Már nem ordít a hangszóróból a „tiltott helyen tartózkodik” az Apáthy-szikla tetején álló luxusingatlannál
Tordai Bence független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be a budai Apáthy-sziklánál tapasztaltakról. A politikus szerint a „csodálatos budai panoráma” keltette fel Szivek Norbert, a „NER egyik hírhedt üzletemberének, Tiborcz István barátjának, üzlettársának” az érdeklődését, aki egy ingatlant építtetett „közvetlenül a természetvédelmi területnek számító apáti szikla tetejébe”. Bár
„Ahogy ezt a NER szokta, elkezdték kisajátítani maguknak a közterületet” – mondta a képviselő, majd bejátszott egy hangfelvételt, ami a helyszínen fogadta:
Tordai ezt különösnek tartja, mert szerinte „semmi tábla, semmi hatósági jelzés, és csak egyszerűen megszólal az égből egy hang, hogy tiltott helyen tartózkodunk”. Úgy véli, ez egy újabb példa arra, hogy
A képviselő szerint a legjobb ellenállás az, ha az emberek odamennek. „A legkellemesebb, a legvidámabb ellenállás erre szemben idejönni, visszavenni magunknak a közterületeinket, visszafoglalni azt a természetvédelmi területet, amit itt az apáti szikla környékén jelölt ki a fővárosi önkormányzat, és nem hagyni, hogy úgy viselkedjenek, mintha minden az övék lenne. Mert hogy pontosan ezt teszik” – fogalmazott.
amit Tenczer Gábor újságíró cikkének tulajdonít. Azt azonban hozzátette, hogy a kamera továbbra is a közterületet figyeli. A képviselő szerint továbbra is látható a „sokkoló fényjáték”, és úgy véli, az itt lakók nyugalma érdekében próbálják elriasztani a turistákat.
– zárta mondandóját Tordai Bence.
Az ügy kiindulópontja az Apáthy-szikla tetején álló II. világháborús megfigyelőbunker környezete, ahol egy magánterületen álló oszlopra mozgásérzékelős hangszórót, két villogó lámpát és egy kamerát szereltek fel. A hangfelvétel állításával szemben a II. kerületi önkormányzat és a területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. is megerősítette, hogy a területen nincs érvényben hatósági lezárás, a turistautak szabadon látogathatók. A kerület polgármestere, Őrsi Gergely a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) tett bejelentést a közterületet figyelő kamera miatt. A sajtónyilvánosságot követően a hangszórót valóban lekapcsolták.