HÍREK
A Rovatból

Álhír volt, hogy titokzatos szír repülőgép érkezett Ferihegyre

A gépnek nincs nyoma a radartérképen, a terjedő képek pedig 2012-ből származnak. Több forrás szerint Aszad csak vasárnap hagyta el Damaszkuszt, miután a lázadók elfoglalták a fővárost.


Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a Syrianair egyik gépe szombat este landolt Budapesten szigorú biztonsági intézkedések közepette, és a repülőn akár Bassár el-Aszad szír elnök is érkezhetett.

Azóta kiderült, hogy mindez álhír: a gépnek nincs nyoma a radartérképeken, és a terjedő képek egy 2012-es esetből származnak.

A Magyar Hang korábbi forrásai szerint a gép személyzetét nem reptéri dolgozók alkották, és helyi munkatársakat sem engedtek a közelébe. Ez az állítás azonban a Reuters és más szíriai források információival is ellentmondásban áll. Ezek szerint

Aszad csak vasárnap hagyta el Damaszkuszt, miután a lázadók elfoglalták a fővárost.

Rami Abdurrahman, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának vezetője is azt nyilatkozta, hogy Aszad vasárnap repült ki Szíriából. Az Al-Dzsazíra ugyanakkor azt írta, hogy az utolsó Damaszkuszból felszálló gépet – egy Iljusin 76-ost – a lázadók lelőhették, mivel a járat jele Homsz felett eltűnt a nyílt forrású repülési adatokból.

A hvg.hu megkereste a Budapest Airportot:

„A repülőtér nem fogadott és nem is szolgált ki szír felségjelzésű gépet. Az ilyen típusú megszólalások és híresztelések képesek arra, hogy aláássák az általános bizalmat a Budapest Airport iránt. A Budapest Airport felszólítja a Magyar Hang szerkesztőségét, hogy azonnal vonják vissza a hamis információk alapján megjelent cikket” - írta válaszában a kormány által nemrég megvásárolt BA.

A Bloomberg információi szerint Aszad még a bukása előtt próbált támogatást szerezni Budapesten keresztül.

II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát küldte Orbán Viktorhoz, hogy felhívja a figyelmet a szíriai keresztény közösségek fenyegetettségére, bízva abban, hogy a magyar miniszterelnök közvetít Donald Trump felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Este farsangi mulatságon vett részt, hajnalban tragikus hirtelenséggel meghalt Tolna vármegye főispánja
Horváth Kálmán 66 éves volt. A halála előtt egy farsangi bálon vett részt, amiről több képet is megosztott az oldalán.


Meghalt dr. Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja – tudta meg a teol.hu.

Dr. Horváth Kálmán hosszú évek óta meghatározó alakja volt Tolna vármegye közigazgatásának. 2014-ben nevezték ki a megye kormánymegbízottjává, majd 2022-től főispáni tisztséget töltött be. Az államigazgatás vezetőjeként kiemelt szerepe volt a járási hivatalok működésének irányításában és a fejlesztési projektek koordinációjában.

A szakmai pályafutását jogászként kezdte. 1982-ben államvizsgázott, majd két évvel később jogi szakvizsgát tett. Először egy ügyvédi munkaközösség tagjaként dolgozott, majd 1991-ben saját ügyvédi irodát nyitott, amelyet 2014-ig vezetett.

A közéletben is aktívan részt vett, 2006 és 2014 között Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője volt.

A helyi Fidesz-szervezetben több vezető tisztséget is betöltött.

Munkáját mindig elhivatottan végezte. 2023-ban Tamásiban, a Vármegyenapon vehette át a „Tolna Vármegyéért díjat”. Akkor a méltatásban kiemelték, hogy közigazgatási tevékenysége maradandó nyomot hagyott a vármegye történetében.

Halála előtt néhány nappal még dolgozott. Február 2-án hivatalos egyeztetésen vett részt a Tolna Vármegyei Kormányhivatalban, ahol dr. Csibi Krisztina országgyűlési képviselőt fogadta.

Február 7-én, pénteken farsangi mulatságon volt, amelyről közösségi oldalán is megosztott képeket.

Másnap hajnalban jött a tragikus hír, amely sokakat sokkolt.

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalán búcsúzott tőle. Családja mellett munkatársai és a vármegye lakói is gyászolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Csárdi Antal körbenézett Paks 2 építkezésén: Patakként ömlött a víz a munkagödör falából
Kiderült, hogy beomlott az egyik munkagödör fala, az Atomenergia Hivatal leállította a munkát az érintett területen. Csárdi Antal csütörtökön járt a területen, de fényképezni nem engedték.


Csütörtökön Hadházy Ákos egyik munkatársával elmentünk Paksra, hogy elsőkézből szerezzünk információkat az építkezésen kialakult állapotokról – számolt be róla Csárdi Antal a Facebook-oldalán. Az országgyűlési képviselő szerint azonban a kételyeinkre nem kaptak megnyugtató, kielégítő válaszokat.

Korábban Hadházy Ákos arról irt a Facebook-oldalán:

„Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks2 munkagödör fala.”

A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is megosztotta, amelyben felszólították a Paks II. Zrt.-t, hogy „az 5. blokk munkagödre déli falának beomlással érintett szakasza, valamint a munkagödör ezen kockázattal érintett valamennyi területe tekintetében haladéktalanul állítsa le a munkavégzést, és tegye meg a szükséges óvintézkedéseket”.

Csárdi és Hadházy Ákos egyik munkatársa még csütörtökön napközben tett látogatást az építkezésen. Fényképezni azonban nem engedték őket.

„A látogatást ugyan végigfotózta a vállalat hivatalos fotósa és megígérték, hogy az összes képet elküldik, de ebből végül összesen hat darab kép lett, amelyeken ugyan nagyszerűen látszik a képviselő úr, de alig-alig látszik valami magából az építkezésről, ami látszik, az is elmosódottan” – írta Hadházy szombati bejegyzésében.

Csárdi Antal arról számolt be, hogy

a látogatás során „kísérletet sem tettek arra, hogy hihetően elmondják, miért normális a munkagödör falából patakként ömlő víz, mint ahogy a gödör alján felgyűlt vizet is letudták azzal, hogy ez a beruházással járó, természetes állapot”.

Csárdi szerint hiába mentek el a Paks 2 beruházás helyszínére személyesen, csak elméleti információkat kaptak, „a tényleges állapotokról a Paks 2 Zrt munkatársai mélyen hallgattak”.

„Ezzel szemben a személyes megtekintés során rendkívül ügyeltek arra, hogy a problémás területnek még a közelébe se jussunk. Az 5. blokk munkagödör bemutatásakor kizárólag a gödör északi végét mutatták meg, a repedésekkel, állékonysági gondokkal teli déli szakaszról nem számoltak be,

és ottlétünk alatt különösen vigyáztak arra, hogy észrevehetetlen maradjon minden olyan elváltozás, deformáció, ami a problémára utalt volna”

– irta a bejegyzésében Csárdi Antal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump megvonta Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát
Arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy elődje ugyanezt tette vele is. Szerinte semmi nem indokolja, hogy a leköszönt elnök hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz.


Donald Trump amerikai elnök pénteken megvonta elődje, Joe Biden nemzetbiztonsági jogosultságát, és egyben leállította, hogy az előző elnök hozzájusson a napi hírszerzési összefoglalókhoz.

Az elnök döntését közösségi oldalán jelentette be, amit részben azzal indokolt, hogy semmi szükség arra, hogy Joe Biden hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz.

Hozzátette, hogy döntése azonnali hatállyal érvénybe lépett.

Donald Trump közleményében emlékeztetett arra, hogy a precedenst elődje teremtette 2021-ben, amikor számára – az ország akkori leköszönt elnökének – elérhetetlenné tette a nemzetbiztonsággal kapcsolatos részletes adatokat, egy olyan jogosultságot, amely a korábbi elnökök idején fennállt.

Donald Trump érvei között megemlítette, hogy Joe Biden ellen a különleges ügyész pontosan azzal az indokkal nem javasolt vádemelést 2024 februárjában a szabálytalanul őrzött minősített iratokról szóló nyomozás végén, hogy a volt elnök rossz memóriával rendelkezik.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Büszkén mutatták be a Bajcsy-Zsilinszky kórház kardiológiájának felújítását, de nagyon úgy tűnik, hogy csak a VIP-részleget festették ki
A kórház azt közölte, hogy náluk nincs VIP-osztály, de könnyen lehet, hogy egy telefonközpontos elszólta magát. Egy nem létező részleg is bekavart a történetbe.


Hétfőn Takács Péter egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztálya. A kormány és a Fidesz is beszámolt erről, de a 444 szerint a valóság ennél bonyolultabb.

A portál egy olvasói jelzés után utánajárt az ügynek, és azt találta, hogy valójában nem a kardiológiai osztályt újították fel, hanem a kórház három kórtermes VIP-részlegét festették ki.

Egy, a kórházat ismerő forrás szerint ide főleg orvosok, politikusok és az ő hozzátartozóik kerülnek be. A részlegnek technikailag és orvosilag nincs köze a kardiológiához, csak közvetlenül mellette található. Szerdán a helyszínen járva azt tapasztalták, hogy a folyosórészt le is zárták, és ez az állapot valószínűleg állandó.

A kórház a 444 megkeresésére azt válaszolta, hogy náluk nincs VIP-osztály.

Azt állították, hogy a felújítás a Kardiológiai Osztályt és a Mátrix Betegellátó Osztályt érintette, amelyek a Kardiológiai és a Sebészeti Osztályt szolgálják ki. Az itt zajló munkálatokat minden beteg számára elérhető közfinanszírozott ellátásként írták le.

A Mátrix Betegellátó Osztályról azonban semmilyen információ nem található az interneten. Amikor a 444 felhívta a kórházat, a telefonközpontos sem tudott róla.

Viszont amikor megemlítették neki, hogy a kardiológia mellett van, azt mondta: „az a VIP-részleg”,
majd megadta a melléket, ahol már senki nem vette fel a telefont.

A portál megjegyezte, hogy miközben a Bajcsy Kórház megújításáról szólnak a hírek, információik szerint gondot okoz, hogy nem tudnak elég CT-vizsgálatot végezni. A jelenlegi berendezést csak hétköznap reggel héttől este hétig lehet használni. A kórház erre válaszul azt közölte, hogy a CT-berendezés folyamatosan üzemel, és a nap 24 órájában biztosítja a vizsgálatokat.

FRISSÍTÉS:

A kórház utóbb az alábbi választ küldte el a Telexnek:

„A felújítás a Kardiológiai Osztály és az ahhoz tartozó mátrix területét érintette, amely mind a Kardiológiai, mind a Sebészeti Osztályt kiszolgálja. Az A épület földszintjén elhelyezkedő Kardiológiai Osztályon több mint 800 négyzetméternyi falfelületet újrafestettek, valamint 240 négyzetméternyi lépcsőfeljáró kőfelület tisztítása és csiszolása is megvalósult. Az említett részleg a két osztály betegei számára biztosít rugalmas elhelyezési lehetőséget, ez optimalizálja a betegellátást és a kapacitáskihasználást. A kórház által közzétett kisfilmben is ezek a felújított részek láthatók.”

Azt is hozzátették, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nincs VIP-osztály. „A mátrix részleg minden pácienst kiszolgál, akik a Kardiológiai vagy a Sebészeti Osztályra érkeznek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk