A leváltott igazgató életnagyságú kartonmása fogadta az új vezetőt az agárdi gyógyfürdőben
Életnagyságú kartonbábut, egy háromoldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvet és egy belépőkártyát hagyott maga után irodájában az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő leváltott igazgatója – írta a 24.hu Gárdony független polgármesterének Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
A fürdő működése mindezek ellenére zavartalan, az új vezetés megkezdte a leltár felülvizsgálatát és az informatikai rendszerek átvilágítását.
és december 1-jével Bársony Pétert nevezte ki, aki a Velence Resort & Spa komplexumot is vezeti. A polgármester, Eötvös Pál Árpád szerint a váltást többek között az indokolta, hogy a korábbi vezető valódi álláshalmozó volt, aki az agárdi munka mellett a győri fürdő és a Spa Hungary Holding Zrt. ügyvezetője, valamint a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke is.
Ezen idő alatt Kovacsics úr havi 2 millió forint/hó fizetéséért és 250.000 forint/hó költségátalányért cserébe hetente csak néhány órát töltött a fürdőben, ami a továbbiakban megengedhetetlen és látható, hogy a fejlődés szempontjából nem volt elegendő.
– indokolta a döntést a polgármester. Eötvös Pál Árpád azt is hozzátette, hogy
A polgármester elmondása szerint a zökkenőmentes átadás érdekében előzetesen kérték a szükséges dokumentációk elkészítését. „Egészen pontosan a pénzügyi, számviteli, munkaügyi, műszaki és a fürdőüzemeltetési dokumentációk teljes listáját kértük a folytonosság biztosítása, valamint az elmúlt évek adatainak feldolgozása érdekében” – írta.
A november végi, még a korábbi igazgató által szervezett szaunafalu-átadón Tóth István volt polgármester és a térség fideszes országgyűlési képviselője is méltatta Kovacsics Imre munkáját, a leváltását pedig megkérdőjelezhetőnek nevezték. Az új vezetés szigorúbb önkormányzati kontrollt ígér: a korábbi 30 milliós helyett már 5 millió forint feletti költéseknél is vezetői jóváhagyást írnak elő, és rendszeres pénzügyi jelentéseket várnak el. A Velencei-tó térségének turisztikai jövője szempontjából kulcsfontosságú a fürdők stabil és átlátható működése. Az átvilágítás eredményei és a leváltott igazgató esetleges reakciója a következő napokban várható.