HÍREK
A Rovatból

Áder János felkérte Orbán Viktort a kormányalakításra, aki szerint a veszélyek évtizede jön

A miniszterelnök egy olyan kormány megalakítására tett ígéretet, amely képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.

Link másolása

Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.

A Sándor-palotában tartott találkozó után - Áder János társaságában tett - sajtónyilatkozatában Orbán Viktor azt hangsúlyozta:

a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, mutatkoznak egy komoly energiaválság jelei és emiatt "gyötrelmek előtt állnak" az európai gazdaságok, valamint a járványok korából sem lábaltunk még ki.

Mint mondta, április 3-án az emberek egy világos döntést hoztak arról, hogy elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot. Vagyis ki kell maradni a háborúból és a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat kell adni, amelyek lehetővé teszik, hogy az eredményeit Magyarország megőrizhesse - tette hozzá. Kiemelte: bár új kormány még nincs, a leköszönő kabinet hozott olyan döntéseket az elmúlt napokban, amelyek már mind ebből a logikából következnek, azaz abból, hogy meg kell védeni Magyarországot egy veszélyekkel teli évtizedben. Meghosszabbították a benzin- és élelmiszerárstopot, és a magas áremelkedési szint miatt megemelték a nyugdíjakat is - emlékeztetett Orbán Viktor.

Hozzáfűzte: Áder János államfőnek olyan kormány megalakítására tett ígéretet, amely összességében és tagjaiban külön-külön is képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.

A Fidesz elnöke - aki ötödik alkalommal alakíthat kormányt - jelezte azt is: még nem tartanak ott az előkészületek, hogy az új kormány összetételéről konkrétumokat mondjon.

Orbán több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, a tárgyalások haladnak, van, akivel már megállapodott, van, akivel még nem.

Jelezte ugyanakkor, hogy azt a megközelítést, ami mind a négy korábbi kormányalakításkor a munkáját irányította, most is alkalmazni fogja: a polgári-nemzeti oldal eddig úgy alakított kormányt, hogy annak összetételét és szerkezetét az előttük álló négy év feladatainak megértéséből vezette le.

Orbán Viktor azt is elmondta: ahogyan a korábbi kormányalakításoknál, most is minden miniszterrel és államtitkárral négyéves munkáról fog megállapodni. Hozzátette: azért van erre szükség, mert az élet gyorsan változik, Magyarországnak pedig mindig olyan kormányra van szüksége, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni.

Áder János államfő kifejtette: ez a harmadik alkalom, hogy hasonló szituációban állhatnak egymás mellett. Április 3-án a kilencedik szabad választást tartották Magyarországon, ez "a kilencedik választás volt, de mégis sok mindenben az első" - fogalmazott.

Emlékeztetett:

először fordult elő Magyarország történetében 1990 óta, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson, először fordult elő, hogy ilyen kevés volt a sikeresen országos listát állító pártok száma, ezen a választáson volt a legtöbb nemzetközi megfigyelő, ezután a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet és ennek következtében most született meg leghamarabb a választás jogerős végeredménye.

Megjegyezte: a választási rendszer és a házszabályok sajátos rendelkezései miatt valójában kilenc párt jutott parlamenti képviselethez.

Áder János kijelentette: "a választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű; a választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt", sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását megkérdőjelezni nem lehet.

Közölte: az alkotmányos szabályok a köztársasági elnököt jogosítják fel, hogy az Országgyűlésnek a miniszterelnök személyére javaslatot tegyen és felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására, ő pedig ezt elfogadta. A hétfői alakuló ülésen is azt javasolja az új Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: