András herceg botránya: a brit kormány törvénnyel akadályozná meg, hogy valaha is király lehessen, kizárnák az öröklési rendből
Törvénnyel zárná ki a brit kormány a trónöröklésből András exherceget (Andrew Mountbatten-Windsor) – írta a The Guardian. A lépést azután kezdték mérlegelni, hogy a király öccsét február 19-én, csütörtökön őrizetbe vették és kihallgatták hivatali visszaélés gyanújával.
Andrew a botrányai ellenére továbbra is a nyolcadik helyen áll a trónöröklési sorban Vilmos és Harry hercegek, valamint gyermekeik után. Ez azt is jelenti, hogy formálisan államtanácsos, vagyis azon kevés családtag egyike, akit kijelölhetnének III. Károly király helyettesítésére, ha az uralkodó beteg vagy külföldön tartózkodik. A gyakorlatban erre nincs esély, mert csak aktív királyi feladatokat ellátó családtagokat szoktak felkérni. Az öröklési rendből való eltávolításához parlamenti törvényt kell hozni, és egyeztetni kell azokkal az országokkal is, amelyek a brit uralkodót ismerik el államfőjüknek.
Több politikus is az eltávolítás mellett foglalt állást. Ed Davey, a Liberális Demokraták vezetője szerint hagyni kell a rendőrséget dolgozni, de az ügyet a parlamentnek is napirendre kell vennie.
Andrew Bowie, a Konzervatív Párt skóciai ügyekért felelős árnyékminisztere is hasonlóan nyilatkozott, szerinte „a tisztességes megoldás” az lenne, ha Andrew-t eltávolítanák a sorból.
A hivatali visszaélés maximális büntetési tétele életfogytiglani szabadságvesztés, az ügyet pedig a legsúlyosabb bűncselekményekben eljáró Crown Court tárgyalja. András herceg 2022-ben peren kívül megegyezett az Egyesült Államokban Virginia Giuffre-vel, aki azzal vádolta, hogy tinédzserkorában szexuálisan bántalmazta őt. A jelenlegi rendőrségi vizsgálat nem kapcsolódik ehhez vagy más szexuális visszaélési vádhoz. A herceg 2025 októberében mondott le királyi címei használatáról, miután újabb részletek derültek ki a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatairól.