ítélet szülessen az elítélt számára. Eközben egy másik esetben már sikerült elérniük, hogy igazat adjanak nekik.

„Elvárt, hogy 25 év letöltése után felülvizsgálják a feltételes szabadság lehetőségét, de mivel esetünkben 30 év szerepel, panaszt nyújtottunk be a magyar állam ellen, hogy Strasbourg állapítsa meg ezt az egyezménysértést. Ez megtörtént, s arra várunk, hogy a jogalkotó eleget tegyen az egyezménynek, amit aláírt. Ettől függetlenül 250 eurót elküldtek az ügyfelemnek az ügyintézés költségeinek megtérítésére”

– tette hozzá a jogász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.


"A kormány döntést hoz arról, hogy

Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja"

- mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát - közölte.

A KDNP elnöke azt közölte, hogy megrendülten értesült a Szentatya halálhíréről. "Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra" - idézte fel.

Amikor értesült a halálhírről, mind a magyar köztársasági elnök, mind a miniszterelnök kondoleáló levelet küldött a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak a protokolláris hagyományoknak megfelelően.

Semjén Zsolt szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.

"Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását" - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt arról is beszélt, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal. "Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy "Isten éltesse!" Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta" - mondta a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hogyan halhatott meg Ferenc pápa?
A Blikk egy vatikáni forrásból úgy tudja, hogy Ferenc pápa hétfő reggel lett rosszul otthonában, a Szent Márta házban, ezért kórházba akarták szállítani. Hivatalos információ továbbra sincs.


Ferenc pápa egészségi állapotáról tudni lehetett, hogy az elmúlt időszakban súlyos tüdőgyulladással küzdött, és öt hetet töltött a római Gemelli kórházban, ahonnan március 23-án távozhatott. Orvosi tanácsra két hónapos lábadozási és légzőterápiás időszakon ment volna keresztül. Halálának körülményei azonban egyelőre ismeretlenek.

A Blikk egy vatikáni forrásból úgy tudja, hogy Ferenc pápa ma reggel lett rosszul otthonában, a Szent Márta házban, ezért kórházba akarták szállítani. A szentatya azonban még a liftben elhunyt – közölte a hitelesnek tűnő informátor, ám ezt az információt más forrásból még nem tudtuk megerősíteni, a Vatikán pedig hivatalosan egyelőre még nem közölte a pápa halálának részleteit.

A hvg.hu az olasz Ansa hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy agyvérzés lehet az egyik oka Ferenc pápa reggeli váratlan halálának. Jól értesült forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy a pápa halála nincs összefüggésben a kétoldali tüdőgyulladással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Vatikán hivatalos közleményt adott ki Ferenc pápa halálának okáról
A közlemény szerint a pápa halálát nem a korábban kezelt súlyos tüdőgyulladás okozta. A váratlan halálát az agyi stroke és szívelégtelenség okozta.


Ferenc pápa halála után 12 órával hivatalos közleményt adott ki a Vatikán a pápa halálának okáról - írja a Sky News.

Ferenc pápa agyvérzésben és szívelégtelenségben halt meg

- közölték.

A Vatikán által közzétett halotti anyakönyvi kivonat szerint az agyi stroke kómához és visszafordíthatatlan szívelégtelenséghez vezetett. Halálának nincs köze a korábbi tüdőgyulladásához - közölték.

Ferenc pápa krónikus tüdőbetegségben szenvedett, fiatal volt, mikor az egyik tüdejét eltávolították. Egészségügyi problémák gyötörték élete utolsó éveiben. Február 14-én a Gemelli kórházba került légúti krízis miatt, súlyos tüdőgyulladással ápolták. Emiatt 38 napig kórházban tartózkodott, de nemrég elhagyhatta az intézményt. Húsvét vasárnapján, egy nappal halála előtt azonban még megjelent, hogy ezreket áldjon meg a Szent Péter téren.

A pápa 88 éves korában bekövetkezett halála után a világ minden tájáról érkeznek a részvétnyilvánítások.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eldőlt, mikor lehet a konklávé, ahol megválasztják majd Ferenc pápa utódját
A pápaválasztás május 5. és 10. között kezdődhet, a temetés után tűzik ki a pontos dátumot. Csak a 80 év alatti bíborosok szavazhatnak az utód személyéről a titkos konklávén.


Megvan az új pápa megválasztásának várható időpontja.

Május 5. és 10. között tarthatják a pápaválasztó konklávét, ahol a 80 év alatti bíborosok dönthetnek Ferenc pápa utódjáról

– írja a La Repubblica. A pontos dátumot a temetés után jelölik ki, amire péntek és vasárnap között kerül sor.

A titkos szavazást a vatikáni Sixtus-kápolnában rendezik meg, ahol csak azok a bíborosok vehetnek részt, akik még nem töltötték be 80. életévüket. A több mint 250 bíboros közül körülbelül 135-en jogosultak szavazni, közülük 110-et Ferenc pápa nevezett ki az elmúlt tíz évben. Az ő személyük visszatükrözi Ferenc felfogását a nyitottabb és befogadóbb katolikus egyházról.

A La Repubblica az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis alapján következtette ki a konklávé időpontját.

A liturgikus szabályozás szerint a pápaválasztásnak a hivatalban lévő egyházfő halálát követő 15. és 20. nap között kell elindulnia. Ferenc pápa húsvéthétfőn hunyt el.

A vatikáni Szent Péter téren hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy búcsút vegyen az elhunyt egyházfőtől. Sokan gyerekekkel érkeztek, több zászló is feltűnt a téren – köztük a palesztin és a brazil lobogó is. Zarándokcsoportok együtt imádkozták a rózsafüzért.

A közös ima végén, amit Mauro Gambetti bíboros vezetett, nagy taps tört ki a téren. A szertartáson jelen volt Raffaella Petrini nővér, a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának főtitkára és Alessandra Smerilli nővér is.

A pápa halálhírére különszámot adott ki az Osservatore Romano. Több mint ezer példányt nyomtattak, ezek pillanatok alatt elfogytak. A Szent Péter téren egy utcai lámpa köré gyűltek az emberek, ahol az ingyenes kiadványt osztották. Sokan vártak még további 200 példányra, amit fél órán belül ígértek.

A nemzetközi sajtó már találgatja, ki lehet Ferenc pápa utódja.

A lehetséges jelöltek között említik Erdő Péter budapest-esztergomi érseket is, ugyanakkor többen Luis Antonio Tagle bíboros, „az ázsiai Ferenc” megválasztását tartják valószínűbbnek.

Forrás: hvg.hu, La Repubblica


Link másolása
KÖVESS MINKET: