HÍREK
A Rovatból

Áder János egy 720 négyzetméteres állami villába költözik a mandátuma lejártával

A frissen felújított és kibővített ingatlan kétszer akkora lett, mint a telken eredetileg álló épület, az építkezést egy kormányrendelettel segítette a kormány.

Link másolása

Egy 720 négyzetméteres, frissen felújított és kibővített ingatlanba költözik Áder János, miután lejár az államfői mandátuma május elején – írja a 24.hu, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősített.

A vonatkozó jogszabály szerint a volt köztársasági elnök kérheti, hogy az állam gondoskodjon a „megfelelő” lakhatásáról. Az államfő hivatala közlése szerint „Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tíz éves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant”.

A villa mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától. Korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani.

Végül kétszer akkora lett az épület, és lift is került bele a 24.hu birtokába került engedélyeztetési dokumentáció szerint. Mivel az ingatlan nagyobb lett, mint amekkorát építeni lehetett volna a kerületi előírások szerint, a beruházást egy kormányrendelettel segítette a kormány.

Ezzel az építkezés a korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházás része lett. A telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot 15-ről 20 százalékra emelték, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig 65-ről 60 százalékra csökkentették. Erre azért volt szükség, mert a 2021 januárjában leadott építési engedély szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

Az ingatlan felújítása és bővítése már majdnem kész van, az utolsó simításokat végzik a munkások a portál szerint. 2021 októberében még így nézett ki a ház a Google Térkép szerint:

Arra a kérdésre, hogy mennyibe került a beruházás, az ingatlan kezelője, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nem reagált a 24.hu megkeresésére és más sajtóérdeklődésre sem, Hadházy Ákos független képviselő kérdéseire se válaszoltak.

Áder Jánosnak egyébként a vagyonnyilatkozata szerint két budai lakása is van: egy 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres óriásteraszos II. kerületi ingatlan, és egy szintén II. kerületi 125 négyzetméteres, ezeknek fele részben tulajdonosa. Emellett Kisorosziban egy 75 négyzetméteres házzal is rendelkezik, ennek a negyede az övé.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk