„Akkor most vagy leperkálom a 30 ezret, vagy megfulladok? Válaszoljon, doktornő!”
Rendben. Itthon lefutott a koronavírus-járvány első szakasza, mindenki fellélegezhet. Kivéve a 68 éves, asztmás anyámat, aki az amúgy is embert próbáló kijárási korlátozásokat "kedélyes" fulladozással töltötte. Vagyis ő próbálta meg kedélyesen felfogni, hogy – idézem – "be ne csavarodjon". Az elmúlt egy évben időskori asztma alakult ki nála. Januárban, amikor a tüdőgyógyászaton kivizsgálták (egyébként nagyon alaposan), a szakorvos beállította az "első körös" gyógyszereit, befúvó pumpákkal, tablettákkal, ahogy kell. Májusra rendelte vissza kontrollra, hiszen egy ilyen betegségnél – mint sok másnál is – az orvos nem mindig találja el rögtön a tökéletes kezelést. Gyakran előfordul, hogy módosítani kell a gyógyszerezésen.
Anyám egy kicsit jobban lett, viszont egy hónap után – körülbelül a koronavírus-veszélyhelyzet elrendelésekor – rosszabbul. Ebben szerepet játszhattak lelki okok is (az asztmánál ez előfordul), hiszen akkoriban a csapból is azt folyt, hogy a COVID-betegek alig, vagy nem kapnak levegőt. Anyu pedig nyilván bepánikolt, hiszen ő szinte folyamatosan alig kapott. Az egy saroknyira lévő kisboltba is három menetben bírt csak elmenni, többször le kellett ülnie egy padra, annyira fújtatott. Kértük, próbáljon meg bejutni a szakrendelésre, mert az állapota lassan, de folyamatosan romlik.
Aggódtunk, hogy esetleg rájön egy nagyobb fulladásos roham, de rettegett, hogy elkapja a vírust, így hősiesen kivárta otthon a május közepét, vagyis a megbeszélt időpontját.
Ekkor felhívta a tüdőgyógyászát, hogy akkor menne. És ezzel elkezdődött egy majdnem egy hónapos kálvária. A szakorvos közölte, hogy minden páciensét kizárólag negatív koronavírus-teszt bemutatása után fogadhatja, amit a háziorvos rendel el. Anyu elment a háziorvoshoz, aki rázta a fejét: ő csak akkor rendelheti el a tesztet, ha anyunak 40 fok fölötti láza van, köhög és fuldoklik. A tény, hogy CSAK fuldoklik (nyilván az asztma miatt), nem számít.
Anyu végeztesse el a tesztet a saját zsebére, potom 30 ezer forintért. A nyugdíja 150 ezer. Ledöbbent, hogy negyven évnyi tébé-fizetés után, egy húsz éven át készséges, családi barátnak számító háziorvos hirtelen hogyan változott át ilyen "érzéketlen alakká" (ezt maga anyám mondta elkeseredésében), hogy egy sípoló, fulladozó beteget így elhajt.
Ekkor már az egész család kivolt. Mondtuk anyámnak, hogy természetesen kifizetjük a tesztet, de ő bedacolt. Ritkán gurul be ennyire, de most begurult. Visszahívta a tüdőgyógyászt, elmesélte, mi történt a háziorvosnál, és feltette a kérdést:
"Akkor most vagy leperkálom a 30 ezret, vagy megfulladok? Válaszoljon, doktornő!"
A szakorvos hebegett-habogott, erősködött, hogy ő TÉNYLEG nem fogadhat senkit negatív teszt nélkül, azt meg a háziorvos KÖTELES elrendelni.