"Ameddig egy vezető politikusnak nem születik fogyatékkal élő gyereke, itt nem lesz akadálymentesítés"
Tegyük fel, hogy el szeretnél menni bulizni a Király utcába egy tetszőleges péntek estén. A metró ugyan nem jár, de semmi gond, ott a pótlóbusz, világosan ki van táblázva az útvonal.
Leszállsz a Deák téren, megérkeztél. Mindenhol hömpölyögnek a részeg legénybúcsús turisták, ráadásul az autók is lépten-nyomon felparkolnak a járdára. Kicsit bosszús vagy, amiért kerülgetned kell őket, de a kellemetlenségen túl valódi problémát nem okoz a dolog.
Akkor most csavarjunk egyet a dolgon, és legyen az a kiindulópont, hogy nem látsz. Így mindjárt más a helyzet, ugye?
Ma Magyarországon több tízezer ember számára ez a mindennapi valóság, igényeikre még sincs tekintettel szinte senki: az esetek legnagyobb részében egyszerűen rájuk bízzák, boldoguljanak, ahogy tudnak.
Március végén került fel a YouTube-ra egy videó „Bele a vakvárosba” címmel, ami pont a fentebb említett szituációra épül. A narrátor, Juhász Tomi 29 éves, kortársaihoz hasonlóan szeret eljárni szórakozni, sőt saját zenei karrierjét is egyengeti.
Vakságából adódóan viszont nehezített pályán mozog, annak ellenére, hogy mindig is igyekezett úgy élni az életét, mint bármelyik átlagos ember.
„Milyen jó dalokat játszol ahhoz képest, hogy nem látsz!”
Tomi már egészen fiatalon önfejűségével tűnt ki, személyiségéből adódóan igénye volt arra, hogy a társaság középpontja legyen. Adódott is ebből konfliktusa rendesen, elég, ha elképzeljük a tizenéves korban mindennapos dominanciaharcokat.
Helyzete azért is speciális, mert világ életében látó közösségekben mozgott, integrált iskolában tanult, és azt is egy kezén meg tudja számolni, hány vak barátja van.
Koncertjei során is számtalanszor mennek azzal oda hozzá, mennyire tehetséges, milyen pozitívak és életigenlőek a dalai „ahhoz képest”, hogy nem lát. Ezt persze dicséretnek szánják, ő viszont ilyenkor mindig igyekszik rávezetni az illetőt: nincs olyan, hogy „ahhoz képest”.
Szerinte nem azért különbözik a többi embertől, mert vak, sokkal inkább az eltérő szemléletmódja és a tudása miatt. „Nyilván a társadalmi problémák iránti fokozott érzékenységem összefügg azzal is, hogy nem látok, de úgy gondolom, egy újságíró anyával ez egyébként is adott lenne” – teszi hozzá.
„Nem a vakság miatt vagyok valamilyen, hanem úgy általában, és ehhez tartozik hozzá a vakságom. Csak ezt általában meg szokták fordítani.”
Elmondása szerint emiatt nem is érzi annyira fontosnak, hogy egyfajta misszióként az akadálymentesítés lelkes szószólója legyen.
Végül édesanyja győzte meg, hogy mégis vállalja fel: ő azzal érvelt, hogy ha egy társadalmi csoportnak van egy olyan arca, aki az átlagosnál jobb képességekkel rendelkezik, akkor "kutya kötelessége", hogy ezt a csoportot segítse, ameddig a diszkriminációt nem sikerül felszámolni.
Hogy lettek ebből videók?
Az alapötlet még teljesen más tőről fakadt: Tomi terve az volt, hogy szervez egy koncertet Budapest felszabadításának évfordulójára, aminek keretében a fővárosról szóló dalokat énekel, valamint egy történésszel beszélget a világháborús időszakról.
Ez egyeztetési problémák miatt végül nem valósult meg, azonban a beharangozását elkezdték. Pillanatképeket készítettek olyan emblematikus helyekről, mint a Kossuth tér, a Széll Kálmán (Moszkva) tér, vagy a Budai Vár, Tomi pedig a kísérőszövegben leírta, hogyan látja ő ezeket a helyszíneket.
Kitaláltak egy játékot is: a Blaha Lujza téri aluljárót videóra vették, utólag elhomályosították, a narrációban pedig végigmentek rajta, hol mi látható. Például balra fekszenek a hajléktanok, szemben a metrólejárat és így tovább.
Az ötlet nagy sikert aratott, a Vaklárma Facebook-oldalán kiemelkedően magas elérést produkált. Tomi elmondása szerint ez kicsit szívfájdalma is volt, hiszen azt érezte, hogy hiába tette ki korábban valamelyik klipjét, vagy jobban sikerült szövegét, közel sem érdekelt annyi embert – holott maga az oldal elméletileg mégiscsak a zenéről szól.
Juhász Tomi - Vaklárma
Jól ismered Budapestet? Vannak helyek, ahová "vakon" is eltalálnál? Nézd meg a videót és találd ki, melyik aluljáróban vagyunk? Nemsokára az is kiderül, ha tájékozott vagy, mit nyerhetsz. :)
„Szívesen beszélek arról is, milyen az élet vakon, ez egy fontos téma. A média viszont a szenzációkra éhes, ezért nyilván úgy ad el egy ilyen sztorit, hogy »hoppá, itt van egy vak, aki el tud menni az egyik faltól a másikig anélkül, hogy hasra esne«. Mintha ez annyira ritka lenne”
– magyarázza, miért érzi azt, hogy az egész kisiklott kissé abból a mederből, amibe szánta.
Marketinggel is foglalkozó édesanyja viszont – a fentebb leírtakból adódóan – nagyon győzködte, hogy csináljon még hasonló videókat, így a témában járatos más ismerőseivel beszélgetve végül beadta a derekát.
„Úgy voltam vele, hogy rendben, legyen, de akkor a hangsúlyt fokozatosan toljuk át a zenére. Az első még szóljon arról, hogyan megyek végig a városban, a következő viszont már készüljön egy próbán, illetve egy koncerten” – meséli.
Ez a két videó el is készült, de szükség volt hozzájuk egyfajta felvezetésre is. Így jött az ötlet, hogy folytassák a fentebb említett budapesti képsorozatot, arra fókuszálva, hol milyen akadályok keserítik meg a látássérültek életét.
„Ezek engem egyébként is nagyon dühítenek, tehát végső soron örültem, hogy kiírhattam magamból” – meséli Tomi. Szerinte a látók legnagyobb része tudatában sincs annak, egy-egy cselekedetükkel mekkora bosszúságot okoznak a vakoknak.
„Ahogy jöttem a Dob utcán, a járda közepén egyszer csak ott volt egy szemetesláda. Na most sok dologra számít az ember a járda közepén, de erre pont nem” – említ egy tipikus példát, hozzátéve: ilyenkor döbben rá a saját tehetetlenségére, hiszen a látóknak nyilván teljesen mindegy egy ilyen tereptárgy, egyszerűen kikerülik, a hozzá hasonló helyzetben lévők viszont eleve hátrányból indulnak.
A köznyelvben „Demszky-karónak” nevezett zöld oszlopok is sok bosszúságot okoznak, hiszen ha az ember pont elüt mellettük a fehér bottal, simán nekik lehet menni. És ezeket is nagyon gyakran a járda közepére, illetve más képtelen helyekre teszik.
Akadálymentesítés: a kulcs a kommunikáció
Tomi úgy látja, tájékozódni nem feltétlenül tud jobban más vakoknál, ami azért is lehet, mert a tájékozódás inkább egy készség, ami független a vakságtól. Az élete viszont kétségtelenül sokkal színesebb az átlagnál.
Persze azzal is tisztában van, hogy ez nem csak rajta múlt. „Abból a szempontból nyilván igen, hogy rettentően önfejű vagyok és mindig kiharcoltam magamnak a dolgokat, de nagyon sokat számít az is, hogy budapesti értelmiségi családba születtem, ebből számtalan olyan lehetőségem adódott, ami a vakok 80, sőt 90 százalékának nincs meg” – fejti ki Tomi.
Ami az akadálymentesítést illeti, szerinte a legfontosabb feladat az lenne, hogy az emberek fejében tegyenek rendet.
Nagyon sokszor azért születnek hibás döntések, mert egyszerűen nem kérdezik meg az érintetteket.
Juhász Tomi - Vaklárma
Minden józan építkezési elvnek ellentmondanak a városban random elhelyezett Demszki oszlopok. Az itt látható utcaszakasz ennek mintapéldája. Az oszlopok elméletileg a parkolást gátolják. Persze csak...
A legtipikusabb példa szerinte az, amikor szó nélkül átviszik a látássérültet az út túloldalára, holott ő egyáltalán nem akart átmenni. Emögött persze nem rosszindulat, sokkal inkább jó szándék van, de a kommunikáció hiánya miatt mégis rosszul sül el a segíteni akarás.
„Gondolj bele, mit tennél akkor, ha mondjuk Kínában állnál egy utca közepén, fogalmad sem volna, merre kell menned, aztán hirtelen jönne egy helyi lakos és elkezdene rángatni téged egy adott irányba” – mond egy példát arra, hogy az egész problémát akár függetleníteni is lehet a fogyatékkal élőktől.
„Nyilván te is azt várnád el turistaként, hogy mindenekelőtt megkérdezze tőled, segíthet-e” – teszi hozzá. Szerinte ezek a párbeszédek normális esetben teljesen jól lezajlanak, de a látássérültekre, vagy a másmilyen fogyatékkal élőkre valamiért eltérő módon reagál az emberek többsége.
Tomi úgy látja, ez felső szinten is hasonlóan működik:
valamit eldönt a politikai vezetés, hogy ez márpedig jó lesz, és az adott terv azonnal meg is valósul – csak épp az érintetteket nem kérdezik meg róla.
Felidézett egy tipikus példát is: a Weöres Sándor emlékév alkalmából a költő válogatott verseit kinyomtatták 1000 példányban Braille-ben. Ezzel Tomi szerint két probléma volt. Egyrészt manapság egyre kevesebben olvasnak Braille-t, a fiatal generáció már gyakorlatilag egyáltalán nem.
A Braille-könyvek ráadásul sokkal terjedelmesebbek a hagyományosaknál: a Harry Potter első része például 6 kötetből áll (ezek egyenként olyan hosszúak, mint az eredeti), A/4-es méretű lapokkal.
Weöres Sándor pedig nyilván jóval szűkebb réteget mozgat meg, Tomi úgy becsüli, valószínűleg összesen nincs 1000 vak az országban, akit tényleg érdekelne egy ilyen válogatáskötet – különösen, hogy a költő legismertebb versei kerültek bele, amit az arra fogékonyak már amúgy is ismernek.
Ha az erre szánt tetemes pénzt inkább eszközbeszerző pályázatokra költötték volna, azzal Tomi szerint sokkal többet segítettek volna a közösségnek.
Juhász Tomi - Vaklárma
Az M 3-as és M 4-es metró közti átjáróban vagyunk. Ha a 3-astól lemegyünk a mozgólépcsőn, pont rálépünk a vakvezetősávra, Ami a falnak vezet. Tételezzük fel, az építők úgy gondolkoztak, a falig...
Juhász Tomi - Vaklárma
A Móricz Zsigmond körteret az elmúlt években többször átépítették, először a metró, később a fonódó villamosok miatt. A képen a vadonat új 47-es, 41-es, stb villamosmegállót láthatjuk. Ahogy a...
A fizikai akadálymentesítés hasonlóan működik: ott is pont azokkal nem működnek együtt, akik miatt elvileg az egészet csinálják. A kommunikáció lenne mindennek az alapja, különösen, hogy a fogyatékkal élőknek több érdekképviseleti szervezetük is van, akikkel simán lehetne egyeztetni.
Abszurd példa, hogy Pécsett a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt során a Széchenyi téri vakvezető-sávot a tér köré építették ki, körkörösen. Azóta már áthelyezték, de valószínűleg az okozta a problémát, hogy az építészek nem tudták, mire való, és úgy terveztek vele, mintha díszburkolat lenne.
„Erre szokta anyám mondani, hogy egészen addig, amíg egy vezető politikusnak nem születik fogyatékkal élő gyereke, rohadtul nem fog senkit érdekelni ez a téma. Ha viszont ez megtörténne, egész biztos, hogy rögtön fontossá válna.”
(A budapesti köztéri fotókat Nyikos Kitti és Balogh Dénes készítették.)
