Alapvető különbségek vannak Magyar Péter és Donald Tusk útja között a jogállam helyreállításában a szakértő szerint
Donald Tusk lengyel miniszterelnök rendkívül baráti hangulatú találkozón fogadta Magyar Pétert, egy szív alakú, magyar nemzeti színű kitűzőt is ajándékozott neki. A magyar miniszterelnök első külföldi útja nem véletlenül vezetett hozzá, Tusk már korábban is az egyik legnagyobb drukkerének számított, és a két vezető sok szempontból ugyanazt ígérte választóinak: az országukat visszavezetik az európai fősodorba. Magyar Péter járt Krakkóban és Gdanskban is, ahol II. János Pál pápát nevezte legnagyobb példaképének.
Sok a hasonlóság, de mik a legnagyobb különbségek a lengyel és a magyar kormányváltás utáni helyzet között? Erről beszélgettünk Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértővel, az MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért kutatási vezetőjével.
— Mi a hasonlóság és az alapvető különbség a lengyel és a magyar út között a jogállam visszeépítésében? A két különböző jogrend miatt milyen lépéseket kell máshogy megtenni, mint ahogy Tusk megtette Lengyelországban?
— A magyar utat még nem teljesen látjuk, csak a lehetséges pályát. A berendezkedés viszont mindenképpen más. A lengyel alkotmányos rend eltér a magyartól, ott az elnöknek erős vétójoga van. Ez azt jelenti, hogy ha megvétóz egy törvénytervezetet, azt a parlament alsóháza, a Sejm csak háromötödös többséggel írhatja felül.
Ezért láthattunk különböző politikai próbálkozásokat a Tusk-kormány részéről 2023 decembere óta. Először egyfajta kivárás volt megfigyelhető, a kormány láthatóan arra játszott, hogy az elnökválasztást a kormánypárti jelölt nyeri meg. Úgy számoltak, hogy egy másfél éves visszafogott kormányzás után fokozatot válthatnak, mert az új államfő már nem fogja megvétózni a kormány elképzeléseit. Ez nem így alakult, Karol Nawrocki, ellenzéki kötődésű államfő maradt az ország élén, aki meg is vétózza a kormány számos javaslatát.
— És a magyar helyzet?
— Magyarországon megvan a kétharmad, és bár van elnöki vétó, az könnyen felülírható. Nawrocki elnök esetében látjuk, hogy sokat vétózik, ezért a lengyel kormány meglehetősen nehéz pályán mozog, ha a választási ígéreteit teljesíteni akarja. Emiatt próbál mindenféle jogi kiskapuhoz nyúlni, hogy a legfontosabb javaslatait átvigye. Magyarországon más a helyzet. Itt megvan a kétharmados többség, és nincsen erős elnöki vétó. Míg Lengyelországban az elnöki vétó a mai napig jelentős nehézségeket okoz a kormánynak a vállalásai teljesítésében, addig a magyar esetben elviekben könnyebb a helyzet.
És ne felejtsük el, hogy azóta eltelt két és fél év. A lengyel választások idején az Európai Unió nyíltan drukkolt a kormányváltásnak, és utána meglehetősen elnéző magatartást tanúsított a Tusk-kormánnyal. Nem biztos, hogy Magyarország esetében is ennyire rugalmas lesz, amikor az EU-s pénzek megszerzésének feltételeiről van szó. Nem véletlen, hogy Magyar Péter Lengyelországba látogatott először. A szimbolikus tényezőkön túlmenően már a választási kampányban is felmerült, hogy a lengyel kormány szívesen segít, saját példáját és know-how-ját átadva a magyar félnek a viszonyrendszer rendezésében. Az pedig, hogy a következő külföldi útja Bécsbe vezet, szintén hozzájárulhat ahhoz a stratégiához, hogy a magyar kormányfő úgy utazzon Brüsszelbe, hogy két fontos közép-európai kormány támogatását is bírja.
— Jól összegzem, ha azt mondom, hogy a magyar kormányzat politikailag erősebb, a gazdasági pozíciói viszont gyengébbek? Lengyelországban a kormányváltáskor kisebbek voltak a korrupciós és gazdasági gondok, ott inkább a közjogi berendezkedéssel kellett harcolni, míg Magyar Péternek mindkettővel, de erősebb felhatalmazással.
— Lengyelország esetében sokkal kevesebb uniós mechanizmust indítottak el és kevesebb fenntartást jeleztek. Ugyanakkor azóta két és fél év telt el, és az Európai Unió pont azért hozott különböző intézkedéseket, hogy a jövőben hatékonyabban léphessen fel azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek a jogállamiság vagy más okok miatt esnének el uniós pénzektől. Tehát a különbségek nemcsak a két ország alkotmányos berendezkedéséből fakadnak, hanem abból is, hogy az elmúlt években sok minden változott az Unión belül annak érdekében, hogy az úgynevezett „szuverenista” vagy az EU-val ütközőpályán lévő tagállamok esetében legyen eszközrendszere.
— Magyarországon most erősen napirenden van a büntetőjogi elszámoltatás. Lengyelországban, ha jól tudom, kevesebb ilyen ügy volt, de két érintett, Marcin Romanowski és Zbigniew Ziobro éppen Orbán Magyarországán húzta meg magát. Ott hogyan zajlottak ezek a folyamatok?
— A Tusk-kormánynak az egyik fontos kampányígérete volt, hogy felelősségre vonja a korrupciós ügyekbe keveredett politikusokat. Lengyelország esetében elsősorban nem az egyéni haszonszerzés volt a fókuszban, bár ilyenről is volt szó, de inkább arról, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypártként mennyire jogszerűen fordított állami forrásokat a saját hátországának finanszírozására. Vagy hogy egyes politikusok, mint például a korábbi igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro, jogszerűen járt-e el, amikor a minisztérium forrásaiból szerezte be a Pegasus kémszoftvert, amellyel olyan lengyel személyeket is megfigyeltek, akiket elvileg nem lehetett volna. Fontos különbség, hogy Lengyelországban az igazságügyi miniszter egyben a főügyész is, ami komplexebbé teszi a helyzetet. A mostani kormány vállalása a választók felé az volt, hogy feltárja az ilyen, Jog és Igazságossághoz köthető gyanús finanszírozási ügyeket.
Voltak ügyek, melyekkel a társadalom többsége egyetértett, de más esetekben nemcsak pártpolitikai szimpátia mentén, hanem általánosságban is vita alakult ki arról, hogy ez egy politikai indíttatású eljárás, vagy teljesen törvényszerű ügyről van szó. A legtöbb kérdést a Szolidaritási Alap veti fel, amellyel kapcsolatban számos letartóztatás történt.
— Ez azt jelenti, hogy Lengyelországban nem voltak jellemzőek olyan mesés meggazdagodások és olyan mértékű összefonódások, mint Magyarországon?
— Azt mondanám, hogy nem. A másik különbség, hogy Magyarországon egyetlen politikai elit kezében volt a hatalom 16 éven keresztül. Lengyelországban a Jog és Igazságosság két cikluson át volt hatalmon 2015 és 2023 között. Azt megelőzően pedig a Polgári Platform kormányzott. Így a választók szemében sokszor az a kritika merül fel, hogy a két nagy párt, a Polgári Platform és a Jog és Igazságosság közösen felelős a lengyel politikai elit elmúlt 20-25 évének visszás ügyeiért, hiszen lényegében egymásnak adták a kilincset a kormányban.
— Azonban, ha jól tudom alkotmányozó többsége soha egyik pártnak sem volt, tehát nem tudtak olyan mértékű rendszerátalakítást végrehajtani, mint a Fidesz.
— Így van. Egypárti kormány is ritkán alakult, általában koalícióban kormányoztak. A PiS jellemzően több kisebb párttal közösen, míg a Polgári Koalíció erősebb pártokat is kénytelen volt bevonni a kormányzásba, ahogy teszi ezt most is.
— Beszéljünk a gazdaságról. Míg Magyarország végigbukdácsolta az elmúlt évtizedeket, Lengyelországban a Balcerowicz-féle sokkterápia óta gyakorlatilag nem volt recesszió. Mintha ciklusokon átívelő konszenzus lenne a gazdasági kérdésekben. Ezt hogy sikerült elérni?
— A sokkterápia, bár az azt átélők vitatkoznának ezzel, utólag olyan döntésnek bizonyult, ami évtizedes távlatban előnyös volt a lengyel gazdaság számára. De a lengyel belső piac is nagyobb, jobban tudja pörgetni a belső fogyasztást. Tény, hogy még a 2008-2009-es világgazdasági válság legrosszabb időszakában sem esett recesszióba a lengyel gazdaság. Az EU azon kevés tagállamának egyike volt, amelyik még növekedni is tudott.
Emellett az állam alapvetően nem avatkozik be minden részletre menően a gazdaság működésébe, hanem egy tág szabályrendszer betartatásán túl engedi, hogy a piac reagáljon a folyamatokra.
— Magyarországon az előző rezsim ideológiai alapja a „nemzeti tőkésosztály” kiépítése volt. A lengyelek hogyan oldották meg, hogy ne csak a külföldi nagyvállalatok, hanem a hazai nagytőke is szerephez jusson?
— A 90-es években, főleg a kezdeti fázisban, Lengyelországban is kérdés volt, hogy a német cégek gyors piaci térnyerése után hogyan lehet egy egészségesebb környezetet teremteni, hogy a hazai cégek ne jöjjenek ki hátrányosan. Itt a piaci lehetőségek és az állami támogatási formák együttesen adták meg a lehetőségét egy belső lengyel nagytőkés réteg létrejöttének. Az EU-csatlakozás utáni türelmi időszakot jól használták ki a lengyel piaci szereplők. Emellett a mai napig rendkívül erős a kisvállalkozói réteg, nagyon magas a néhány tucat főt foglalkoztató cégek aránya. Ezek a kisebb cégek idővel ki tudták termelni magukból azokat a szereplőket, akik ha nem is a legnagyobbakkal, de a belső piacon felvették a versenyt, majd Közép-Európában is terjeszkedni kezdtek, ahogy azt ma már Magyarországon is láthatjuk őket.
— Magyarországon sokat beszélnek a közepes fejlettség csapdájáról. Lengyelországot fenyegette ez a veszély?
— Ez részben még mindig megállja a helyét. Lengyelország esetében sokáig az energetika volt a kritikus pont. Azt mondták, a zöld átállásban annyira lassan teljesít az ország, hogy ez nehezíti a kilépést ebből a csapdából. A 2010-es évek elején Lengyelország is, ahogy a régió több országa, a német autóipar összeszerelő-üzeme volt.
A lengyel hadiipar talpra állítása már a 2000-es évek végétől prioritás volt. Tehát történtek komoly kísérletek a státusz megváltoztatására. És ne felejtsük el az ország méretét sem. Lengyelország mint befektetési célpont nemcsak az olcsó és képzett munkaerő miatt vonzó, hanem a belső piac mérete miatt is. Míg Magyarországra a befektetőket még mindig elsősorban a viszonylag olcsó és képzett munkaerő vonzza, addig Lengyelországban olyan cégek is megjelentek, amelyek konkrétan azért választották bázisul az országot, hogy a lengyel és onnan a közép-európai piacra szállítsanak.
— Van még egy nagy különbség: Lengyelország az orosz-ukrán háború hatására az EU politikai centrumába került, míg az orbáni Magyarország a perifériára. Úgy tűnik, a lengyel külpolitika ebben következetes, párthovatartozástól függetlenül. Ezt mi magyarázza?
— Van egy nemzeti konszenzus Lengyelországban, mégpedig az, hogy a lengyel állam elsődleges egzisztenciális fenyegetését Oroszország jelenti, legyen szó a Szovjetunióról vagy a modern Oroszországról. Ez a kérdés utoljára a két világháború között osztotta meg a politikai elitet. Azóta, főleg a 90-es évektől, egyértelmű a konszenzus:
Ennek oka egyrészt a történelmi múlt, másrészt a földrajzi közelség (a kalinyingrádi exklávé miatt közvetlen határ is van), illetve a lengyel középhatalmi érdek is. A nemzeti érdek azt diktálja, hogy Lengyelország vezető szerepet töltsön be Közép-Európában és a Baltikumban, és ez ütközik az orosz külpolitikai prioritásokkal. A lengyel politika vezetéstől függetlenül támogatta Fehéroroszország és Ukrajna EU-s közeledését. Lech Kaczyński néhai elnök is azon az állásponton volt, hogy támogatni kell minden, Lengyelországtól délre vagy keletre eső ország törekvését, amely Oroszországtól próbál nagyobb függetlenséget elnyerni. A kérdés mindig az volt, hogy az Oroszországhoz való viszony hogyan árnyékolja be az Ukrajnával való kétoldalú kapcsolatokat, hiszen a lengyel nemzeti érdek sokszor konfliktusba kerül az ukránnal, például az agrárium vagy az emlékezetpolitika terén. Talán a szmolenszki tragédia előtti időszakban volt a csúcson a lengyel-orosz viszony, de
A lengyel történelmi tapasztalat azt mutatta meg, hogy Oroszországtól tartani kell, és nem a párbeszédet, hanem az elrettentés eszköztárát kell előnyben részesíteni.
— Még egy fontos kérdés: az euró bevezetése. Magyarországon az új kormány pontos menetrendet akar. Hogyan állnak ezzel a lengyelek?
— Van egyfajta érzelmi kötődés a zlotyhoz. Ez persze felülírható lenne, ha egy lengyel kormány meg tudná magyarázni a választóknak, hogy gazdaságilag miért éri meg bevezetni az eurót.
— A kormánynak nincs erre programja vagy céldátuma?
— A 2023 őszi kampányban lebegtették a kérdést, de ez egy olyan téma, ami inkább visz, mint hoz szavazatokat. A politikai támogatottság szempontjából nem indokolt elővenni az euró bevezetésének kérdését, csak akkor, ha az konkrét előnyökkel járna a lengyel gazdaság számára.
— És most úgy látják, hogy nem járna?
— Onnantól kezdve, hogy a lengyel gazdaság jobban teljesít az uniós átlagnál, és egyfajta hídszerepet tud betölteni a nyugat-európai pénzpiac és a globális szereplők között, szerintem ez nem lesz meghatározó politikai törekvés Lengyelországban.
