HÍREK
A Rovatból

Allergiás rohamba halhatott bele a hétéves kisfiú a benzinkúton, miután mogyorós tortát evett az iskolában

Az RTL Híradó szerint a gyerek rosszulléte az iskolában kezdődött, a benzinkúton pedig már levegőt sem kapott. Egy születésnapi torta okozhatta a tragédiát.


Mint megírtuk, kedden rosszul lett és meghalt egy hétéves kisfiú egy IV. kerületi MOL benzinkúton. Azt már korábban a Blikk is kiderítette, hogy a gyerek előzőleg az iskolában olyan dolgot evett, ami súlyos allergiás rohamot váltott ki nála.

Az RTL Híradó úgy tudja, a kisfiú iskolájában szülinapot tartottak, az ünnepelt pedig mogyorós tortát hozott, amibe a fiú is belekóstolt. A Híradó információi szerint már a helyszínen rosszul lett, hányni kezdett. A szülőket az iskolához hívták, akik érte mentek, az édesanya már ölben vitte a kocsihoz a kisfiát.

Alig 800 méter megtétele után azonban meg kellett állniuk egy benzinkútnál, mert a fiú már annyira rosszul volt, hogy levegőt sem kapott. Ekkor érkeztek meg a benzinkúthoz a mentők, akik hosszan küzdöttek a gyerek életéért, de már nem tudták megmenteni.

Az Országos Mentőszolgálat szerint a halál okát szakértői vizsgálat tisztázhatja. Lehetséges, hogy a kisfiúnak mogyoróallergiája volt, ami az egyik legveszélyesebb és legelterjedtebb ételallergia.

Az RTL Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint előfordul, de nagyon ritka, hogy hétéves korban derüljön csak ki az ételallergia, vagyis az, hogy addig ne találkozzon ezzel az allergénnel a szervezet. Mint mondta, minél később találkozik vele a test, annál hevesebb reakciókat válthat ki. A leghevesebb reakció a gégeödéma, ami fulladásos halálhoz vezethet, ha nem kapja meg időben az illető a szükséges injekciót.

Azt, hogy a szülők tudtak-e a gyerek allergiájáról, és hogy erről az iskolát tájékoztatták-e, egyelőre nem ismert.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Orbán Viktor közvetlen családjában is vannak, akik a hatalom végét akarják
A Tisza Párt elnöke szerint már a kormány köreiből is szivárogtatnak bizalmas információkat. Azt mondja, Polt Péter és a honvédelmi miniszter is célkeresztbe került.


Magyar Péter szerint a kormányhoz közeli körök szivárogtatnak, mert a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. A politikus az Egyenes Beszédben azt mondta, nagyon sokan drukkolnak, a miniszterelnök közvetlen családjában is, hogy ez a hatalom megszűnjön, és hogy egy normális Magyarországot tudjunk építeni.

A Tisza elnöke úgy véli, az alsóbb szinteken dolgozó kormánytisztviselők nagyot csalódtak a Fideszben és drukkolnak a kormányváltásnak. Arra a kérdésre, hogy honnan kapta meg azt a hangfelvételt, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány szakít az eddigi béketevékenységeivel, azt válaszolta:

a kormányhoz közeliek szivárogtatták ki.

Magyar arról is beszélt, hogy önmagában a haderőfejlesztéssel nincs gond, főleg ilyen időkben, de nem csak vasból áll egy hadsereg. Szükség van személyi fejlesztésekre is, és a Tisza-kormány erre fog majd törekedni.

Az interjúban szóba került az a nemrégiben hozott európai uniós bírósági ítélet is, amely kimondta, hogy az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyamkülönbözet összes terhét a pénzintézetnek kell viselnie. Magyar kijelentette, hogy választási győzelme esetén a Tisza elő fogja venni ezt a kérdést, és részben ennek az ítéletnek alapján rendezni fogja a devizahiteles-kérdést, a bankok és a Bankszövetség közreműködésével.

A politikus hozzátette, hogy Polt Péter sem ebben az ügyben, sem más politikai bűnök miatt nem vetetett őrizetbe senkit. Azt is mondta, hogy a párt készen áll egy olyan választási törvény-reform előkészítésére, amely a kisebb pártoknak is kedvezni fog.

Arra a kérdésre, hogy honnan tudta, hogy a Polt Péter távozik az ügyészség éléről, azt válaszolta: „Onnan tudtam, ahonnan ez a beszéd is jött, az az igazság, hogy a Karmelitában nagyon sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. Nagyon sok olyan ember dolgozik még ott, nem a legmagasabb szinteken, akiknek a gyereküknek ugyanúgy enni kell adni, de ugyanúgy látják, hogy mit csinál ez a kormány és hogy mennyit változott ez a hatalom”

(via ATV)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Előzetesbe került Ukrajnában a kémbotrányban érintett két személy – még óvadék ellenében sem szabadulhatnak
Őket vádolják azzal, hogy a magyar titkosszolgálatoknak kémkedtek Ukrajna területén. Személyazonosságukról azóta sem árultak el semmit.


Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a két személyt Ukrajnában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magyar titkosszolgálat szervezte be őket – írja a TSZN nevű ukrán tévétársaság a Telegram-csatornáján.

A jelentés szerint a két embert hazaárulással is vádolják, és egyikük sem kerülhet szabadlábra óvadék ellenében.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korábban közölte: Nyugat-Ukrajnában sikerült leleplezniük egy magyar katonai kémhálózatként emlegetett szervezetet. A részletekről nem árultak el többet, és az ukrán külügyminisztérium sem kommentálta az ügyet.

A bejelentésre Szijjártó Péter azzal reagált, hogy bejelentette: kiutasítottak Magyarországról két, kémkedéssel vádolt ukránt. Erre pedig Ukrajna is kiutasított országa területéről két magyar diplomatát – hangsúlyozva, hogy a lépés a magyar reakcióra adott válasz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ha Ön Tiborczéknál szeretne különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet
A független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletbe fogott bele, ami a politikus fogalmazása szerint a luxi vadászat.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton reggel Facebook-posztban emelte ki Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletére. Ahogyan a politikus fogalmazott:

„A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai luxushotel „új üzleti modellben” fog működni, megjelent egy honlap és egy Facebook-oldal, ami páratlan luxust kínál a hobbiöléshez a turai kastélyban. Nagy segítség ez a családoknak!”

„A csak angol nyelvű oldal ajánlata szerint »A LUXE WILDERNESS páratlan luxus szolgáltatásokat kínál vadászathoz, ötcsillagos szállással, kitűnő étkezési élményekkel és személyre szabott útvonalakkal. A luxusra, a magánéletre és a biztonságra összpontosítva biztosítjuk az Ön kényelmét, miközben lenyűgöző tájakat fedez fel, főként Magyarországon, de világszerte is. Élvezze az Ön igényeire szabott, személyre szabott programokat egy felejthetetlen kikapcsolódásért. »Luxuskastélyunk szálláshelyként a legmagasabb szintű luxust és szolgáltatást kínálja, biztosítva a teljes magánéletet és a pihenést a természet szívében. Élvezze a luxus kényelmet és a királyi étkezést, amelyet privát séfünk készít. Imádja a legrangosabb borokat, miközben lélegzetelállító kilátásban gyönyörködik. A Luxe Wilderness-nél újraértelmezzük a luxusvadászatot egy páratlan és személyre szabott élmény kínálásával, amely zökkenőmentesen ötvözi a vadászat izgalmát a legmagasabb szintű kényelemmel és személyre szabással. Megközelítésünk középpontjában a személyre szabott kalandok létrehozása áll, amelyek minden ügyfél egyedi preferenciáit figyelembe veszik, a fajok kiválasztásától a vadászati módszerekig. Az ügyfelek exkluzív hozzáférést kapnak érintetlen, privát vadászterületekhez, biztosítva a meghitt és magával ragadó élményt a természetben«”

– idézi a politikus, amihez hozzátette:

„Kínálnak amúgy különleges programokat is, például áprilisban volt luxus »katonai stílusú kiképzési tevékenység« is, ahol MEGTEKINTHETTÉK A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK KIKÉPZÉSÉT ÉS CSATLAKOZHATTAK IS HOZZÁJUK :)) Ez azért kérdéseket vet fel…”
A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2025. május 9., péntek

Hadházy szerint „a honlap amúgy – szemérmesen és némileg törvénytelenül – semmit nem árul el az üzemeltetőről, de a fotók alapján egyértelműen Tiborczék kastélya a helyszín. A face oldalon pedig a címet is megjelölték, illetve látható, hogy az első bejegyzés néhány héttel azután keletkezett, hogy Tiborczék a »modellváltásról« gondoskodtak. ”

Posztjában megjelölte azt is, hol érhető el a szolgáltatás, amihez ezt a kommentet fűzte:

„Ha Ön Tiborczéknál szeretné különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet”

– írja.

„Utóirat: a hivatásos vadászat egy szakma, a vadgazdálkodás egy szükséges tevékenység. De ez a honlap és a fideszes nagyurak luxusvadászatai (ugye emlékeznek arra, amikor Lázár ezer előnevelt fácánt rendelt a vadászatára) valami nagyon-nagyon másról szólnak: szórakozásból ölnek”

– emelte ki posztja végén Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát, válaszul a magyar lépésre
Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy mindez csak azért történt, mert korábban Magyarország is kiutasított két állítólagos ukrán kémet.


Válaszul Budapest intézkedésére Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát – írja az Ukrajinszka Pravda portál. A diplomatáknak 48 órán belül el kell hagyniuk az országot.

„Most hívtuk meg a magyar nagykövetet az ukrán külügyminisztériumba, és átadtuk neki a megfelelő jegyzéket” – jelentette ki közleményében Andrij Szibiha.

Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Ukrajna válaszul cselekszik Magyarország intézkedéseire, a viszonosság elve és a nemzeti érdekek alapján.

Az ügy előzménye, hogy péntek reggel a ukrán elhárítás arról számolt be, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.

Délután Szijjártó Péter jelentette be, hogy hogy két kémet utasított ki Magyarország, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. A külügyminiszter hozzátette, hogy Ukrajna folyamatosan lejárató akciókat indít Magyarország ellen.

Orbán Viktor a botrányra szűkszavúan csak annyit reagált: „A magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról. Ez nem tetszik sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen. A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül. Magyarország megvédi magát. A szükséges lépéseket megtesszük. Erről a külügyminiszter tájékoztatta a nyilvánosságot.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: