HÍREK
A Rovatból

Amerika szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét, a rendőrfőnököt és több tisztségviselőt

„Az Egyesült Államok Hongkong népe mellett áll” – üzenik az amerikai pénzügyminisztérium közleményében.


Az amerikai kormányzat szankciókkal sújtotta Hongkong vezetőjét és egyes tisztségviselőit - jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminisztérium.

A büntető intézkedések Carrie Lamot, a kínai különleges közigazgatási terület vezetőjét és 11 hongkongi, illetve kínai tisztségviselőt sújtanak a nemrégiben bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt.

"Az Egyesült Államok Hongkong népe mellett áll" - olvasható a Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt közleményben, amely hozzáteszi: az Egyesült Államok minden eszközét és felhatalmazását felhasználja azok ellen, akik aláássák a terület autonómiáját.

A közlemény szerint Carrie Lam "közvetlenül felelős a szabadság és a demokratikus folyamatok elfojtását célzó kínai politika megvalósításáért".

A Pekingben elfogadott nemzetbiztonsági törvény ugyanis - a közleményben is kifejtett amerikai álláspont szerint - megteremtette minden, Peking által "barátságtalannak" tartott egyén és sajtótermék cenzúrázásának lehetőségét.

A szankciók Carrie Lam mellett sújtják még Chris Tang hongkongi rendőrfőnököt, John Lee biztonsági vezetőt és a Kínai Kommunista Párt, valamint a kínai kormány több vezető tisztségviselőjét.

A büntető intézkedések értelmében befagyasztják az érintettek esetleges amerikai vagyonát, és megtiltják amerikai állampolgároknak és intézményeknek, hogy üzleti kapcsolatokat létesítsenek velük.

A szankciós intézkedést párt órával azt követően hozták meg Washingtonban, hogy Donald Trump amerikai elnök 45 nap múlva életbe lépő rendeletet írt alá, amelyben amerikai vállalatoknak megtilt minden tranzakciót a kínai Bytedance céggel, amelynek tulajdonában van a TikTok videómegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert költségvetési csalás gyanúja miatt
A Mi Hazánk elnöke azt állította az ATV műsorában, hogy Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és volt férje korábban gyanúsan olcsón vehetett ingatlanokat a a XII. kerületben. Magyar Péter már reagált is a vádakra.


Toroczkai László feljelentést tett Magyar Péter ellen, és Trócsányi László volt igazságügyi miniszterrel kapcsolatos hangfelvételeket juttatott el a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a pártja által „felszámoló- és végrehajtómaffiának” nevezett ügyekről beszélt, amelyek szerinte a legmagasabb kormányzati körökig érnek.

A pártelnök állítása szerint Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és volt férje, Magyar Péter gyanúsan olcsón, 200 millió forintért vásárolhattak ingatlanokat a XII. kerületben.

A tranzakcióhoz felvett 192 millió forintos bankhitel nagy részét Toroczkai szerint Magyar Péter „gyanúsan drágán eladott” belvárosi ingatlanának árából és megtakarításaikból fizethették ki. A Mi Hazánk elnöke a költségvetési csalás gyanúját arra alapozza, hogy egy 46 négyzetméteres lakás eladási árából nem lehetett volna fedezni az előtörlesztést.

Magyar Péter egy Facebook-oldalára feltöltött videóban reagált a vádakra.

„Innen is üzenem Orbán pizzafutár kifutófiújának, Toroczkai Lászlónak, hogy a velem szemben megfogalmazott vádakból egyetlen szó sem igaz. (...)

Az V. kerületi lakásomat piaci áron adtam el öt éve. Ha ma adnám el, dupla árat kapnék érte. A jelenlegi két lakásommal kapcsolatos állításaiból sem igaz semmi. Sem az adásvételnél, sem a hitel felvételénél, sem annak törlesztésénél nem követtem el sem erkölcstelen, sem jogszabályba ütköző dolgot”.

A politikus kijelentette, hogy piaci áron vásárolta az ingatlanokat piaci alapú hitel felvételével. Hozzátette, hogy a kölcsönt évekkel később törlesztette, mint ahogy Toroczkai László állítja. Azt is leszögezte, hogy a felszámolói helyek kiosztásához soha semmi köze nem volt.

Videójában a Tisza Párt elnöke azt is hozzáfűzte, sajnálja a Mi Hazánk szavazóit, mert szerinte mostanra számukra is világossá válhatott, hogy a pártjuk „egy orbáni projekt”, amelynek a feladata a rendszerváltás elé akadályokat görgetni.

A végrehajtói ügyben Toroczkai László egy hangfelvételre hivatkozott, amelyet szintén eljuttattak a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A pártelnök azt állította, a felvételen két végrehajtó arról beszél, hogy 25 millió forint vesztegetési díjat kellett fizetniük, a pénz pedig nem állt meg Völner Pálnál, hanem az egykori államtitkáron keresztül eljutott Trócsányi László volt igazságügyi miniszterhez.

Trócsányi László a bíróságon tanúként korábban azt mondta, minisztersége alatt nem foglalkozott konkrét végrehajtói kinevezésekkel, és tagadta a vádakat. Rogán Antal tárcája a felmerült összefüggéseket korábban „megalapozatlan pletykának és hazugságnak” nevezte, a Toroczkai által szintén megnevezett volt fideszes képviselő, Bohács Zsolt pedig úgy reagált: „fogalma sincs”, miről szólhat a felvétel.

A Központi Nyomozó Főügyészség már tavaly arról tájékoztatott, hogy a végrehajtói ügyben hivatali vesztegetés elfogadása miatt egy magánszemély feljelentése alapján már nyomozás van folyamatban.

A Schadl–Völner-ügyként ismert perben Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt több mint 80 millió forint kenőpénz elfogadásával vádolják. A perben tanúként hallgatták meg Varga Juditot és Trócsányi Lászlót is.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Laponyi Zsoltnak: Ha úgy gondolod április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa tett ajánlatot a hétfőn leszerelt őrmesternek. Az ígéret egyértelmű politikai gesztus a rendvédelmi dolgozók felé a választás előtt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 17.



„Ha úgy gondolod, április 12-e után, ha szeretnél még mundérban szolgálni, akkor biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a helyed a rendőrség kötelékében” – ezt üzente Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa Laponyi Zsoltnak, aki március 16-án jelentette be, hogy leszerel a rendőrségtől – írja a Telex.hu.

A rendőr őrmester neve akkor vált országosan ismertté, amikor tavaly nyíltan kifogásolta, hogy Rétvári Bence KDNP-s államtitkár a beleegyezése nélkül használta fel egy Facebook-posztban az ő és társai fotóját.

Laponyi a Rétvárinak címzett bejegyzésében a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, ráadásul utólag egy KDNP.hu-feliratot is rászerkesztettek. Az ügy miatt a rendőrség fegyelmi eljárást indított ellene, amelynek végén megállapították, hogy fegyelmi vétséget követett el. Eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől.

A Tisza Párt politikusa szerint ők „senkit sem hagynak hátra”. Az ügyben korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, Rétvári Bence „kiváló jogász”, és biztosan nyomós oka van arra, hogy ne törölje a képet. A fotó nem sokkal a miniszter szavai után lekerült az államtitkár közösségi oldaláról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izrael bejelentette: megölték Irán kulcsfontosságú biztonsági főnökét, Ali Larijanit
Az izraeli védelmi miniszter közlése szerint Ali Larijani mellett a Baszidzs parancsnokát is likvidálták. Az izraeli sajtó szerint a biztonsági főnök a fiával együtt egy rejteklakásban bujkált, amikor lecsaptak rá.


Izrael védelmi minisztere, Israel Katz kedden bejelentette: egy éjszakai csapásban megölték Ali Larijanit, Irán kulcsfontosságú biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszidzs parancsnokát – írja a BBC. Teherán egyelőre nem erősítette meg a halálhírt.

Izraeli sajtóhírek szerint Ali Larijanira a fiával együtt egy rejtek­lakásban támadtak rá. Katz a műveletben részt vevő izraeli pilótákat és hírszerzési tisztségviselőket is méltatta.

„A miniszterelnök és én utasítottuk az Izraeli Védelmi Erőket, hogy folytassa az iráni terror és elnyomás rezsimjének vezetői levadászását” – mondta a védelmi miniszter. Hozzátette: „Az Egyesült Államok elnöke, Trump beszélt az iráni vezetés magas fluktuációjáról, mi pedig jelezni fogjuk neki, hogy a magas fluktuáció folytatódik, sőt növekszik is a két megmaradt legfelső vezető meggyilkolását követően.”

Az iráni állami média mindeközben egy keltezés nélküli, kézzel írt üzenetet hozott nyilvánosságra, amelyet Larijaninak tulajdonítanak.

Az üzenet az Iráni Iszlám Köztársaság Haditengerészetének „harcosait” dicséri, azon a napon, amikor az IRIS Dena hadihajón a hónap elején elesettek temetését tartják. Irán kedden további állami megemlékezésekre készül, köztük egy esti ceremóniára annak a 84 tengerésznek a tiszteletére, akiket március 4-én egy amerikai tengeralattjáró torpedótámadásában öltek meg.

Egy korábbi, órákkal azelőtt kiadott nyilatkozatában, hogy Izrael azt állította, megölte őt, Larijani sajnálkozott amiatt, hogy a muszlim országok nem nyújtanak támogatást Iránnak. „Egyetlen iszlám kormány sem állt az iráni nép mellé” – írta. „Kivéve néhány ritka esetet, és azok is csak politikai nyilatkozatokra korlátozódtak.”

A világszerte muszlimoknak címzett üzenet megfogalmazása arra utalt, hogy szerinte Irán ügye a muszlim országok utcáin visszhangra találhat, még ha kormányaik nagyrészt hátat is fordítottak neki. „Az Egyesült Államok és Izrael az egyik oldalon, a muszlim Irán és az ellenállás erői a másikon” – írta. „Ennek a küzdelemnek melyik oldalán álltok?”

Larijani külön bírálta az Öböl menti országokat, amelyek amerikai erőket fogadnak vagy közeledtek Izraelhez. „Várjátok, hogy Irán tétlenül üljön, miközben az országaitokban lévő amerikai bázisokat ellene támadásokra használják?” – tette fel a kérdést.

Ali Larijani Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának befolyásos titkára. 2025 augusztusában Maszúd Pezeskian elnök nevezte ki a posztra, emellett a néhai legfőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah képviselőjeként is szolgált a tanácsban.

Larijani tizenkét éven át, 2008 májusától 2020 májusáig volt Irán parlamentjének elnöke, korábban, 2005 és 2007 között pedig az ország fő nukleáris tárgyalójaként tevékenykedett. Az utóbbi években „mérsékelt konzervatívként” írták le.

Testvére, Szádegh Larijani szintén befolyásos szereplő, az Expediency Council nevű legfelsőbb döntőbírói testületet vezeti.

Larijanit utoljára március 13-án, pénteken látták nyilvánosan a teheráni Kudsz-napi felvonuláson. Egy nappal korábban a közösségi médiában Trump elnöknek üzent: „Trump azt mondja, gyors győzelmet keres. Bár háborút indítani könnyű, néhány bejegyzéssel nem lehet megnyerni.” Majd hozzátette: „Nem engedünk, amíg meg nem bánod ezt a súlyos téves számítást.”

Egy március 10-i posztjában pedig arról írt, Irán nem fél Trump „fenyegetéseitől”, és jelezte, hogy „még a nálad nagyobbak sem tudták eltörölni az iráni nemzetet”. A bejegyzést azzal zárta: „Légy óvatos, nehogy téged töröljenek el.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Április végén újraindulhat a szállítás a Barátság kőolajvezetéken, az Európai Unió is beszáll a helyreállításába
Zelenszkij elnök szerint Oroszország folyamatos rakéta- és dróncsapásai” ellenére is dolgoznak a vezeték helyreállításán. A probléma gyökere, hogy a megrongálódott brodi szivattyútelep nélkül műszakilag lehetetlen fenntartani a szükséges üzemi nyomást.


Technikai és pénzügyi segítséget ajánlott fel az Európai Unió Ukrajnának a Barátság kőolajvezeték helyreállítására, amit Kijev el is fogadott. A lépés azonban jóval túlmutat a puszta javítási munkákon: a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcson élesítheti a magyar–szlovák–ukrán vitát, amelynek tétje, hogy mikor és milyen feltételekkel indulhat újra az orosz olaj tranzitja Európa felé.

Levelében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról tájékoztatta az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy

„Oroszország folyamatos rakéta- és dróncsapásai” ellenére is dolgoznak a vezeték helyreállításán.

A probléma gyökere, hogy a január 27-i orosz támadásban megrongálódott brodi szivattyútelep nélkül műszakilag lehetetlen fenntartani a szükséges üzemi nyomást.

„A jelenlegi kár súlyosabb, mivel a fő olajvezeték egyetlen folyamatos rendszerként működik, és a kulcsfontosságú szivattyútelep teljes leállítása megszakítja annak működését”

– írta az ukrán elnök. Hozzátette, egy alternatív műszaki megoldáson is dolgoznak, és a kapacitás helyreállítását másfél hónapon belülre becsülik. „Ez biztosítja majd az áramlás teljes helyreállítását, természetesen feltéve, hogy Oroszország nem hajt végre további támadásokat” – közölte Zelenszkij, aki szerint a sérült olajtartályt már nem lehet helyreállítani, ezért hosszú távon földalatti tárolóinfrastruktúra kiépítését fontolgatják.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács elnöke közös levelükben hangsúlyozták,

„az energiapiacok jelenlegi nagyfokú ingadozása miatt az olaj ukrajnai területen történő tranzitjának újraindítása egyre nagyobb jelentőséget kap a piaci stabilitás fenntartása szempontjából”.

A helyreállításhoz szükséges gyorssegélyt „európai forrásokból” finanszírozzák.

Az ügy várhatóan a csütörtöki uniós csúcstalálkozón is napirendre kerül, amelyen Orbán Viktor is részt vesz. Ez lesz az első csúcs a magyar, szlovák és ukrán kormány vitájának kirobbanása óta. A feszültséget jelzi, hogy Magyarország a Barátság-vezeték leállása miatt blokkol egy korábban már egyhangúlag jóváhagyott, 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot Ukrajna számára. Bár a hitelt 24 ország adná össze, a közös uniós költségvetés garanciájához a magyar kormány beleegyezése is kell. A vita eszkalációjaként Szlovákia februárban átmenetileg leállította a vészhelyzeti áramellátást Ukrajna felé.

Az Európai Tanács már 2022 márciusában egyhangúlag kimondta az orosz fosszilis energiahordozók kivezetését.

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden arról beszélt, április 15-én terjesztik elő Brüsszelben azt a jogszabályt, amely kitiltaná az orosz kőolajat az európai piacról. A cél az orosz olaj legkésőbb 2027 végi kivezetése. Az orosz földgázról szóló hasonló döntést az Európai Parlament és a Tanács már elfogadta, a tagállamoknak pedig nemzeti terveket kell készíteniük az ellátásuk diverzifikálására.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk