Amikor még lakások is voltak az Országházban – 5 meglepő történet az épület múltjából
Az Országházra úgy szoktunk gondolni, mint a törvényhozás színterére, ahová a képviselők dolgozni járnak. Pedig ez a gyönyörű épület emberek százainak adott és ad munkát ma is, sőt korábban bizonyos esetekben lakóhelyül is szolgált. Az 1902-es használatba vétel óta számtalan furcsa és meglepő dolog történt az épületben a képviselőterem falain kívül és belül.
1. Az Országház dolgozói
Ahhoz, hogy az épületben zökkenőmentesen működhessen a törvényhozás, emberek százainak munkájára van szükség.
Kezdetektől működtek itt gyorsírók (ma is ceruzával, gyorsírással vetik papírra az elhangzottakat), akiknek 24 órájuk volt arra, hogy az ülésnapon elhangzottakat tisztázva átadják a naplószerkesztőnek. A Házban kezdettől dolgozott nyomdász és könyvkötő, könyvtáros is.
Parlament a Batthyanyi tér felől. 1935. Fortepan/Révay Péter
A teremőrök az ülések rendjére vigyáztak, ők adtak belépőt az üléstermek karzatára a közönségnek, ők vitték a leveleket, iratokat, a képviselőket az ülésteremből kihívó cédulákat. Természetesen
portások vigyázták a bejáratot, a magasabb beosztású hivatalvezetők ajtajai előtt pedig ajtónállók posztoltak.
A ruhatárosok őrizték a képviselők kabátjait, kalapjait, és telefonos kisasszonyok kapcsolták a hívásokat az épült telefonközpontjában.
Természetesen a működéshez szükség volt pénzügyi dolgozókra, gazdasági hivatalra, pénztárosra, aki a képviselők napidíját és a tisztviselők bérét kifizette.
Már
1906-ban is használtak porszívót a takarításhoz, ám annak kezelése komoly szakértelmet kívánt, ezért azt nem egy takarító, hanem egy külön gépészsegéd kezelte. Az ő feladata volt a gép összeszerelése, működtetése és tisztítása. A karbantartók között dolgoztak mesteremberek (lakatos, kőműves, bádogos, asztalos), de kellett fűtő, liftkezelő és gépész is. A portások, teremőrök és a liftkezelők fekete egyenruhát, kalapot, nyakkendőt viseltek.
Légifotó a Parlamentről. 1933. Fortepan/Techtube
A hivataltól szervezetileg külön működött a rendfenntartásért és biztonságért felelős parlamenti őrség. 1904 végén mindössze három hónapig működtek, mert a sajtó erőteljes támadásai miatt kénytelenek voltak feloszlatni a testületet, az új egyenruháikat pedig a Nemzeti Színház és az Operaház kelléktárának adományozták. 1913-ban azonban ismét felállították a parlamenti őrséget, számukra a Házban háló- és étkezőhelyiségeket alakítottak ki. Ha az ülésteremben rendbontás történt, a házelnök egy csengővel tudta őket riasztani. Ünnepi eseményeken pedig ők adták a díszőrséget.
A képviselőházi őrség nőtlen tagjai a testület megalakulása óta itt laktak többágyas hálótermekben, és a tűzoltók számára is biztosítottak hálóhelyeket a Házban.
Háttérben a Parlament. 1932. Fortepan
A felgyűlt tapasztalatok alapján 1906-ban már szabályzatot adtak ki a Házban lakók számára. Például a tűzhelyeket és a kéményeket havonta tisztíttatni kellett, ágyneműt, ruhát, szőnyeget nem volt szabad az ablakokban szellőztetni. A pincében két közös mosókonyha állt a lakók rendelkezésére, a kimosott ruhákat pedig a padláson száríthatták, ahová csak nappal mehettek fel, és a kulcsot a házfelügyelőtől kellett elkérni. A pincében tárolhatták a tüzelőt, és baromfit is, elzárt ketrecekben. 1948-49-ben mindenkinek ki kellett költöznie, és a lakásokat irodává alakították át.
3. Éttermek, büfé, trafik
A Házban dolgozó képviselők étkeztetését a kezdetektől igyekeztek megoldni. Az Országház főemeletén a Vadászterem funkcionált étteremként. A szolgáltatást szerződéskötés alapján vendéglősök nyújtották, akik gyakran cserélődtek, mert a bérlés nem bizonyult kifizetődőnek, ugyanis a több hónapos ülésszünetek idején az étterem nem termelt hasznot. Nehézséget jelentett az is, hogy a konyha az alagsorban volt, és ételliftekkel küldték fel az ételt, ami kihűlt, mire a vendég asztalára került. Ráadásul a lift lassúsága miatt az ülésszünetekben megebédelni vágyó képviselőknek sokat kellett várniuk az ebédjükre. Így aztán nem csoda, hogy az éttermet működtető vendéglősök gyakran cserélődtek.
1905-ben a Vadászterem mellett egy kisebb helyiségben külön újságírói étterem nyílt, ahol a tisztviselők is étkezhettek, és a vendéglősnek az ételt a nagyteremben megszabott árnál olcsóbban kellett biztosítania. 1911-ben az alagsorban a Duna-part felől nyílt egy nyilvános étterem is, ami nyáron szabadtéri asztalokkal és kiváló dunai panorámával csábította a vendégeket.
A Parlament lépcsőjénél. 1930. Fortepan/Rosta László
1920-ban az újságírói étkezde büfévé alakult, ahol szendvicseket, innivalót lehetett kapni, illetve mellette nyílt egy trafik, ahol cigarettát és szivarokat is lehetett vásárolni.
1946-ban a nagy fokú élelmiszerhiány idején már hírértéke volt, hogy az Országház büféjében szalámit és virslit lehetett kapni. 1948-ban a Közérttel szerződött a Ház, és ők üzemeltették a büfét és az éttermet. Az 1960-as években a Ház büféjében - az akkoriban ritkaságnak számító - banánt és narancsot is lehetett kapni.
1949 után megszűnt az alagsori étterem nyilvánossága, és a helyiség a Házban dolgozók üzemi konyhájává vált. Ekkor a felső és az alsó éttermet a Gundel Étterem működtette, és kétféle minőségű menüt kínáltak: minőségi menüt a felső étteremnek, és típusmenüt az alagsorinak.
4. Fodrászat, orvos
1907-ben már volt az Országháznak saját borbélya, akiknek alkalmazásánál alapfeltétel volt a diszkréció: nem fecseghették ki mindazt, amit a képviselők megosztottak velük. 1962-ben az Állami Fodrászat férfi-női fodrászüzlete működött az épületben, hogy a képviselőnők frissen bondorított hajjal tudjanak felszólalni.
Parlament, főrendiház tanácskozói terme. 1928. Fortepan/Semmelweiss Egyetem levéltára
1907-ben nevezték ki a Ház orvosává dr. Alföldi Bélát, aki 30 éven át töltötte be ezt a tisztet. Hétköznapokon egy-egy órát rendelnie kellett. Időnként bizony szükség volt a munkájára: 1910-ben a képviselőház üléstermében verekedés tört ki, és Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök fejéhez vágtak egy tintatartó fedelet, ami felsértette a homlokát. 1912-ben egy képviselő az ülésteremben rálőtt Tisza Istvánra, majd maga ellen fordította a pisztolyát. Máskor pedig egy pincért kellett kiszabadítania, amikor annak feje beszorult az ételliftbe.
1957-ben már egy fogorvosi rendelő is működött az épületben, és manapság is rendel az országházi orvos az alagsorban.
5. Látogatók az Országházban
Az Országház mindig is nyitva állt a nyilvánosság előtt. Az első világháború előtt, ha valaki kéréssel, problémával akart fordulni a képviselőjéhez, ülésnapokon nyitva állt számára a jelentkezési terem, ahol - ha kivárta a sorát - az illető képviselő nevét tartalmazó kihívócédulát kapott, melyet az egy szinttel feljebbi fogadóterembe kellett vinni, és itt lehetett várakozni, amíg a teremőr bevitte a cédulát a képviselőnek. Ha az illető szerencsés volt, a képviselő kijött a hívó szóra, és lehetett panaszkodni. Később az ülésterem melletti folyosót és a jelentkezési termet csőpostával kötötték össze, így a várakozási idő lényegesen lerövidült.
1915. Fortepan/Szabó Lóránt
A fogadóteremben juthatott az egyszeri ember ingyenes karzatjegyhez is, amellyel beülhetett az ülésterem karzatára, és a plenáris üléseket megtekinthette. A kétszintes karzaton külön helyek voltak fenntartva az előkelőségek és a képviselők női családtagjai számára. Külön előjegyzési joguk volt a képviselőknek fejenként 2-3 helyre, illetve 40 helyet tartottak fenn az egyetemisták számára. Az ezen kívül fennmaradó helyeket foglalhatta el az utca embere. A választások után felálló új országgyűlés alakuló ülése és az új kormányfő programadó beszéde mindig nagy tömegeket vonzott.
A karzat látogatói nem mindig tudtak illedelmesen viselkedni. 1917-ben például egy részeg katona elaludt, és amikor felriadt a szendergéséből, azt hitte, hogy a fronton van, és orosz támadás történt. Ijedtében három lövést adott le a karzatról. A golyók szerencsére senkit nem sebesítettek meg.
Szinte a kezdetektől lehetőség van arra is, hogy bárki megtekinthesse a gyönyörű épületet. 1902-ben például közel tízezren vettek részt ilyen látogatáson egy korona belépő fejében. 1954 óta pedig minden évben megrendezik a gyerekek karácsonyát. Ilyenkor négyezer iskolást hívnak meg, és műsorral szórakoztatják őket. 1952 óta a nyilvánosságot szolgálja az Országgyűlési Könyvtár is, amit főleg egyetemisták látogatnak. Az országgyűlés plenáris üléseire karzatjeggyel most is ellátogathat minden 14. életévét betöltött ember.
